LAKÁSÉPÍTÉS


306 találat LAKÁSÉPÍTÉS kulcsszóra

  • TERROSO KFT
    PEST, 2030 ÉRD, EMMA U. 5/B
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    A cég sok évvel ezelőtt, egyéni kisvállalkozásból indult, egy KFT jogutódjaként, mely gépészeti tevékenységgel foglalkozott. Később, fejlesztések során, komplett építési vállalkozássá bővült, mely kisebb és nagyobb megbízásokat teljesített az építőipar bármely területén. Aztán megalakult egy gyorsszolgálati (hibaelhárítási) részleg is. Feladatköre: Sürgős csőrepedések, dugulások elhárítása, fakivágások, veszélytelenítések akár alpin-technikával is. Fejlődésünk során eljutottunk abba a stádiumba, hogy önálló beruházásként családi házak, illetve társasházi lakások kivitelezését, banki ügyintézéssel is vállaljuk. Tervezéstől-kulcsátadásig. Ehhez kapcsolódóan a komplett kivitelezés érdekében, megalakult a cég kertészeti részlege is. Róluk többet a www.visszukapalmat.hu honlapon láthatnak az érdeklődők. A jövőbeli céljaink közé tartozik, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot folyamatosan bővítsük és azt a régi és új partnereink és vevőink részére egyaránt szolgálatára bocsájtsuk


  • TÉRKŐMESTER
    1153 BUDAPEST, EÖTVÖS 89
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (2)

    Térkő - Viacolor - Kert - Kerítés munkák - Térkőmester Térkő burkolás, Díszkő burkolás, Viacolorozás, Térkövezés, Térkőrakás, Kertépítés, Kerítésépítés, Dísztámfal építés, Kertkiegészítők építése MINŐSÉGI SZINTEN, MAGAS FOKON, 5 - ÉV GARANCIÁVAL! Vállaljuk parkolók, autóbejárók, udvarok, kertek, járdák, terek, játszóterek, utak, stb. építését, térkövezését, kőburkolását, díszburkolását. Megbízható, józan életű csapat, kulturált, tiszta, igényes munkavégzés. Bővebb tájékoztatás, bemutatkozás, referenciák a honlapomon elérhetők. http://www.terkomester.hu


  • BURCS KFT.
    1078 BUDAPEST, CSERHÁT UTCA 15 L 10
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    LAKÁSÉPÍTÉS LAKÁSFELÚJÍTÁS 06-20-372-8891 Cégünk azt a célt tűzte ki maga elé, hogy hoszútávon jelen legyen az építőiparban.


  • KELET INGATLANCENTRUM KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, BOCSKAI UTCA 17.

    Cégünk ingatlan kereskedelemmel és forgalmazással foglalkozik.


  • PROX KFT.
    1037 BUDAPEST, III. ÖREGBÜKK U. 5.

    Cégünk elsősorban ingatlanok beruházásával, de emellett ingatlanközvetítéssel is foglalkozik.


  • DUJMÓ-J. KFT.
    PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, SZIVÁRVÁNY UTCA 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Kezdetben családi házak kivitelezésével, tetőtér beépítésekkel foglalkoztunk, azonban a növekvő piaci kereslet hatására 2001. májusától lakóparki lakások kialakítását kezdtük meg


  • OPUS-VIA INGATLANFEJLESZTŐ KFT
    1037 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 314. 1-ES ÉPÜLET "E" LÉPCSŐHÁZ 4. EMELET

    PÁRATLAN KÖRNYEZET ? klasszikus zöldövezeti lakókörnyezet ? III. századi római villagazdaság és út rekonstrukció ? régészeti emlékekhez igazodó beépítési terv ? 6, 7 hektárból 4, 6 hektár park és szabadidős létesítmény MINŐSÉGI ÉLETTÉR ? modern építészeti értékek ? barátságos pihenőkertek ? sétányok ? kultúrált belső terek ? magas szintű szolgáltatáskínálat ? üzlet- és irodasor


  • épületeket és lakásokat építünk.


