MOTOR ÉRTÉKESÍTÉS


129 találat MOTOR ÉRTÉKESÍTÉS kulcsszóra

  • TUMO KFT
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4551 NYÍREGYHÁZA, OROSI ÚT 9

    Cégünk Német autók bontásával és kereskedelmével foglalkozik. A bontott autóalkatrészek mellett megtalálhatóak az új gyári és utángyártott alkatrészek is. Volkswagen, Audi, Bmv, Ford, Opel típusokhoz majdnem minden alkatrészt tudunk biztosítani, vagy ha mégse, akkor rövid időn belül beszerezzük.

    -5%


  • Díjazott Cég
    T-MOTOR ROBOGÓ SZERVÍZ ÉS BONTÓ
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, BÚZAKALÁSZ UTCA. 20.

    Cégünk 1998. őszen alakult. Kezdetben leginkább kereskedelemmel foglalkoztam, majd a jugoszláv háború miatt az üzlet hanyatlásnak indult váltani kényszerültem, átköltöztünk Kecskemétre. Itt kereskedelem mellett gépjárműkölcsönzéssel kezdtünk el foglalkozni. Első időszakban néhány mikrobusszal kezdtünk, majd igényeknek megfelelően személyautókkal és tehergépjárművekkel bővült a bérelhető gépjárművek köre. 2005 májusától Cégünk Olaszországi használt robogók importjával, szervizelésével, valamint új és használt alkatrész értékesítésével, robogókölcsönzéssel és, Robogó Bontás-ával? foglakozik, valamint Amerigo típusú robogók 2T és 4T ütemű hivatalos garanciális szervize és alkatrész értékesítésével.Cégünk vállalja Céges rendezvényekre robogók bérbeadását, valamint ezek felügyeletét és szervizelését.Kecskeméti telephely címünk: 6000 Kecskemét, Búzakalász utca 20.


  • HONDA GOLD MOTOR N1 KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN, IRINYI UTCA 20
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    Motorszalon:Telefon: 00 36 52 486 888, Fax: 00 36 52 486 888 e-mail: motor@goldmotor.hu


  • CARMO KFT-SUZUKI CARMO-NYÍREGYHÁZA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4246 NYÍREGYHÁZA, OROSI U. 29/A.
    Rating 33 csillag 3 vélemény alapján

    Cégünk a 90'-es évek elején kezdte működését, a Magyar Suzuki Rt.-vel kötött megállapodás alapján a magyarországi Suzuki márkakereskedői hálózat új tagjaként. Ügyfeleink bizalma és vásárlói kedve már az első években szűkössé tette szalonunkat, így 1994-ben mostani telephelyünkön folytattuk működésünket, melynek eredményeként mára tágas, barátságos atmoszférában üdvözöljük vásárlóinkat. Ügyfeleink a megye egész területéről jöttek hozzánk, ezért arra gondoltunk, hogy nem csak a megyeszékhely területén állunk vásárlóink szolgálatára. 1994-ben megnyitottuk Fehérgyarmaton, majd 1999-ben Mátészalkán impozáns szalonunkat. Így az ezredfordulóra elmondhattuk, hogy a megszokott minőséget, termék- és szolgáltatáskínálatot nyújtjuk mindhárom városban.


  • INTER-FLOTT CENTER KFT.
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, GYULAI ÚT. 94-96
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Az Inter-Flott Center Kft. a CITROËN márka forgalmazását 1995 januárjában kezdte el. Kezdetektől törekedtünk a legjobb minőségű szolgáltatásra, így előbb egy tágasabb bemutatóterembe költöztünk Békéscsabán a Gyóni Géza utcába, majd felújítottuk az Árpád sori szervizünket. Piaci lehetőségeink bővülése, ill. a személyi és tárgyi feltételeink fejlesztési tervei szükségessé tették egy új, immár komplex bázis megépítését. A beruházást 2000. május elején indítottuk el, s néhány hónap elteltével ugyanezen év augusztusában vehettük birtokba gyönyörű, új telephelyünket. 2001-ben márkakereskedésünk megszerezte az ISO 9002 tanúsítványt. Mára elmondhatjuk, hogy európai színvonalú, mindenre kiterjedő és minden igényt kielégítő szolgáltatásokkal állunk ügyfeleink rendelkezésére.


