LOVAGLÁS
435 találat LOVAGLÁS kulcsszóra
A Bonafarm Csoport tevékenységét Bólyban a vadászat és a hozzá kötődő vendéglátás, míg Dalmandon a halászat színesíti. A Bóly Zrt. mintegy 33 ezer hektáros, kiváló adottságú vadászterülete mintegy 10%-ban erdősült, nádasokkal, mocsarakkal, a vadnak kiváló búvó és táplálkozó helyet kínáló lápos füzesekkel, égeresekkel tarkított, mezőgazdasági jellegű élőhely. A kiemelkedő minőségű gímszarvas és őzállomány mellett a vaddisznó is állandó vadja a vidéknek. A méltán világhírű nagyvadállomány mellett a vadászember számára oly kedves apróvad is magas állománysűrűséggel dicsekedhet. Fő mottónk a kíméletes, szakszerű és bölcs vadászat melynek eredményeként minden évben kapitális, erős agancsú gímbikák és őzbakok tiszteletére csendülhet a kürtszó, Békáspusztai vadászházunk udvarán. A vadászterület, gímszarvas állományának kiemelkedő genetikai értéke miatt különleges rendeltetésű státuszt élvez a Dél-Dunántúli régióban.
kertiparty, lovaglás, idegenforgalom, túrázás, disznótoros, rendezvények, szállás, vendéglátás, falusi turizmus, szaunázás, bográcsozás
BÉRTARTÁS - KÉPZÉS - UTÁNPÓTLÁS NEVELÉS - TÚRALOVAGLÁS - TÁBOROK Székesfehérvártól 5 percre az M7-es autópálya közvetlen közelében, nyugodt családias környezetben 12 ha. legelő, istállós és rideg tartás. Látogass el hozzánk, szeretettel várunk! RHR Team
borozó, borkóstolás, étterem, gulyásparty, vadászat, lovaglás, kemencézés, szállás
szaunák, új szálloda, rendezvényhelyszínek, panzió, szálloda, lovaglás, rendezvények, rendezvény, wellness hotel, biliárd, hotelek, fürdőhely, apartman szálloda, wellness hotelek, kerékpártúra,
osztálykirándulás szervezés, futószárazás, díjugratás, gyógylovagoltatás, lovastábor, lovaglás oktatás, lovasiskola, fedeles lovarda, terápiás lovagoltatás, kézművestábor, tereplovaglás, rajtengedély
vendéglátás, panzió, étterem, rendezvények, lovaglás, horgászat
sport, natowa, nadrág, klp, lószerszám javítás, bates, lovaglócipő, pessoa, waldhausen, patkoló szerszám, cipő, soiltex, daslö, western, lovascsizma, rétköz, awa, animal concepts, pegaplus, westfield,
Az Eperfás Tanya 1920-ban épült, mórahalmi módos gazda család otthonául szolgált. A délalföldi homokhátságban fekvő tanya a múltban garantálta a gazdálkodó nyugodt otthonát és megélhetését. A jelenben garantálja az Ön és családja természetközeli pihenését és kikapcsolódását látogatása alkalmával.
Az Erdőhát Miniovi igényes, csendes, zöld környezetben, családias hangulatban várja kis látogatóit, Budakalász frekventált részén, ahol a 180 négyzetméteres családi házban, 720 négyzetméteres kerttel remek lehetőséget biztosítunk az angol nyelv elsajátítására 14 hónapos kortól.
- HORSEFARM KFT. BÉRTARTÁS, LOVARDA, LOVASBÁZIS
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, VÖRÖSMEZŐ UTCA VÉGESzolnokon a belvárostól 10 percre (8 és 8Y busz végállomásánál) lovardánk várja Önöket. Bértartás: 35eFt/hó angolboxban történő elhelyezés, napi kétszeri etetés, ivás automataitatóból. Tanulási-, részképességi- és magatartás zavarokkal rendelkező gyerekeket fejlesztünk. Terep- és túralovaglás, zárt lovarda, akadálypálya, kocsizás és szánozás. Ha nincs saját lovad itt örökbefogadhatsz egyet, melyet időbeosztás szerint lovagolhatsz és gondozhatsz. Kisállatsimogató és horgásztó várja a pihenni vágyó vendégeinket. www.horsefarm.ingyenweb.hu Tel: 06-20-370-4764
Telefon : 06-70/427-51-48. Légvárak, trambulin, picur- és ovis foglalkoztatók, kreatív, kézügyességet, memóriát fejlesztő játékok, gokartok, arcfestés, henna, csillám tetkó, lufi figurák, sorversenyek, csapatépítő foglalkozások, kézműves kuckók, bohócok és még számtalan lehetőségek a Mosolyországban! Hagyományos, kalózos, scooby - doo-s, hercegnős, karaokés, retro partyk, gyermekzsúrok színesítik világunkat. Igényeknek megfelelően, választékunkat állandóan bővítjük.
