MŰKÖDTETÉS


50 találat MŰKÖDTETÉS kulcsszóra

  • VADVÍZORSZÁG TÁBOR ÉS ERDEIS ISKOLA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4976 GARBOLC,
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    11 éve működő Erdei iskolánk Magyarország legkeletibb pontján, a Túr partján található. A táj háborítatlan nyugalma ideális környezetet biztosít a természet megfigyelésére, tanulmányozására. A gyermekekkel az évek során sok tapasztalatot gyüjtött pedagógusok, szakemberek foglalkoznak.


  • SMART IMMOCONSULT KFT.
    1151 BUDAPEST, SZŐDLIGET U. 10.

    A Smart Immoconsult Kft. 2009-ben létrehozott, a tulajdonosok több mint tíz éves ingatlanpiaci szakmai tapasztalatain alapuló, 100%-ban magyar vállalkozás, mely alapvetően az ingatlanok hasznosítására, működtetésére és fenntartására vonatkozó feladatok ellátását tűzte ki célul.


  • RYUFOR ALAPÍTVÁNY
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD,

    A Magyar UFO Kutatási Központ Alap és Archívum, a legrégibb hagyományokkal rendelkező UFO-kutatással foglalkozó magyarországi szervezet, amely az ország egyik legnagyobb Sci-Fi klubjának UFO-szekciójaként jött létre a 80-as évek végén Ózdon.


  • ME-NET STUDENT KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3516 MISKOLC, FELHŐ U 7.SZ.

    Társaságunk települések, cégek weblapjának készítésével, folyamatos karbantartásával, település kommunikációval, digitális fotózással, videó film készítéssel, kiadványok szerkesztésével, nyomdai munkálatok végzésével foglalkozik.


  • IDŐSEK OTTHONA, HAJDÚBAGOS
    HAJDÚ-BIHAR, 4273 HAJDÚBAGOS, NAGY U. 101.

    A 2005-ben megépült idősek otthona minden egyéni igénynek megfelelően lett kialakítva. Debrecen felől egyaránt a 47-es számú főúton közelíthető meg Sárándig, ahonnan a község a Létavértesig vezető úton 3 kilóméter megtétele után érhető el, jobb kéz felé a belterületi bekötőn.


  • KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
    BARANYA, 7300 KOMLÓ, VÁROSHÁZ TÉR 3.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A város, amelyet most az interneten megkeresett, Baranya megye második legnagyobb városa a Keleti-Mecsek gyönyörű zöld ölében. A fiatal város történelmi gyökerei messzire nyúlnak vissza, hiszen a II. századból származó római kori leletek kerültek napvilágra a város építése során. Az egykori falu létezéséről egy 1256. évi oklevél tudósít Villa Complov néven említve. A település jövője szempontjából jelentős esemény az 1812-es esztendőhöz kötődik, amikor a Komlót körülvevő dombok egyikén kőszenet találtak. A komlói szénbányászat atyja Jánosi Engel Adolf 1898-ban nyitotta meg az első igazán jövedelmező függőlegesen mélybe hatoló aknát, amelyet feleségéről Anna-aknáknak nevezett el.


  • ER-PETRO KFT.
    PEST, 2040 BUDAÖRS, PETOFI SANDOR U. 60.

    Geológia, földtani szolgáltatások.


  • EGYESÜLET A VADASKERT ISKOLÁÉRT
    1041 BUDAPEST, LABORFALVI U. 11.

    Az iskola mentális problémákkal és pszichés nehézségekkel küzdő gyermekek speciális általános iskolai oktatását és nevelését vállalja.


  • GERINFO INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁS - DÉL-BALATON
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, Szűcs u. 1.

    ONLINE INFORMÁCIÓ SZOLGÁLTATÁS CÉGEKRŐL, SZOFTVER KARBANTARTÁS, FEJLESZTÉS, EGYEDI MŰKÖDTETÉS. ADATBANKI SZOLGÁLTATÁS, ADATGYŰJTÉS, ADATBÁZIS KEZELÉS, ÜGYNÖKI TEVÉKENYSÉG, RENDSZERSZERVEZÉS, TERVEZÉS, WEB-LAP KÉSZÍTÉS, INFORMATIKA. TELINET Szakmai Tudakozó dél-balatoni irodájának működtetése.


