SZAKKÉPZÉS MISKOLC


20 találat SZAKKÉPZÉS kulcsszóra MISKOLC településen

  • A Magyar Iparszövetség Oktatási Központ mintegy 20 éves múltra tekinthet vissza, jelenleg is országos hálózattal rendelkezik. A MIOK Észak-kelet-magyarországi Régió Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Iskolarendszeren kívüli felnőtt képzést folytat Miskolcon a belvárosban.


  • Díjazott Cég
    EDUPOINT HUNGARY OKTATÁSI ÉS TANÁCSADÓ KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, SZÉCHENYI U. 70.

    Különösebb kockázat és túlzott önbizalom nélkül nyugodtan kijelenthetem: társaságunk emberi és szakmai háttere, kollégáim és oktatóink felkészültsége és hozzáállása a garancia arra, hogy elégedetten, a kívánt tudás birtokában távozik majd tőlünk és kellemes élményekkel gondol ránk, a tanulással töltött időre s ajánl másoknak is minket. További információkért kérem látogasson el honlapunkra! Jó tanulást, sok kitartást, sikert és örömet kívánok a bizonyítványig vezető úton! Steczné Kovács Ágnes Ügyvezető igazgató


  • ÉRÁK
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3518 MISKOLC, ERENYŐ U. 1.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Intézményünk állami felnőttképző intézményként kíván részt venni az Észak-magyarországi régió európai kihívásokat szem előtt tartó humánerőforrás-fejlesztésében.


  • MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3501 MISKOLC, SZENTPÉTERI KAPU 78
    Rating 33 csillag 3 vélemény alapján

    Iskolaként kötelességünk és érdekünk is a tanulás segítését és a tanulókkal való kapcsolattartás minden eszközét megragadni. Oldalainkon sok, a tanulmányokat segítő és szervezési jellegű információ található. Regisztrált felhasználóink honlapunkon keresztül érhetik el az iskola elektronikus tudásbázisát.


  • MISKOLCI VÁLLALKOZÓI IPARTESTÜLET
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, SZENTPÁLI U. 1.

    ipartestület, érdekképviselet, kisvállalkozások, mikrovállakozások, munkahelyi biztonság, mikrovállalkozások versenyképességének növelése, pályázatfigyelés, szakmai szövetségek, pénzügyi közvetítés,


  • BERNÁTH ATTILÁNÉ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, SZÉCHENYI U. 8 SZ.

    Oktatás, képzés Szépészeti szolgáltatások :fodrászat, kéz-lábápolás, műköröm készítés.


  • MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, MEGGYESALJA UTCA 26

    esti képzés, iskolarendszer, kereskedő szaküzlet, felnőttoktatás borsod, szakoktatás, felnőttképzés, szakképzés, tanfolyam borsod, szakközépiskola, giszim, magyarországi régió, gimnázium borsod,


  • JEDLIK ÁNYOS TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, SZÉCHENYI U. 14.

    szolgáltató, oktatás, egyesület, felnőttképzés, felnőttoktatás, nyelvoktatás, tanfolyam, iskola, szakképzés, okj, vizsgaközpont


  • KARRINA SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3532 MISKOLC, TÁTRA U. 2.

    A Karrina Szakképző Iskola oktatással foglalkozik.


  • JAKAB OKTATÁSI ÉS SZAKKÉPZÉSI KFT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, KIS-HUNYAD UTCA 1

    műszaki képzés, gépíró tanfolyam, felnőttképzés miskolc, nyelvvizsga felkészítés, szakképzés, számítástechnikai képzés, akkreditált képzés, oktatás, ecdl, ügyviteli, kereskedelmi képzés, képzés,



  • IPARTESTÜLETEK BORSOD MEGYEI SZÖVETSÉGE
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3500 MISKOLC, SZÉCHENYI U. 70.

    A kisvállalkozások több, mint 200 kézműves szakmában folytatják a szolgáltató-, a termelő- és a szállítmányozási tevékenységet. Az IPOSZ-ra tehát nem kisebb feladat hárul, mint hogy ellássa ezeknek a kisvállalkozásoknak az országos érdekvédelmét, és a legfőbb kézműves szakmai ágazatokban kialakítsa az ágazati párbeszéd és megállapodások rendszerét.


  • EURÓPA SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3533 MISKOLC, SÉTÁNY UTCA 1.

    Az iskola székhelye a közel 1600 m2 alapterületű, helyi védettséget élvező patinás épület. Az épület, annak múltja, és a csendes környezet, amelyben elhelyezkedik - hiszen az utcában nincs átmenő forgalom, zöldövezeti terület parkkal - ideális helyszín egy iskola működéséhez. Így gondolták ezt az iskolaalapítók is, és az épület megvásárlása után megkezdődött annak felújítása és iskolává történő funkcionális átalakítása.


  • BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, BARTÓK TÉR 1.

    Zeneoktatás


  • MATÉRIA OKTATÁSI BT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, SZÉCHENYI ISTVÁN UTCA 88

    iskola, normatív támogatás, felnőtt képzés, okj, gondozó, szakmai képzés, támogatott képzések, átképzés, szociális, tréning, kreditpont, rendezvények, oktatás, akkreditált, továbbképzés, szakképzés,


  • ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3518 MISKOLC, ERENYŐ U. 1.

    2009-től az Intézménnyel szembeni elvárások jelentősen változnak, s ez nemcsak feladatkörünket érinti, hanem hatással van kapcsolatrendszerünkre és szervezeti, eljárási, módszertani, képzési vonatkozásai is markánsak. Társadalmi szempontból az egyik legjelentősebb feladatunk az átmenetileg, vagy tartósan munka nélkül lévő emberek visszasegítése a munka világába. Ezen a téren jelentős eredmények várhatók az ?Út a munkához? programból adódóan is.


  • SR KONTROLL EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ BT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3527 MISKOLC, BAJCSY-ZS. U. 15. II. EMELET
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    természetgyógyászati szakképzés természetgyógyászat otthoni szakápolás termékforgalmazás


  • OKTATÁSI STÚDIÓ 90' KFT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3529 MISKOLC, CSABAI KAPU 25.

    Szakképesítő tanfolyami oktatás felnőttek számára Felnőttképzés, tanfolyam, szakképzés, oktatás, munkavédelem, munkavédelmi technikus, tűzvédelem, tűzvédelmi előadó, környezetvédelem, környezetvédelmi szakelőadó, humán controlling, személyügy, könnyűgépkezelő, nehézgépkezelő


  • LYUKÓ-MIOCÉN TANBÁNYA ÉS BÁNYÁSZKÉPZO KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3508 MISKOLC,

    Cégünk oktatással, vájárképzéssel, szénbányászattal, tüzelő- építôanyaggal kereskedik.


  • KÓDEX 96 KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3518 MISKOLC, ERENYŐ U. 1.

    Cégünk oktatás, fordítói tevékenység, könyvek kiskereskedelme, tankönyvekkel foglalkozik.


  • SZEMERE BERTALAN SZAKKÉPZŐ ÉS MŰVÉSZETI KÖZÉPISKOLA, MISKOLC
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3529 MISKOLC, IFJÚSÁG U. 16-20.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    A Szemere Bertalan Szakképző és Művészeti Középiskola, Miskolc oktatással foglalkozik.