MÁRIAKÁLNOK


17 találat MÁRIAKÁLNOK településen

  • DUNA TAKARÉKSZÖVETKEZET- MÁRIAKÁLNOKI FIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, RÁKÓCZI U. 42.

    Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén. A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.Nyitvatartás: Hétfő-péntek:7.30-16.00 Pénztár: Hétfő-péntek:7.30-15.30 Ebédidő: 12.00-12.30


  • DR. HENN ERZSÉBET
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, RÁKÓCZI UTCA 6.

    háziorvos, orvos


  • DUNAPARTI PANZIÓ ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, ADY ENDRE UTCA 45

    vendéglátóhely, csoportos szállás, rendezvények lebonyolítása, étterem, asztalfoglalás, fogadó, vendéglátás, szállás, restaurant, szálláslehetőség, éttermi szolgáltatás, vendéglő, egyéni szállás,


  • TOP FEED & CARGO HUNGARY KFT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, VIZIMALOM U.2.

    takarmánygyártás, kereskedelem, logisztika, szállítmányozás


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, MÁRIAKÁLNOK
    PEST, 9231 MÁRIAKÁLNOK, RÁKÓCZI U. 6.

    Településfejlesztéssel foglalkozunk


  • ALLEGRO ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA NÉPTÁNC TAGOZATA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, RÁKÓCZI FERENC U. 4.

    Alapfokú néptánc oktatás


  • ALLEGRO ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, RÁKÓCZI U.4, HERMAN OTTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

    Alapfokú művészeti oktatás


  • MÁRIAKÁLNOK POSTA
    9231 MÁRIAKÁLNOK, RÁKÓCZI ÚT 86

    biztosítás, posta banki szolgáltatások, levél belföldre, levél kézbesítés, elsőbbségi levél, távirat, csomag, posta ügyfélszolgálat, havilap forgalmazás, utánvétel, állampapírok, bélyeg, csomag


  • MÁRIAKÁLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, RÁKÓCZI U. 6.

    önkormányzat, polgármesteri hivatal, közigazgatás, közszolgáltatás, pályázat, oktatás, településfejlesztés, közművelődés, szociális ellátás, kultúra


  • SAMPINYON 2005 KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, CSILLAG U. 41.

    élelmiszeripar, élelmiszer nagykereskedelem, élelmiszergyártás, gyártás, forgalmazás, gomba, gombatermesztés, konzerválás, export import, csiperkegomba, kiskereskedelem, nagykereskedelem



  • PITKÓ PROÉP KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, PETŐFI S. U. 53.

    szolgáltató, burkolás, építőipar, villanyszerelés, takarítás, tetőfedés, tervezés, faház, könnyűszerkezetes, épületszerkezet, ácsmunka, bádogosipar, bádogosmunka, villanyszerelési, duguláselhárítás,


  • SAMPINYON-2005. GOMBATERMESZTŐ KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, CSILLAG U. 41.

    export, gombakomposzt gyártás, konzerválás


  • MÁRIAKÁLNOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, RÁKÓCZI U. 6.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • HALÁSZI TAKARÉKSZÖVETKEZET- MÁRIAKÁLNOK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, RÁKÓCZI 42.

    szolgáltató, pénzügy, pénzintézet, takarékszövetkezet, bankautomata


  • BERNÁTH CUKRÁSZÜZEM - MÁRIAKÁLNOK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9231 MÁRIAKÁLNOK, TEMPLOM U. 35.

    Cukrászüzemünket a hagyományokhoz ragaszkodó ízvilág, ugyanakkor a legmodernebb díszítési technikák, és formavilág jellemzi. Vállalkozásunk védjegye: a 20 éve változatlan minoség és a mindig elégedett Kedves vásárló. A Bernáth Cukrászüzem az a hely, ahol a cukrász az Ön igényei szerint dolgozik.


  • MÁRIAKÁLNOKI POLGÁRŐR EGYESÜLET
    9231 MÁRIAKÁLNOK, TEMPLOM U. 35.

    vagyonvédelem, polgárőr, életvédelem, magyarországi polgárőrség, polgár őrség, közlekedés biztosítás, rend fentartása, közlekedés zavartalan biztosítása, opsz szövetsége, bűnüldözés, rend védelem,


  • POSTA BIZTOSÍTÓ - MÁRIAKÁLNOK
    9231 MÁRIAKÁLNOK, FŐ TÉR 2.

    gépjárműbiztosítás, biztosító, casco, postacasco, postahozamőr plusz, postafészekőr, postaértékőr, postahozamőr, postamentőöv, életbiztosítás, casco biztosítás, postahozamfix, biztosítás,