MŰKÖDTETÉSE


134 találat MŰKÖDTETÉSE kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    USH KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, ÚRHIDAI UTCA 23.

    XP Power UPS ENEL XORO FACOM RUKO GEDORE NOD32 DTK Letöltés MetaSystem Letöltés Meta szoftver Tartozékok Támogatás Diagnosztika Konfigurátor Daker Xi


  • XANTUS JÁNOS ÁLLATKERT KHT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, KISKÚT LIGET
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    Állatkert Az eddiginél kétszer nagyobb területtel nyit tavasszal a győri állatkert. Többéves előkészítő munka után a volt vidámpark területét is megnyitják a látogatók előtt, amely más élményt nyújt majd, mint az eddigi zoo.


  • ERFO IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1076 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 48.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Társaságunk célja a megváltozott munkaképességű ill. fogyatékos személyek egészségi állapotának illetve fogyatékosságának megfelelő munkahelyi környezetben megvalósuló foglalkoztatása, valamint ezen munkavállalók képességeivel elérhető legmagasabb színtű foglalkoztatás megvalósításának elősegítése.


  • VAS-PACK BT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3433 NYÉKLÁDHÁZA, ADY ENDRE U. 51.

    Vaskohászati termékek széles skálájának nagy- és kiskereskedelme


  • FEHÉRPECSENYE KFT.
    VAS, 9522 KEMENESMAGASI, KÜLTERÜLET

    Cégünk fo tevékenysége sertés és marhavágás ill. tokehúsok eloállításával, füstölt áruk készítésével, fagyasztott és vákuumcsomagolt áruk forgalmazásával foglalkozik


  • ALESSANDRO & CO. KFT.
    1013 BUDAPEST, LÁNCHÍD U. 5.

    Titkunk a minőségi és szigorúan csak természetes alapanyagokban, valamint szabóink hozzáértésében és minden részletre kiterjedő figyelmében rejlik, amelynek köszönhetően öltönyeink tökéletesen illeszkednek viselőjükhöz.


  • KEPES HOSTESS KÖZVETÍTŐ IRODA BT.
    1149 BUDAPEST, PILLANGÓ PARK 8/B

    A Kepes Hostess Iroda cégvezetője és tulajdonosa Kepes Ágnes, aki 1990-ben - az országban elsőként- hozott létre hostess ügynökséget.


  • ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD, JÁSZI OSZKÁR ÚT 3.

    Szolgáltatásaink: Általános Vállalkozói tanácsadás Vállalkozás indítás segítése Vállalkozásfejlesztés Mikrohitelezési tanácsadás Irodatechnikai szolgáltatások (fénymásolás, faxolás, lézernyomtatás) Irodák, üzlethelyiségek bérbeadása Céginformációs szolgáltatás


  • gardrób és tolóajtós szekrények gyártása és forgalmazása, konyhabútor gyártása és forgalmazása


  • ZTE FOOTBALL CLUB RT.
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, OKTÓBER 6.

    Footbal Clubként üzemelünk.



  • HÉTVEZÉR SZÖVETKEZET
    CSONGRÁD, 6769 PUSZTASZER, FELSZABADULÁS U. 29.

    élelmiszeripar, élelmiszer nagykereskedelem, élelmiszergyártás, gyártás, forgalmazás, élelmiszerszárító üzem működtetése, növénytermesztés szántóföldi növények


  • STORECHEM TERMELŐ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1225 BUDAPEST, NAGYTÉTÉNYI ÚT 221.

    éttermi és szállodai szolgáltatás, Műtrágya termelés (FORMURIN) és PVC granulátum gyártása


  • PANNON-PROTECT KFT.
    PEST, 2013 POMÁZ, HUNYADI U. 5.

    Ha * beépítendő faanyagát meg szeretné védeni, * épületét, műtárgyát gomba-, vagy rovarkártevők támadták meg * szakszerű megelőző, vagy megszüntető faanyagvédelemre, korszerű faanyagvédőszerre van szüksége.Ha * lakó-, vagy munkakörnyezetét nemkívánatos rovarok, rágcsálók lepik el, * élelmiszerek gyártásával, forgalmazásával, vendéglátással foglalkozik, * az Ön által használt épület penészesedik, nedvesedik, vagy bármilyen káresemény miatt elázott higiéniai programunkkal, szárítógépeinkkel tudunk segíteni.


