HITÉLET MISKOLC


5 találat HITÉLET kulcsszóra MISKOLC településen

  • NYITOTT AJTÓ BAPTISTA GYÜLEKEZET
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, BÉKE UTCA 6.

    Gyülekezetünkben azt éljük át, hogy az élő Jézus Krisztus vezet minket, ő teszi lehetségessé azt, ami nekünk lehetetlennek látszik. Így lett a nevünk Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet.


  • DIÓSGYŐRI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, PUSKÁS TIVADAR U. 1.

    A Diósgyőri Római Katolikus Egyházközség vallással foglalkozik.


  • MINDSZENTI KOLPING CSALÁD MISKOLC
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, MINDENSZENT TÉR 6

    A Mindszenti Kolping Család feladatai a Nemzetközi Kolping Mozgalom alapszabálya és annak programja szerint a következők. Tagjait tegye képessé arra, hogy a világban - így a családban, a munkahelyen, a szabadidőben, a társadalomban, az egyházban és az államban keresztényként tudjon helytállni Tagjainak is, de kívülállóknak is nyújtson segítséget életvitelükhöz. Tagjainak a keresztény tanítás szerinti tevékenységén keresztül a közjót szolgálja, az egyház és a társadalom állandó megújulását segítse.


  • MISKOLCI KERESZTÉNY GYÜLEKEZET
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3531 MISKOLC, NAGYVÁTHY U. 6.

    Semmi új nincs abban, amit teszünk. A történelmi kereszténységen belül az evangéliumi gyülekezetek színes családjához tartozunk. 2003. március 20-án a Miskolci Keresztyén Testvérgyülekezetből új munka indult el Miskolci Keresztény Gyülekezet néven. Újdonság viszont abban az értelemben igaz ránk, hogy a régi tartalomhoz új formát hoztunk létre. Valljuk, hogy megújulásra van szükségünk ahhoz, hogy a változhatatlan igazságokat változó világunkban hirdetni és képviselni tudjuk embertársaink előtt úgy, hogy az evangélium üzenete időszerű maradhasson.


  • MINORITA PLÉBÁNIA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, HŐSÖK TERE 5

    Bárkit szeretettel látunk alkalmainkon, aki közösségre vágyik, szeretné megismerni Istent, vagy egyszerűen csak érdekli egy keresztény közösség élete.