GIMNÁZIUM MISKOLC


8 találat GIMNÁZIUM kulcsszóra MISKOLC településen

  • HÁMORI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3517 MISKOLC, LOSONCZY UTCA 64.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Iskolánkban az elsőtől a tizenkettedik osztályig egységes szellemben, a Waldorf-tantervnek megfelelően folyik a tanulók nevelése, tanítása. Az állami érettségi és felvételi vizsgára készülőknek a 13. évben van lehetőségük arra, hogy tudásukat a választott szakiránynak és a vizsgakövetelményeknek megfelelően rendszerezzék, illetve kiegészítsék.


  • HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, TIZESHONVÉD UTCA 21.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Az iskola első épületében (ma Városház tér 5.) 1878 óta, tehát 109 éve folyik oktatás. A Bükk Zsigmondné Sebe Terézia által adományozott telken és házban, ékeket kibővítve és felszerelve, Samossa József egri érsek alapított először hatosztályos népiskolát.


  • FÉNYI GYULA MISKOLCI JEZSUITA GIMNÁZIUM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3529 MISKOLC, FÉNYI GYULA TÉR 10.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Felekezeti gimnázium és kollégium.


  • FÖLDES FERENC GIMNÁZIUM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, HŐSÖK TERE 7.
    Rating 33 csillag 6 vélemény alapján

    Köszönöm, hogy megtisztelték iskolánkat érdeklődésükkel. A miskolci Földes Ferenc Gimnázium története összefonódik Miskolc oktatásának történetével.


  • AVASI GIMNÁZIUM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3524 MISKOLC, KLAPKA GY. U. 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Iskolánkban 4 éves, 5 éves és 6 éves képzésben vehetnek részt a tanulók. A 4 éves és 5 éves képzésre 8. osztályos tanulók jelentkezhetnek, a 6. éves képzésre pedig 6. osztályosok.


  • MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, MEGGYESALJA UTCA 26

    esti képzés, iskolarendszer, kereskedő szaküzlet, felnőttoktatás borsod, szakoktatás, felnőttképzés, szakképzés, tanfolyam borsod, szakközépiskola, giszim, magyarországi régió, gimnázium borsod,


  • DIÓSGYŐRI GIMNÁZIUM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3534 MISKOLC, KISS TÁBORNOK U. 42.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Diósgyőri Gimnázium oktatással foglalkozik.


  • LÉVAY JÓZSEF REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, KÁLVIN J. U. 2.
    Rating 11 csillag 2 vélemény alapján

    Egyházi oktatási intézmény