  • M&F SZERVEZÉSI, MARKETING ÉS ÉPÍTÉSZETI KFT.
    PEST, 2330 DUNAHARASZTI, BÁTHORY U. 1. 1.EM. 8.

    Magyar szakemberek által 1995 évben alapított cégünk, 2002 év elejéig hazai nagy tanácsadó, informatikai és tervező vállalkozások alvállalkozójaként fejtette ki tevékenységét.



  • A tábor a Börzsöny lábainál elterülő faluban a patak partján található, kitűnő kilátással Drégely várára. A Drégelypalánki Libárdy szálláshely és Erdei Iskola képzéssel foglalkozik és egy kirándulási lehetőséget nyújt.


  • PISZTRÁNG KÖR EGYESÜLET
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, HATÁRŐR U. 7

    A Pisztráng Kör Egyesületet az emberek természetismeretének és természet-szeretetének elmélyítése céljával hoztuk létre, azért, hogy egészséges, fenntartható módon élhessünk együtt Földünkkel.


  • KALEIDOSZKÓP KIADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ARADI UTCA 8.

    fénymásolás, színes, kiadvány, szerkesztés, kitűző, könyv, kiadás, kötés, meghívó, névjegykártya, nyomdai termék, nyomtatvány, oklevél, díszoklevél is, reklám, szervezés, rendezvény, kiállítás,


  • ES TV
    PEST, 2600 VÁC, KOSSUTH L U. 21.

    hirdetés, felvétel, televíziós műsor, készítés, televízió, képújság, működtetés, referenciafilm, reklámfilm


  • FOTOGOLD SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1081 BUDAPEST, NÉPSZÍNHÁZ U. 23.

    nyomda üzemeltetés (színvonalas tervezés és kivitelezés különféle reklámkiadványoktól a könyvig)


  • XAPT HUNGARY KFT.
    1118 BUDAPEST, RÉTKÖZ U.

    Az XAPT Hungary Kft. egy dinamikusan fejlődő információ-technológiai cég, melynek fő tevékenysége a Microsoft Dynamics integrált vállalatirányítási rendszerek értékesítése, bevezetése, oktatása és a vállalati igényeknek megfelelő testre szabása, továbbfejlesztése.


  • ÚJ REMÉNY IDŐSEK OTTHONA
    SOMOGY, 7255 NAGYBERKI, FŐ UTCA 13.

    Az Idősek Otthona személyes gondoskodást nyújtó, bentlakásos intézményként időskorúak ellátását végzi. azon ellátottak számára, akik az intézményi ellátást választják a távol élő család, a magány helyett, napi 24 órás szakszerű gondozás és ellátás, illetve lelki gondozás biztosítása. Továbbá korszerű, hatékony, probléma-érzékeny, ember-központú ellátás biztosítása a rászoruló idős emberek részére. Az ellátás során tiszteletben tartjuk az ellátottak alkotmányos jogait, különösen az élethez, az emberi méltósághoz, a testi épséghez, a testi és lelki egészséghez való jogot. Nagyberki község Kaposvártól 19 km-re keletre, a 61-es közlekedési főút mellett, Dombóvártól 15 km-re, a Kapos-folyó völgyében fekvő település.


  • NJL IPARI-SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
    1115 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 105-113.

    A Dr. Nagy Júlia és Nagy László által 1990-ben alapított, és napjainkra már országos vállalattá fejlődött NJL Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. sok éve tevékenykedik egyebek között a közlekedés, a bank- és pénzkezelés, valamint a vagyon biztonságáért; a korszerű iroda- és számítástechnikáért; a magas szintű postai szolgáltatásokért; a kábítószerek visszaszorításáért.


  • CENTRAL BUSINESS CENTER
    1027 BUDAPEST, HORVÁTH U. 14-24.