Gyerekek, és felnőttek lovagoltatása, íjászat oktatása. Nyári lovas és íjásztábor gyerekek részére.
Amennyiben csendes, kellemes környezetben szeretne eltölteni pár napot, abban az esetben üdülőtanyánk kiváló választás lehet. A tanya az 55-ös főút mellett 200 m-re, helyezkedik el.
A szilvásváradi vendégház és apartman kellemes, nyugodt pihenést ígér bármely évszakban. A franciaágyas szobákhoz hidromasszázs fürdőszoba tartozik és további ingyenes szolgáltatásaink: WI-FI, parkolás az udvarban, játszótér, gyermekjátékok, teljesen felszerelt konyhák, ebédlő, grillkemence, bográcsozóhely, kerthelyiség, transzfer.
Töltsön családjával, barátaival egy hangulatos napot a Suttogó Étterem és Lovasudvarban. Nyugodt környezet, családias kiszolgálás. Éttermünk Nagykörűben, ebben a Szolnoktól 28 km-re lévő, Tisza-parti kis faluban várja vendégeit. A nyugodt, barátságos környezet kellemes kikapcsolódásra ad lehetőséget családok, baráti társaságok számára. Különösen ideális a környezet kisgyermekes családoknak: nem kell helyben ülésre kárhoztatni a kis örökmozgókat, itt kedvükre hancúrozhatnak a fűben, bújócskázhatnak a park ülőfalai között. Az étterem melletti állatfarmon kisebb állatsereglet (lovak, törpekecskék, cicák) várja, hogy megsimogassák. A lovakon lehet lovagolni, főleg Lizán, aki már éltesebb, ennél fogva nyugodtabb és tapasztaltabb, de a bátrabbak a kamaszkora végén járó Dámát is kipróbálhatják. A félénkebb, illetve a lovakkal még csak most ismerkedő vendégek gazdai segítség mellett sétálgathatnak a körkarámban lóháton. A lovaglás a nálunk étkezőknek a második desszert.
Új építésű lovardánk, Budapesttől 10 km-re Érd és Tárnok határában közel 6 hektáron helyezkedik el. Lovardánkban egész évben lovas iskola működik, így a körbekerített lovas pályák, fedett lovarda, konyha, melegedő vagy vagy nyáron inkább hűsítő terasz, öltözök, zuhanyzók és nem utolsó sorban nyugodt lovak adottak. Nyárra az emeletes ágyakkal felszerelt táboros szobák nyílnak meg a gyerekek előtt. Nyári Tábor időpontok: 1. 2011. Julius. 11 - Julius.15 2. 2011. Augusztus. 1. - Augusztus. 5
Egyesületünkben elsősorban western stílusban és szőrén tanítunk, de lehetőség van a klasszikus angol lovaglásra is. Nyitott és fedeles pályán, illetve tereplovaglási lehetőséggel. Lovaglási napok: kedd és csütörtök délután, illetve szombat és vasárnap délelőtt. Tanítási szünetekben lovas táborok. További infó a honlapon: www.seva.eoldal.hu
Budakeszin, családias környezetben kislétszámú napközis lovastáborok! A táborban egész nap a lovakkal vagyunk: a minőségi lovasoktatáson túl nagy hangsúlyt kap a lóval való bánásmód oktatása, és lesz sok lóetológiával kapcsolatos elmélet és gyakorlat, amit az emberekkel és az állatokkal való kapcsolatainkban is hasznosíthatunk! A tábor ára: 36.000 Ft/ 5 nap vagy 8.500 Ft/ nap. Testvéreknek ill. többszöri táborozás esetén 6000 Ft kedvezmény! A táborok kezdőnapjai: 06.27, 07.11, 07.18, 07.25, 08.08, 08.15. Információ: Dr. Nagy Krisztina, 06 (30) 929 51 72, www.nakula.hu- Nakula Lovasklub
A Diófás Tanya az 1800-as években épült hagyományos, tapasztott vályogfalú épület, mely tükrözi a Dél-Alföldre jellemző tanyaépületek vonásait. A ház egy 27 méter hosszú épület, amely több részből áll. Első részében a jelenleg használaton kívüli istálló helyezkedik el. Az épület jellegéből adódóan lehetőség nyílt két, külön bejáratú apartman kialakítására.
pizza, különterem, házhoz szállítás, rendezvények, pizzéria, magyar, pizzák, lovaglás, étterem, pizzériák, osztálytalálkozó, éttermek, nemdohányzó, éhes vagyok, pizzafutárok, lótenyésztés, lovasok,
Szeretettel várjuk Hajdúszoboszlón az Ilona Apartmanházban! Minden apartmannak saját, jól felszerelt konyhája, fürdőszobája van. Ingyenes parkolás!
