LAKÓHÁZAK
52 találat LAKÓHÁZAK kulcsszóra
Vállalkozásunk 2007-óta működik és folyamatosan fejlődik.Minden nemű takarítást elvégzünk teljes precizitással.Elégedett ügyfeleinkel folyamatos kapcsolatot tartunk és ezek körének bővítését tűztük ki célul.Fontos számunkra az ügyfélelégedettség és a precíz munka.Az ország több területén dolgozunk és állandó takarítási helyeink vannak.Kapacitásukat a takarítás mellett kertek, apartmanok, gazdasági épületek, temetők rendbetételével bővítettük.Várjuk azon ügyfeleink szíves megkeresését akik szolgáltatásainkat igénybe veszik és a már meglévő elégedett partnereink táborát bővítik!
lakóházak építése, földmunka, kőműves munkák, épületfelújítás, gépi, generálkivitelezés
baumit és nyílászáró (fa és műanyag) nagykereskedés
Zöldszám: (06) (80) 200-228 Magyarország és Közép-Kelet Európa egyik legősibb és legnagyobb múltú települése. A budapesti agglomeráció peremén az első jelentős nagyváros. Fejér megye központja, közúti és vasúti csomópont. Budapest 56 km (30 perc), Dunaújváros 50 km (50 perc), Veszprém 45 km (45 perc), a Balaton Siófok 45 km, a Velencei-tó 15 km. A városból kiinduló közutak 12 irányba vezetnek, a város mellett halad el az M7-es autópálya. Az éghajlati viszonyok kedvezőek, az éves csapadék mennyisége 537 mm, az évi átlagos hőmérséklet +12, az uralkodó szélirány észak-déli.
teljes körű építőipari kivitelezés, kőműves, foghíjbeépítés, irodaházak beépítése, burkoló, lakóparkok, lakóházak, könnyűszerkezetes építés, generálkivitelezés, felújítás, lakásfelújítás, buk,
Cégünk az ATLAS-BAU KFT. építőipari generálkivitelezéssel foglalkozik.
A Fészekrakó Építőipari Szolgáltató- és Oktató Betéti Társaság 1992-ben alakult családi vállalkozásban, komplex szolgáltatás keretében lakóépületek tervezését, kivitelezését végeztük. Ezen kívül ingatlanközvetítést, autó- motorszerelést, karosszérialakatos munkákat is vállalunk, gyorsan bármikor telefoni egyeztetéssel. 2011. decemberében átalakult Érdi Fészekrakó Kft.-re.
Cégünk lakóépületek, és társasházak építésének szervezésével foglalkozik. A Hazai Lakóingatlan Beruházó és Építő Szövetkezetet 2000. év első negyedévében öt magánszemély alapította ingatlanfejlesztői tevékenység célkitűzésével. Ezen tevékenységét valamennyi tulajdonos közreműködésével végzi, akik mint alkalmazottak is egy-egy szakmai területet látnak el.
A cég épületfentartással és karbantartással foglalkozik.
Villanyszerelés Szegeden és Csongrád-megyében! Lakások, lakóházak átalakítása, felújítása valamint új hálózat kiépítése. Rövid határidővel, garanciával, akár hétvégén is.
Villanyszerelés: társasházak, lakóházak villanyszerelése.Érintésvédelemi felülvizsgálat, villámvédelmi felülvizsgálat, kaputelefon, riasztó és kamerarendszer javítás és szerelés.Díszvilágítás kivitelezése.Elektromos hibaelhárítás.Inteligens otthon, távirányítos vezérlések.Beléptető rendszerek.ÉMÁSZ - ELMÜ területen regisztrált vállalkozás.Ideiglenes mérőhely kialakítás.
Cégünk a Mester Holding Építőipari és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság, melynek fő profilja az építőipari generál-kivitelezés.
Európa Studió építészeti és belsőépítészeti Kft. honlapja. Tevékenységeink: tervezés, látványtervezés, arculattervezés, project management, tanácsadás, interior design, egyedi bútorok tervezése.
