MARKETING


Több mint 500 találat MARKETING kulcsszóra

  • RMX SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1031 BUDAPEST, TORMA KÁROLY UTCA 8.

    Az a vállalkozás, amely még nem rendelkezik internetes megjelenéssel, nincsen tudomása arról, hogy valójában mekkora veszteség éri, hiszen így csak az a szűk réteg ismeri őt, akivel eddig is kapcsolatban állt, vagy valamely média útján már hallottak róla. Szeretnénk azt elérni, hogy azon ügyfeleink akik minket választanak, érezhessék azt, hogy a siker és az ismertség az interneten is fontos tényezőt alkot.


  • HT-ROLLER KFT.
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, PAPÍRGYÁRI ÚT 49.

    SEGWAY HT önegyensúlyozó elektomos roller bérlés


  • CUSTWELL VEZETŐI SZAKTANÁCSADÓ KFT.
    1118 BUDAPEST, ROZMARING U. 5.

    Célunk, hogy nemzetközi vállalatok megbízható partnere legyünk a régióban biztos, kipróbált, nemzetközi szintű tudás-háttérrel. A Custwell Vezetői Szaktanácsadó a piaci eredmények mögötti és emberek és rendszerek fejlesztésével foglalkozik, és célul a piaci munka eredményességének mérhető javulását tűzi ki.


  • BÉKÉS BRÓKER ÉRTÉKPAPÍR-ÜGYNÖKI KFT.
    BÉKÉS, 5700 GYULA, VÁROSHÁZ U. 18.

    Belföldi tőzsdei reszvények Belföldi OTC reszvények Külföldi tőzsdei reszvények Külföldi OTC reszvények Numizmatikai értékpapírok DKJ-k, kötvények


  • MBI NEMZETKÖZI MARKETING TANÁCSADÓ
    1124 BUDAPEST, SASHEGYI ÚT 20

    marketing, üdvözöljük, pénzügyi tanácsadás, kapcsolat, pr tanácsadás, biztosítási ügyintézés, pr, vállalat, marketing tanácsadás, ingatlan, sitemap


  • AGRONET 8500 KFT.
    VESZPRÉM, 8500 PÁPA, ARADI UTCA 48

    Az AgroNet 8500 Kft. tevékénysége az Internettel kapcsolatos szolgáltatások teljes skáláját felöleli.


  • NDI STUDIO BT.
    1117 BUDAPEST, BÖLCSŐ U. 3

    webesign, arculattervezés, online, online marketing, marketing, web, design, arculat, tervezés, website, site, lap, weblap, honlap, karbantartás, hosting, tárhely, elhelyezés, hálózat, építés, HUB, port, switch, lan, wan, telepítés, felügyelet, rendszerfelügyelet, rendszer, számítástechnika, pc


  • INTERNET BIZTONSÁG KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, NÁDOR U. 11.

    Internet Biztonság Farkas Imre EV Honlapkészítés, web design, Győr br,


  • PVSK MARKETING KFT
    BARANYA, 7622 PÉCS, VERSENY U 11

    A PVSK-Pécs Expo férfi Kosárleóabdacsapatának hivatalos weboldala


  • TRAINING MÉDIA KFT.
    1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 1/A. II/2.

    Az servers.hu oldalain található: Magyar tárhely szolgáltatás, webdesign, perl cgi scriptek futtatása, web, internet, host, hosting service, A legjobb szolgáltatások a lehető legjobb áron! Tárhely szolgáltatások /web, php, email, mysql, .../ Domain szolgáltatások /regisztráció, fenntartás, stb./ E-mail szolgáltatások /levelezőlista, virtuális email, hírlevél/ Server szolgáltatások /felkészítés, elhelyezés, Linux CD-k/ Minden szolgáltatásunk megrendelhető kedvező, havi fizetéssel, illetve éves fizetéssel is. Rendeljen akár azonnal, online rendszerünk segítségével! Úgy érzi, túl magasak a havi díjak? Szeretné, ha válogathatna a lehetőségek közül, vagy komplett megoldást keres? Tekintse meg ajánlatunkat!



  • ENIGMA 2001 TÁRSADALOMKUTATÓ KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, ŐSZ U. 8.

    Az Enigma 2001 Társadalomkutató Kft kutatásait, felméréseit a módszertani sokszínűségnek köszönhetően nagyfokú rugalmasság, a megrendelő igényeihez való alkalmazkodás jellemzi. Az empirikus kutatási módszerek közül a kérdőíves adatfelvétel mellett hangsúlyt helyezünk a különböző kvalitatív metodikára.


  • MAGA BT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 1062 ÚJFEHÉRTÓ, ARADI U. 38. A 3/11
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az 5NET teljes körű professzionális marketingkommunikációs megoldásokat biztosít ügyfelei részére, válogatott szakembergárdával és modern technikai háttérrel támogatjuk cégek, termékek online és offline megjelenését


  • ERTEX KFT
    1131 BUDAPEST, DOLMÁNY U. 39.

