GÉPJÁRMŰ MEZŐTÚR


10 találat GÉPJÁRMŰ kulcsszóra MEZŐTÚR településen

  • LOKÁTOR KFT.-SUZUKI LOKÁTOR
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, SZOLNOKI ÚT 1
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A cég székhelye Mezőtúron a Szolnoki út 1 sz. alatt található, ahol 1993-óta hivatalos Suzuki Márkakereskedést működtetünk. A Kft. Mezőtúr, Fűzfa út 2-4 sz. alatti telephelyén, pedig haszongépjármű javító műhellyel, és üzemanyagtöltő állomással rendelkezik. A Kft. tevékenységét három fő üzletág határozza meg, úgymint Suzuki Márkakereskedés és Szerviz a Magyar Honvédség részére végzett munkák valamint üzemanyag kiskereskedelem. Suzuki Márkakereskedésünk az elmúlt 15 év során dinamikus növekedést ért el.A saját erőből 1993-ban felépített könnyűszerkezetes igényes és tetszetős klimatizált bemutatóterem mögé 1999-ben egy ugyancsak könnyűszerkezetes, négy gépkocsi állásos szervizműhelyt létesítettünk. A korszerű és jól felszerelt szervizműhelyben a Suzuki gépkocsik javításához, karbantartásához szükséges valamennyi eszközzel és berendezéssel rendelkezünk. 1999-óta az Euró Mobil Kft. szerződéses partnereként járművek eredetvizsgálatát is végezzük, akár helyszíni kiszállással is.


  • OTP BANK NYRT. - MEZŐTÚRI BANKFIÓK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, SZABADSÁG TÉR 29.

    Sikereink zálogát munkatársaink felkészültsége, a helyi- és nemzeti piacok ismerete valamint kiváló ügyfélkapcsolataink tudatos fejlesztése jelenti. Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését. A bank stabil pénzügyi helyzete, növekvő gazdasági teljesítménye; etikus és transzparenstevékenysége valamint a felelős pénzügyi szolgáltatások biztosítják a kiszámítható és megbízható működést, mely egyben lehetőséget nyújt a környezet, illetve a társadalom szélesebb körű figyelembe vételére, támogatására. Nyitva tartás h: 7.45-17.00 k: 7.45-16.00 sze: 7.45-16.00 cs: 7.45-16.00 p: 7.45-16.00 szo: - v: -


  • K&H BANK ZRT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, KOSSUTH TÉR 3-5.

    Nyitvatartás: hétfő: 08:00 - 17:00 kedd: 08:00 - 16:00 szerda: 08:00 - 16:00 csütörtök: 08:00 - 16:00 péntek: 08:00 - 15:00


  • AEGON ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ - MEZŐTÚR ÉRTÉKESÍTÉSI PONT
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, KOSSUTH TÉR 1.

    Nyugdíjbiztosításainkkal könnyebbé válhatnak napjai az ezüst években. Az előtakarékossággal segítheti felkészülését ezen időszak nagyobb anyagi biztonságára, miközben folyamatos életbiztosítási védelemben is részesül.


  • 1 POSTA MEZŐTÚR
    5401 MEZŐTÚR, KOSSUTH TÉR 10

    levél belföldre, kézbesítés, posta biztosító, levelezőlap, életbiztosítás, utánvétel, posta biztosítások, postai betétek, csomagkiszállítás, pénzügyi szolgáltatások, posta, időgarantált csomag, postai


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - MEZŐTÚRI KÉPVISELET
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, FÖLDVÁRI U. 6.

    Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is.


  • LOKÁTOR KFT- HASZNÁLTAUTÓ KERESKEDÉS
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, FŰZFA ÚT 2-4
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk hivatalos Suzuki márkakereskedés és szerviz Mezőtúron. SUZUKI márkakereskedés; SUZUKI márkaszerviz; gázolaj forgalmazás


  • GROUPAMA GARANCIA BIZTOSÍTÓ - MEZŐTÚR
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, DÓZSA GY U 26.

    A Groupama Garancia Biztosító mind a lakossági, ezen belül is a családoknak, mind a kis- és középvállalkozásoknak teljes körű biztosítási védelmet kínál. Az élet-, gépjármű-, felelősség- és vagyonbiztosítások terén a folyamatosan fejlődő biztosítási termékek széles választékát kínáljuk országos irodahálózatunk 150 pontján, valamint az OTP Bank 400 fiókjában versenyképes áron. A Groupama Garancia Biztosító szponzorációs stratégiájában a sport támogatásának kiemelt szerepe van. Társaságunk elkötelezettségét a sportok, az egészséges életmód, az egészség megőrzése iránt jelzi, hogy jelenleg is több sportágat támogat.


  • ÚJVÁROSI POSTAPARTNER MEZŐTÚR
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5405 MEZŐTÚR, X. UTCA 14

    külföldi lap forgalmazás, biztosítás, levél feladás, nemzetközi postacsomag, postabank, tértivevény, posta banki szolgáltatások, csomag külföldre, postai ügyfélszolgálat, posta ügyfélszolgálat,


  • WEST AUTÓ TRADE KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, Puskin u. 79.

    Cégünk hivatalos Opel márkakereskedés és szerviz Mezőtúron. A West Auto Trade Kft. 2000 óta áll a lakosság szolgálatában. Cégünk az új és használt autók értékesítése mellett szerviz tevékenységgel és eredeti OPEL alkatrészek forgalmazásával áll rendelkezésére mind jelenlegi, mind leendő ügyfelei számára.