A CITINVEST Kft-t 1995 -ben alapította dr. Fekete Lajos, 20.000.000 Ft alaptőkével, kezdetben 3 fővel. A CITINVEST Kft. mind lakóépületek, irodaépületek, mind pedig kereskedelmi épületek terén számos referenciával rendelkezik. Ezekből ismertet néhányat a referenciák menüpont.
kerti bútor, faanyag, fa lakóházak, nyaralók, bungalók, kerti faházak, kocsibeállók, garázsok, kerti bútorok, játékok
építőipari gépek bérbeadása, hígított bitumen eladása, korszerűsítése, lakóházak építése, lakóházak felújítása, átalakítása, mélyépítés, út és csatornaépítés
Zrínyi János kőműves: burkolás, ácsmunka, szigetelés, födém készítés, lakóházak, családiházak felújítása, építése, térburkolat
felújítások, nyaralók tervezése, lakóházak, családiház tervezés, kereskedelmi épületek, építészet, középületek, kiviteli terv, pém, tervezés, engedélyezési terv
Cégünk fő profilja az amerikai típusú könnyűszerkezetes házak építése, de foglalkozunk hagyományos téglaházak kivitelezésével is. 30 éves tapasztalattal rendelkezünk és ez idő alatt végigkövettük a piac és a technológia fejlődését és számos otthont építettünk az ÉME (Építőipari Műszaki Engedély) szigorú szakmai követelményeinek eleget téve. Fontosnak tartjuk a megrendelőinkkel való kölcsönös bizalmat, ezért mindig az átláthatóságra, tervezhetőségre és nyílt párbeszédre törekszünk. Hisszük és tudjuk, hogy a könnyűszerkezetes építési technológia erre lehetőséget is teremt jól elkülöníthető munkafázisaival, rövid építési időtartamával és időtálló, környezetbarát anyagaival.
Cégünk ingatlan irodát üzemeltet.
Cégünk az építőipar területén tevékenykedik.
Cégünk 1997. December 30.-án alakult át az 1986 óta működő egyéni vállalkozásból. A társaság irányítási feladatait ügyvezetőként Csicsai Csaba látja el. Főként Veszprém és Fejér megye vonzáskörzetében működünk, de számos vidéki, és fővárosi referenciával is rendelkezünk.
Cégünk építőipari vállalkozást üzemeltet.
Cégünk vasáru kereskedelmével foglalkozik.
Szolgáltatásaink: Ingatlanközvetítés Az érdeklődőknek bemutatom az ingatlant személyesen, e-mailen, honlapokon, telefonon -kapcsolattartás az eladókkal, vevő jelöltekkel személyesen, telefonon, e-mailen. -szerződés kötés előkészítése, tulajdonlap kiváltás Közvetítői jutalék bruttó 1, 5.% Értékbecslés: szóbeli, írásbeli 5 munka nap alatt. Hitel tanácsadás HMK Credit alügynökeként
Legújabb lakóparkunk - Domb Lakópark - Budaörs Az Árnyas Lakópark a hévízi gyógyfürdők szomszédságában található Alsópáhokon, a Balaton környékének egyik legszebb vidékén épül. A terület kitűnő infrastrukturális adottságaival, jó megközelíthetőségével ideális környezetet teremt ennek a helyi építészeti hagyományokat felelevenítő, de minden kényelmi funkcióval ellátott lakóparknak... Tekintse meg most épülő lakóparunkat
lakóházak , bútorok , portálok , ipari létesítmények minden nemű üvegezési munkái .szélvédő üvegek forgalmazása , beépítése javítása.kőfelverődés javítás . uv védős plexik , igény szerint a kívánt
Cégünk 1997 februárjában alakult, mérnökeink ezt megelőzően egy munkacsapatban dolgoztak. Építőipari, ingatlanfejlesztési tevékenységet folytattunk. Korszerű technológia és környezetbarát anyagok alkalmazásával európai színvonalú igények kielégítésére törekszünk. Magas színvonalú termékek beépítésével és technológiák alkalmazásával, energia és költségtakarékos megoldásokkal segítjük a beruházások megvalósítását.
csarnokok építése, lakóházak
Cégünk 1998-ban alakult, mint egyéni vállalkozás és 2008 óta működik Bt. formában. Fő tevékenységi körünk a takarítás, mely területen komoly tapasztalatunk van. Profilunk ? alkalmazkodva a piaci igényekhez - folyamatosan bővült és fejlődött. Az évek során sikerült képzett, megbízható, megbecsült munkatársakat találnunk és hosszú távú együttműködést kialakítanunk egymással. Cégünk vállalja irodaházak, irodák, lakóházak, műhelyek, csarnokok, raktárak takarítását, építkezések utáni nagytakarítását a megrendelő igénye szerint kézi-, gépi-, illetve vegyszeres módszerrel. Folyamatos, napi és eseti takarítást egyaránt vállalunk, megrendelés helyétől függetlenül. Munkatársaink szakmai gyakorlattal rendelkező, kifogástalan szellemi és fizikai állapotban lévő emberek. Munkájukat szigorú viselkedési normák szerint végzik, teljes titoktartási kötelezettséggel. A takarítási időszakokat a helyiségek funkcionális feladatainak figyelembe vételével alakítjuk ki, így a munkavégzés nem zavarja
Cégünk 1999-óta müködik, és fő profilunk a gipszkartonszerelés. Lakóházak külsö hőszigetelése, és szinezése.
