EGYHÁZI HIVATAL MISKOLC
7 találat EGYHÁZI HIVATAL kulcsszóra MISKOLC településen
A reformáció tanai elég hamar elterjedtek Magyarországon, így a lutheri tanítás már 1530-ban termékeny talajra talált Miskolcon és környékén. A reformáció ideérkezése idején a város a Perényi család birtokai közé tartozott, Diósgyőrrel, Csabával és más borsodi falvakkal együtt. A város népessége, mind etnikumban, mind nyelvében szinte teljesen magyar volt.
Gyülekezetünkben azt éljük át, hogy az élő Jézus Krisztus vezet minket, ő teszi lehetségessé azt, ami nekünk lehetetlennek látszik. Így lett a nevünk Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet.
A Diósgyőri Egyházközösség vallással foglalkozik.
Bárkit szeretettel látunk alkalmainkon, aki közösségre vágyik, szeretné megismerni Istent, vagy egyszerűen csak érdekli egy keresztény közösség élete.
A Diósgyőri Római Katolikus Egyházközség vallással foglalkozik.
A metodista egyház a XVIII. században jött létre az anglikán egyházon belüli vallási-megújulási mozgalomként, amely erős társadalmi-politikai kihatással is bírt.
Az adventisták a Bibliát tartják hitük egyedüli alapjának, és bizonyos alapvető hittételeket a Szentírás tanításának tartanak. Az itt felvázolt hitelvek azt mutatják be, hogyan érti és magyarázza az egyház a Szentírás tanításait.