  • SUZUKI BENKŐ KFT.
    PEST, 2143 KISTARCSA, IFJÚSÁG TÉR 1
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Benkő Kft. Kistarcsa, az M0-ás autóút kistarcsai lehajtójától 1 percre!Új és használt autók, motorok.Szervíz szolgáltatások. Nyitvatartás:Hétfőtől pénteking: 8-18 óráig Szombat: 9-13 óráig, Vasárnap: ZÁRVA. Cégünk - Autószalon Cégünk 1992. decemberében alakult, Suzuki Benkő Kft. néven, belföldi természetes magánszemélyek tulajdona. Ügyvezető: Benkő Pál. Az ügyvezető és a dolgózok több évtizedes gyakorlattal rendelkeznek az autóértékesítés, - javítás területén, de egyre több a "saját nevelésű" fiatal szakember is a vállalkozásnál. A Suzuki széles modell-választékát két autószalonunk segítségével értékesítjük. Egyik szalonunk Gödöllőn, másik Kistarcsán várja az érdeklődőket. A kistarcsai szalonunk mellett üzemel márkaszervizünk, ahol magas színvonalú szolgáltatásaink széles körével ismerkedhetnek meg az autótulajdonosok.


  • MOTOR KFT.-AUTÓSZALON
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, TÁNCSICS M.U.1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Nyitvatartás: Szerviz: Hétfő-Péntek: 7:00-16:00 Alkatrész: Hétfő-Péntek: 7:00-16:00 Cégünk 1990-ben alakult. 1992.óta foglalkozik SEAT gépkocsik értékesítésével és szervizelésével a PORSCHE HUNGÁRIA szerződött partnereként. Kereskedésünk az M1-es autópálya Óvárosi kijáratához közel, könnyen megközelíthető helyen található. Autószalonunkban munkatársaink kiváló szakmai felkészültséggel segítenek vevőinknek autójuk kiválasztásában. Szervizünkben garanciális és azon túli javítást is végzünk. Műszerparkunk és nagy tapasztalatokkal rendelkező szerelőink alapos szakismerete garantálja a jó minőségű szerviz szolgáltatást.


  • TÉTÉNY AUTÓHÁZ KFT.-SKODA MÁRKAKÉPVISELET
    1223 BUDAPEST, NAGYTÉTÉNYI ÚT 154.

    A Tétény Autóhaláz az alábbi nyitvatartásal várja régi és új ügyfeleit:Nyitvatartás: Értékesítés: Hétfő - Péntek: 08:30 - 18:00 Szombat: 09:00 - 13:00 Szerviz: Hétfő - Csütörtök: 07:00 - 17:00 Péntek: 07:00 - 16:00 Alkatrész: Hétfő - Csütörtök: 07:00 - 17:00 Péntek: 07:00 - 16:00. Az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk: Skoda típusú gépkocsik összes választéka - Computeres hiba megállapítás, vizsgálat, szaktanácsadással - Porsche Service Credit Card (PSCC) szolgáltatás, gyors hitelre történő gépjármű javítás és szerviz; alkatrész és tartozék értékesítés - Teljes körű karambolos biztosítási ügyintézés, javítás - Biztosítás kötés - Gyári és utángyártott alkatrészek értékesítése - Bérautó szolgáltatás - Márkafüggetlen műszaki vizsgáztatás - Márkafüggetlen környezetvédelmi vizsgálat (zöldkártya) - Autómentés


  • PEUGEOT MÁTÉ
    SOMOGY, 8630 BALATONBOGLÁR, KLAPKA U.17.

    Cégünk Peugeot személygépkocsik és haszonjárművek értékesítésével és szervizelésével foglalkozik. Cégünk 1994 óta működik Balatonbogláron és Siófokon.A Peugeot Máté a fejlesztéseinek köszönhetően a Balatonon elsőszámú autókereskedőjévé nőtte ki magát, évente több száz peugeot új és használt gépjárművet forgalmazunk. A siófoki márkakereskedésünk 2002 nyarán nyitotta meg kapuit a vásárlók és a szervizelésre váró autók előtt. Sok éves vezetői és szakmai tapasztalat, fiatal, szakképzet gárda és modern infrastruktúra áll a ügyfeleink és minden kedves érdeklődő rendelkezésére. Bérautó szolgáltatásunkat 2003-ban indítottuk be különös figyelmet fordítva a nyári üdülési szezon igényeire. Az eredetiség vizsgálat, a futómű beállítás, karosszériajavítás, műszaki vizsgáztatás csak egy pár tétel a szerviz széles szolgáltatási listájából. Gyári minőségű autófényezést tudunk produkálni a mostani egyik legmodernebb technológiát alkalmazva.