    Belföldi kiállítások kivitelezése Külföldi kiállítás szervezés, kivitelezés Iroda és üzletberendezések, könyvtári polcrendszerek Komplex integrált marketing kommunikációs tevékenység


  • NOVICO SZERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ IRODA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, SZEMERE U. 1.

    Rendezvényszervezés Üzleti, marketing tanácsadás Tiffany díszüveg tárgyak tervezése és készítése


  • PW STUDIO BT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, NYÉK UTCA 97.

    Cégünk a PW Studio közel 10 éve aktív a webfejlesztés területén. Ennek keretében weboldalak, webáruházak készítésével, keresőoptimalizálással, domain ill. szerver szolgáltatással és egyedi fejlesztésekkel (pl. online játékok, digitális kiadványok) is foglalkozunk. Ügyfeleink számára teljeskörű szolgáltatást nyújtunk. eCatalog A PW Studio saját fejlesztése az eCatalog, mely katalógusok, magazinok, könyvek digitális publikálását teszi lehetővé a nyomtatott kiadványokhoz hasonló megjelenéssel, lapozható formában. Ez egy hatékony megoldás a kiadványok széles körű terjesztésére az interneten, költséghatékony és környezetbarát. A kiadók számára online előfizetői rendszert is biztosítunk kiadványaikhoz. Látogasson el az eCatalog kiadvány portál oldalára: http://www.ecatalog.hu


  • CAMPUS MARKETING
    1024 BUDAPEST, FORINT U. 7.

    Teljes körű kommunikációs és marketing tanácsadással segítsük kapcsolatok kialakítását és a kapcsolatokban rejlő lehetőségek minél tökéletesebb kihasználását a versenyszféra képviselői és a magyar felsőoktatás hallgatói között egy országos kiterjedésű kapcsolattartó-hálózat bevonásával.


  • ADVERT-MÉDIA BT.
    1386 BUDAPEST, KICSI U 8 1/2

    Advert-Média, Partner, aki megvalósítja terveit! Együtt az Ön sikeréért!media, reklamugynokseg, reklámügynökség, reklám, ügynökség, reklam, ugynokseg, media, mediaugynokseg, rendezveny, rendezvenyszervezes, rendezvényszervezés, reklamfoto, reklámfotó, reklamfilm, reklámfilm, hirdetes, hirdetesszervezes, hirdetés, hirdetésszervezés, reklámkampány, reklamkampany, lebonyolitas, lebonyolítás, trening, tréning, céges, PR, kommunikacio, kommunikáció, sajtotajekoztato, sajtótájékoztató, reklambanner, banner, pop-up, popup, weblapkeszites, weblapkészítés, honlap, honlapkészítés, nyomda, nyomdai elokeszites, nyomdai elokészítés, tördelés, tordeles, tordeloszerkesztes, tördeloszerkesztés, tanacsadas, tanácsadás, oktatas, szlavik, attila, szlávik, oktatás


  • DR. TÖRŐCSIK MARKETING INSPIRÁCIÓ KFT.
    BARANYA, 7625 PÉCS, KAPOSVÁRI ÚT 4.

    Dr Törőcsik Marketing Inspiráció


  • PIRAMYD KFT.
    1149 BUDAPEST, RÓNA U. 99. II/5

    Cégünk, a Piramyd Kft. a magyarországi reklámmarketing piac egyik jelentős résztvevője.


  • EDIT PÁLYÁZATI TANÁCSADÓ KFT.
    1062 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 124

    Pályázatfigyelő szolgáltatás Pályázatszerkesztés Teljeskörű pályázati ügyintézés


  • SPORTVONAL PRODUKCIÓ
    1094 BUDAPEST, VIOLA UTCA 39 2 2

    Rendezvényszervezéssel, marketing-tanácsadással, médiavásárlással, reklámszervezéssel, hostess-szolgálattal, modellekkel, manökenekkel, és statisztákkal, illetve informatikai tevékenységekkel foglalkozik.


  • VIZIN MARKETING KOMMUNIKÁCIÓS ÜGYNÖKSÉG KFT.
    1051 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN TÉR 11/B

    Piackutatás Reklám Promociós termékek tervezése és lebonyolitása Kreativ tervezés, egységes arculat tervezése, kialakitása PR Fotózás


  • RIVALDA ÜZLETI TALÁLKOZÓ- ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KFT.
    1087 BUDAPEST, KÖNYVES KÁLMÁN KRT. 76.

    látványkonyha, kultúra, állófogadás, marketing, műsorszervezés, szolgáltató, kulturális szolgáltatás, direktmarketing, rendezvényszervezés, kulturális, szolgáltatás


  • MR JET CNC ÜZLETI OKTATÓ ÉS TANÁCSADÓ IRODA
    BARANYA, 7635 PÉCS, Bálicsi út 88.

