LÉGTECHNIKA
Több mint 500 találat LÉGTECHNIKA kulcsszóra
légcsatorna, légtechnika, doboz, hangcsillapító, idom
légtechnika, szárazépítés, épületgépészeti, szigetelés, falelem, légtechnikai, pvc burkoló, szigetelőanyag, ekafol, ekatech, paroc, rockwool, ursa
víz, gáz, fűtésszerelés, épületgépészet, légtechnika
Cégünk légtechnikai és klímaberendezési eszközökkel foglalkozik.
A cég alapítóinak első közös beszélgetése az alábbi gondolatokkal zárult. Az üzletmenet folyamán el kell érni, hogy a műszaki problémájára megoldást kereső, ne távozzon üres kézzel. Az is világossá vált, hogy a megelégedettséghez, (visszatérő vevő) a minőség, határidő és nem utolsó sorban az ár összhangjának a megteremtésén keresztül vezethet csak az út. Mindezek szellemében cégünket, a Kémény-Doktor Kft-t 1994-ben alapítottuk meg. Az eddig eltelt évek az induláskor elképzelt célkitűzések megvalósításával teltek. Az első lépések a piacra jutás, a társaság kellő ismertségének a megalapozása volt. Ezt segítette, hogy sikerült a kéménygépészeten belül olyan területeket találni, amelyek hosszú évek óta orvoslásra szorultak. Az ezekhez kapcsolódó fejlesztések és gyakorlati megoldások kedvező piaci pozíciót teremtettek a fejlődéshez.
fűtéstechnika, klimatizálás, klímatechnika, légtechnika, gázszerelés, gázvezeték szerelés, hűtés, ipari légtechnika, klímabeépítés, központifűtés szerelés, légcsatorna tisztítás, légcsatornarendszer
Cégünk az építőiparban tevékenykedik, ezen belül épületgépészettel foglalkozunk.
Cégünk a klímatechnika területén tevékenykedik.
légtechnika, klíma, nemzetközi, légtechnikai, daikin, áruszállítás, lg, berendezés, klíma és légtechnika, épületgépészet, euroklíma
szolgáltató, klímatechnika, légtechnika
A SANYO Electric Company Ltd. a fogyasztói elektronikai cikkeket gyártó globális óriáscégek egyike, amely vezető szerepet játszik a technológiai innováció terén. A SANYO üzleti tevékenysége széles skálát ölel fel, az audiovizuális és kommunikációs berendezésektől a lakossági készülékeken és kereskedelmi berendezéseken át, az elektronikus szerkezetekig és elemekig.
gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, kiskereskedő, épületgépészet, fűtéstechnika, hűtéstechnika, légtechnika, energia, építészet, napenergia, hasznosítás
légtechnika, víz, gáz, fűtésszerelés, csatornázás, épületgépészet
klíma és légtechnika, szellőzéstechnika, hűtéstechnika, dérvízszivattyú, hűtőberendezés, klímaberendezés, klímakonvektor, légkezelő, mcquay, olimpia, splendid, sau, sauermann, unico, wesperel
hűtőberendezés, épületgépészet, klíma, és, légtechnika, szerelvény, klímaberendezés, bitzer, haier, lg, samsung
fűtési termékek tervezése, gépészet, légtechnika, szerelés
Az FK MISZER Kft. közületek, cégek megrendeléseit fogadja. 1989-ben alakultunk, ISO 9002-es minősítéssel rendelkezünk. Tekintse meg ajánlatunkat a fenti webcímen.
Cégünk épületgépészeti kivitelezéssel, környezetvédelmi zajcsökkentéssel foglalkozik.
Cégünk az épületgépészet területén tevékenykedik.
Cégünk a klímatechnika területén tevékenykedik.
klíma és légtechnika, légállapot szabályozó
víz, fűtésszerelés, épületgépészet, központifűtés szerelés, légtechnika
klíma és légtechnika, villanyszerelés, épületgépészet
Cégünk a klímatechnika területén tevékenykedik.
gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, klímatechnika, klímaberendezés, légtechnika
Cégünk építőipari kivitelezéssel foglalkozik.
MOL CARRIER kenőanyagok forgalmazása
Cégünk klímaberendezések karbantartásával foglalkozik.
Cégünk klimaberendezések szerelésével foglalkozik.