A kissjaksa ingatlan iroda 10 éves tapasztalattal végzi ingatlanközvetítői tevékenységét elsősorban a Balatonon, de befektetéssel-fejlesztéssel is foglalkozik főleg a Dunántúlon.Telkek-nyaralók-lakóházak értékesítésében, adás-vétel teljeskörű előkészítésében számíthat korrekt-diszkrét munkánkra.
Építkezne? Bővítene? Akkor a Balás és Társa Bt. az Ön partnere!
- MITRING ÉPÍTŐIPARI KFT.
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9030 GYŐR, ISTVÁN KIRÁLY U. 11.
1 csillag 2 vélemény alapjánVállalkozásunk 1991-ben alakult egy kis létszámú kivitelező gárdával. Az azóta eltelt időszakban bebizonyítottuk képességeinket, piaci helyzetünk stabilizálódott.
segips bau, Gipszkartonszerelés, álmennyzet építés, extrém álmennyezetek kivitelezése Gipszstukkózás, lakóházak külso hoszigetelése Dryvit , tetoterek beépítése és szigetelése Új épületek és családi házak kivitelezése, lakások felújítása, építoipari kivitelezés, homlokzati hőszigetelés
Cégünk turista és diákszállás berbeadásával valamint mediterán stílusú ikerházak kivitelezésével és értékesítésével foglalkozik.
hagyományos lakóház és társas, kivitelezése igény szerint kulcsrakész állapotban, Könnyűszerkezetű amerikai faházak építése
cég profilja: lakóházak igényes tervezése, engedélyezési tervek készítése, felelős műszaki vezetés, több száz referencia: megvalósult lakóház és több száz elégedett család ingatlan értékbecslés, magán célra és banki ügyletekhez hőtechnikai szakvélemény elkészítése - zöldkártya
szerako, SzeRaKo, csoport, tervezés, tervező, házterv, háztervek, terv, tervek, építész,
Vízszigetelés kalmatronnal
Polgármesteri Hivatal
bitumenes zsindely és vízszigetelő anyagok nagy- és kiskereskedelme, ipari acélszerkezet és csőszerelés
Cégünk építészeti, városépítészeti, műemlékvédelmi tervezési munkákkal foglalkozik.
Vállalkozásom filozófiája bármint olcsón megvalósítani, ami a síküveghez kapcsolódik. Tevékenységünk kiterjed az egyszerű ablaküvegek pótlásától a komplex belsőépítészeti üvegmunkákig, Budapesten és vonzáskörzetében, valamint a Dunakanyarban a nap 24 órájában, szükség esetén hétvégén is. Munkáinkra garanciát vállalunk, számláinkat az összes biztosító elfogadja, ingyenes felméréssel és árajánlat készítéssel.
A részvénytársaság vezetése az ingatlangazdálkodás terén kettős stratégiát folytat. Rövid- és középtávú feladatként a társaság ingatlan portfoliójának bérbeadás útján történő minél gazdaságosabb hasznosítása szerepel.
Cégünk vállal építőipari generálkivitelezést.
Cégünk szigeteléssel és építőanyagok forgalmazásával foglalkozik.
Cégünk elsősorban építőipari szolgáltatásokkal foglalkozik. Könnyűszerkezetes lakóházak, szaunák, medencék, kerti bútorok és játszóterek tervezése és kivitelezése.
Nyitvatartás: 08-16 Cégünk megközelítése autóval; Az M1 autópályán Budapest felől a Győr-Ipartelepek lehajtó után egyenesen az Árkád felé, majd a körforgalomból a 14-es út felé kihajtva és a hídon át, a második lámpás kereszteződésnél balra Győrújfalu felé. Győr Belvárosából: Szent István út - Árkád körforgalomból a 14-es út felé kihajtva és a hídon át, a második lámpás kereszteződésnél balra Győrújfalu felé. Környező településekről: Győrújfalu felől a Győr tábla után közvetlenül balra lehajtva, az Árki telephelyre. Vámosszabadiból a Győrújfalu fel mutató táblánál jobbra, majd ismét lehajtva, az Árki telephelyre. Az Euro Generál Zrt. rendelkezik az ISO 9001:2000 /MSZ EN ISO 9001:2001/ minősítéssel, valamint 2003. júliusában elnyertük a Kincstári Vagyoni Igazgatóság minősített listájára való felvételt is. cégjegyzékszám: 08-10-001831
12
