NYOMTATÁS MISKOLC
30 találat NYOMTATÁS kulcsszóra MISKOLC településen
A WONDEX Kft. 1993-ban alakult. Tevékenységünk nagy felhasználók, intézmények, gazdálkodó szervezetek, cégek, magánszemélyek irodai ellátása. Cégünk több mint 10 éve a Canon irodatechnikai berendezések hivatalos kereskedelmi partnere és szakszervíze.
-3%
A Sparkland Kft.-t azzal a céllal alapítottuk, hogy a marketing feladatok teljes tárházát magas színvonalon és megfizethető áron végző ügynökséget alakítsunk ki régiónkban, illetve igény szerint országos lefedettséggel rendelkező ügyfeleink vonatkozásában országosan is, és ezáltal egy elégedett ügyfélkört hozzunk létre. A cég folyamatosan növekvő, s visszatérő megrendelései lehetővé tették a biztos növekedést. Az elmúlt időszak az ügyfélkör növekvő igényeinek maximális kiszolgálásával, ügyfélkör növelésével, és a cég bővítésével fejlesztésével telt. Cégvezetésünk multinacionális nagyvállalatnál szerzett tapasztalataiból adódóan belülről is ismerjük a megbízói elvárásokat. Kollegáimmal korábbi tevékenységeink során több, a jelenlegi és leendő megbízóink szempontjából is fontos tapasztalatra tettünk szert, és ezeket jelenleg is maximális hatékonysággal hasznosítjuk. Miskolc, Miskolc, Budapest
-3,5%
Weboldalkészítés, Honlapkészítés, Weblapkészítés, Nyomtatott média, Nyomtatás, Online szolgáltatások, Játékszerverek
Nyomdánk vállal teljes munkafolyamatokat a számítógépes tervezéstől, előkészítéstől a nyomásig Planeta B1-es négyszínnyomó és ötszínnyomó, Romayor A3-as íves ofszet nyomógépeinken. Digitális nyomtatás kifutós A3-as méretig. Ezen kívül vállalunk még kötészeti munkákat, B2-es stancolás, fóliázás, hajtogatás, fűzés, összehordás, sarkazás, papírfúrás, sorszámozás, ikerspirálozás, könyvkötés.
A Kft vállal területi tervek, településrendezési tervek készítését, digitális feldolgozását, tervmódosításokat.
reklám-ajándéktárgy forgalmazás és emblémázás
Megtaláltuk azt a partnert, amelynek filozófiája és termékeinek minősége a legjobban megfelel annak, amit mi képviselni szeretnénk. A Kyocera Mita készülékek mindazt nyújtják, amelyet bármelyik prémium kategóriájú versenytársuk. Amit azonban csak a Kyocera Mita tud, az a kerámia technológiának köszönhető többszörös élettartam, a minimális szerviz igény, és az Ecosys rendszer. Ezekről a tulajdonságokról a további oldalakon többet megtudhatnak.
miskolc patron, patron miskolc, miskolcpatron, patronmiskolc, bélyegző miskolc, miskolc bélyegző, bélyegző gyorsan, bélyegző azonnal, azonnal bélyegző, gyors bélyegző, miskolc, bélyegző, bélyegző miskolc, patron, miskolc bélyegző, patron töltés, toner töltés, töltés azonnal, miskolc toner, festék miskolc, miskolc festék, nyomtatás miskolc, miskolc nyomtatás, nyomtatás technika miskolc, színes nyomtatás miskolc, miskolc bélyegző, olcsó bélyegző, bélyegző olcsó, olcsón, miskolc gravírozás, miskolc, patron, miskolc bélyegző, patron töltés, toner töltés, töltés azonnal, miskolc toner, festék miskolc, miskolc festék, nyomtatás miskolc, miskolc nyomtatás, nyomtatás technika miskolc, színes nyomtatás miskolc, miskolc bélyegző, olcsó bélyegző, bélyegző olcsó, olcsón, miskolc gravírozás, gravírozás miskolc, ajándék miskolc, egyedi miskolc, egyedi ajándék miskolc, parafa miskolc, miskolc parafa, esküvői meghívó, esküvői meghívó miskolc, miskolc esküvői meghívó, merített papír, egyedi papír,
Online kalkuláció, azonnali árakkal. Egyszerű, kedvező nyomtatás - nyomdavonal.hu.
Cégünk 15 éves másolástechnikai tapasztalatta rendelkezik ezen a gyorsan változó, mozgalmas piacon. Ez idő alatt igyekeztünk Miskolc és vonzáskörzetében ügyfeleinket olyan fénymásológép parkkal, s ehhez kapcsolódó szogáltatással kiszolgálni, hogy a másológép midenütt megbízható csendes munkatársként szolgálhassa ki partnereink igényeit.
Cégünk grafikai tervezéssel, reklámtervezéssel foglalkozik.
Cégünk tevékenysége kapcsán lehetőség van gyors, hatékony és roncsolásmentes zárnyitásra mind az ajtók, mind az autók területén, biztonságtechnikában jártas, regisztrált és garanciát adó módon, amely egyben a szakmai hátterét is képes biztosítani mind eszköz, mind know-how vonatkozásában a világ vezető biztonságtechnikai cégeinek partnereként. Nyitvatartás: H-P: 9-13; 14-20; Szo: 9-13; 14-20; Vas: 10-13; 14-19;
Fő tevékenységeink a kiadványszerkesztés, másolás, nyomtatás, sokszorosítás és komplett gyártási folyamat bonyolítása a kézirattól a kiadásig. Nagy szakmai tapasztalattal, a megbízóink által elvárt kiváló minőségben végezzük tevékenységünket. Különösen figyelmükbe szeretnénk ajánlani a perszonált termékeinket névjegy, oklevél, meghívó, boroscímke és a rendkívül kedvező áru digitális nyomtatással készített 10-200 példányban történő könyv és füzet jellegű kiadványok gyártását. Tapasztalja meg Ön is, munkánk kifogástalan minőségét, kedvező árainkat és kiemelkedő gyorsaságunkat. Keressen személyesen irodánkban vagy egyéb elérhetőségeinken.