  • P&P FAMILY KFT
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, RÁKÓCZI U.176.

    Salgótarjáni márkakereskedésünkben az új- és használtautó értékesítés mellett szerviztevékenységet is folytatunk, így a gépjármű-értékesítésen túl a garanciális szervizeléseket, illetve meghibásodott vagy sérült autók javítását is a legkorszerűbb eszközökkel végezzük. A teljes körű szervizszolgáltatást magasan képzett szakembereink, korszerű, a nemzetközi előírásoknak megfelelő műszaki berendezéseink, és saját autómosónk segítik. Mindemellett szalonunkban lehetőség van helyben történő biztosítási-, és szükség esetén kárrendezési ügyintézés igénybevételére is. Nyitvatartás: Hétfő - Péntek: 08:00 - 17:00 Szombat: Zárva Vasárnap: Zárva



  • AUTENTIK MOTOR-CAR KFT-GYŐRI AUTÓSZALON
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9012 GYŐR, MÉRFÖLDKŐ U.1.

    2008. augusztusában az Autentik cégcsoport legifjabb tagjaként nyílott meg egy több márkát forgalmazó napjaink minden igényét kiszolgáló modern autószalonként és autószervizként Autentik Motor-Car Kft néven.


  • TAN-DEM KFT
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, DOROZSMAI ÚT 35.

    ÚJ szolgáltatás a Tan-Dem Kft.-nél! Teljesítménynövelő készülékek, radardetektorok, lézerblokkolók garanciával, etanolátalakítók E85 bevezető áron! Nyitvatartás: H-P: 9-17 óráig Sz: 9-13 óráig V: ZÁRVA Szolgáltatásaink: Gépjármű értékesítés Bizományos értékesítés Csere Kézpénzes felvásárlás hitellel terhelt autót is Biztosításkötés Okmányirodai ügyintézés Hitelügyintézés Motorkerékpár értékesítés Gépjármű bérbeadás Traffipaxjelzők és Blokkolók értékesitése, szerelése Bioetanol E85 átalakítók értékesítése, szerelése Traffipax védelem és tuning Autóbérlés:Kis és nagy kategóriájú személyautók bérbeadásával foglalkozunk Magyarország területére, minimális kaució letételével, napi 3500 forint + áfa tarifától, kilométer megkötés nélkül. Autómentő bérlés újdonság B kategoriás jogosítvánnyal vezethető autómentőt adunk bérbe amely 6 személy szállítására alkalmas, részletekért hívja a kolegákat.


  • PEUGEOT AUTÓSZIGET PÉCS
    BARANYA, 7632 PÉCS, SIKLÓSI ÚT 122.

    Baranya megyében kizárólagosan csak a Márkakereskedéseinkben vásárolható meg minden Magyarországon forgalmazott új Peugeot modell. Minden ügyfelünk egy közel hétezer darabos országos készletből választhat, melyet függően az autó hozzáférhetőségétől 2-12 héten belül szállítunk. A vásárláskor teljekörűen segítséget nyújtunk a finanszírozási ügyintézésben, valamint a kötelező-és CASCO biztosítások megkötésében. Amennyiben ügyfelünk a régi autóját az újba kívánja beszámíttatni, úgy azt a hivatalos EUROTAX katalógus használatával, valamint a piaci árak figyelembevételével megvásároljuk. Nyitva tartás Szerviz H - P 8 - 17 zárva


  • STRAUSS AUTÓSZALON KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ZANATI ÚT 58.

    A Strauss név hagyományt, tapasztalatot és minőséget takar, a Ford név megbízhatóságot, újítást és jövőbemutató designt jelent. A két név 1954 óta szorosan összefügg. Ford Strauss, Szombathely. Új és használt gépjárművek értékesítése, szerviz.


  • MOBIL COLOR - SZEGHALOM
    BÉKÉS, 5520 SZEGHALOM, SZÉCHENYI U. 20.

