LAKÁS KIEGÉSZÍTŐK


44 találat LAKÁS KIEGÉSZÍTŐK kulcsszóra

  • TOGO-ANTAGO KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9151 ABDA, MAJOR 1.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    Nyitva tartás: Előzetes időpont-egyeztetés alapján. Cégünk 1998 óta foglalkozik lakberendezéssel, és ebbe a témakörbe tartozó termékek széleskörű forgalmazásával. Az áruk többségét saját importból szerezzük be, ezért áraink rendkívűl kedvezűek, mind a kiskereskedők mind a viszonteladók számára. A részletekért kattintson az önt érdeklő menüpontra.


  • CORA HIPERMARKET - DEBRECEN
    HAJDÚ-BIHAR, 4031 DEBRECEN, KISHATÁR U. 7
    Rating 44 csillag 7 vélemény alapján

    A debreceni Cora 2002. október 25-én nyitotta meg kapuit a vásárlóközönség számára. A debreceni áruház kialakította az üzletsorán a Cora Galériát, amelyben a kollégáink alkotásai mellett a régió művészei munkáinak is helyet adunk. Az áruházak üzletsorán működő szolgáltatók segítenek könnyíteni a vásárlók napi feladatain: posta, gyógyszertár, vegytisztító, biztosító, bank áll a hozzánk látogatók rendelkezésére. A kényelmes vásárlás feltételeinek megteremtése céljából a Cora olyan szolgáltatásokat nyújt, mint az ingyenes Cora buszjárat, a Cora privát kölcsön, a Cora áruhitel, a pontgyűjtő Cora bizalomkártya, az üvegvisszaváltó, vagy a tortarendelés. Működtetünk kultúrklubot a színház- és koncertjegyek beszerzésére, továbbá SMS-klubot, amely az aktuális Cora eseményekről, akciókról értesíti a vásárlókat. Általános nyitva tartás Hétfő: 8:00 - 21:00 Kedd: 8:00 - 21:00 Szerda: 8:00 - 21:00 Csütörtök: 8:00 - 21:00 Péntek: 8:00 - 21:00 Szombat: 7:00 - 21:00 Vasárnap: 8:00 - 20:00.


  • CORA HIPERMARKET - MISKOLC
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3516 MISKOLC, PESTI U. 9
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    A Cora a vásárlók igényeinek mind szélesebb körű kielégítését tűzte ki célul. Már az első magyarországi Cora áruház megnyitása előtt is egy év telt el azzal, hogy megismerjük a magyar fogyasztók igényeit és megkeressük azokat a beszállítókat, akik képesek a széles választék, a kimagasló minőség és az előnyös árak folyamatos biztosítására. Kiemelt figyelmet fordítunk termékeink és szolgáltatásaink minőségére, ezért a magyarországi hipermarket-piacon elsőként vezettük be a HACCP élelmiszerbiztonsági rendszert, ami garantálja, hogy kifogástalan minőségű és frissességű termékeket kínálunk áruházainkban.


  • CORA HIPERMARKET - SZEGED
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, ZÁPOR ÚT 4.
    Rating 44 csillag 13 vélemény alapján

    A szegedi Cora 1999. november 4-én nyitotta meg kapuit a vásárlóközönség számára. A kényelmes vásárlás feltételeinek megteremtése céljából folyamatosan bővítjük szolgáltatásainkat. Ma már nemcsak az ingyenes Cora buszjárat, gyermekmegörző, kölyök-klub, büfé, étterem, kávézó, bankjegykiadó automata, pénzváltó, üvegvisszaváltó, ingyenes internet használat, tortarendelés, a műszaki termékekre vonatkozó nyugalom szerződése, de a Cora vásárlókártya, Cora privát kölcsön, Cora áruhitel, vegytisztító, gyógyszertár, postahivatal sőt okmányiroda is vásárlóink rendelkezésére áll. Az áruházak üzletsorán működő szolgáltatók segítenek könnyíteni a vásárlók napi feladatain: posta, gyógyszertár, vegytisztító, biztosító, bank áll a hozzánk látogatók rendelkezésére. Általános nyitva tartás Hétfő: 8:00 - 21:00 Kedd: 8:00 - 21:00 Szerda: 8:00 - 21:00 Csütörtök: 8:00 - 21:00 Péntek: 8:00 - 21:00 Szombat: 7:00 - 21:00 Vasárnap: 8:00 - 20:00