  • PENDOLA KFT.
    1085 BUDAPEST, BAROSS UTCA 42.

    Társaságunk célja, hogy a magyar ingatlan beruházási piacon új Nyugat-Európában már alkalmazott megoldásokat honosítunk meg a magyar sajátosságok figyelembevételével.


  • ETALON KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9025 GYŐR, KOSSUTH U. 136.

    A cél egy jól szervezett, nagy hatékonyságú kivitelező szervezet létrehozása, amelyhez az adott munkák nagyságrendjének megfelelően kapcsolódnak a szak- és szerelőipari alvállalkozók. A fenti célokhoz kapcsolódva a cégnél már 1999 óta az ISO szabványnak megfelelő minőségbiztosítási rendszer is bevezetésre került, jelenleg pedig az ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszer alapján tevékenykedik, melynek felülvizsgálata folyamatos.



  • HUMAN BAU INGATLAN BERUÁZÓ ÉS FORGALMAZÓ KFT.
    1145 BUDAPEST, AMERIKAI ÚT. 44.

    A Human Bau Kft. azzal a céllal alakult, hogy hosszútávon piacképes lakásokat tervezzen, építsen és értékesítsen.


  • LAKÉV KFT.
    1075 BUDAPEST, KAZINCZY U. 5. II/23

    Vállalkozásunk 3 fő tevékenységre bontható Saját finanszírozású társasház építés és értékesítés, kissebb építőipari felújítás, karbantartás, kissebb építés Vendéglátás Ingatlanforgalmazás és építés


  • T-MÁTRIX KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, REZEDA ÚT 9.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A T-Mátrix Kft. 1994-ben alakult Tatabányán, fő tevékenységi körünk építőipari magasépítés. Úgy érezzük, hogy az indulás óta eltelt egy évtizedben mind a megbízóink, mind a magunk számára bizonyítottuk azt, hogy elkötelezettek vagyunk a minőségi munkavégzés és ügyfeleink elégedettsége mellett. Cégünk 2000-ben vezette be az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszert, amivel biztosíthatjuk minőségpolitikai irányelveink betartását. Üzletpolitikánk lényege, hogy teljes körű szolgáltatással, szaktanácsadással, és versenyképes árakkal igyekszünk elnyerni ügyfeleink bizalmát. Ezt azonban nem célnak, csak eszköznek tekintjük arra, hogy hosszú távú és kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat tudjunk kiépíteni.


  • ALISCA BAU KFT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, MUNKÁCSY U.29.

    tetőfedés, útépítés, fűtés szerelés, betonozás, magasépítés, építőipari generálkivitelezés, pinceveszé, műemlékvédelem, kivitelezés, nyílászárók beépítése, villanyszerelés, szolgáltató,


  • FRISOMAT KFT.
    SOMOGY, 8611 SIÓFOK, CSÁRDARÉTI ÚT 5.

    GyártásA hatóságokkal sikeresen megvívott ütközet után, az építési engedély birtokában, megkezdődhet a megálmodott csarnok legyártása, mely a Frisomat belgiumi gyárában történik. A gyártás a szigorú európai normák szerint, az ide vonatkozó szabványok és előírások betartásával, napjaink legmodernebb automatizált gépsorain történik.


  • STRABAG MAGYARORSZÁG - MAGYAR ASZFALT KFT.
    1135 BUDAPEST, SZEGEDI ÚT 35-37.

    MAGYAR ASZFALT Kft. ÚTÉPÍTÉS KÖZÉP-MAGYARORSZÁG Telefon: +36 1 / 270 8367 Fax: +36 1 / 270 8344 MAGYAR ASZFALT Kft. NAGYLÉTESÍTMÉNYEK-AUTÓPÁLYA Telefon: +36 1 / 270 8558 Fax: +36 1 / 270 8565 MAGYAR ASZFALT Kft. HÍDÉPÍTÉS Telefon: +36 1 / 270 8572 Fax: +36 1 / 270 8597 MAGYAR ASZFALT Kft. ASZFALTGYÁRTÁS Telefon: +36 1 / 270 8511 Fax: +36 1 / 270 8500 BRVZ Számító és Ügyviteli Központ Kft. Telefon: +36 1 / 270 8352 Fax: +36 1 / 270 8272


  • VÁRHEGYI-TRADE KFT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, SCHWEIDER U.27.