    A Central Business Center Irodaház (CBC) felszereltségében csúcstechnológiát alkalmazó első osztályú irodaház, amely többek között pénzügyi intézményeknek, telekommunikációs és tanácsadó cégeknek ad otthont.


  • DR. ZALLEL JÁNOS
    1073 BUDAPEST, ERZSÉBET KRT 12

    Dr. Zallel János vagyok, 1973-ban végeztem a Budapesti (jelenleg Semmelweis) Orvostudományi Egyetemen, Summa cum laude eredménnyel. 2001-ig belgyógyász-, kardiológus főorvosként igyekeztem betegeimen segíteni. 5 és fél éve a Danubius Healt Spa Resort Margitsziget szállodában kialakított Cardio Center-t vezetem.


  • ATHENE INFORMÁCIÓS KÖZPONT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3532 MISKOLC, ŐRS U. 4

    Cégünk, a THENE BT. hatodik éve van jelen az internetes tartalmi szolgáltatások piacán. Az erős versenyben fennmaradásunkat elsősorban elégedett ügyfeleinknek köszönhetjük, és annak a politikának, hogy nem szolgáltatásokat nyújtunk, hanem megoldásokat kínálunk.


  • MAGYAR RÁDIÓ ZRT
    1088 BUDAPEST, BRÓDY SÁNDOR U. 5-7.

    A lakosság csaknem fele hallgatja a Magyar Rádió három adójának valamelyikét, a legnépszerűbb Kossuth Rádió iránti érdeklődés ugyanakkora, mint a leghallgatottabb kereskedelmi rádióé.


  • KELTEX-MED FOGLALKOZÁSEGÉSZSÉGÜGYI KFT.
    1117 BUDAPEST, BUDAFOKI ÚT 111-113.

    Cégünk egészségügyi szolgáltatásokkal foglalkozik.


  • A Normafa Egészségközpont Kft. 2003-ban alakult. 2003 decemberében orvosi ügyeleti ellátással kezdte meg szakmai tevékenységét Biatorbágyon, majd a Főváros VII. kerületében nappal, 2004 májusától Nagykátán és a hozzá csatlakozott további hét településen.


  • TOPSZOLG' 95 KFT.
    PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, DUNAI FINOMITÓ,I.TELEP 20.

    A TOPSZOLG ?95 Kft. fő profilja a vegytisztítás és mosás, emellett foglalkozik még varrással, szikvíztöltéssel, szalagfüggöny tisztítással valamint 2001-től minőségügyi tanácsadással.


  • ORSZÁGOS ORVOSI REHABILITÁCIÓS INTÉZET
    1528 BUDAPEST, SZANATÓRIUM UTCA 19.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben megalakulása óta kiemelt fontosságú a tudományos kutatás. Ösztönzik a munkatársak előadói, publikációs tevékenységét és folyamatos szakmai továbbképzését is. 2008-tól ezt a feladatkört az Intézet Tudományos Bizottsága koordinálja.


  • HASZNOS MEGOLDÁSOK KFT.
    1054 BUDAPEST, ZOLTÁN UTCA

    Legyen szó egy ötlet megvalósításáról, egészen a kivitelezésig, kétségbe ejtő cégadósságról, felszámolásról, vagyonosodási vizsgálatról, irodai háttér biztositásáról, komplex ? jogi, adózási-, projekt- és ingatlanszakértői háttérrel -, maximális diszkréció mellett segítünk megtalálni az optimális megoldást céges problémáira. Legfőbb célkitűzésünk, hogy problémája feltérképezése és átvilágítása után egy olyan Kölcsönös bizalmon alapuló precíz, korrekt, és megbízható hátteret biztosítsunk az Ön és vállalkozása számára, amely ideális alapot teremt arra, hogy Önnek csak megrendelőivel, és vállalkozása sikeres működésével kelljen foglalkoznia.


  • GRAND CONSULTING KFT.
    1026 BUDAPEST, GARAS UTCA 1.

    Jelenleg 140 bel- és külföldi tulajdonosi hátterű mikro-, kis- és középvállalkozást tudhatunk ügyfélkörünkben. Vállaljuk ?egyszemélyes? betéti társaságok könyvelését, de nyújtunk összetett számviteli és ?back office? szolgáltatásokat milliárdos árbevételű, 40-190 dolgozót foglalkoztató cégcsoportok és vállalkozások részére is.