  • KISALFÖLDI ERDŐGAZDASÁG ZRT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, CORVIN U. 9.

    Közvetlen környezetünkkel, elsősorban a területünkön érdekelt önkormányzatokkal, oktatási intézményekkel, igyekszünk tudatosítani, hogy a Kisalföldi Erdőgazdaság Részvénytársaság jó gazdája az elődöktől kapott erdőknek és biztos letéteményese a jövő természeti értékeinek.


  • NYOMDA-TECHNIKA KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4027 DEBRECEN, BÖSZÖRMÉNYI ÚT 6.

    Négy üzletágunkban javítási és karbantartási munkákon kívül foglalkozunk légtechnikai berendezések tervezésével, kivitelezésével, termelés-felügyelő rendszerek fejlesztésével, nyomdai gépek és segédberendezések kereskedelmével, valamint igényes információs és dekorációs anyagok készítésével.


  • BAZUKA BT.
    PEST, 2040 BUDAÖRS, BEREGSZÁSZI U. 16

    Cégünk internetes horgászcikk áruházat üzemeltet. A ragadozó őn legfőbb tápláléka a küsz. Talán a legóvatosabb rablóhalunk, de néha hatalmas étvággyal és agresszivitással, bandákban örvendezteti meg a pergető horgászt.


  • SNOOKER 2000 KFT.
    1117 BUDAPEST, BUDAFOKI ÚT 111-113.

    billiárdasztalok és tartozékaik értékesítése, billiárddákók gyártása és forgalmazása


  • Jelenleg közel háromezer tagja van a kamarának a kereskedelem, ipar, szolgáltatás, kézműipar területéről. Ezek a vállalkozások a megye gazdasági erejének felét reprezentálják. A kamarai törvény továbbra is fontos közfeladatokat szán a köztestületeknek, ezért a kamara a jövőben is hivatásának tekinti a gazdaság fejlődésének és önszerveződésének előmozdítását, az üzleti forgalom tartós biztonságának, a piaci magatartás tisztességének és a gazdasági tevékenységet folytatók együttes érdekei érvényesülésének megteremtetését és megőrzését.


  • GYŐRI ETO FC
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, NAGYSÁNDOR JÓZSEF UTCA 31.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Talán maguk az alapítók sem gondolták, amikor 1904-ben létrehozták Győrött az Egyetértés Torna Osztályt, hogy egy sokszor sikerektől hangos, ország, ritkábban világ szerte is tisztelt klubot indítanak útjára.


  • CELLI-GREEN KFT.
    VAS, 9500 CELLDÖMÖLK, AKÁCFA U. 3.

    beton, eladás, szállítás, mixerrel, gépi földmunka, betonüzem működtetése, mélyépítés


  • MAGYAR DUTY-FREE KERESKEDELMI KFT.
    1185 BUDAPEST, FRIHEGYI REPÜLŐTÉR 2B

    kiskereskedelem, vámmentes boltok működtetése


  • SÁRLA EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KÖLCSEY U. 17.

    egészségügyi járóbeteg szakellátás, emlődiagnosztikai szolgáltatás, természetgyógyászati centrum működtetése


  • KAROS TEAM TOURS KFT.
    ZALA, 8749 ZALAKAROS, BODAHEGYI ÚT 1.

    fizetővendéglátás, idegenforgalom, turizmus, utazási iroda, programok szervezése, szálláshely értékesítés, utazási iroda működtetése


  • DIGITROLL KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, BÁNOMKERTI ÚT 65.

    A DIGITROLL Kft. 1992-ben azzal a célkitűzéssel alakult meg, hogy minőségi műszereket fejlesszen ki és gyártson a mezőgazdaság részére.