    - Ingatlan közvetítés - Értékbecslés, ingatlan piaci értékének meghatározása - Ingatlanok (családi házak, lakások, üzletek, irodák stb.) bérbeadása - Hitelügyintézés ? tanácsadás


  • KRONBORG-ÉPTERV KFT.
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, BESSENYEI U. 11/1.

    családi házak részleges és teljes felújítása, ipari csarnokok és egyéb épületkomplexumok tervezése, Teljes körű építőipari kivitelezés


  • ERLAK KFT.
    1077 BUDAPEST, IZABELLA U. 13.

    ERLAK Kft az Interneten Az ERLAK Kft. célja középkategóriájú lakások építése, értékesítése a VII. kerületi Önkormányzattól vásárolt telkeken, illetve a bontásra ítélt lakóházak helyén. A társaság feladatkörébe tartozik a beruházás megszervezése, lebonyolítása, így a bontásra ítélt felépítmények elbontatása, a lakóházak terveztetése és kiviteleztetése a kulcsrakész átadásig a szükséges koordinációs tevékenységekkel együtt.


  • PALETTA KFT.
    1163 BUDAPEST, MARGIT UTCA 2

    A Paletta Kft-t 1990-ben a KOMÉP Vállalat alapította, azon részlegeiből, amelyek a szerekezetépítési és felújítási munkákkal foglalkoztak.


  • V.A.M. DESIGN CENTER
    1061 BUDAPEST, KIRÁLY UTCA 26.

    Szolgáltatásaink az emberi környezet tárgyi világát alakítja, fejleszti: ÉPÍTÉSZETI, BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS, BÚTORÉRTÉKESÍTÉS, PROJEKTMENEDZSMENT és FINANSZÍROZÁSTERVEZÉS.


  • PÉTERHEGYI 2001 KFT.
    1113 BUDAPEST, ÁBEL JENŐ U. 31.

    A Péterhegyi 2001 Kft. oldala, Társasház építés a Péterhegyi lejtőn


  • ZÖLDVÁROS LAKÓPARK
    1055 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN KRT. 3 ||. EM. 17/A

    lakásépítés


  • PRIVÁT IMMO KFT.
    1036 BUDAPEST, GALAGONYA U. 5.

    Cégünk az építőipar területén tevékenykedik.


  • ZALAI ÁLTALÁNOS ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ ZRT
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, KOSSUTH U 11- 19

    A Zalai Általános Építési Vállalkozó Rt. legfőbb célja, hogy az általa kivitelezett létesítmények és építés-szerelési tevékenysége folyamatosan és maradéktalanul elégítse ki vevői igényeit, illetve a jogszabályi követelményeket.Társaságunk, a Zalai Általános Építési Vállalkozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság, az ország egyik meghatározó építőipari és kivitelező nagyvállalata, amely magas szintű munkájával több, mint 50 éve formálja közös környezetünket, mindennapjainkat. 1991. december 31-ével alakult át vállalatunk részvénytársasággá. Az elmúlt időszakban társaságunk reorganizációjának, nagyarányú fejlesztésének, minőségi munkavégzésének és jó hírnevének köszönhetően egyre több megrendelésnek tehetett magas fokon eleget, így cégünk éves forgalma. 1996. óta folyamatosan, jelentős mértékben növekedett. Működési területünk elsősorban a Dunántúlra és Budapestre terjed ki, de referenciamunkáink megtalálhatóak az ország keleti részén is.


  • BALUSZTRÁD KIVITELEZŐ RT.
    1105 BUDAPEST, KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÚT 53-55.

    BALUSZTRÁD KIVITELEZŐ RT. épületek kivitelezésével foglalkozik.


  • TRANSELEKTRO MANAGEMENT VAGYONKEZELŐ KFT.
    1051 BUDAPEST, NÁDOR U. 13.