  • EASYWEB BT.
    PEST, 2000 SZENTENDRE, BARACKVIRÁG U. 37.

    Cégünk komplett megoldást nyújt a vilaghálón való megjelenésre, az arculattervezéstől a kész oldalak tárolásán át az üzemeltetésig.


  • IFJÚSÁGI TURIZMUSÉRT ALAPÍTVÁNY
    BARANYA, 7632 PÉCS, ENYEZD U. 17

    Alapítványunkat természetet, kirándulást, turisztikát kedvelő pedagógusok hozták létre 1992-ben. A városiasodás elkerülhetetlen velejárója a tantermi oktatás, holott az a kívánatos, hogy az iskolát közelebb hozzuk a természethez. A természetjárás az iskoláskorban igen fontos és értékes tevékenység.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, EGERBAKTA
    HEVES, 3321 EGERBAKTA, BÁTORI U. 12.

    A Polgármesteri Hivatal, Egerbakta közigazgatással foglalkozik.


  • SEQUENT KFT. - VALLALKOZAS-ONLINE.HU
    1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 2. FSZ. 4

    Vállalkozást működtetési információs portál


  • LOCHNER KFT
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, KÍGYÓ U. 1

    aggregátor, működtetés, hűtő, klíma, ajtó, nyitás, raktérajtó, állófűtés, alkalmazás, használata, behatolásjelző, rendszer, beszerelés, javítás, karbantartás, biztonságtechnika, vagyonvédelem,


  • MIND2 FUTÁRSZOLGÁLAT
    1074 BUDAPEST, ROTTENBILLER U. 12.

    A fenntartható fejlődés és az ember-központú működtetés elveit szem előtt tartva alapítottuk új szemléletű futárszolgálatunkat. Üzleti modellünk lehetővé teszi számunkra, hogy magasabb színvonalú szolgáltatást tudjunk nyújtani ügyfeleinknek, jóval alacsonyabb áron, mint a hagyományos módon működtetett futárszolgálatok! Kérjük megrendelésével támogassa törekvéseinket!


  • PANNONMŰSZER KFT.
    CSONGRÁD, 6750 ALGYŐ, KÜLTERÜLET 01884/4. HRSZ.

    A Pannonmőszer Gáz és olajipari Műszereket gyártó és javító Kft


  • PORT KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, SZÉCHENYI ISTVÁN U 7 IV EM 17

    Regisztrálj 50 MB ingyen tárhelyet honlapodnak. Már több mint 20 domain közül választhatsz. Ftp és webes fájl feltöltés, vendégkönyv, számláló, saját E-mail cím.


  • DR. ZAYZON RÉKA
    HAJDÚ-BIHAR, DEBRECEN, DARABOS UTCA 20.

    DR. ZAYZON RÉKA háziorvosként tevékenykedik.


  • EURÓPA SZÍVÉBEN ALAPÍTVÁNY
    1222 BUDAPEST, TÓTH JÓZSEF UTCA 7.

    Alapítványunk 2006 őszén kívánja megindítani Lélekápoló programját Szabó Csilla művésznő közreműködésével, akivel a több éves jó kapcsolatra való tekintettel kiemelten kívánunk foglalkozni a krónikus betegségben szenvedő vagy súlyos betegségből lábadozó gyerekek pszicho-szociális rehabilitációjában. Tevékenységünk alapja a zene, mely ápol és gyógyítja a lelket és azon keresztül a testet. Ez a program jelenleg egyedüli az országban, hiszen hivatásos előadóművész és pedagógusi képesítéssel rendelkező művész nem folytatja ezt a nemes tevékenységet. A lélekápoló kifejezés teljes egészében megmutatja, mit is jelent súlyos beteg gyerekek közelében gondoskodni, s elsősorban a lelket vidítani, sokszor a reménytelenségben is. Az énekhang varázsa, az élő hangszer megszólalása /akusztikus gitár/, s az együttérzés sokszor csodákra képes. A zenével való lélekápolás különösen fontos, mivel a zenével kifejezett gyógyítás duplán hat.