    Termékeink: - vadászati termékek (ruházat, kiegészítők, fegyverek, lőszerek) - kerékpárok, gyermek és felnőtt kivitelben, MTB, BMX - elektromos kerékpárok -új kis és nagytestű robogók - motorkerékpárok - bukósisakok - robogó és motorkerékpár alkatrészek - kerékpár alkatrészek - elektromos kerékpár alkatrészek - kerti gépek és alkatrészeik - radardetektorok -autóalkatrészek - szélvédőüvegek, karosszériaelemek - autó felszerelések - autóápolási felszerelések - optikai tuning alkatrészek - autó hifi termékek - elektromos kéziszerszámok - fitness és sporteszközök - kenőolajok és adalékanyagok forgalmazása - navigációs termékek és még nagyon sok autós, motoros, kerékpáros és műszaki termék! Nyitvatartásunk: Hétfőtől-Péntekig: 08:00 - 17:00-ig, Szombaton: 08:00 - 12:00-ig.


  • ALPOK-HOLDING KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZÉLL KÁLMÁN U. 9.

    ALPOK - HOLDING Beruházási és Kereskedelmi Kft. Szombathely. Ingatlanforgalmazás, autóértékesítés-, kereskedelem-, kölcsönzés, személyszállítás kisbusszal és személyautóval, sofőrszolgálat igénybevételi lehetőséggel, ill. autószállítási szolgálat.


  • AUTÓCENTRUM SZABÓ KFT.-HONDA ERCSI
    FEJÉR, 2451 ERCSI, RÁKÓCZI ÚT 25

    Kezdetben felállított fő célkitűzés egy alulról építkező tulajdonosi szemlélettel rendelkező vállalkozás létrehozása volt. A cég megalakulását követően a szolgáltatásaink a következők voltak: Új gépjármű értékesítés Használt gépjármű értékesítés Gépjármű szervizelés és karbantartás Környezetvédelmi vizsgálat 1994-ben tagja lettünk a Honda Hungary márkakereskedői hálózatának. Az értékesítési darabszám növekedése a szervizháttér fejlődését és fejlesztését egyaránt szükségessé tette.


  • AUTOTEXT KFT. (HYUNDAI AUTÓ TARJÁN)
    1037 BUDAPEST, BOJTÁR UTCA 33

    Komolyan hiszünk abban, hogy a Hyundai Tarján több évtizedes jövőbeni működés előtt áll és tudjuk jól hogy ennek alapja az ügyfeleink elégedettsége. Ön tőlünk nem csak egy autót vásárol, hanem mindazt a szolgáltatási hátteret, amit cégünk nyújt.


  • AUTÓ RÓMAI BT.
    1031 BUDAPEST, SÓVÁRI UTCA 31

    Autómata váltók javítása, automata váltó, automata váltó javítás, automataváltó, automata sebességváltó javitás, automata váltó szervíz, autómata váltó javítás, automata váltó javítás


  • MAGNET ELEKTRO SZERVÍZ KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9011 GYŐR, VASÚT SOR 72.

    Magnet Elektro Szervíz Kft. Cégünk villanymotor, szivattyú és villamos alkatrész forgalmazó és viszonteladó vállalkozás. A Magnet Elektro Szervíz Kft. egyik legfőbb tevékenysége aszfalt és betonkeverő gépek telepítése, karbantartása, javítása, felújítása. Ezek mellett villamos gépek javításával, villanyszereléssel valamint gépi forgácsolási megbízások teljesítésével is foglalkozik. 9011 Győr, Vasút sor 72. Tel: 20/9719-419, 20/9566-012, 20/980-9931 E-mail: rigo70@index.hu


  • SANTA MARIA UTAZÁSI IRODA
    PEST, 2600 VÁC, SZÉCHENYI U. 27.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Santa Maria Utazási Iroda - Vác belvárosában található irodánk várja a kedves érdeklődőket utazási ajánlatokkal, last minute utakkal, társkeresés szolgáltatással. Kössön nálunk utasbiztosítás, foglajon repülőjegyet irodánkban.