Web - és internet szolgáltatás Digitális fotózás, Reklám, referencia film készítés. Kiadvány szerkesztése, nyomása.
Tamponnyomtatás kétszínnel. Egyedi poszter- és plakátnyomtatás, hidegfóliázás. Reklámajándéktárgy forgalmazása. Dekoráció. Kiállítási rendszere, irányító táblarenszerek forgalmazása. Teljeskörű reklámügynökségi szolgáltatás.
névjegy, névjegykártya, bélyegző készítés, póló, laminálás, bélyegzőkészítés, fénymásolás, nyomtatványok, bögre, fekete fénymásolás, nyomtatás, metropol, egyéni fényképes ajándéktárgyak, spirálozás,
Kereskedelmi és szolgáltató kft
Egyedi pólók készítése megrendelésre, képek, feliratok, különböző minták pólóra, vagy egyéb ruhaneműre nyomtatását vállaljuk akár hozott pólóra is.
- MISTER MINIT - SZINVAPARK, MISKOLC -
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3527 MISKOLC, BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE UTCA 2-4A MISTER MINIT üzletek megnyitása 1989 októberében négy magyarországi áruházban a világ legnagyobb személyi szolgáltató vállalatának a közép-európai piacon történő első megjelenését jelentette. Cégünk a TOP SERVICE Hungária Kft. volt az első társaság, amely a magyar államtól engedélyt kapott egy 100 %-osan külföldi tulajdonban lévő cég megalapítására, működtetésére a rendszerváltást követően. Az elmúlt időszak fejlődése talán legjobban azzal szemléltethető, hogy az 1989-es évi 4 db-os üzletszám közel 100-ra, a 26000 fős első évi vevőszám közel egy millió vásárlóra nőtt. Napjainkban a MISTER MINIT-nél több mint 200 fő dolgozik, ahol az adminisztratív létszám mindig kevesebb volt, mint a teljes létszám 10 %-a.
A RAM Kft. 2000-ben alapított vállalkozás. Széleskörű tevékenysége felöleli a mérnöki kutatás fejlesztés, a szakértés, az üzleti partnerkeresés, valamint a reklám és marketing tevékenység számos területét.
15 éves szakmai tapasztalatunk s az elérhető legmodernebb gépek segítik munkánkat, hogy másolási, nyomtatási feladatainkat megoldjuk. Saját szervizünk, 3 megyében tartja üzemben ügyfeleink, s saját gépeinket. Telefon: 46/509-955 Mobil +36-30-207-93-35
Professzionális IT és Reklám megoldások.
irodagép, számítástechnika, nyomtatás, fénymásoló szerviz, irodagép javítás, kötés, lézerprinter javítás, forgalmazás, spirálozás, fénymásolás, bérbeadás, irodagép üzemeltetés
Üdvözöljük Önt az Első Miskolci Irodahotelben ! Az Irodahotel megtestesíti mindazt, amit minden üzletember szeretne: -Stílusos cégképviseletet, -Üzleti ügyek lebonyolításához megálmodott tárgyaló-, oktató és konferenciatermeket, -Profi titkár- és recepciószolgálatot, -Magas színvonalú irodatechnikát, -Elegáns és igényes környezetet. És mindezt úgy, hogy nem kell fenntartania egy saját drága, reprezentatív irodát?. Nálunk Önnek nem kell fizetni: -Kaukciót, -Rezsit, -Titkárnőt , -és egyéb más beruházási költséget ( irodatechnika, számítógép, fénymásoló )
Üdvözöljük a DeXeF Kft nél Digitális és analóg média, vállalat irányítási és információs rendszerek készítése
Könyvnyomtatás kis- és nagy példányszámban olcsóbban, olcsó könyvnyomda. Online árkalkuláció oldalunkon könnyedén kiszámolhatja a rendelni kívánt nyomdai munka árát. Füzet, könyv, szórólap, leporelló, képeslap, névjegy, plakát készítés és nyomtatás. Nyomda a kis példányszámok (1-100.000 pld.) specialistája és szakértelmünkkel, megbízhatóságunkkal pénzt fogunk Önnek megtakarítani!
járműdekoráció, nyomdaipari munkák, nyomdai szolgáltatás, nyomdai termékek, esküvői dekoráció, épületdekoráció, nyomdaipari szolgáltatások, szitanyomás, formatervezés, spirálozás, grafikai tervezés,
Teljes körű arculattervezés Embléma, logó, logotípia tervezés Csomagolás tervezés Szórólapok, katalógusok Különféle reklámkiadványok Könyvek, újságok
A PASSZER 2000 NYOMDAIPARI KFT. nyomdaipari szolgáltatást végez.
A plazaNet internetgaléria a város szívében a Miskolc Plaza galériáján található. Internetgalériánkat 10 éve működtetjük vendégeink nagy megelégedésére. Csatlakozz te is ahhoz a csapathoz, akik szívesen töltik nálunk idejüket. Mi biztosítjuk neked, hogy kényelmesen, modern környezetben, gyors internetelérés mellett tölts el szabadidődet, chat-elj, dolgozz, játssz. Legújabb szolgáltatásunk a használt számítógép, monitor, laptop értékesítés. Kiváló állapotú Dell, IBM, HP, Lenovo, Fujitsu-Siemens, LG stb. termékeket értékesítünk, nagyon jó árakon, 3-12 hónap garanciával.

