MŰVÉSZETI OKTATÁS


137 találat MŰVÉSZETI OKTATÁS kulcsszóra

  • GÁBOR ÁRON GIMNÁZIM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5300 KARCAG, MADARASI ÚT 1-3.
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    Gimnáziumi és szakközépiskolai képzés folyik. Kiemelt figyelmet fordítunk az angol nyelv és a matematika oktatására.


  • HÁMORI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3517 MISKOLC, LOSONCZY UTCA 64.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Iskolánkban az elsőtől a tizenkettedik osztályig egységes szellemben, a Waldorf-tantervnek megfelelően folyik a tanulók nevelése, tanítása. Az állami érettségi és felvételi vizsgára készülőknek a 13. évben van lehetőségük arra, hogy tudásukat a választott szakiránynak és a vizsgakövetelményeknek megfelelően rendszerezzék, illetve kiegészítsék.


  • ZICHY MIHÁLY IPARMŰVÉSZETI ÉS RUHAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, SZÁNTÓ U. 11.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Zichy Mihály Iparművészeti és Ruhaipari Szakképző Iskola és Kollégium oktatással foglalkozik.


  • BÁNKI DONÁT SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, BRÓDY IMRE ÚT 2.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Bánki Donát Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola Kollégiuma 144 férőhelyes. A város 5 középiskolájának leányai laknak itt, akik az 2000/2001-es tanévben már 22 különböző szakmát tanulnak. Az épület háromemeletes.


  • FODOR ANDRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
    SOMOGY, 8693 LENGYELTÓTI,
    Rating 33 csillag 7 vélemény alapján

    Fodor András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola


  • ROYAL MŰVÉSZETI BALETTISKOLA
    CSONGRÁD, 6753 SZEGED, BUDAI N.ANTAL U.20-22.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Cél Felkészíteni a tehetséges tanulókat a táncművészeti pályára, illetve az amatőr táncéletbe való bekapcsolódásba Nem hivatásos táncművészek képzése


  • TÖMÖRKÉNY ISTVÁN GIMNÁZIUM, MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, TÖMÖRKÉNY UTCA 1.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    A Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium jogelődjét 1897-ben alapította Szeged városa Állami Leányiskola néven


  • GAGARIN ÁLTALÁNOS ISKOLA
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, JÓZSEF ATTILA UTCA 2.
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    Iskolánk, a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon székhelyintézménye, korábban Gagarin Általános Iskola, Salgótarján belvárosában található.


  • KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA-SZÉKESFEHÉRVÁR
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, FÜRDŐ UTCA 1.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    A KJF 2013-ig olyan felsőoktatási intézménnyé kíván válni, amely a 21. századi szolgáltatási szektor egyes vezető ágazataiban (turisztikai, kommunikációs, egyes oktatási és művészeti) nemzetközileg versenyképes szakokat képes mőködtetni, és ezekben a piacvezető intézmények közé kerülni. A Kodolányi János Főiskola a hazai felsőoktatás innovatív, minőségorientált, vezető non-profit intézményeként regionális, országos humán erőforrás fejlesztési és innovációs funkciót tölt be. A hazai felsőoktatás vezető non-profit intézményeként országos szerepkörű, nemzetközi képzési orientáltságú, alkalmazottkutatással foglalkozó intézménnyé, oktatási - kutatási - szakmai tanácsadási kiválóságközpontként kíván tevékenykedni.


  • MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM
    1121 BUDAPEST, ZUGLIGETI ÚT 9-25

    Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda egyetlen osztálya, a műfaragászati tanműhely 1880. november 14-én nyitotta meg kapuit, az 1870-ben alapított Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde ' a mai Képzőművészeti Egyetem jogelődje ' szervezeti egységeként. Az intézmény ekkor az Andrássy úton, a (régi) Zeneakadémia épületében kapott helyet. Az 1880-90-es években sorra indultak az Iparművészeti Iskola újabb és újabb "szakosztályai": mintázás, ötvösség, fametszés, díszítő festés, rézmetszés, kisplasztika, díszítő szobrászat. A képzési idő az 1887/88-as tanévtől háromról öt évre emelkedett, a szakképzést ugyanis kétéves előkészítő tanfolyam alapozta meg.



  • WWM STUDIO
    1111 BUDAPEST, BUDAFOKI 9-11

    Stúdiónk a képzőművészet területén két célt határozott meg. Az egyik a művészeti oktatás, továbbképzés, a másik a tehetségnevelés, menedzselés. Az oktatásban kiemelt figyelmet kapott a felkészítés. Oktatási tematikánknak köszönhetően a jelentkezők közel 80%-a sikerrel veszi a felvételi, rajzalkalmassági követelményeket, és számosan már a hazai és nemzetközi művészeti közép- és felsőfokú iskolák padjait koptatják. Tevékenységünk másik eleme a menedzselés, hiszen nálunk nem áll meg az élet tanfolyamaink után. Kiemelt figyelmet fordítunk diákjainkra az oktatás után is, mivel számos megjelenési, bemutatkozási, továbbfejlesztési lehetőséget biztosítunk számukra. Ezt a fajta tevékenységet már gyermekkorban is szorgalmazzuk.