    Személyes tanácsadással, cégfelmérésekkel és tréningekkel segítjük partnereinket a nagyobb üzleti hatékonyság és profit elérésében.


  • IS INNOVATIVE SOLUTIONS KFT.
    1015 BUDAPEST, BATTHYÁNY U.51

    Márkatulajdonosok, kereskedő, ügynökségek és brandmenegerek közös célja hogy növelye a termékeladást igazodva sajátos piaci köryezetükhöz.A jelenlegi piaci követelmények , a márkák egyedisége és a piaci sokszinűsége miatt elengedhetetlen a termékek támogatási elősegitő eszközök állandó innovációja, folyamatos megújitása.


  • HONLINE KOMMUNIKÁCIÓS KFT.
    1025 BUDAPEST, II. JÓZSEFHEGYI U. 28/A

    Dipolog Tanácsadó Kft üzleti tanácsadó és kommunikációs szakértői iroda Budapesten Business consulting local professionals in Budapest, Hungary


  • PUBLIC PRESS KFT.
    1065 BUDAPEST, NAGYMEZŐ UTCA 3.

    A PublicPress az első Magyarországon bejegyzett public relations ügynökség. A PublicPress-t három magánszemély alapította 1989-ben, a public relations-t és a marketing-kommunikációt választva alaptevékenységnek.


  • GYLEN TANÁCSADÓ KFT.
    1201 BUDAPEST, BAROSS U. 64/A. I/5.

    Célunk, hogy partnereinkkel hosszú távú kapcsolatokat építsünk ki, és tevékenységüket segítve, működésük során valódi tanácsadói szerepet töltsünk be.


  • DIRECT WAY CONSULTANCY
    1052 BUDAPEST, FEHÉRHAJÓ UTCA 5.

    Direct Way Consultancy humán politikai tanácsadással foglalkozik


  • Die Dienstleistungsmarke Hochegger Com steht für Lösungs , Qualitäts und Mitarbeiter orientierung In einer komplexen Welt, in der sich Interessen atomisieren und Meinungs bildungsprozesse ständig neuen Einflüssen unterliegen, suchen Auftraggeber hochqualitative Kommunikationslösungen, um Probleme aus dem Weg zu räumen oder erst gar nicht entstehen zu lassen Erfüllen kann die Agentur diesen Anspruch nur mit Mitarbeitern, die ihre individuellen Fähigkeiten in überdurchschnittlich sozial intelligenten Teams zu gemeinsamer Stärke für die Kunden entfalten können Auch deswegen ist HocheggerICom einer der beliebtesten Arbeitgeber der Branche


  • DOMANET
    CSONGRÁD, 6781 DOMASZÉK, -

    Nonstop - Internet hullámokon Missziónk Domaszék bel és külterületén, valamint a környékbeli településeken szélessávú Internet szolgáltatása és helyi-közösségi infrastruktúrák létrehozása magánszemélyek, társaságok, cégek, önkormányzatok részére mikrohullámú technológia segítségével.


  • TAS 11 KFT.
    1051 BUDAPEST, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 24., II/4/A

    További tel: +36 1 311-3855Cégünk a Magyar Pénzügyi Almanach kiadásával kezdte meg működését 1993-ban. Az évente magyar és angol nyelven megjelenő szakkönyv a kezdetektől napjainkig több tízezer oldalon több millió információt tartalmaz a Magyarországon tevékenykedő pénzügyi intézmények történetéről, szervezetéről, működéséről és stratégiai elképzeléseiről. A kiadvány az idők során a magyar pénzügyi világ történetének első számú forrásává, pénztörténeti kordokumentummá vált, és kivívta a hazai pénzpiacok iránt érdeklődő nagyközönség elismerését, a szakemberek döntő többségének támogatását. Az Almanach mellett számos színvonalas, magas szakmai minőségű - elsősorban pénzügyi, gazdasági témájú - kadvány jellemzi könyvkiadási tevékenységünket. Működésünk során kiterjedt kapcsolatrendszert építettünk ki a hazai könyvkiadókkal, így ma már közvetlenül megvásárolhatók tőlünk nem csak saját kiadványaink, hanem bármely, Magyarországon forgalomban lévő könyv.


  • UPLINE MAGYARORSZÁG KFT.
    1088 BUDAPEST, VAS U. 5. 1.EM.7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    MLM tréningek, hálózati marketing oktatás, online marketing oktatás a legjobbaktól. Mindent megtudhatsz az online üzletépítésről


  • SERVICE MILLENEUM KFT.
    1117 BUDAPEST, PRIELLE KORNÉLIA U 2.

    Cégünk marketing tanácsadással segíti kedves ügyfeleit.


