MOTORKERÉKPÁR ALKATRÉSZEK
116 találat MOTORKERÉKPÁR ALKATRÉSZEK kulcsszóra
Sikertörténetünk nem valósulhatott volna meg, ha nem áll mögötte egy kreatív, lelkes és önmegvalósító Csapat: pillanatnyilag közel 800 fiatal képzett és motivált kolléga segíti elő a cégcsoport sikereit. Az Autonet piacvezető alkatrész- és szolgáltatás beszállító a magyar és a román piacon és vezető helyének a megtartását meg a folyamatos növekedést tűzte ki célul, új szolgáltatásokat és megoldásokat ajánlva az ügyfelek minél jobb kiszolgálásának az érdekében. Állandó training programokkal fejlesztjük Csapatunk képességeit, hogy profi módon és maradéktalanul eleget tehessenek Partnereink különféle elvárásainak. Lépést tartunk a javító- és szolgáltatóipar fejlődésével. Különös hangsúlyt fektetünk Csapatunk rekreációs tevékenységeire is.
Az autóipari szakma piacvezető, integrált megoldás szállítója, Közép-Kelet Európa megújult, motorizált társadalmainak, a mobilitás, közlekedésbiztonság és környezetvédelem garanciájával, a magasabb életminőség érdekében. Küldetés Olyan tudás alapú, vevőorientált szolgáltatások és termékkereskedelem kialakítása, amelyben sikeres, önmegvalósító csapatunk, magas társadalmi felelősségvállalásának tudatában, szakmai felkészültsége révén, a termék, információ, know-how együttesét, a jövőbeni szakmai trendeket követő, teljes körű megoldásként szállítja az autóipar javítási, karbantartási és felszerelési ágazatainak, a mobilitási, a közlekedésbiztonsági és a környezetvédelmi igények szolgálatában. 13 év alatt a régió egyik legaprólékosabb disztribúciós rendszere épült ki: majdnem 200 szállítóautó 220 útvonalon biztosítja a két ország 9000-nél is több ügyfelének a kb. 7 millió pótalkatrész célba juttatását. Ö
Cégünk 1998. őszen alakult. Kezdetben leginkább kereskedelemmel foglalkoztam, majd a jugoszláv háború miatt az üzlet hanyatlásnak indult váltani kényszerültem, átköltöztünk Kecskemétre. Itt kereskedelem mellett gépjárműkölcsönzéssel kezdtünk el foglalkozni. Első időszakban néhány mikrobusszal kezdtünk, majd igényeknek megfelelően személyautókkal és tehergépjárművekkel bővült a bérelhető gépjárművek köre. 2005 májusától Cégünk Olaszországi használt robogók importjával, szervizelésével, valamint új és használt alkatrész értékesítésével, robogókölcsönzéssel és, Robogó Bontás-ával? foglakozik, valamint Amerigo típusú robogók 2T és 4T ütemű hivatalos garanciális szervize és alkatrész értékesítésével.Cégünk vállalja Céges rendezvényekre robogók bérbeadását, valamint ezek felügyeletét és szervizelését.Kecskeméti telephely címünk: 6000 Kecskemét, Búzakalász utca 20.
Cégünk 1998. őszen alakult. Kezdetben leginkább kereskedelemmel foglalkoztam, majd a jugoszláv háború miatt az üzlet hanyatlásnak indult váltani kényszerültem, átköltöztünk Kecskemétre. Itt kereskedelem mellett gépjárműkölcsönzéssel kezdtünk el foglalkozni. Első időszakban néhány mikrobusszal kezdtünk, majd igényeknek megfelelően személyautókkal és tehergépjárművekkel bővült a bérelhető gépjárművek köre. 2005 májusától Cégünk Olaszországi használt robogók importjával, szervizelésével, valamint új és használt alkatrész értékesítésével, robogókölcsönzéssel és, Robogó Bontás-ával? foglakozik, valamint Amerigo típusú robogók 2T és 4T ütemű hivatalos garanciális szervize és alkatrész értékesítésével.Cégünk vállalja Céges rendezvényekre robogók bérbeadását, valamint ezek felügyeletét és szervizelését. Kecskeméti telephely címünk:6000 Kecskemét, Búzakalász utca 20.
Utángyártott/Gyári és Autótuning alkatrész webáruház
Mobil elérhetőségünk: (20/30) 474-7471 Bárdi ez a név több mint száz éve egyet jelent Magyarországon az autóalkatrész kereskedelemmel. A Bárdi-testvérek által irányított, 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás 1997-ben alakult meg újra részvénytársasági formában, pontosan 90 évvel az első Bárdi Autó Rt. bejegyzését követően. A Bárdi Autó Zrt. egy márkanév alatt az egész kelet-európai régióban fellelhető legszélesebb autóalkatrész választékot kínálja: palettáján 189 beszállító található több mint 100 ezer termékkel. Így lényegében egy forrásból elérhető a vásárlók számára a magyar utakon futó európai és japán autómárkák csaknem valamennyi alkatrésze.