  • DR. SZOLNOKY GYŐZŐ EGYETEMI TANÁRSEGÉD, PH.D.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, WESSELÉNYI U. 1.

    Dr. Szolnoky Győző egyetemi tanársegéd, Ph.D. bőrgyógyászattal foglalkozik.


  • FOGARASI TRADE CENTER
    1141 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 45-51.

    A Fogarasi Trade Center 1996-ban épült, és kiválóan alkalmas irodai és kereskedelmi tevékenység folytatására. A földszinten üzlethelyiségek, az első emeleten meg a tetőtérben irodák illetve mellékhelyiségek találhatók.


  • ROSSI 4 WEBLABOR
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, FAZEKAS MIHÁLY U. 52.

    Cégünk weboldal tervezés és készitéssel foglalkozik. Webalpokhoz tárhelyet biztosítunk, és webáruházat üzemeltetünk.


  • DOMBORI AGRÁRLOGISZTIKAI KFT.
    1126 BUDAPEST, Dolgos u 2

    A Dombori Agrárlogisztikai Kft. (Társaság) egy több építési fázisból álló intermodális agrárlogisztikai központ beruházásba kezdett 2004 folyamán a Társaság tulajdonát képező, Tolna megyében, a Duna partján található dombori telephelyen. Az intermodális agrárlogisztikai központ kikötőt, nagy volumenű gabona szárítására és tárolására alkalmas berendezéseket és silókat is tartalmaz. A létesítmény fő egységei: * 44.200 tonna tárolókapacitású gabonasiló és csarnoktároló, * 100 tonna/óra kapacitású tisztító, * 50 tonna/óra kapacitású szárító, * 400 tonna/óra kapacitású uszálytöltő.


  • Magyar Gerontológiai Társaság


  • MÁRIABESNYŐ LAKÓPARK
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, NAGYBOLDOGASSZONY TÉR 4. FSZ.4.

    A Gödöllői dombság közepén, Budapesttől 32 km-re található, dombháton fekvő ingatlan sajátos klímáját a házak kertjében folyó patak és a területet körülölelő természetvédelmi erdők és dombok határozzák meg.


  • ABALIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
    BARANYA, 7678 ABALIGET, KOSSUTH LAJOS UTCA 87.

    A Abaliget Községi Önkormányzat közigazgatással foglalkozik.


  • BUJI ZSERBÓ CUKRÁSZAT
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4483 BUJ, RÁKÓCZI ÚT 9.

    süteménybolt, működtetés, torta, gyártás, cukrászsütemény, házhozszállítás


  • WELL-FOUNTAINHEAD KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, LISZT F U 31

    Úszó szökőkutak tervezése, épitése és elhelyezése.Referenciák:Florida és Magyarország


  • GERINFO - VAS MEGYE
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ROHONCI U. 13.

    ONLINE INFORMÁCIÓ SZOLGÁLTATÁS CÉGEKRŐL, SZOFTVER KARBANTARTÁS, FEJLESZTÉS, EGYEDI MŰKÖDTETÉS. ADATBANKI SZOLGÁLTATÁS, ADATGYŰJTÉS, ADATBÁZIS KEZELÉS, ÜGYNÖKI TEVÉKENYSÉG, RENDSZERSZERVEZÉS, TERVEZÉS, WEB-LAP KÉSZÍTÉS, INFORMATIKA. TELINET Szakmai Tudakozó VAS MEGYEI irodájának működtetése.


  • DR. BARDÓCZ EMMA
    BÁCS-KISKUN, 6087 DUNAVECSE, HONVÉD UTCA 10.

    DR. BARDÓCZ EMMA háziorvosként tevékenykedk.


  • PLATÁN IDŐSEK OTTHONA KHT.
    PEST, 2096 ÜRÖM, DÓZSA GYÖRGY ÚT 30.

    Fő célkitűzésünk az idős emberek teljes körű ellátása, a boldog, békés, egészséges élet biztosítása.