  • CORA HIPERMARKET - TÖRÖKBÁLINT
    PEST, 2045 TÖRÖKBÁLINT, TORBÁGY U. 1.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A magyarországi Cora hipermarket-hálózat, Európa több országában és az Antillákon is jelenlévő Louis Delhaize csoport tagja.Európában 1969-ben jelent meg az első Cora nevet viselő áruház, azóta a kiváló minőséget képviselő áruházaival a Cora fontos kereskedelmi hálózattá alakult. Folyamatosan épülnek az újabbnál újabbak. A Cora jelen van Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban, Romániában, Guadeloupe-, Martinique szigetén és Magyarországon A törökbálinti Cora 1997. május 8-án nyitotta meg kapuit a vásárlóközönség számára. Kiemelt figyelmet fordítunk termékeink és szolgáltatásaink minőségére, ezért a magyarországi hipermarket-piacon elsőként vezettük be a HACCP élelmiszerbiztonsági rendszert, ami garantálja, hogy kifogástalan minőségű és frissességű termékeket kínálunk áruházainkban. Az áruházak üzletsorán működő szolgáltatók segítenek könnyíteni a vásárlók napi feladatain: posta, gyógyszertár, vegytisztító, biztosító, bank áll a hozzánk látogatók rendelkezésére.


  • CORA HIPERMARKET- BUDAKALÁSZ
    PEST, 2011 BUDAKALÁSZ, OMSZK PARK 1
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    A budakalászi Cora 1998. június 4-én nyitotta meg kapuit a vásárlóközönség számára. A budakalászi CORA áruház, 2009 februárjában, újratanúsító auditja során sikeresen megfelelt a módosított MSZ EN ISO 9001:2009-es minőségirányítási szabvány elvárásainak, előírásainak. Áruházunk legfőbb célja a színvonalas kiszolgálás és vásárlóink maximális megelégedése! Az előnyös ár, a kellemes környezet és a széles választék mellett családi programokon is részt vehetnek az érdeklődök. Kicsik és nagyok egész évben találhatnak programlehetőséget a Kölyökklub, a hazai ünnepekhez kapcsolódó rendezvények, a kézműves foglalkozások és bábműsorok alkalmával, valamint a versenyek, játékok és sportlehetőségek vagy a színjátszó fesztivál egyéni élmények tárháza lehet gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Általános nyitva tartás Hétfő: 8:00 - 21:00 Kedd: 8:00 - 21:00 Szerda: 8:00 - 21:00 Csütörtök: 8:00 - 21:00 Péntek: 7:00 - 22:00 Szombat: 7:00 - 22:00 Vasárnap: 8:00 - 20:00.


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    CSERÉPVÁROS a WestEnd City Centerben az aluljárószint, Jókai sétány 1.


  • MAGYAR HIPERMARKET KFT. - CORA SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, FELSŐ SZANDAI RÉT 1

    Francia hipermarketlánc, minőségi termékekkel, előnyös árakkal, széles választékkal és egyedi szolgáltatásokkal. A szolnoki Cora 2004. május 19-én nyitotta meg kapuit a vásárlóközönség számára. Szolgáltatások Bankautomata, Groupama Biztosító, Cipőjavítás, kulcsmásolás, Bizalomkártya iroda, Értékmegőrző, Bababarát hálózat, Gyermekmegőrző, Kultúrklub, Üvegvisszaváltó, Étterem, büfé, kávézó, Fotó, filmkidolgozás, Pénzváltó, Posta, Totó-Lottó, Vegytisztító. Üzletek: Cipő, táska, bőráru, Gyógynövény szaküzlet Lakberendezés, lakásfelszerelés, lakás-kiegészítők Optika Óra, ékszer, divat kiegészítők Parfüméria Ruházat Sport és szabadidő ruházat Telekommunikáció Újság, dohány.