Vállalkozásunk több év óta gyárt különböző gépjárművekhez, motorkerékpárokhoz, mopedautókhoz és munkagépekhez elektronikus feszültségszabályzókat. Új termékünk indexrelék vonóhorog visszajelzővel egybe építve - vezérelt indexekhez is - állítható érzékenységgel.
Teherautó alkatrészek felújítása, nagy- és kiskereskedelme.
TRAKKU & OIL AUTÓALKATRÉSZ TR AKKU & OIL AUTÓALKATRÉSZ 8200 Veszprém Tüzér u. 73. Megnyitottunk! Néhány szóban az általunk forgalmazott termékeinkről: Mindenfajta akkumulátor értékesítése járművekbe, riasztó rendszerekhez, stb. Széles választékban kínálunk elemeket is. Olaj és kenőanyagok teljes választéka. Bármilyen autóalkatrész beszerzése rövid határidővel. Autó ápolási cikkek is kaphatóak üzletünkben. Szolgáltatásaink: Ingyenes akkumulátor állapot felmérés. Non-stop akkumulátor segélyszolgálat. Házhoz szállítás. Hulladék akkumulátor begyűjtése elszállítása. Autóüveg, fényszóróüveg javítás-polírozás. Kedvezményeink KSZDÉSZ kártyatulajdonosoknak: Akkumulátorok:10-20% Olajok:15% Autóalkatrészek:10-20% Karosszéria elemek:5-15% Autó ápolási termékek:20%
Cégünk egy dinamikusan fejlődő cég ahol a műszaki cikkektől, mezőgazdasági eszközöktől, barkácsgépektől, és egyéb termékekig minden megtalálható üzletünkben. Cégünk számos külföldi és hazai világmárka márkakereskedése is egyben. Folyamatosan bővülő készlettel próbáljuk kielégíteni ügyfeleink igényeit. Nálunk vásárolt termékekre hitel lehetőség biztosított! OTP, BB, CETELEN. Nyitvatartás: Hétfő - Péntek : 8:00 - 12:00 13:00 - 17:00 Szombat : 8:00 - 12:00.
Termékeink: - vadászati termékek (ruházat, kiegészítők, fegyverek, lőszerek) - kerékpárok, gyermek és felnőtt kivitelben, MTB, BMX - elektromos kerékpárok -új kis és nagytestű robogók - motorkerékpárok - bukósisakok - robogó és motorkerékpár alkatrészek - kerékpár alkatrészek - elektromos kerékpár alkatrészek - kerti gépek és alkatrészeik - radardetektorok -autóalkatrészek - szélvédőüvegek, karosszériaelemek - autó felszerelések - autóápolási felszerelések - optikai tuning alkatrészek - autó hifi termékek - elektromos kéziszerszámok - fitness és sporteszközök - kenőolajok és adalékanyagok forgalmazása - navigációs termékek és még nagyon sok autós, motoros, kerékpáros és műszaki termék! Nyitvatartásunk: Hétfőtől-Péntekig: 08:00 - 17:00-ig, Szombaton: 08:00 - 12:00-ig.
yamaha márkakresekedés, szerviz, yamaha szervíz, motor, motorszervíz, motor eladás, yamaha, márkakereskedsés, motorkerékpár márkakereskedsés, alkatrészek értékesítése
- HÜSE AUTÓ-MOTOR-KERÉKPÁR SZAKÜZLET
HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN, BETHLEN U. 40.
5 csillag 1 vélemény alapjánAutóalkatrész kínálatunk: Keleti, nyugati, japán autóalkatrészek széles választéka raktárról, illetve rövid határidővel. Autóápolási és felszerelési cikkek, üléshuzatok, kiegészítők Vonóhorgok és tetőcsomagtartók személy- és kisteherautókra széles választékban raktárról kaphatók. Gumik, tömlők, lemezfelnik, alufelnik, sportkipufogók, ültetőrugók rendelhetők. További tel: Tel: 06 (52) 530-752, 06 (52) 451-400
Választékunk sokrétű, kínálatunk folyamatosan bővül, vevőink igényeihez igazodva. Érdemes tehát ellátogatni hozzánk és megtekinteni széles kínálatunkat.