  • AGRO HOTEL***
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, FÜRDŐ U.24.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    További telefon: 87/480-894 Üdülési csekket elfogadunk! A Balaton északi partján található Balatonfüred. Kikötőjéből gyönyörű kilátás nyílik a Tihanyi-félszigetre, tetején az ezeréves apátságra. Az Agro Hotel, 74 szobával várja télen-nyáron vendégeit. Minden szobában megtalálható a színes tévé, telefon, minibár és a fürdőszoba. Régi időket idéző zsalugáteres ablakai hatalmas parkra nyílnak, melyben teniszpályák várják a sportolni vágyókat. Pihenésüket teszi teljesebbé az olvasósarok, a drinkbár két pályás automata tekepálya és asztali játékok. A 25 méteres uszoda gyermekmedencével és a szauna egész nap üzemel. A nagy létszámot befogadó étteremben, a tájjellegű ételek és italok fokozhatják hangulatukat. Technikailag felszerelt konferenciatermeink, 250 illetve 80 személyesek, továbbképzések, tanfolyamok és tanácskozások megtartását teszik lehetővé. Kellemes sétát tehetnek a városban, gyönyörködhetnek a Balaton-parti panorámában.


  • MISINA TERMÉSZET- ÉS ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET
    BARANYA, 7691 PÉCS, PAJTÁS U. 17.

    Az Egyesület 1994-ben alakult az állatok és az emberek harmonikus együttélésének érdekében szakemberek és más lelkes állatszeretők kezdeményezésére. Várjuk tagjaink és segítőink sorába mindazokat, akik tenni szeretnének az állatokért és természetesen az emberekért is.


  • ARTMÉDIA REKLÁMÜGYNÖKSÉG KFT
    1013 BUDAPEST, VÁRALJA U.3.

    Reklám, hirdetés


  • MIZSE-CSIBE KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6050 LAJOSMIZSE, KIS ÁGOSTON MAJOR

    Cégünk takarmányok gyártásával és forgalmazásával, tápkeverő üzem működtetésével foglalkozik.


  • HEGE-TECH KFT.
    ZALA, 8360 KESZTHELY, KÜLSŐ-ZSIDI ÚT 11.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Acélanyagok forgalmazása, egyedi acélszerkezetek gyártása, kivitelezése (csarnok- és tetőszerkezetek, korlátok, egyéb lakatos munkák).


  • ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
    1024 BUDAPEST, KITAIBEL PÁL U. 1.

    előrejelzési és éghajlati ku, időjárási veszélyjelzések készítése és szolgáltatása


  • ERKING-ANGYAL KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3580 TISZAÚJVÁROS, SZEDERKÉNYI ÚT 674/679

    sportlétesítmények működtetése, bowling, fallabda


  • ÚJ ATLANTISZ IPARI PARK KFT.
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, IPARI PARK, ÉSZAKI SZEKTOR 1/1

    Az ajkai "ÚJ ATLANTISZ IPARI PARK" 160 hektáron a Budapest-Graz autóúttól 1, 5 km-re Ajka város központjától északra, Ajka és Bakonygyepes között zöldmezős beruházások céljára létesült.


  • BONFREEZE RT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4183 KABA, METEORIT U. 1.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Az üzemet külföldi befektetők építették 1998-ban azzal a céllal, hogy csemegekukorica, zöldborsó valamint egyéb zöldség- és gyümölcsféleségek gyorsfagyasztott gyártását és tárolását végezze


  • KONITA SZOLGÁLTATÓ BT.
    1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 37-39.

    Térségfejlesztés Vállalkozásfejlesztés Üzletfejlesztés


  • SZ PLUSZ SZ SZÖVETKEZET
    HEVES, 3300 EGER, EGRI CSILLAGOK ÚT 34

    A vállalat EGEDIUS kecskesajt készítésével, forgalmazásával, kecskefarm és vendégház működtetésével foglalkozik.


  • ONLINE BESZERZÉS KFT.
    1119 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI ÚT 89-95.

    Különleges gyöngyök és bizsuk boltja, online rendelés.


  • KÖRNYEZETÜNKÉRT KÖZALAPITVÁNY
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 21.