    Tevékenységi köre három fő csoportra osztható: energetika: energiatermelés, -átvitel és -elosztás, környezetvédelem közlekedés: városi és vasúti közlekedés járművek villamos berendezései, vasúti biztosító berendezések és készülékek


  • PRIMAÉP KFT.
    1139 BUDAPEST, PETNEHÁZY U. 14.

    Cégünk lakásépítéssel és tervezéssel foglalkozik. Elképzelésünk, s egyben filozófiánk, hogy első osztályú minőségben kivitelezett lakásainkat mindenki számára megfizethető, a konkurenciánál alacsonyabb áron kínáljuk vevőinknek.


  • GRABARICS ÉPÍTŐIPARI KFT.
    FEJÉR, 9400 SOPRON, MADÁCH U. 17.

    A Grabarics Kft. 1993-ban alakult, teljes egészében magyar tulajdonú mikro vállalkozásként. Mára meghatározó szereplővé vált a magyar építőipari piacon. Az elmúlt másfél évtized sikerei segítették abban, hogy eredményes, stabil és hiteles cégként jegyezzék:


  • IMMO-ROHR KFT.
    1012 BUDAPEST, BOKRÉTA U. 11-13.

    Az IMMO-ROHR KFT. 1992-ben alakult Budapesten, ahasonló nevű, Bécsben 1967 óta működő iroda leányvállalataként.


  • REZIDENCIA-VÁROSÉPÍTŐ KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, SZEKFÜ GY U 3

    Az általunk alkalmazott anyagok az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht által minősítettek, és az építőipar legjobb termékei közé tartoznak! Lakóparkok, családiházak lakások építése; amerikai


  • NYÍRÉP ÉPITŐIPARI KIVITELEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, LUJZA U 16
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    1992.-ben alakult és ma a térség egyik legjelentősebb magasépítéssel foglalkozó kivitelező cége, mely bármilyen feladat elvégzésére képes. A társaság tulajdonosai azok a belföldi magánszemélyek, akik a társaság menedzsmentjét, vezetését alkotják. Ezek a személyek és a társaság legtöbb dolgozója is jelentős nagyüzemi építőipari gyakorlattal, referenciákkal rendelkeznek. A cég saját tulajdonú irodaházzal, telephellyel, raktárakkal, építőipari gépekkel, segédszerkezetekkel rendelkezik, mely a termelő-kivitelező tevékenységhez nyújt megfelelő hátteret


  • ALKOTÁS ÉPÍTŐ-SZAKIPARI KFT.
    1137 BUDAPEST, RADNÓTI MIKLÓS U. 24.

    Cégünk 1982-ben kezdte meg működését 100 százalékos magyar tulajdonban a XIII. kerületben, Gazdasági munkaközösség formájában. Megalakulásunk óta folyamatosan bővítjük cégünket, mára már 16 főnek biztosítunk munkát. 1999. Május 4.-től munkánkat Korlátolt felelősségű társaságként folytatjuk.


  • IMMOBAU 2000 KFT.
    8200 VESZPRÉM, CSILLAG U. 20

    ingatlanforgalmazás értékbecslés ingatlanfejlesztés


  • RETICOLO KFT.
    1055 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS TÉR 13-15

    Cégünk projektszervező-kivitelező cégként tetőterek beépítésére szakosodott.


  • NYÍRINKÖZ INGATLANKÖZVETÍTŐ ÉS HASZNOSÍTÓ KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, BESSENYEI TÉR 3-4.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    ingatlan, ingatlanfejlesztés, igatlanközvetítés, lakásépítés, vagyonértékelés


  • AL HOLDING INGATLANFEJLESZTŐ ZRT.
    1146 BUDAPEST, HUNGÁRIA KRT. 162-168.

    A cég filozófiája, fő céljai Modern szemléletű beruházói gondolkodásmód meghonosítása a lakásépítési piacon. Legnagyobb beruházásai, építései Teve utcai lakópark.