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- SZIGETSZENTMIKLÓS
    PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, HÁROS ÚT 120.

    kendő, kendők, kerámia, ajándék doboz, hastánckendők, illóolajok, hastánc kendő, hangszerek, ékszerdoboz, sálak, táskák, dobok, vizipipák, djembék, fa szobrok, bizsu kiegészítők, bizsu ékszer, füstölő


  • ARIANA BAUTEX KFT. - TELEPHELY
    1214 BUDAPEST, MAG UTCA 25.

    MOBIL +36 70 380-9956, +36 70 380-9950 Cégünket, az ArianaBautex Kft.-t 1996-ban alapítottuk Budapesten, Magyarországon. Vállalkozásunk azokra a tradíciókra, ismeretekre, módszerekre, kereskedelmi hagyományokra alapozva hoztuk létre, amelyekkel fejlődni tudunk a textil-és fürdőszobai termekek, is építóanyag mind a gyártást, mind a kereskedelmet véve alapul. lakás textiliát kezdtünk el gyártani és évekre rá, ma már elmondhatjuk, hogy Magyarországon a legnagyobbak között vagyunk és termékeink ezerszámra találnak gazdára megbízható partnereinken keresztül (Praktiker, Baumax, Obi, auchan, Cora, Bricostore, Bauhause, Match, Profi, Penny), akiknek hatalmas áruházláncaik vannak szerte Európában



  • VILLA RUSTICA PANNONIA KFT.
    1033 BUDAPEST, SZENTENDREI ÚT 93.

    Szalvéták és asztaldekorációs termékek forgalmazása


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- SAVOYA PARK
    1117 BUDAPEST, HUNYADI JÁNOS ÚT 19.

    illóolaj, ajándék tárgyak online ajándékbolt, kézműves ajándéktárgyak, ajándék, djembék, rácsodálkozás, hazai kerámiák, kerámia, hangszerek, webshop, kendő, vizipipák, füstölőtartók, tartódoboz,


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT-BUDAÖRS TESCO
    PEST, 2040 BUDAÖRS, KINIZSI ÚT 1-3.

    Budaörs Tesco üzletünk nyitvatartása: hétfő - csütörtök: 09:00-20:00 péntek - szombat: 09:00-21:00 vasárnap: 09:00-20:00


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- CSÖMÖR
    PEST, 2141 CSÖMÖR, HATÁR ÚT 6.

    fa szobrok, kendők, ajándék doboz, ütős hangszerek, ékszerdoboz, hazai kerámiák, vizipipák, hastánckendők, hangtálak, sálak, bizsu, illóolajok, ajándék tárgyak online ajándékbolt, füstölőtartók, sál,


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- FÓT
    PEST, 2151 FÓT, FEHÉRKŐ U. 1.

    A Cserépváros 1999-ben kezdte működését, de nem előzmények nélkül, keramikus cégek, a Szoborkány Stúdió és a Rakukerámia tulajdonosai hozták létre, kézműves termékek kiskereskedelmére. Nálunk minden az ajándékozásról és a lakberendezésről szól, és arról az élményről, amit távoli országok, dzsungelek mélyén, apró isten háta mögötti falvakban lakó fafaragók és kézművesek munkáinak megismerése jelent.


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- KECSKEMÉT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, IZSÁKI ÚT 12/B

    könyvek, ajándék tárgyak online ajándékbolt, kendők, hangtálak, vizipipák, fa szobrok, hastánckendők, füstölő tartők, kerámia, hazai kerámiák, sálak, lakásdekoráció, kendő, djembék, sál, dobozok,


  • Bútorboltunk a Balzac utca sarkán található


  • NÉMETH ÉS TÁRSA KFT LAKÁS VARÁZS
    VESZPRÉM, 8420 ZIRC, DEÁK FERENC UTCA 1

    sötétítő függönyök, szőnyegek, kiegészítők, karnisok, ágyneműk, függönyök, párnák


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- DUNAKESZI
    PEST, 2120 DUNAKESZI, NÁDAS ÚT 6.

    sál, hastánc kendő, dekoráció, illóolajok, webshop, bizsu, kendők, ékszerek, lakás dekoráció, tartódoboz, bizsu kiegészítők, kendő, ajándék tárgyak online ajándékbolt, hazai kerámiák, hangszerek,


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- SOROKSÁR
    1117 BUDAPEST, BEVÁSÁRLÓ UCA 2.