A Meteor Motortech Kft. a Meteor Csoport tagja. A Meteor Csoport 1992-ben alakult. A Meteor Csoport legismertebb tagja a Meteor Hungária Kft, mely szintén egy 1992-ben alakult, autóalkatrészek importjára és kereskedelmére szakosodott vegyes vállalat. Folyamatos fejlődésünknek köszönhetően a Meteor közvetlenül képviselteti magát Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában és Montenegróban, valamint Ukrajnában is.
fő tevékenységünk elsősorban hagyományos autóalkatrész üzletként bármilyen típusú személy- és kisteherjármű bárminemű alkatrészének beszerzése. Ezenbelül is elsősorban utángyártott alkatrészekkel foglalkozunk, de visszatérő ügyfeleinknek akár bontott vagy gyári új alkatrészek beszerzését is vállaljuk! Kérjük tegyen próbára ön is és kérjen ingyenes árajánlatot, amit munkaidőben igyekszünk egy órán belül megadni itt . Ezenkívül nézelődhet honlapunkon ami folyamatosan bővül és mindíg található valami igazán akciós termék is rajta!
Cégünk 2003. januárjában családi vállalkozásként használt robogók forgalmazásával, alkatrészek és kiegészítő felszerelések értékesítésével kezdte meg tevékenységét.
autóalkatrész, autóalkatrész kereskedelem, autóalkatrész gyártás, motor, robogó, szárazelem, akkumulátor, akkumulátorok, csónak alkatrészek, csónak test, csónakszerelési tartozékok, honda alkartész,
Savaria Uniker Kft, műszaki áruház Szombathelyen kéziszerszámok, kisgépek, járműalkatrészek és elektromos barkácsgépek gazdag kínálatával. Szállítás, szerviz és kölcsönzés lehetőségével.
A Szereczautó Autósboltot Szerecz Zoltán 1980-ban alapította. A régi idok autósboltjaként második ilyen magánvállalkozás volt Kaposváron. Azóta az autósbolt folyamatosan fejlodik. Saját raktárkészletünk több ezer alkatrészbol áll, de közvetlen számítógépes kapcsolatban állunk beszállítóinkkal ezért azonnali információval rendelkezünk több százezer darabos raktárkészletekrol is, tehát ha a keresett termék nincs üzletünkben raktáron, de Magyarországon van, akkor megrendelés esetén, a következo reggelen az üzletünkben átveheto.
Motoralkatrész szaküzlet Krista Tamás vagyok, 25 éve élek egy somogyi kisvárosban, Tabon. Itt végeztem tanulmányaimat is a Rudnay középiskolában. Kereskedelemmel 16. éve foglalkozom. 1990-től 10 éven keresztűl, egy autóalkatrész kereskedésben dolgoztam eladóként. 2000-ben nyitottam saját üzletem, autó és motoralkatrésszel. A kezdet nehéz volt.
ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK, AMENNYIBEN NÁLUNK VÁSÁROL ÚJ MOTORKERÉKPÁRT ÜZEMANYAGTÉRÍTÉS ELLENÉBEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK ÖNNEK! BEÜZEMELÉSI KÖLTSÉGET TOVÁBBRA SEM SZÁMOLUNK FEL, CSAK A FELTÖLTÉSHEZ SZÜKSÉGES KENŐANYAGOT! Mobil: 06/20-562-4661
Kisvállalkozásként indult, motorszerviz és motorosbolt.
Üzemünk fö tevékenységi köre forgácsolt és mart alkatrészek gyártása. A Müforg Ezredév Kft. 1999-ben lett alapítva. Családi vállalkozásunk jelenleg 100 képzett alkalmazottat foglalkoztat három telephelyen.
motorkerékpár, aprilia, ducati, honda, yamaha, suzuki, kawasaki motorkerékpár, robogó és quad alkatrész forgalmazás, fékbetétek, olaj és levegőszűrők, láncok, lánckerekek, gumik, bukósisakok,
Cégünk legfontosabb feladatának a motorosok teljeskörű kiszolgálását tartja. A teljeskörű szervíz mellett, a legtöbb típushoz alkatrészt, gumit és kiegészítőket is kínálunk.
autóalkatrész, autóalkatrész kereskedelem gépjármű alkatrész, autóalkatrész kereskedelem, autó alkatrész, motorkerékpár alkatrész, babetta, simson, komar, octavia, skoda alkatrészek, bontott
A Gaál Autó Kft. 2005-től tevékenységét új és használt motorkerékpárok, robogók kereskedelmével, valamint ezek javításával bővítette
Cégünk motorosbolt üzemeltetésével foglalkozik.
A CSEKE Rt. a hazai kerékpár-nagykereskedelemben piacvezető szerepet tölt be. Tevékenységünk a kerékpárok, kerékpár-alkatrészek, - felszerelések és -tartozékok mellett fitness termékek forgalmazására terjed ki. A cég mintegy száz főt foglalkoztat budapesti és apostagi kereskedelmi telephelyein.Termékeinket elsősorban mintatermünkön és terítőhálózatunkon keresztül, a szakkereskedések számára értékesítjük. Emellett a nagyobb áruházláncok - Cora, Tesco, Metro, Hervis, Interspar, OBI, Praktiker, S&C, Keravill - számára is beszállítunk. Fokozatosan fejlődik export tevékenységünk elsősorban Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában erősítjük piaci jelenlétünket.
