LELKÉSZ
22 találat LELKÉSZ kulcsszóra
Bizonyára nem ez lesz a legszebb honlap, amit találhatsz a neten. De nem is ezért a célért készült. Szeretnénk ha rendszeresen meglátogatnál minket, s ha az derülne ki erről a honlapról is, hogy gyülekezetünk élő, hogy a keresztyén életben nagyon sok örömet találhatsz. Igyekszünk hírt adni itt mindenről, ami gyülekezetünkben történik, képekkel és beszámolókkal. Alkalmaink nyitottak, nagy szeretettel várunk bármikor.
Gyülekezetünk történetét az eddig megjelent írások, feldolgozások alapján mutatjuk be. Az első összefoglaló munkát dr.Molnár Rudolf, a gyülekezet egykori lelkésze írta 1951-ben a kezdetektől 1950-ig.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Magyarország egyetlen evangélikus felsőoktatási intézménye. Bár neve az idők során többször változott, a több mint 400 éves múltra visszatekintő intézmény elsőrendű feladata mindvégig a lelkészképzés maradt. A pecsétjén található 1557-es évszám a reformáció szellemében megnyílt soproni latin iskola alapításának idejét jelzi, ebből nőtt ki később a Soproni Evangélikus Teológiai Főiskola, amely 1923-ban mint a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Kara egyetemi rangot kapott. 1950-ben az Evangélikus Hittudományi Kart hasonlóan a többi egyházi felsőoktatási intézményhez leválasztották az egyetemről, ettől kezdve viselte az Evangélikus Teológiai Akadémia nevet. 1951-ben Budapestre költöztették, és jogi státusa egészen 1990-ig tisztázatlan maradt, amikor is az Országgyűlés az államilag elismert nem állami egyetemek közé sorolta.
A reformáció ezen a területen már a 16. század közepe táján elterjedt. 1541-ben a sárvári nyomdából jelent meg Sylvester János Újszövetsége, s a sárvári iskola is hírneves volt már.
A Szent Kereszt Ökumenikus Magazin 2003 júliusában jelent meg először, 20 ezer példányban, HIT - MAGYARSÁG - ÉRTÉK alcímmel. Azóta kéthavonta jelenik meg a lap 40 oldalon, képekkel gazdagon illusztrált, színes és minden számban található egy nagyon szép poszter is. A magazin nemcsak a jobbnál jobb vallásos tartalmú cikkeivel lepi meg az olvasókat, hanem amint az alcíme is elárulja, minden olyan esemény, történés, ami a hittel, magyarsággal és értékkel összefügg, annak a lapban helye van. Tervünk, hogy minden keresztény felekezethez eljusson a folyóirat! Az újság tartalmilag sokszín?, sorra veszi a magyar történelmi egyházmegyéket, bemutatja azok múltját, fejl?dését és a jelen törekvéseiket: Szó esik a rendszerváltás után feléled? szerzetesrendekr?l, felekezeti iskolákról. Célunk között szerepel az is, hogy minden történelmi keresztény felekezetr?l részletesebb, informáló és ismeretterjeszt? írásokat közöljünk. A magazinnak több állandó rovatai vannak.
A Főiskola hallgatóitól nem vár vallási vagy hitbeli igazodást. Ez érvényes nemcsak a világi, hanem a hittudományi szakokra is.
vallási intézmények, jézus, egyházi hivatalok, börtönmisszió, adventizmus, lelkész, advent, bázisközösségek, bibliai szabadegyetem, adventista egyház, szombat, máv oktatási központ, teológia, pécel,
A gyülekezet felvidéki szlovák telepesekből alakult a törökök kiűzése után 1713-14-ben. A mai napig fennmaradt családnevek -mint Motyovszki, Micsinai- tanúsítják, hogy a hívek egy része a hasonló nevű Zólyom megyei falvakból származik.
Az Adventista Teológiai Főiskolát 1948-ban Budapesten alapították, mint Lelkészképző Szemináriumot. 1967 és 1990 között a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézeteként működött. Jelenleg államilag elismert, akkreditált felsőfokú intézmény mely egyszakos, hat féléves képzést biztosít, és teológus diplomát ad.