    Mobil elérhetőségünk: 20/369-9398 Cserépváros 1999-ben kezdte működését, de nem előzmények nélkül, keramikus cégek, a Szoborkány Stúdió és a Rakukerámia tulajdonosai hozták létre, kézműves termékek kiskereskedelmére. Nálunk minden az ajándékozásról és a lakberendezésről szól, és arról az élményről, amit távoli országok, dzsungelek mélyén, apró isten háta mögötti falvakban lakó fafaragók és kézművesek munkáinak megismerése jelent.


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT - MAMMUT I.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6.

    ELHELYEZKEDÉSÜNK Mammut I. földszintjén.


  • A CASA LATINA 2007 óta van jelen a magyar piacon mint nagykereskedő, olyan exkluzív üzleteket kiszolgálva mint Haas & Czjzek, Arioso Enteriors, Dariusz, La Dolce Vita.


  • ART MIRROR BT.
    1149 BUDAPEST, KÖVÉR LAJOS U. 45-47

    Az Art Mirror csapata arra törekszik, hogy megrendelőink elképzeléseit maximálisan szem előtt tartva, azt a szakember szakmai profizmusával ötvözve készítsük el egyedi bútorainkat. Célunk, hogy a kihívásokkal teli, nagyfokú kreativitást igénylő tervezést és kivitelezést olyan összhangban valósítsuk meg, hogy azzal megrendelőink maximálisan elégedettek legyenek és az így elnyert bizalmat hosszú távon is képesek legyünk megőrizni. A komoly szaktudás és szakmai tapasztalat mellett fokozott figyelmet szentelünk a személyes kapcsolat kialakítására is; ennek révén ügyfeleink igényeit mélyebben megismerhetjük, s a termék, mely együttműködésünk eredménye személyesebbé, eredetibbé válik.


  • KOMFORT CENTRUM BÚTORSZALON
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, KISKÚT LIGET

    1991-ben nyílt meg, a családi vállalkozásból kiteljesedett Komfort Centrum bútorszalon, mely napjainkra 1000 m2-es területen több mint 70 európai gyár kiemelkedő minőségű termékeit forgalmazza. Az alapítók kivételes igényességét, harmonikus ízlésvilágát és szakértelmét tükrözi a vásárlói elégedettség. Ez az igényesség mind ár-érték arányban, mind presztízsben megnyilvánul, a vevők választásától függően. Így minden érdeklődő megtalálhatja álmai bútorait. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a világ trendjeit, vizuális innovációit.


  • KOOP KERESKEDŐHÁZ KFT.
    FEJÉR, 2485 DINNYÉS, GÁRDONYI GÉZA U. 9.

    Ajándék nagykereskedelem


  • LÁDAFIA AJÁDNÉK -SZOLNOK PLAZA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ADY ENDRE UTCA 28.

    lakás kiegészítők, aprű ajándéktárgyak, toto-lotto, ajándék, ajánék tárgyak, szerencsejáték, ajándéktárgyak, lakberendezés, dísztárgy, lakásdíszítők


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT- BUDAPEST - PÓLUS CENTER
    1152 BUDAPEST, SZENTMIHÁLYI ÚT 131.

    hastánckendők, djembék, ajándék doboz, ékszerdoboz, bizsu, táskák, hazai kerámiák, trendi ékszerek, textil, kendők, hangtálak, kíváncsiság, füstölő tartők, hastánc kendő, könyvek, lakberendezés,


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT-BUDAÖRS AUCHAN
    PEST, 2320 BUDAÖRS, SPORT U. 2.