Lovasoktatás, gyerek lovagoltatás, bértartás. Gyermeklovagoltatás, 5-6 éves korig póni séta, játékos fejleszto foglalkozás - kezdok oktatása futószáron (25/55 perc), nyergelés, lóápolás megtanítása - haladók oktatása 2-4 fos osztályban (55 perc) - egyéni edzések - tereplovaglás - voltizsálás (lovas torna) 5-6 fo részére - lovas kocsikázás, télen lovas szánozás
- BÜKKSZENTKERESZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA IFJÚSÁGI SZÁLLÓ
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3557 BÜKKSZENTKERESZT, VÖLGY UTCA 15íjászat, tanösvény, túraszervezés, gombafesztivál gomba mészégetés mész ta györgytea, egyházi tábor, kenyérsütés, osztálykirándulás, egyetemi szakest, sporttábor, programszervezés, lovaskocsizás,
mezőgazdasági bérmunkák, szalmabála, szénabála, zabeladás, lovas, military, zabtermelés, lovaglás, bértartás, tereplovaglás, lótenyésztés
A Krisztina Lovas Udvar a Sokorói dombság lábánál egy nagy réten található Győrújbaráton, rengeteg védett madár köröz felettünk, üldögél báláinkon, a vadak a kapuig jönnek. Kb 5 perc ügetés után egy másik dimenzióban találjuk magunkat, távol a világ zajától, már kaptatunk is felfelé egy szűk ösvényen a hegyre, ahonnan gyönyörű panoráma tárul elénk. Úttalan utakon, szurdokokon, emelkedőn, meredeken, homokos puha talajon vágtázunk, balról széles völgy, jobbról meredek, fenyvesekkel tarkítva. Ha inkább sík vidéket kedveljük, Mehetünk más irányba, a Pándzsa patak vadregényes, széles ártere, másfajta látványt kínál, ligetes, füves területek, tavak, vízi madarak, előttünk Pannonhalma tekintélyt parancsolóan magasodik, csak őzek, szarvasok és más kíváncsi állatok ?zavarják? meg a tökéletes harmóniát. A kikapcsolódáson túl, foglakozunk nemzetközi szinten versenyeztetéssel, díjugratás, military, díjlovaglás szakágakban, versenyzőink ifjúsági eb-re is minősültek, több megyei bajnokság helyezette
Lovasoktatás, lovaglás, bértartás és lovastábor szervezésével várunk minenkit.
olcsó szállás, börzsöny, állatsimogató, rendezvény, erdei iskola, börzsöny szállás, falusi szálláshely, börzsöny hegység, panzió, túra, falusi turizmus, lovaglás, állatbarát, erdőirtás, weboldal
bohóc, szabadidő, születésnap, szülinap, iskola, családi program, óvoda, tábor, ugráló vár, zoo, állatsimogató, gyermek, lovaglás, party, kirándulás
drop box, vadászpuskák, vadászfegyverek, vadászfegyver kereskedelem, vadászatszervezés, utazás, panzió, ingyen tárhely, tár, utazási irodák, trófeák, vadászati boltok, aquapark, tárhely,
utazás, turizmus, kikapcsolódás, grillezés, hotel, horgászat, rendezvény, vadászat, szállodák, szabadidő, lovaglás, vendéglátás, szállás, panzió
Budapest központjától 20 percre található, három csillagos Panziónk. Csendes, családias, nyugodt környezetben ideális pihenőhelyetnyújt belföldi és külföldi vendégek számára. Igényesen kialakított francia vagy külön ágyas, potágyazható, zuhanyzós, kábel tv-vel, internet csatlakozási lehetőséggel, minibárral ellátott szobák állnak a vendégek rendelkezésére.Parkolási lehetőség az udvarban. www.palmapanziofot.hu
fertő tó, szállás, szálloda, horgászat, falusi turizmus, sétahajózás, fertő tavi horgászat, vendéglátás, szoba, idegenforgalom, lovaglás, vendégszobák, turizmus
lókiképzés, lovaglás, lóidomítás, ló
erdei iskola, hagyományörzés, rezervátum, vizisportok, szabadidő, program, extrém sport, kisvonat, üdülés, étterem, üdülő, pizzéria, ifjúsági üdülő, horgászat, vitorlázás, családi üdülő, íjászat,