  • BEEMAN BT.
    PEST, 2120 DUNAKESZI, SZILÁGYI U. 3.

    Minőségi weboldal készítés, költséghatékony tartalomkezelők, filmkészítés, arculattervezés, keresőmarketing tanácsadás - azoknak akik komolyan veszik a webet.


  • ECC-CONSULTING ZRT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KÖLCSEY U. 7/A.

    Tanácsadó cégünk közreműködésével évente 15-20 beruházás valósul meg a turizmus, az élelmiszer-feldolgozó ipar, a kereskedelem, a közlekedés és a szolgáltatások területén. Az ECC-Consulting ZRt. a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium bejegyzett európai uniós pályázati szakértője. A Strukturális Alapok szakértői listájára is felkerültünk. A kis- és középvállalatok számára nagy számban készítettünk pályázatokat, és a fejlesztéseket minden esetben a vállalat stratégiájába építettük be. Ennek köszönhetően a projektek megvalósultak, és érzékelhetően beváltották a fejlesztéshez fűződő reményeket.


  • MANTA MARKETING BT.
    1224 BUDAPEST, III. UTCA 13.

    A Manta Marketing 1991-ben alakult egy műszaki kutató-fejlesztő cég marketing tevékenységének koordinálására. Az eltelt idő alatt azonban a cég folyamatosan fejlődött, amely lehetővé tette más iparágakban működő vállalkozások marketing megbízásainak teljesítését is.


  • FAIR-PLAY
    1036 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 57-61.

    fair-play


  • KÓSIKER KFT.
    BARANYA, 7761 KOZÁRMISLENY, JÓZSEF A U 6.

    rádióreklámok reklámhírdetések sportmarketing interaktív körpanoráma


  • LIME COMMUNICATIONS KFT.
    1137 BUDAPEST, ÚJPESTI RKP. 5.

    A Lime Communications Kft. magyar tulajdonban lévő reklámügynökség. Tevékenységünk felöleli a marketingkommunikáció minden területét.


  • WEBER SHANDWICK | GJW
    1055 BUDAPEST, KOSSUTH TÉR 18.

    Stratégiai tanácsadás Vállalati és intézményi imázsépítés (pozicionálás) Egyedi témák kezelése Válságmenedzsment Termék / szolgáltatás promóció


  • ALEXGRAPHICS BT.
    PEST, 2230 GYÖMRŐ, WEKERLE 21.

    Fő tevékenységeink: web design, honlapkészítés, keresőoptimalizálás, webshop fejlesztés, portál fejlesztés. Vállaljuk akadálymentesített honlapok készítését is.


  • LR CONSULTING TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1154 BUDAPEST, ARANY JÁNOS U. 56

    Az LR Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 2002. áprilisában alakult, cégünk fő profilja az üzletviteli tanácsadás


  • ISO CONSULTING BT.
    HEVES, 3261 ABASÁR, DÓZSA GYÖRGY ÚT 20

    Üzletviteli és minőségügyi tanácsadás


  • FRAPPÉ EVENT KFT.
    2092 BUDAPEST, LAKOS GUSZTÁV UTCA 10.

    Fiatalos, lendületes csapat. Több évtizedes tapasztalat. Minőség - megbízhatóság. Ügyfélközpontú gondolkodásmód. Több száz megvalósult rendezvény. Több száz formába öntött gondolat. Több száz elégedett ügyfél.


  • ARTECO MARKETING KFT.
    1165 BUDAPEST, HUNYADVÁR U. 5.

    Infomap a szakmai dokumentációk, hatósági megfelelés, kezelési útmutatók, általános vállalati kommunikációk, kézikönyvek terén nyújt megoldást. Hírlevelünben ingyen ismerheti meg a módszer részleteit.


  • STANDARD-TEAM GAZDASÁGI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, SZÉCHENYI ÚT 19.

    Ha új vevőket szeretnél, nagyobb árbevételt, akkor honlapkészítés online marketing tanácsadó segítségével, valamint ISO 9001, ISO 14001 felkészítés, minőségirányítás, linkfelhő, minőségbiztosítás, iso9001 rendszer kiépítés, tanácsadás, minőségirányítási tanusítás megszerzése, online marketing tanácsadás


  • ALTACOM
    1117 BUDAPEST, SZERÉMI SOR 4.

    Szoftvereink nem a hagyományos kommunikációs csatornát (SMS), hanem a nemrég dinamikus fejlődésnek indult GPRS WAP/Internet csatornát használja.


  • MARKETINGPIRULA KFT.
    1026 BUDAPEST, TOROCKÓ UTCA 28.

    Marketingpirula


  • INN SIDE TANÁCSADÓ KFT.
    1114 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA 57

    Szállodai és turisztikai kutatás, tervezés, tanácsadás


12345678910