    A közalapítvány célja: A közalapítvány elő kívánja segíteni, hogy Pécs város arányainak megfelelően hozzájáruljon azokhoz a hazai és nemzetközi folyamatokhoz, amelyek a föld ökológiai stabilitásának megőrzésére irányulnak.


  • CSONGRÁD MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
    CSONGRÁD, 6721 SZEGED, PÁRIZSI KRT. 8-12.

    2000. november 1-jétől megújultak a kamarák Magyarországon, és a hat évi kötelező tagságot követően önkéntessé vált a kamarai tagság. Azok a gazdálkodó szervezetek maradtak, illetve válnak a kamara tagjává, akik felvételüket kérik a kamarai tagokról vezetett nyilvántartásba. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara immár több mint 110 éves múltra tekint vissza. Jelenleg közel kétezer tagja van a kamarának a kereskedelem, ipar, szolgáltatás, kézműipar területéről. Ezek a vállalkozások a megye gazdasági erejének felét reprezentálják.


  • SÁRPILISI IDŐSEK OTTHONA
    TOLNA, 7145 SÁRPILIS, BEKE TER 2/A.

    A Sarpilisi Idosek Otthonaban hetven ember el: idosek, betegek, mozgasserultek. Az intezmeny szukos anyagi lehetosegei miatt az otthon lakoinak csak a legfontosabb szuksegleteiket tudjuk kielegiteni.


  • SZOMBATHELYI HALADÁS VASUTAS FOOTBALL KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ROHONCI ÚT 3.

    Cégünk labdarugással foglalkozik.


  • SAXON KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1146 BUDAPEST, HERMINA ÚT 17.

    Vállalkozásunk a reklámok és grafika területén otthon van.


  • PADLÁS NYELVISKOLA ÉS KÖNYVKIADÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, PATAK UTCA 14.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    ANGOL és NÉMET nyelvet oktatunk a kezdőtől a haladón át a felsőfokú szintig. Hallgatóink között mindenféle korosztály képviselője megtalálható.


  • KI-AV KFT.
    1184 BUDAPEST, NEFELEJCS U. 10.

    Játszótéri eszközök, berendezések fa bútorok, pavilonok térelválasztók, futtatórácsok, mediterrán tető rózsarács, apácarács, díszítő elemek, szerszámtároló faház, előtetők, árnyékoló tetők KÉSZÍTÉSE, HELYSZÍNI KIÉPÍTÉSE IGÉNY SZERINT!


  • INTERKOMFORT KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, ZRÍNYI ÚT 4/A

    Fő tevékenységi körünk a hazai és multinacionális cégek kiszolgálása a tüzeléstechnika és a klímatechnika terén.


  • MULTI KFT.
    1037 BUDAPEST, LBORC U. 2/A

    A MULTI Kft 1989-ben alakult. Előtte a munkatársak 1982 óta foglalkoztak közmű és épületgépészeti tervezéssel.


  • ÁLLÁSKERESŐK EGYESÜLETEINEK BÁCS-KISKUN MEGYEI SZÖVETSÉGE
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KÁPOLNA U. 24.

    pályázati tanácsadás civil szervezetek számára, ÚJRA DOLGOZOM roma foglalkoztatási program


  • MIRLAND BT.
    TOLNA, 7150 BONYHÁD, SZABADSÁG TÉR 1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    gyártás, forgalmazás, bútoripar, bútorok, kárpitozott bútorok, bútorszalon működtetése


  • BAJAHIR BT.
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, KOSSUTH LAJOS U. 14.

    lízing és vállalkozói hitel teljes körű lebonyolítása


  • EPS TEAM KFT. - LURDY HÁZ, BUDAPEST
    1097 BUDAPEST, KÖNYVES KÁLMÁN KRT. 12-14.

    Cégünk egyik fő tevékenységi köre ehhez kapcsolódóan az EPSON professzionális nyomtatók, kellékanyagok forgalmazása.


  • VÁROSMAJORI TENISZAKADÉMIA
    1122 BUDAPEST, VÁROSMAJOR U. 63-69

    Vármajori Teniszakadémiát 1992-ben alapította négy sportbarát. Kezdetben egy salak és kettő műanyagpálya volt befedve légtartásos sátorral


123