- YAMAHA SURMAN MULTI-MOTOR & BRINGA KFT.
PEST, 2370 DABAS, BARTÓK BÉLA ÚT 113/A
1 csillag 1 vélemény alapjánmotorkerékpár, yamaha motorkerékpárok, robogók, yamaha quadok, yamaha csónakmotorok, vízitermékek, alkatrészek, kiegészítők, felszerelések, motoros sport, túra, cross, és quad ruházat, hitere is,
Namoto Bikecenter ::: a Nissin fékalkatrészek és Silver emelőberendezések magyarországi forgalmazójának weboldala
A KTM, TRIUMPH, MOTO GUZZI motorok hivatalos forgalmazója vagyunk. Motoralkatrészek, Kiegészítők, tuning alkatrészek.
A Derbi cég gyökerei az 1922. évre nyúlnak vissza. Simeon Rabasa Singla ebben az évben alapította meg spanyolországi kerékpár gyártó üzemét.
motorkerékpár alkatrészek, importálás, motorkerékpár, motor, alkatrész, forgalmazó, motor akkumulátor, motor szerelés, motor kipufogó
Az Egümotors Bt. 1999 óta működik, de már 1987 óta gyűlnek a motoros tapasztalatok. Jelenleg 3 fővel dolgozunk: Gróf István - értékesítés, Pasler Norbert - szerviz, Varga Krisztina - adminisztráció, web. Célunk, hogy egyre növekvő készletünkkel minden igényt kielégítsünk. MINDENRE MEGTALÁLJUK A MEGOLDÁST!
A cég rövidített neve egy betűszó, ami fő munkatevékenységeink - a HŰtő, - Lámpatest - és LÖkhárítójavítás kezdőbetűiből állt össze. Jelenlegi tevékenységünk gyökerei kb. 20 évre nyúlnak vissza.
Fő tevékenységünk: motorkerékpár értékesítés
Volvo. Kia, Kymco Hyosung, Aprilia, Malaguti, Ducati márkák forgalmazója. Finanszírozási konstrukciók, tanácsadás, biztosítási ügyintézések (GFB, Casco). Minőségi szervizszolgáltatások (teljeskörű átvizsgálás, műszaki vizsgára való felkészítés)
Új motorok adás-vétele Használt motorok adás-vétele Bizományos értékesités Új alkatrészek értékesítése Bontott alkatrészek értékesítése beszerzése rövid határidővel Motoros ruházat és kiegészítők értékesítése
Kétkerék Betéti Társaság, Kétkerék Betéti Társaság
- YAMAHA MOTOR KARSAI KFT.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, BOCSKAI U 13.
4 csillag 1 vélemény alapjánCégünk Yamaha Márkakereskedés és szervizet üzemeltet.
Az 1920-as évek végén, az autógyárak világszerte megkezdték a tömegtermelést. Az előállításhoz szükséges részelemek teljes körű gyártása már akkoriban is megoldhatatlan feladatként jelentkezett és ennek kapcsán megjelentek az első beszállítók. Egyikőjük volt Robert Bosch.
- B.MOBIL MOTORKERÉKPÁR ÉS JÁRMŰALKATRÉSZ BOLT ÉS ROBOGÓ SZALON
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD, JÁSZI OSZKÁR ÚT 3. 1/104Képek (12)Cégünk 1991 óta működik. Jelenleg új Robogók és motorok értékesítésével, valamint alkatrész kínálattal raktárról (autó, motor, kerti gép, kerékpár, qvad) és egyébb kiegészítő dolgokkal! Motoros ruházatok, bukósisakok, minden mi kell a motorozáshoz! Mobil: 06/70-211-7766
motorkerékpár alkatrészek kereskedelme
Cégünk többek között az Aprilia motor márkakereskedés és szervizével foglalkozik.
- TAT-BAU 2000 ÉPÍTŐIPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, RÁKÓCZI ÚT 6.Autóalkatrész nagy- és kiskereskedelem, autójavítás, használt autó forgalmazása.
Robogók, motorok iletve azok alkatrészeinek importálása nagykereskedelme
Motorok Alkatrészek Bukósisakok
bőr, motorbontás, motoroscsizma, motoralkatrész, motorkerékpár, motorjavítás, motorszalon, motorosdzseki, ruházat, alkatrészek, használt motor, motor, bontott alkatrész, tuning alkatrészek,