Cégünk a lég-, a klíma- és a fűtéstechnika területén tevékenykedik.
légtechnika, fémszerkezet, épületgépészet, saválló termék
Fő profilunk: szellőzés-, és klímatechnika.Nagy tapasztalattal rendelkezünk a nagykonyhai és ipari szellőzés, vendéglátó-ipari egységek klimatizálása terén.- Régi szellőző rendszerek felújítása, - Új szellőző rendszerek tervezése és kivitelezése, - Nagykonyhák légtechnikája, - Légfűtés és klimatizálás, - Akusztikai problémák megoldása, - Uszodai párátlanítás hővisszanyeréssel, - Ipari csarnokok szellőzése, fűtése, - Porszűrés, - Robbanásbiztos rendszerek, - Sűrített levegős hálózatok és kompresszorgépházak telepítése, - Légtechnikai berendezések gyártása.- Lemezmegmunkáló gépek forgalmazása- Vákuumcsöves napkollektorok forgalmazása
Légtechnikai berendezések gyártása és forgalmazása
szellőzéstechnika, légtechnika, klímatechnika, folyadékhűtő, klíma, légcsatorna, légszűrő, daikin, fujitsu, mcquay
gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, fűtéstechnika, hűtéstechnika, klimatizálás, klímatechnika, légtechnika, elszívó, szellőzéstechnika
klíma és légtechnika, víz, gáz, központifűtés szerelés
Cégünk klíma és légtechnikai gépek javításával foglalkozik.
kémény, víz, gáz, és, központifűtés szerelés, légtechnika
hűtéstechnika, légtechnika, épületgépészet, gépészeti, tervezés, klímaberendezés, légtechnikai, termék, párásító, ecomulti, mcquay, sanyo
légtechnika, klímatechnika, légállapot szabályozó, hűtéstechnika, ipari hűtő, klíma, klímaberendezés, ventilátor, airvent, helios, vortice
Köszöntjük az ABB magyar honlapján. A magyar ABB csoport a multinacionális ABB (Asea Brown Boveri) mérnöki és technológiai vállalatcsoport tagja. Ezekkel az oldalakkal az a szándékunk, hogy széleskörű és naprakész információkat biztosítsunk vállalatainkról, piacvezető termékeinkről, sokoldalú szolgáltatásainkról., ABB is a global leader in power and automation technologies that enable utility and industry customers to improve their performance while lowering environmental impact. The ABB Group of companies operates in around 100 countries and employs about 107, 000 people.
Cégünk víz-, gáz-, fűtésszerelést vállal.
csőszerelés, légtechnika, víz, gáz, fűtésszerelés, épületgépészet
klímaszerelés, klíma, és, légtechnika, épületgépészet
- PENTSTAR SERVICE IPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, IPARTELEP, 19-ES ÉPÜLETÉpületgépészeti szerelés, távhővezetékek, -központok tervezése, kivitelezése, automata tűzvédelmi oltórendszerek kiépítése.
víz, gáz, és, központifűtés szerelés, épületgépészet, légtechnika, klímaszerelés
Légtechnikai termékek, rendszerek gyártása és szerelése (csövek, idomok, zsaluk, hang- és rezgéscsillapítók, tűzcsappantyúk, légmennyiségszabályzók) Unimax-Hungária Légtechnika zRt. szolnoki telephelyű osztrák tulajdonú cégcsoport magyarországi tagja. Magyarországon az elsők között cégünk kezdte meg légtechnikai termékek gyártását és forgalmazását. Több évtizedes fennállásunk során a termékskálánk szerteágazóvá vált. Gyártunk különböző méretű és tömörségi fokozatú légtechnikai elemeket, úgy mint korcolt kivitelű négyszög-keresztmetszetű csatornákat és idomokat, kör-keresztmetszetű csöveket és idomokat, szabályozó zsalukat, esővédő fixzsalukat, kifúvófejeket, hangcsillapítókat, kiegészítő elemeket (pl. anemosztát dobozok, rezgéstompító közdarab), rezgéscsillapítókat, hőszigetelt lemezkéményeket és kéményidomokat, tűzvédelmi és füstcsappantyúkat, légmennyiség-szabályzókat. Termékeinket a megkívánt műbizonylattal ellátjuk.
A levegőleválasztó DN 40 méretig bronz, DN 50 mérettől acél házzal készül. Ennek belsejében kap helyet a különleges kialakítású Spirocső, amely egy rézcsőre forrasztott rézdrót fonalból áll.
szolgáltató, kiskereskedő, épületgépészet, hűtéstechnika, klimatizálás, klímatechnika, klímaberendezés, légtechnika
hűtéstechnika, klímatechnika, légtechnika