Evangélikus Egyházközösség
evangélikus istentisztelet, hit, evangélikus hitoktatás, bibliaóra, egyház, evangélikus alapítvány, egri gyülekezet, lelkész, templom, biblia
Szeretettel várjuk egész évben egyházi és világi, csoportos és egyéni vendégeinket olcsó szállás lehetőséggel, 1-5 ágyas szobákkal és ifjúsági szállással, konferencia termekkel, természetes környezetben a kegytemplom és a királyi kastély szomszédságában. Zárt parkolóval sportolásra és játékra alkalmas szabad területtel; kirándulási lehetőséggel. Az épület 1932-ben a Salvator nővérek újoncképző házaként nyílt meg a kapucinus atyák temploma és rendháza mellett a máriabesnyői domboldalon. A házat az ötvenes években államosították, és itt működött évtizedeken keresztül a város gimnáziuma. A Salvator nővérek 1993-ban kapták vissza az épületet, majd felújítás után még az évben megkezdte működését a Lelkigyakorlatos Ház. Jól megközelíthető helyen, a 30-as út mentén, az M3-as autópálya és a miskolci vasút vonalán, Budapesttől 30 km-re zöldövezeti környezetben helyezkedik el. Vendégeit 1-19 ágyas szobákban várja teljes ellátással, egy 180 fős légkondícionált, technikailag jól felszerelt.
- HUNYADI JÁNOS EVANGÉLIKUS ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, HUNYADI JÁNOS UTCA 8-10A Hunyadi mindössze 50 éves iskola, s evangélikus intézményként 9. éve működik.
A Békésszentandrásra települt szlovákság 1746 tavaszán Szarkóczi János lelkész és Mravik Péter tanító vezetésével és 80 családdal áttelepültek arra a helyre, melyet az akkori földesúr kijelölt számukra. Így alakult újjá Tótkomlós a Szárazér partja mentén. S így jött létre a Tótkomlósi Evangélikus Egyház. A templom építéséhez 1792. június 6-án fogtak hozzá és Sexty György lelkész kiváló szervezőnek bizonyult. Akkor a gyülekezet lélekszáma 3.128 fő volt. Az építkezéshez 1 millió nagyméretű téglát égettek ki és építettek be. A faanyagot a Maroson úsztatták le Aradig, és onnan szekerekkel szállították Tótkomlósra. A templomszentelés ünnepe pedig 1795. november 8-án volt.
Tizenkét év óta működik Győrött a Szent Cirill és Method Alapítvány, amely utcára került gyermekek és családok számára nyitott otthont. Jelenleg negyven főt tudunk elhelyezni a házban: 12 otthonát elvesztő 3 és 18 év közti gyermek, s 28 fő családos találhat itt otthonra átmenetileg. A törvény előírása értelmében 1 évig maradhatnak a lakók az intézményben, különleges esetben ez fél évvel meghosszabbítható.
KISPEST-KÖZPONTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG a református hívek gyülekezetéből áll.
A DUNAFÖLDVÁRI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET hitápolással foglalkozik.
keresztelés, gyülekezet, egyház, lelkisegély, bibliaóra, egyházközség, lelkipásztor, temetés, lelkész, hitélet, istentisztelet, közösség, hittanóra, esküvő
A kocsordi Unitárius Egyházközség 1938-ban létesült, amely év folyamán lelkészt alkalmaztak, harangot öntettek és templomot építettek. A gyülekezeti tagok az Unitárius Egyház intézményei támogatása mellett óriási anyagi terheket vállalt.
A tábori lelkészet reguláris szervezetét Mária Terézia 1773-ban hozta létre. A szervezet 1918-ig maradt fenn, miközben a megnevezése többször változott.
Gyülekezetünk és templomunk mindössze félévszázados múltra tekinthet vissza. A XX. század első felében a szegedi reformátusoknak egyedül csak az 1884-ben fölszentelt Kálvin téri templom nyújtott lelki otthont.
Evangélikus Egyházközség