  • KÖRÖS AUTÓCENTRUM-HONDA KÖRÖS
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, SZARVASI UT 66

    A Körös Autócentrum Kft. története 1963. március 1.-én megnyílt a 11. számú Autójavító Békéscsabán a Szabolcs és a Szarvasi út kereszteződésében. A műhely szegedi központhoz tartozott és a Gaz típuscsalád teljes felújítása és szervizelése tartozott a feladatai közé. 1970 körül megszűnt a Gaz szervízelés és a műhely átkerült a túrkevei központhoz. A neve 17. számú Autójavítóra változott és Tátra valamint IFA felújítással foglalkozott. Ebben az időszakban rohamos fejlődés indult, megépítettek egy ebédlőt, egy javítóműhelyt, egy IFA javító színt, kialakítottak egy karosszéria műhelyt, modern festőfülkével. Nyitvatartás Hétfő - Péntek: 8:00 - 17:00 Szombat 9:00 - 12:00


  • HONDA ÉLES - BUDAPEST
    1106 BUDAPEST, JÁSZBERÉNYI ÚT 38.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    autó javítás, jazz mugen, autójavítás, honda szerviz, autó szalon, kárrendezés, hitel, bérautó, lízingelési lehetőség, honda, motor, gépjárműkereskedelem, gépjármű-felelősségbiztosítás,


  • UNITEX BT.
    PEST, 2097 PILISBOROSJENŐ, BUDAI ÚT 4.

    használt autó kereskedés, használt gépjármű értékesítés, autó motor, autó, autókereskedés, használt autók, autóalkatrész, elektronika, gázrugó, járműrugó, gyertyapipa, gyújtó, kábel, kapcsoló,


  • SIÓ-MOTOR KFT.-MITSUBISHI AUTÓSZALON
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, VAK BOTTYÁN ÚT 51.

    Mitsubishi autószalon, márkakereskedés és szervíz, használt autó. Mitsubishi gépjármuvek értékesítése, szervíztevékenysége és alkatrészellátása - Sió-Motor Kft. Nyitvatartás: Szerviz H-P: 07.30-16.30


  • FORMONT AUTÓHÁZ KFT.-BMW MÁRKAKERESKEDÉS
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZENT LÁSZLÓ KRT 80.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk Land Rover, Rover és BMW típusú személygépkocsik kereskedelmével foglalkozik. A Formont Autóház Kft. 2002-ben kezdte meg a működését, a Pannonbau-Formont csoport tagjaként. Cégünk - dinamikus fejlődésének köszönhetően - mára a BMW előírásainak maximálisan megfelelő infrastruktúrát épített ki. Célunk a régió igényeinek maximális kiszolgálása az új és használt autók, továbbá a szervizszolgáltatások és az alkatrészellátás területén. Jól felkészült, ambiciózus csapatunkkal ügyfeleink maximális megelégedettségére törekszünk minden tekintetben. A számtalan pozitív visszajelzés pedig azt igazolja: jó úton járunk.


  • GÁL ÉS FIAI KFT.
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, KOVÁRI U. 6/A
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    alkatrész, autótartozék, tanácsadás, trend, parizsi, autószerviz, kishaszongépjármű, autó, autótermékek, motor, gépjárműjavítás, márkaképviselet, jármű, rally, autószalon, motowell robogók, autóteszt,


  • TRIÓ-ALARM BT.
    1135 BUDAPEST, FÁY U. 74/C

    Automata váltó - Automata váltó javítás - Automata váltó szerelés - Automata váltó alkatrész-Autómata váltó


  • RM-ROYAL MOTOR KFT.-HONDA SZALON
    1139 BUDAPEST, FÁY U. 43.

    Az alapítók hosszú, több éves tapasztalattal rendelkeznek az autóipar és járműipar különböző területein és az autó és motorkerékpár versenyek világában. A nyolcvanas évek végén a BMW magyarországi importjának és beszerzésének menedzselését végezték, majd 1990 elején létrehozták a Royal Motor-t (Horváth&Tsa Kft), mely lehetőséget kapott a HONDA márka bevezetésére a magyar piacon. A vállalkozás lett a Honda autók importőre és megkezdte az országos márkakereskedői hálózat kiépítését. 1994-ben a HONDA gyár vette át az importőri tevékenységet, létrejött a HONDA Hungary és ugyanekkor az alapítók létrehozták márkakereskedésüket a RM Royal Motor Kft.-t. Évek múlva, 2003-ban a cég egy szomszédos új telephelyre költözött, ahol egy, a HONDA nemzetközi sztenderdjének megfelelő infrastruktúra jött létre


