MENTŐK
16 találat MENTŐK kulcsszóra
Egyesületünk 2005 év májusában alakult 11 f?vel, jelenleg 30 f?vel m?ködünk beleértve a pártoló és szakmai tanácsadókat is . A lelkes fiatalokból is álló Ment? Egyesület vállalta Pest Megyében és településünk közbiztonságának javítását, a Pest Megyei Rend?rséggel való együttm?ködést, Pest Megyei Katasztrófavédelemmel ( t?zoltóság ) , Vízi Rend?rséggel az együttm?ködést mely el?segíti a településünk ? megye ( régió ) lakosságának biztonságérzetét . Költségeinket magunk fedeztük, illetve vállalkozókat kerestünk fel, hogy támogassanak bennünket. 2005-ben sikeres esztend?t zártunk, egy év alatt sikerült tagjainknak szolgálati ruházatot beszereznünk ( támogatásból ), 2006-ban a másik f? beruházásunk az árvízi védekezéseknél használatos eszközök beszerzése volt , sikerült támogatókat szereznünk, akik fontosnak tartották az élet és vagyon mentését, így egy pár eszközt kaptunk ezekre a feladatokra. Szervezetünk tagjai vásároltak még olyan mobiltelefonokat , amivel a Rend?rséggel is
Orvosi, mentős és nővér ruházat, felszerelés, egyedi elképzelések alapján is készítünk! Saját nevét is elhelyezzük termékeinkre! Egyedi méretre is elkészítjük elképzeléseit! Webáruházunk címe: www.rescueshop.eu Postán is rendelhet, garanciával! Miért rendelne kereskedőtől, mikor rendelhet közvetlenül a gyártótól is garanciával, maximális minőségben? Termékeinket láthatja kórházakban, mentősökön, magánszemélyeken egyaránt. Elérhetőség: www.rescueshop.eu 06-1-216-9900 06-30-311-9941
Nagykerünk (ahol bárki vásárolhat nem csak viszonteladók) és bemutató termünk Dunakeszin várja. Ambulanciás munkaruházatot forgalmazunk a legjobb minőségben. 100% pamuttal dolgozunk, törekszünk a legjobbat nyújtani régi és új vásárlóink számára és biztosítani a megrendelések pontos időbeli kiszállítását. Cégünk GARANCIÁT vállal minden termékre, cégünk alapelve, hogy megrendelőink elégedettek legyenek szolgáltatásainkal. Bármilyen feliratozást, szitázást, logót, zsebvarrást el tudunk készíteni akár cégeknek, magánvállalkozóknak, kórházi osztályoknak. Nem csak elkészítjük, de igény szerint meg is tervezzük. Már több mint 100 kórháznak és 95 mentőállomásnak szállítunk probléma mentesen.
A mentők segélyhívó száma:104 az ország területéről díjmentesen hívható! A mentőállomás 1983-óta funkcionál jelenlegi formájában.Az állomás vezetője:Zilinszki Tibor mentőtiszt, Papp József műszaki gondnok a mentésirányító csoport vezetője pedig Urbán János. Az állomáson hétközben 5db. mentőgépkocsi teljesít szolgálatot, 3db. mentő 8 órás - 2db. mentő 24 órás szolgálatot lát el.Hétvégén és ünnepnapokon 2 db 24 órás mentő van szolgálatba ( ESET és ONE). Ellátási területünk: Baja és vonzáskörzete északon Császártöltés/Kiscsala, délen Hercegszántó(országhatár) Keleten Felsőszentiván, nyugaton pedig a megyehatár Baranya megye irányába. Ez a terület az ellátandó személyek számát tekintve 125 ezer fő. Az ESET kocsi alkalmanként nagyobb terület lefedésére is képes. Akár Bácsalmás(20 ezer fő) vagy Kalocsa(50 ezer fő) betegeit is ellátja.