  • KAROLINA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    PEST, 2600 VÁC, KONSTANTIN TÉR 7.

    Iskolánk arra törekszik, hogy az egyetemes emberi kinccsé vált keresztény és humanista értékeket sajátíttassa el tanulóival. Hitvallásunk lényege, hogy tanítványainkat fogékonnyá tegyük a humanizmus és az evangéliumi üzenet számára.


  • HANG-SZÍN-TÉR MŰVÉSZETI ISKOLA
    FEJÉR, 8053 BODAJK, PETŐFI U. 7.

    Rajz, grafika, szobrászat, fatárgykészítés, kerámia- és fazekasművészet. Számos olyan képző- és iparművészeti ág, amely módot és lehetőséget ad az önkifejezésre - vagy akár csak a manuális készségek fejlesztésére


  • MOZAIK KIADÓ KFT
    CSONGRÁD, 6723 SZEGED, DEBRECENI U. 3/B.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    A Mozaik Kiadó a legnagyobb magyar tulajdonú tankönyvkiadó. A Kiadó közel ezer címet jelentetett meg több mint 20 éves fennállása alatt. A nyomtatott tankönyveken túl ma már digitális oktatási rendszereket is készít az oktatás számára. Interaktív táblai rendszer: mozaBook. Otthoni tanulást segítő interaktív rendszer a mozaWeb. Az iskolai adminisztrációt az elektronikus napló a mozaNapló segíti.


  • VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS, KÖZÉP- ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA
    FEJÉR, 2475 KÁPOLNÁSNYÉK, GÁRDONYI ÚT 29.

    Iskolánkat 1979-ben alapították. Először általános iskolaként működött, majd 1994-ben gimnáziummá vált


  • A Művelődésügyi Minisztérium és a balmazújvárosi községi tanács támogatásával lehetőség nyílt arra, hogy 1968. szeptember 1-én Balmazújvároson is megindulhasson az intézményes zeneiskolai oktatás.


  • LISZT FERENC MŰVÉSZETI ISKOLA SZEKSZÁRD
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, SZÉCHENYI U. 38

    Az utóbbi évek társadalmi átalakulása lehetővé tette, sőt megkívánja, hogy a ma embere a kultúrában is jártas, művelt közéleti ember legyen. Ennek részeként fontossá vált a zenei alapműveltség megszerzése. Már kisgyermekek számára is biztosítunk zenetanulási lehetőséget, tehetségfelmérés és gondozás történik zeneóvodai foglalkozásainkon. Néptánc tagozatunk is szeretettel várja az érdeklődőket. Exkluzív kivitelű, 60-80 fő befogadására képes hangversenytermünk bérelhető konferenciák, tréningek számára.


  • HARMÓNIA MŰVÉSZETI KÖZPONT KHT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9061 VÁMOSSZABADI, BÉKE UTCA 4.

    Intézményünk alaptevékenysége az alapfokú művészetokatatás a zene-, tánc- és médiatagozaton.


  • KOLPING ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA - MOHÁCS
    BARANYA, 7700 MOHÁCS, SZÍNHÁZ UTCA 1

    Zeneművészeti tagozat Táncművészeti tagozat Képzőművészeti tagozat Színművészeti tagozat


  • JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
    HAJDÚ-BIHAR, 4171 SÁRRÉTUDVARI, ERZSÉBET UTCA 1.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Jókai Mór Általános és Alapfokú Művészeti Iskola bemutatása


  • A Szentendrei Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatással foglalkozik.


  • Az intézmény alaptevékenysége : Alapfokú művészeti oktatás Alapfokú művészeti oktatás, zeneművészeti ág: előképző, alapfok és továbbképző fokon: szolfézs, zenetörténet.


  • JÓZSEF NÁDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA
    FEJÉR, 8087 ALCSÚTDOBOZ, SZABADSÁG U. 105
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Általános Iskola


  • KOSSUTH LAJOS KÖZGAZDASÁGI ÉS HUMÁN KÖZÉPISKOLA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, CSERI ÚT 35.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Középiskola oktatással foglalkozik.


  • VIZUÁLIS PEDAGÓGIAI MŰHELY MÓDSZERTANI BT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 8263 BADACSONYTÖRDEMIC, RÓMAI ÚT 84.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk a módszertan, ill. pedagógia területén tevékenykedik.


  • KÉPESSÉG- ÉS TEHETSÉGFEJLESZTŐ MAGÁNISKOLA
    VESZPRÉM, 8100 VÁRPALOTA, DANKO U.16.VII.SZ.ÉPÜLET
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola szakképzésel foglalkozik.


  • GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3531 MISKOLC, GYŐRI KAPU 27/B
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY


  • A GNM Színitanodában tanított tárgyak: színészmesterség (színpadi- és filmszínészet), beszédtechnika, művészi beszéd, színpadi mozgás, akrobatika, balett, tánc, pantomim, hangképzés, ének, dramaturgia, művelődéstörténet, esztétika, színpad- és látványtörténet, viselettörténet, dráma- és színháztörténet.


  • FERENCVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS SZAKISKOLA
    1096 BUDAPEST, LENHOSSÉK UTCA 24-28

    Önkormányzati altalános és szakiskola.


  • Magyar-Német Kéttannyelvű Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény


  • HIBÓ TAMÁS MŰVÉSZETI ISKOLA
    Nógrád, 3101 SALGÓTARJÁN, ÚTTÖRŐK ÚTJA 6.

    Alapítványi művészetoktatás


  • GORSIUM ZENEISKOLA
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, PALOTAI ÚT 51.

    A Gorsium Zeneiskola 1993-ban alakult azzal a céllal, hogy a XXI. század elvárásainak megfelelő zeneoktatási metodikát hozzon létre, amely sem elméletben, sem gyakorlatban nem választja szét a tánc-, jazz- és klasszikus zenei irányzatokat, tudatosan és koordináltan nevel a zene szeretetére, szisztematikusan, fokról fokra építi fel mind a technikai, mind az elméleti tudást, és bontakoztatja ki a tanuló kreativitását, művészi előadókészségét


  • GARABONCIÁS MŰVÉSZETI ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3531 MISKOLC, GYŐRI KAPU 27/B.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Közös Forrás Alapítványi iskola , 3433 Nyékládháza, Erkel F. u. 16.


  • JÓKAI MÓR REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, PALLOS UTCA 1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    részképesség, gyengeség, diszlexia, diszgráfia, gyógytestnevelési ellátás, pályaválasztási tanácsadás


  • HORVÁTH JÓZSEF MŰVÉSZETI ISKOLA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, SZÉLMALOM UTCA 17.

    Célunk, hogy a tanulók a művészeti ágak révén felfedezzék a világot, önmaguk képességeit, szeressék a művészetet, kapjanak lehetőséget a művészi önkifejezésre.



  • KATEDRA INFORMATIKAI ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, IZSÁKI U. 8

    1998. szeptember 1-től működik a Katedra Informatikai és Művészeti Szakközépiskola a Katedra Iskolai Alapítvány fenntartásával, a Költségvetési Törvény által meghatározott finanszírozással.


  • LABORCZ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1173 BUDAPEST, FERIHEGYI ÚT 115.

    Iskolánk a XVII. kerületi Rákoskeresztúr központjában található. Rákoskeresztúr a Rákos mezőhöz tartozott, mely a honfoglaló magyar nép dicsőséges történelmi múltjának színpada volt. A legenda szerint Árpád vezér ide vezette őseinket a Csepel-szigetről. Számos történelmi vihart élt át ez a település.


  • lakberendező stylist-divat enteriőr enterlőtervező divattervező tervező grafikus kiadványszerkesztő


  • IMPRO MŰVÉSZETI ÉS OKTATÁSI EGYESÜLET
    CSONGRÁD, 6723 SZEGED, ÁG U. 5.

    Célunk olyan művészetek, színház és média iránt érdeklődő fiatalok felkarolása, akiknek nincs elegendő információjuk és lehetőségük tehetségük kinyilatkoztatására, e területen való érvényesülésre


  • KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
    PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, LISZT FERENC ST. 10

    A Képviselőtestület döntése alapján 2005. augusztus elsején megalakult és megkezdte működését a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.


  • JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, BÉKE U.1

    József Attila Általános Iskola tanügyi tevékenységeket folytat.


  • FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, KODÁLY Z. UTCA 31.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Általános iskola és óvoda. A Fekete István Általános Iskola és Óvoda 1976. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit.


  • KÓS KÁROLY EGYESÜLÉS
    1034 BUDAPEST, KECSKE U. 25.

    A régi történelmi stílusokból azt szabad és kell átvenni, átformálva az új szükségletekhez, amit a nemzetet alkotó nagy népközösség, a milliók a magukénak azokból elfogadnak. Így formulázva kell, és csak így lehetséges a régit alapul fogadva mégis új stílust, élő muvészetet teremteni. (Kós Károly)


  • II.RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
    PEST, 2000 SZENTENDRE, RÁKÓCZI U.6
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Isklánk gimnáziumi osztályokat működtet.


  • Intézményünk 1901-ben Klúg Péter vezetésével nyitotta meg kapuit, melynek rendeltetéséről az alapító így nyilatkozott: A hallás elvesztése következtében némává lett gyermekeket beszélni megtanítsa, őket erkölcsösen és hazafiasan nevelje, s mindazon közhasznú ismeretek birtokába juttassa, amelyek a gyakorlati életben leginkább szükségesek. lowrider


  • Az Ady Endre Középiskola legrégebbi épülete 1912-ben készült el a polgári leányiskola számára, később általános iskola működött itt.


  • THÉBA MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    1074 BUDAPEST, Vörösmarty u. 12. / b

    Thébalap, Információk az iskola munkájáról.


  • OSZTINÁTÓ KFT.
    1590 BUDAPEST, HUNGARY P O BOX 118.

    Néptáncoktatás, kultúrális tevékenységek, illetve teljeskörű számítástechnika.


  • FÓT, 3. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA
    PEST, 2151 FÓT, MÁRCIUS 15. ÚT 40.

    Alapfokú művészeti iskola


123