  • MAGYAR SUZUKI ZRT
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2500 ESZTERGOM, SCHWEIDEL J. U. 52/A
    Rating 33 csillag 36 vélemény alapján

    Megalakul a Magyar Suzuki Rt. A tulajdonosok a Suzuki Motor Corporation, az Itochu, IFC és az Autókonszern. Az esztergomi Suzuki gyár egy 350 000 négyzetméteres területen létesült, melyből a csarnokok 33 000 négyzetmétert foglalnak el. Az esztergomi gyár az egész Suzuki birodalom egyik gyöngyszeme, mely talán csak a Kosai gyárhoz hasonlítható. A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában legördült a gyártósorról a Swift új generációjának első példánya. A sorozatgyártás elindítása egyben a megújított modell világpremierje is, hiszen a Suzuki esztergomi gyára az első üzem a világon, amelyik megkezdi az új modell sorozatgyártását.


  • FORSTRADE KFT.
    1142 BUDAPEST, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚT 5-7.

    bRISK gyújtógyertya gyártó csehországi cég magyarországi kizárólagos képviselője, FG WILSON aggregátor gyártó északír cég, Perkins dízelmotor gyártó angol cég, SASATECH gépjármű alkatrész gyártók képviselete


  • SSANGYONG MOTOR HUNGARY KFT.
    PEST, 2040 BUDAÖRS, NYUGATI U.10300/13

    Cégünk a SSANGYONG MOTOR HUNGARY KFT. autókereskedelemmel foglalkozik. A SsangYong Motor Hungary Kft. a terepjárók szakértőjeként, a piacon egyedülállóan, csak terepjáró személy és haszonjárműveket forgalmaz.


  • QM HUNGARY KFT.
    1191 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 206.

    Motorkerékpár és robogó kereskedelem


  • HONDA FEDOR HONDA FEDOR MÁRKAKÉPVISELET ÉS MÁRKASZERVÍZ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, NAGYKÁTAI U. 29.

    autótartozék, honda márkaképviselet, karosszériajavítás, kárrendezés, márka kereskedelem, szervíz szolgáltatás, új autó, autókereskedelem, gépjármű értékesítés, gépjármű-felelősségbiztosítás, haszon


  • EURO-MOTORS KFT.
    1106 BUDAPEST, FEHÉR ÚT 9-11.

    Mobil: 06-70/944-0934 Rent a car, flottakezelés, gépkocsi és motorkerékpár javítás, új és használt gépkocsi és motorkerékpár értékesítés


  • RACK AUTÓ KFT-BMW MÁRKAKERESKEDÉS
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, SZENT FLÓRIÁN KRT. 6.

    A 2006. január 1-jén nyílt Rack Autó Kft. Fejér és Veszprém megye hivatalos BMW márkakereskedése, amely márkaszervizzel és alkatrész értékesítéssel is várja ügyfeleit. A Rack Autó Kft. - amely korábban Globe Motor néven működött - a BMW modellek hivatalos magyarországi vezérképviseletének, márkakereskedői és szervizhálózatának felelős tagja a régióban. Profilja az összesen 32 modellel, illetve új modellváltozatokkal bővült BMW paletta értékesítése. Nemrég megnyílt új szalonunkban (8000 Székesfehérvár, Szent Flórián körút 6.) az érdeklődők egyénre szabott információt kaphatnak mind a termékekről, mind a szolgáltatásokról. A BMW autók teljes körű szervizelését gyári tréningeken képzett szerelőkkel garantáljuk, biztosítva ezzel a márkaszerviztől elvárható minőséget és hozzáértést. A márkakereskedés elérhető áron kínál gyári minőségű alkatrészeket, tartozékokat, de a vásárlók a BMW Lifestyle ruházat és kiegészítők, valamint a Forma 1-es kollekció széles kínálatából is válogathatnak.


  • FRONT AUTÓ KFT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, ÁRNYAS U. 1.

    A cég autó-motor szervízeléssel, gumi javítással és értékesítéssel foglalkozik valamint gumi szervízeléssel és értékesítéssel.