    A Cserépváros 1999-ben kezdte működését, de nem előzmények nélkül, keramikus cégek, a Szoborkány Stúdió és a Rakukerámia tulajdonosai hozták létre, kézműves termékek kiskereskedelmére. Nálunk minden az ajándékozásról és a lakberendezésről szól, és arról az élményről, amit távoli országok, dzsungelek mélyén, apró isten háta mögötti falvakban lakó fafaragók és kézművesek munkáinak megismerése jelent


  • MIKERÁMIA
    PEST, 2000 SZENTENDRE, BÜKKÖS PART 40.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A MIKERÁMIA színes egyedi tervezésű és készítésű kerámia mosdói a Magyar Iparművészeti Lektorátus által zsűrizett termékek. Maholányi Gabriella és Illés László keramikusok, a Mikerámia létrehozói úgy gondolják, hogy a mosdók nem csak egy gyár öntőformáiban készülhetnek ezerszámra, hanem mindegyik megkaphatja a tárgyat megillető időt és figyelmet. Egy színes mosdó akár egy hagyományos fürdőszobát is különlegessé, egyedivé tesz, megtöri a rideg hatást, és otthonos légkört teremt. Egy kézműves kerámia műhely nagy előnye a gyárakkal szemben, hogy lehetőség nyílik egyéni igények, elképzelések megvalósítására, így adott esetben a fürdőszobához készülhet a mosdó. Magastüzű kerámiáinkat 1240 fokon égetjük ki, ezáltal fagyállók, vízállók és a hagyományos alacsonytüzű kerámiánál jóval ellenállóbbak lesznek.


  • ANTIK CENTRUM RÉGISÉGBOLT ÉS BÚTORVERET SZAKÜZLET
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DÓZS GYÖRGY ÚT 10.

    műtárgyak természetes anyagból forgalmazása


  • GALABAN KFT.
    BUDAPEST, SZENTENDREI ÚT 89.

    Telefonszám: 1- 387-5715.


  • ARIANA BAUTEX KFT. - SZÉKHELY
    1213 BUDAPEST, PÁLMA UTCA 25.

    MOBIL +36703809956/+36703809950 Cégünket, az ArianaBautex Kft.-t 1996-ban alapítottuk Budapesten, Magyarországon. Vállalkozásunk azokra a tradíciókra, ismeretekre, módszerekre, kereskedelmi hagyományokra alapozva hoztuk létre, amelyekkel fejlődni tudunk a textil-és fürdőszobai termekek, is építóanyag mind a gyártást, mind a kereskedelmet véve alapul. lakás textiliát kezdtünk el gyártani és évekre rá, ma már elmondhatjuk, hogy Magyarországon a legnagyobbak között vagyunk és termékeink ezerszámra találnak gazdára megbízható partnereinken keresztül (Praktiker, Baumax, Obi, auchan, Cora, Bricostore, Bauhause, Match, Profi, Penny), akiknek hatalmas áruházláncaik vannak szerte Európában.


  • KIADVÁNYVILÁG BT
    1148 BUDAPEST, ANGOL UT 11
    Képek (4)

    A kiadványvilág Bt az alábbi szolgáltatásokkal várja kedves ügyfeleit, megrendelőit. Divatékszer, női divatruhák, kiegészítők webáruháza. www.bizsumagia.com Tánctanfolyamok szervezése, táncoktatás. www.bossanova.mlap.hu Ingatlanforgalmazhás, eladás, kiadás. www.facebook.com/ingatlanterminal Erotikus webáruház: http://holdfenyshop.com Kovácsoltvas bútor és lakberendezési tárgyak készítése, forgalmazása: www.kincsraktar.com


  • CSERÉPVÁROS NAGYKERESKEDÉS- BUDAPEST
    1131 BUDAPEST, MADRIDI U.5-7

    Mobil elérhetőségünk: 20/369-9390 Nagykereskedésünkben kizárólag kereskedőket és viszonteladókat szolgálunk ki!


  • VASCSERESZNYE
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, FŐ U. 224.

    Cégünk a Vascsreresznye termékeit forgalmazza, ami Cseresznyés Balázs készítményeinek márkanevét öleli át, aki már 1998 óta foglalkozik kovácsoltvas termékekkel a piacon.


