BIZTOSÍTÁS MARCALI
14 találat BIZTOSÍTÁS kulcsszóra MARCALI településen
A magyar Raiffeisen Bank egyidős a hazai kétszintű bankrendszerrel. Az indulása óta egyenletesen és meggyőző dinamikával növekedő bank mára a magyar pénzügyi szféra egyik meghatározó, univerzális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szereplőjévé vált. Eredményeinket, a hatékonyságot javítva, új termékeket bevezetve, a belső szervezetet folyamatosan megújítva értük el, mindvégig szem előtt tartva vállalati, önkormányzati és magánügyfeleink magas színvonalú kiszolgálását.
A csoporttagok közötti szinergiák kihasználása mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportban összehangolt fejlesztések és egyes tevékenységek integrálása révén érhető el. Az OTP Bank, valamint a Bankcsoport céljainak eléréséhez nélkülözhetetlen a magasan kvalifikált emberi erőforrás megléte. Ezért a Bankcsoport stratégiájában nagy hangsúlyt kap a megfelelően felkészített, értékesítés-orientált, lojális ügyintézői bázis kialakítása és fenntartása, valamint a tehetséges szakemberek megtartása érdekében az egyénre szabott pályaút fejlesztése. Célunk, hogy lendületes növekedéssel, hatékony irányítással és üzemvitellel, továbbá felelős társadalmi szerepvállalással Közép- és Kelet Európa legkedveltebb univerzális bankcsoportjává váljunk. Sikereink zálogát munkatársaink felkészültsége, a helyi- és nemzeti piacok ismerete valamint kiváló ügyfélkapcsolataink tudatos fejlesztése jelenti.
kártérítési, kiadó ingatlan, hivatalok, eladó ingatlanok, közigazgatási, ügyvéd, ügy, közigazgatás, önkormányzatok, okiratok szerkesztése, balaton, szabálysértési, kereső, szociális, teljeskörű jogi
posta biztosító, kárrendezés, biztosítás, postacasco, posta biztosítások, utasbiztosítások, postautasőr, életbiztosítás, casco, hagyományos életbiztosítások, kötelező biztosítás, postahozamőr plusz,
folyószámla vezetés, pénzintézet, banki szolgáltatás, életbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár, k&h biztosító, lakossági bankszámlavezetés, számlavezetés, bankfiók, k&h folyószámla hitelkeret,
- EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR SZAKIGAZGATÁSI SZERVE - MARCALI
SOMOGY, 8700 MARCALI, SZÉCHENYI U. 17-21.Ellátott tevékenységek: ügyfelek tájékoztatása, beadványok átvétele, nyomtatványok és igénylőlapok átvétele, TAJ- és EU kártya ügyintézés, valamint a nemzetközi egyezmények alapján jogosultságigazolások átvétele, pénzbeli ellátással és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok ellátása, biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos feladatok ellátása.
A Groupama Garancia Biztosító 2009. április 1-jén a Groupama Biztosító és az OTP Garancia Biztosító fúziójával alakult meg. A Groupama Garancia Biztosító a hazai biztosítási piac egyik legjelentősebb szereplője.
autó, biztosítás, teljeskörű, szélvédő, eladás, csere, beszerelés, motor, javítás, klíma, karosszéria, fényezés, autóvillamosság, autóüveg, autóklíma, szerelés, autóalkatrész, szerviz, futómű, lakatos
postai csekk, futárposta, levél külföldre, postabank, postai pénzküldés, posta gépjármű biztosítás, levelezőlap, postai csomagfeladás, távirat kézbesítés, havilap forgalmazás, magyar posta, gyorsposta
Teljes körű szolgáltatást nyújtunk ügyfeleink számára, mégpedig a megfelelő kommunikációs technikák és a legkorszerűbb javítási technológiák alkalmazásával. Törődünk azzal, hogy vevőink hogyan használják termékeinket és szolgáltatásainkat. Ennek érdekében kapcsolatot tartunk vevőinkkel és informálódunk megelégedettségükről. Ahogy eddig, a jövőben is arra törekszünk, hogy szolgáltatásaink színvonalát folyamatosan emeljük, ügyfeleink maximális elégedettsége érdekében.
közlekedés zavartalan biztosítása, vagyon védelem, forgalom irányítás, bűnmegelőzés, opsz, polgárőr képzés, magyarországi polgárőrség, bűn megelőzés, vagyonvédelem, környezetvédelemi tevékenység,
kockázati életbiztosítások, all risk lakásbiztosítás, építésbiztosítás, online casco kalkulátor, csoportos életbiztosítás, biztosítás, casco, biztosítás kalkulátor, szerelésbiztosítás, biztosítások
Klenovics László ügyvezető 27 éve kezdte el önálló autójavító tevékenységét, és csaknem egy évtizede üzemelteti családi vállalkozásban a marcali székhelyű Suzuki-márkakereskedést és szervizt. A cég története 1994-ben kezdődött. Saját tőkéből a cég jelenlegi ügyvezető igazgatója, Klenovics László autószerelő mester megalapította a Klenovics Kft.-t. Az elindulást 1994-ben a fejlesztés és a már évek óta meglévő autószerelő szerviz tevékenység céges keretek között történő folytatása jellemezte. A Kft. szervizelési szolgáltatás végzése mellett folyamatosan bővülő autó alkatrész értékesítést végez.
Az Allianz élet- és nyugdíjbiztosításainak eredményessége mögött az anyacég több mint 70 országból származó, a legkülönfélébb tőzsdei és gazdasági helyzetek tapasztalatait hasznosító nemzetközi szaktudása, valamint a hazai szakemberek piacismerete és a hosszú távú biztonságot szem előtt tartó befektetési politikája áll. Vállalkozási és mezőgazdasági biztosítási ajánlatai átfogóak, együtt fejlődnek a gazdasággal. Az Allianz Hungária vagyonkezelőként is a piac meghatározó szereplői közé tartozik. 2011. április 1-jétől jogutódként az FHB Bank Zrt. nyújtja a banki szolgáltatásokat az Allianz Bank Zrt.