  • LAWRENCAR BT.
    PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, PAPTAG U. 33/B F 1

    Tetőcsomagtartó , minőségi tetőboxok, kerékpárszállítók, síléc- és snowboardszállítók - bérelhetése új- és használt autók, kerékpáralkatrész és tartozékok forgalmazása, illetve csomagtartók, kerékpár-szállítók, és tetőboxok értékesítése


  • MOBIL-TECH KFT.
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, DR BECSEY OSZKÁR U 41

    ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK, AMENNYIBEN NÁLUNK VÁSÁROL ÚJ MOTORKERÉKPÁRT ÜZEMANYAGTÉRÍTÉS ELLENÉBEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK ÖNNEK! BEÜZEMELÉSI KÖLTSÉGET TOVÁBBRA SEM SZÁMOLUNK FEL, CSAK A FELTÖLTÉSHEZ SZÜKSÉGES KENŐANYAGOT! Mobil: 06/20-562-4661


  • SCOOTER-KER KFT.
    1155 BUDAPEST, IRÁNY UTCA 1.

    Cégünk magánszemélyek, és kereskedők részére kínál új, és használt termékeket.Mobil: 06/30-986-8757


  • TATAY MOTOR
    VESZPRÉM, 8220 BALATONALMÁDI, CHOLNOKY J. U. 23.

    A KTM és Kymco motor és segédmotor-kerékpárok értékesítésén kívül foglalkozunk még a KEEWAY, Gilera és Polaris motorkerékpárok, illetve Quadok teljes típusválasztékával, valamint használt motorok adás-vételével, cseréjével, bizományos értékesítésével.


  • ETAONE HUNGÁRIA KFT.
    1107 BUDAPEST, SZÁVA U. 5-7.

    Nagyon sok motorgyártó céggel ellentétben, melyek még most kezdik kialakítani magyarországi működésüket, mi már több mint 20 éves műszaki és szolgáltatási tapasztalatokkal rendelkezünk a magyarországi üzemeltetési körülményekről, a speciális magyar üzemeltetői igényekről és természetesen szolgáltatásainkat ennek megfelelően alakítottuk ki. További információkkal, felvilágosítással ügyfélszolgálatunk az Önök rendelkezésére áll.


  • BÉCSI INDICAR KFT.-TATA MÁRKAKÉPVISELET
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, MÁRIAHEGY 173.

    Bács-Indicar Kft. a TATA autók forgalmazója, szervízházózattal rendelkezik, továbbá Lada, Gaz és Kymco termékek forgalmazásával is foglalkozik, használt autók eladásával szintén foglalkozik.A Bács-Indicar Kft. 2000-ben alakult, családi vállalkozásként működik. Tevékenységét a Tata autók forgalmazásával és szervizelésével kezdte Bács-Kiskun megyei dealerként. Az értékesítési eredmények és a szerviztevékenység minőségét tekintve rövidesen az élre tört és a magyarországi eladás 40-50%-át, produkálta egymaga. A Tata márka népszerűsítésében a cég jelentős szerepet játszott, vezetőinek és dolgozóinak munkája, fáradtsága és az anyagi befektetései árán. 2005-re már a Bács-Indicar Kft látja el az egész országot a Tata autóival, lényegesen szélesebb választékot nyújtva mind autókból, mind alkatrészből.


  • HONDA CSERNÁK
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZENT ISTVÁN KRT. 23/K.

    A Csernák Kft. tulajdonosa, Csernák Sándor 1989-ben indította el vállalkozását egyéni autójavítóként. A cég 1996-ban Kft-vé alakult és egy új, 2000 m2 alapterületű telephelyre költözött. A telken épült új szerviz nagyobb, tágasabb, korszerűbb lett, mint az előző. Az új szerviz megépítésével egyidőben lett a cég hivatalos Honda márkakereskedés és márkaszerviz. A vállalkozást a család alapította, és azóta az alkalmazottak száma már 11 főre bővült. 1999-ben egy 200 m2-es szalont avattunk fel, mely öt gépkocsi kiállítására alkalmas. Az autószalon egy éve ügyfélváróval bővült. A cég igen komoly, mintegy 300 m2 alapterületű, hat állásos, fékpaddal felszerelt, műszerezett szervizzel, valamint húzatópados karosszériaműhellyel és autómosóval rendelkezik. Vállalatunk hírnevét öregbíti, hogy elnyertük


  • HONDA STE-BA KFT.
    BARANYA, 7634 PÉCS, RÁCVÁROSI U. 68.