  • KÖHNKEN ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1173 BUDAPEST, PESTI ÚT 237.

    A nagy projektek mellett igényesebb családi házak kőburkolatai is gazdagítják a cég referenciáit, valamint a kivitelezéstől a kereskedelmen át olyan speciális területekig, mint a szökőkutak tervezése és kivitelezése.


  • RH POZITÍV BT.
    BARANYA, 7635 PÉCS, KISDEINDOLI ÚT 1/A

    Épületenergetikai tanúsítvány készítése (www.solarpartner.echt.hu). Ingatlanügynökség pécsi irodája (www.d-e.hu). Online kereskedelem (www.egeszsegbolt.unas.hu)


  • TRIBIK BT - LAKBERENDEZÉS
    PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, NYÁRFA U. 6.
    Képek (7)

    Teljes körű lakberendezési szolgáltatást nyújtunk a tanácsadástól - a tervezésen keresztül - a kivitelezésig. Legyen szó lakásról, családi házról, panzióról, vagy irodáról, bemutató teremről, kisebb üzlethelyiségről, mindenre van ötletünk. Az egyszerűbb megoldásoktól a prémium kategóriáig megtervezzük és kivitelezzük otthonát.


  • BÚTORBÁNYA KONYHASTÚDIÓ
    1149 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 154.

    Fő profilunk az egyedi bútorok, főként konyha és fürdő-szoba bútorok tervezése és kivitele-zése.


  • AL-BARAKA AJÁNDÉK- WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.

    gyerek napszemüveg, glan collection, női kiegészítők, escada, avanglion, hello kitty, ajándék, jean paul gaultier, westend city center, playboy, férfi ékszer, ékszer, bizsu, bizsu ékszerek, óra


  • CSERÉPVÁROS AJÁNDÉKBOLT-AGRIA PARK EGER
    HEVES, 3300 EGER, TÖRVÉNYHÁZ UTCA 4

    Üzletünk mobiltelefonszáma: 06-20-379-93-99


  • FORTESNET KFT.
    1095 BUDAPEST, ECSERI ÚT 29.
    Képek (12)

    Vállalkozásunk ötletét az adta, hogy megnézzük, mennyire van igény minőségi termékekre ezekben a gazdasági nehézségekkel terhes időkben. Azt láttuk, hogy a szolgáltatások minőségén javítva kimagasló eredményeket tudunk elérni a megrendelők igényére válaszolva. Ez az igény pénzben mérhető módon jelentkezik akcióink és egyéb kedvezményeink bevezetésével amellett, hogy a vevő érdekeit maximálisan szem előtt tartottuk. Ez az együttműködés tette lehetővé, hogy az alábbi szolgáltatásokkal segítsük az Ön munkáját: grafikai tervezés, formatervezés, 3D látványtervezés, illusztráció, story-board, webdesign illetve ehhez tartozó flash animáció tervezés, belsőépítészeti tervezés, kivitelezés, lakberendezés. Szándékunk, hogy elérhető áron nyújtsunk Önnek olyan szolgáltatásokat, ami örömére szolgál és megalapozza egy hosszútávú együttműködés lehetőségét.


  • OTTHON ÁRUHÁZ KFT.
    PEST, 2700 CEGLÉD, JÁSZBERÉNYI ÚT 25.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Kínálatunk: Fix és elemes szekrénysorok Kárpitos és bőr ülőgarnitúrák, kanapék Ebédlő-és konyhabútorok, tálalószekrények Fenyőbútorok, gyógymatracok/YATAS/ Irodabútorok és irodaszékek, csillárok, lakás kiegészítők Szolgáltatás: Cetelem hitelügyintézés Sodexho-pass utalványt is elfogadunk.


  • APHRODITE TEXTILHÁZ
    PEST, 2600 VÁC, SZÉCHÉNY U.23

    Cégünk lakástextilek, karnisok, rövidáruk, forgalmazása mellett, egyedi igényeket is kielégítenek, helyszíni ingyenes felmérés után, szinte bármilyen függönyt, karnist elkészít, felszerel.