  • FLOOD-LIGHT 2000 BT.
    1171 BUDAPEST, GÖMBVIRÁG U. 3 3 75

    MOTTÓNK: Megfelelő termékek és szolgáltatások.Megfelelő minőségben. megfelelő állapotban, Megfelelő helyen, Megfelelő időben, Megfelelő felhasználóknak, Megfelelő költségen.


  • UNI-INVEST KFT.
    1087 BUDAPEST, KÖNYVES K. KRT. 44.

    építés, kivitelezés, generál kivitelezés, építkezés, ingatlan beruházás


  • SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, EGRESSY ÚT 39.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Sajókaza és Vidéke Takarékszövetkezet Szuhakállói Kirendeltsége 1971. április l5-én alakult meg. Először családi háznál bérelt helyiségben működött, majd 1978 júniusában átadták a Szuhakállói Kirendeltség új üzletházát.


  • TENDER ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZÓFIA U. 20/A

    Kulcsrakész kivitelezés Fővállalkozás Ingatlanforgalmazás (elsősorban saját építésű ingatlanok értékesítése) Árajánlatok, pályázatok készítése Műszaki tanácsadás Műszaki vezetés


  • DESSEWFFY APARTMAN KFT.
    1137 BUDAPEST, SZT. ISTVÁN PARK 17. I.EM. 2..
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A modern építészet stílusjegyeit magán viselő, színeit, a felhasznált anyagok jellegét és kialakítását tekintve valóban egyedi homlokzatú és belső kialakítású épületben kínálunk jól felszerelt, kitűnő térérzékű lakásokat többféle méretben, részben terasszal.


  • DUNA-PEST REZIDENCIA ÉRTÉKESÍTÉSI IRODA
    1095 BUDAPEST, LECHNER ÖDÖN ALLEY 1-2.

    A DUNA-PEST REZIDENCIÁKAT egy különleges lakásépítési koncepció alapján, a Millenniumi Városközpont részeként valósítja meg a TriGránit Fejlesztési Rt. Budapest IX. kerületében, a Petőfi- és Lágymányosi-híd közötti Duna-parti területen.


  • FELLERER KFT.
    1135 BUDAPEST, SZENT LÁSZLÓ ÚT. 8.

    Cégünk, a Fellerer Ingatlanforgalmazási és Hasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság 1995-ben alakult, ingatlanfejlesztési célokkal, majd 1999 óta aktív résztvevője az újépítésű lakások piacának


  • BUDA-HOLD KFT
    1117 BUDAPEST, HUNYADI JÁNOS ÚT 18.

    A BUDA-HOLD Kft a Budapest Főváros XI. kerületi Önkormányzat 1991-ben alapított társasága. A társaság törzstőkéje: 800 MFt.


  • NYAK-ÉP KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4080 HAJDÚNÁNÁS, DOROGI U. 2.

    A vállalkozás fő tevékenységi köre: Építőipari Generál-Kivitelezés, HAKI állványrendszer forgalmazása és bérbeadása.


  • LTK MAGYARORSZÁG KFT.
    1196 BUDAPEST, FOGADÓ UTCA 3.

    Cégünk a lakásépítési piacon tevékenykedik.


  • BUDAPESTI INGATLANHASZNOSÍTÁSI ÉS FEJLESZTÉSI ZRT.
    1065 BUDAPEST, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 57

    A részvénytársaság vezetése az ingatlangazdálkodás terén kettős stratégiát folytat. Rövid- és középtávú feladatként a társaság ingatlan portfoliójának bérbeadás útján történő minél gazdaságosabb hasznosítása szerepel.


  • MOVINVEST KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, VÁROSKAPU TÉR 6.

    beruházás , ingatlan , ingatlanfejlesztés , lakásépítés, joomla


  • BAU-TEAM ÉPÍTŐIPARI ÉS KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÓ KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U. 17.

    A Bau-Team Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. az 1992. március 09-én keltezett alapító-okirat aláírását követően kezdte meg a tevékenységét. A társaságot két magyar állam-polgárságú magánszemély jegyzi.


1234567