Az adás hívható telefonszáma: (06)-1/999-05-71 Az alapítvány célja, hogy non profit alapon működve elősegítse a mentőszervezetek és a tűzoltó-szervezetek és az abban közreműködő személyek munkájának eredményességét, társadalmi támogatottságának növelését. Az alapítvány támogatni kívánja a társadalmi közgondolkodás formálását a mentők és tűzoltók nagyobb társadalmi megbecsülése és az eredményes kármegelőzés érdekében. Segíteni kívánja a mentő -, és tűzoltó szervezetekben dolgozó személyek egymás közötti - a belső, hivatali kapcsolattartáson kívüli - kommunikációját és ismereteinek bővítését, továbbképzésüket. Segíteni kívánja a fenti tevékenységet végzők családjait abban, hogy hozzátartozójuk veszélyes, felelős munkáját jobban megértsék és hatékonyabban támogassák.
- BORSOD MENTŐ BETEGSZÁLLÍTÓ SZOLGÁLTATÓ KFT
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3529 MISKOLC, KNÉZITS U. 2.
1 csillag 7 vélemény alapjánA társaság 1996 óta Borsod megye területén betegszállítással foglalkozik. Az egyesület 1995-ben alakult. Összefogja mindazon gazdasági társaságokat, karitatív szervezeteket, természetes személyeket, akik Magyarország területén az Országos Mentőszolgálaton kívül mentéssel, vagy a betegszállítás valamely formájával foglalkoznak
Antennák és árbocok Esetkocsik (mentők), betegszállítók Feleslegessé vált haditechnikai termékek értékesítése Kis és középsorozatú termékek Közhasznú eszközök
Dr. José Manuel Coelho Rosa vagyok, 1990-ben szereztem általános orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Ezt követően 7 évig a Debreceni Idegklinikán dolgoztam, először szakorvos jelöltként, majd a szakvizsga letétele után még egy évig egyetemi tanársegédként. Azóta a debreceni Járóbeteg Szakrendelésen (először VESZ, majd EJK) dolgozom, 13 éve a Városi Ideggyógyászati szakrendelést vezetem főorvosként. Másodállásban a debreceni Máltai Szeretetszolgálatnál, a debreceni MÁV Rendelőintézetben, a Nagykállói Sántha Kálmán Szakkórház EEG-laborjában is dolgoztam, és alkalmanként a Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház neurológiai osztályát vezettem.
Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete
- SMSV SPECIÁLIS MENTŐK SÜGŐSSÉGI VÉRSZÁLLÍTÁS KIEMELTEN KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG
PEST, 2145 SZILASLIGET, WÉBER EDE PARK 59.Az SMSV Speciális Mentők Sügősségi Vérszállítás kiemelten Közhasznú Társaság egy egészségügyi alapítvány.
Nyílászárók alternatív energiaforrások hasznosítása épületgépészet burkolatok készítése pályázatok készítése Informatikai szolgáltatások
Szervezetük 1994-ben alakult. Elsődleges céljuk a katasztrófa-elhárítás volt Magyarország egész területén. Tevékenységi körüket betegszállításra, orvosi ügyeleti szolgáltatásra, betegápolásra, illetve egyéb szociális jellegű feladatok végzésére is kiterjesztették.
szövetség, forgalomirányítás, bűnmegelőzés, polgár őrség, rend fentartása, jelzőőri feladatok ellátása, érdek képviselet, környezet megóvás, bűn megelőzés, értékvédelem, közlekedés biztosítás,
Cégünk vállalja rendezvények egészségügyi biztosítását az ország egész területén. Kérdés, árajánlat esetén kérjük forduljon hozzánk bizalommal a weblapunkon található elérhetőségeinken. Köszönettel: SPED-MED Kft. csapata
- BARLANGI MENTŐK ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, SZEMERE BERTALAN UT 6Az alapitvány célja az Észak-Magyarországi bekövetkezett elsősorban föld allati , vagy kötéltechnikai igénylő felszini baleseteknél segitség njújtása, a helyszini mentések, a mentési gyakorlatok személyi , tárgyi és anyagi feltételeinek megteremtése
- X. KERÜLET-KŐBÁNYAI WOLF POLGÁRŐRSÉG SPECIÁLIS MENTŐK-POLGÁRI VÉDELEM ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET
1105 BUDAPEST, GITÁR U. 13.rend védelem, vagyon védelem, opsz szövetsége, rendvédelem, polgárőr képzés, érték védelem, érdek képviselet, forgalomirányítás, jelzőőri feladatok ellátása, közlekedés zavartalan biztosítása,