    Cégünk 1990-ben alakult és mára Magyarország egyik legrégebbi Honda személygépjármű márkakereskedése lett. A céget a német származású Mathias Stevens és Bánkuti István alapította. Az alapítás óta kizárólag a Honda márka képviseletével foglalkozik cégünk. A kezdeti kis helyiségekből 1998-ban egy nagyobb összefüggő 125m2-es szalont alakítottunk ki, majd 2003-ban ezt tovább növelve, immár 160m2-en tudjuk kiállítani modelljeinket és fogadni ügyfeleinket. Folyamatos, apró lépésekben fejlesztettük és fejlesztjük ma is szalonunkat és műhelyünket, hogy a hozzánk ellátogató ügyfeleket a legnagyobb megelégedésükre tudjuk kiszolgálni. Működésünk évtizedei alatt mindig is kiemelt figyelmet fordítottunk személyi hátterünkre. Büszkék vagyunk kiemelten jó ügyfélkörünkre, melynek köszönhetően magas az újravásárlások aránya. Ehhez hozzájárul még kollégáink folyamatos szakmai továbbfejlesztése és továbbképzése, hogy alkalmazkodni tudjunk a legmodernebb elvárásoknak és megfeleljünk az újabb kihívásoknak.


  • MAGISZ KFT.-BMW MÁRKAKERESKEDÉS
    HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, BÖSZÖRMÉNYI ÚT 218

    A Magisz Kft. 1999. novemberében jött létre magántulajdonú gazdasági társaság formájában. A cég alapítása már annak figyelembe vételével történt, hogy a későbbiek során BMW, Rover, Land Rover, MG és a kapcsolódó márkák hírnevét Hajdú-Bihar megyében a lehető legjobban kiszolgáljuk. Ennek érdekében 2001. szeptember 7-én átadásra került egy 1360 négyzetméter hasznos alapterületű építmény, mely magában foglalja a gépkocsik értékesítéséhez elengedhetetlenül szükséges elegáns szalont, az alkatrészek tárolására és értékesítésére szolgáló többszintes raktárhelyiséget, valamint a diagnosztika, gépkocsi ápoló, gépkocsi szerelő, karosszéria javító, gépkocsi fényezés előkészítő, és gépkocsi fényező műhelyeket is. Az épületben található berendezések, gépek és műszerek, a jelenlegi legkorszerűbb gyártmányok közül valók. Mindez az objektum egy 6600 négyzetméteres területen helyezkedik el, ahol az építmény jellegét meghazudtoló környezetkialakítás, parkosítás történt.


  • LEIER AUTÓ KFT.-BMW MÁRKAKERESKEDÉS
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, SZAUTER ÚT 9.

    Élje át a BMW és a MINI világának élményét! Új BMW gépjárművek teljes termékpalettájával, használt autók beszámításával és széles körű választékával, új és használt BMW motorkerékpárok adás-vételével, termékfinanszírozással, valamint BMW és MINI alkatrészek, kiegészítők teljes választékával várjuk kedves ügyfeleinket. Szervizünk teljes körű szervizelési, karosszériajavítási, fényezési, autóápolási szolgáltatással áll az Önök rendelkezésére. Látogasson el hozzánk, hogy személyesen is meggyőződjön szolgáltatásaink sokrétűségéről!


  • HONDA HUNGARY KFT.
    PEST, 2040 BUDAÖRS, TÖRÖKBÁLINTI ÚT 25/B
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    A Honda a világ legnagyobb motorgyártója. A páratlanul gazdag kínálatban motorkerékpárok és gépkocsik mellett generátorok, fűnyírók, kerti és földművelő gépek erőforrásai, valamint hajómotorok is szerepelnek.


  • MOMO 96 BT. - SZERVIZ, HASZNÁLT MOTOR
    1201 BUDAPEST, VÖRÖSMARTY U.178.

    motor, akkumulátor felszerelés, robogók, motorok, gépjárművek kiskereskedelme, új új robogó, akkumulátor és szárazelem, használt, motor értékesítés, robogó, motor kereskedelem, motoros szemüveg,


  • MAZDA MOTOR HUNGARY KFT.
    1117 BUDAPEST, INFOPARK SÉTÁNY 1.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    Az utóbbi 80 évben a Mazda cég a tervezésben kialakította egyéni jellegét és saját kreatív filozófiáját, amelyek mindenkor vevőink kívánságaihoz és igényeihez igazodtak.


123