MOTOROK
328 találat MOTOROK kulcsszóra
Vállalkozásunk 1996-ban elsősorban az egészségügyi intézmények közbeszerzési eljárásainak törvény szerinti lebonyolítására alakult. 1997-ben kezdtünk foglalkozni orvosi műszerek és orvosi készülékek javításával. 2001 óta orvosi műszer kereskedelemmel is foglalkozunk. Tevékenységünk valamennyi területen elsősorban saját szakértőinkre (hivatalos közbeszerzési tanácsadó, orvos technológiai szakértő) támaszkodunk. Szükség esetén valamennyi területen magasan kvalifikált külső szakembereket tudunk bevonni a teljesítésbe.
Főként Veszprém megyére koncentráló autópiac portál, amely nemsokára fizikailag is jelen lesz Veszprémben! Magánszemélyeknek hirdetés feladása ingyenes!
Cégünk a következő fő tevékenységgel foglalkozik: megújuló, illetve alternatív energetikai berendezések forgalmazása, telepítése. A termékeket saját bemutatóteremben - működés közben - bemutatjuk. Megrendelőink között a lakosság mellett a társasházaknak és közületeknek is jelentős szerepet szánunk.
Kipi-Ker Plusz Kft. Polgárdi, Szabadság u. 53. Garázskapuk, Ipari kapuk, kapunyitó elektronikák forgalmazása, beépítése, szervizelése. Kerítések, kertkapuk, korlátok gyártása.
Motorszalon:Telefon: 00 36 52 486 888, Fax: 00 36 52 486 888 e-mail: motor@goldmotor.hu
- LEHR MOTOR MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ
SOMOGY, 8623 BALATONFÖLDVÁR, BUDAPESTI ÚT 100.
4 csillag 2 vélemény alapjánbukósisak, motorkozmetika, lízingelési lehetőség, motor javítás, használt motor, honda márkaképviselet, honda szerviz, új motor, honda kerékpár, motorszerviz, motoros ruha, motor kereskedelem,
1987 - ben alakult a társaság családi vállalkozásként. 1994 - ben épült a vizsgasor, ugyanebben az évben indult a vizsgáztatás a saját telephelyen. 1997 - ben megépült a fényezőkamra ezzel kibővült mai formájára a Takács Team Kft.
Motowell és Linea márkakeresekedés és márkaszerviz. Új robogók már 169 900.-Ft-tól!Hitelre is! Használt robogók és motorkerékpárok. Bizományos értékesítés, alkatrész, felszerelés, kiegészítők forgalmazása. Bármilyen robogó szervizelése valamint igény szerinti tuningolása. Hétfőtől péntekig 9:00-17:00, szombaton 8:00-12:00 Mobil: 06/30-9471-817
Minden autómárka minden autótípus javítását elvállaljuk! Ha járművemozgásképtelen, akkor el is szállíthatjuk autóját az autómentőnkkel
Egy szerviz kiválasztása minden autótulajdonos számára felelősségteljes döntés. E döntés meghozatalát több tényező is befolyásolhatja. Természetesen elsődleges a munka minősége és árfekvése, a rövid határidő és az ügyfélcentrikusság. Vannak azonban egyéb szempontok is, amelyek megkönnyíthetik a döntés meghozatalát. Nyitva tartási idő Hétköznap: 8:00 - 17:00 Szombat: Zárva Vasárnap: Zárva Cégünk vállalja minden típusú kerékpár, motorkerékpár, személyautó, kis- és nagy haszonjármű, busz, sport célú és személyszállító hajó, valamint minden típusú munkagép, kézikék-, kuplung-, gáz-, tolóhúzó- és szivatóbowdenjének, kilométeróra, és fordulatszámmérő spiráljának, valamint ipari kéziköszörűk spiráljainak gyártását, javítását és szervizelését. Valamint ablakemelő bowdenek és ablakemelő szerkezetek teljeskörű javítását, ezek ki- és beszerelését, bármilyen alkatrész pótlását garanciával.
Éjjel-nappal vállaljuk személygépkocsik, tehergépkocsik, buszok, hajók, motorok, munkagépek szállítását egész Európán belül 4, 5 tonnáig. Autómentés, autószállítás, gépjármű-indítás. Abschleppdienst. Breakdown Service. Önöknek lehetőséget kínálni arra, hogy kedvezményesen kipróbálják szolgáltatásunkat, melyet a nap 24 órájában vehetnek igénybe ügyfeleink! Ezen időszakban Budapesten belül 9.000 Ft + 20 % Áfa díj ellenében kínáljuk szolgáltatásunkat, amennyiben előző napon megrendeli azt! Kérem hivatkozzon hírdetésünkre!
Bosch márkaszervizünkben szinte minden adagolót, generátort és önindítót ki tudunk javítani, majd próbapadon beszabályozni. Speciális szaktudást igényel a hidrosztatikus hajtóművek javítása, felújítása. Az Linde, a Sauer-Danfoss és a többi hasonló gyártmány felújítását nagyigmándi szakműhelyünkben végezzük el. A felújított főegységekre 500 üzemóra, vagy 6 hónap jótállást nyújtunk.
A motorfelújító szakműhelyünkben az Iveco-Aifo, a Mercedes, a Perkins és a Rába motorok mellett szinte minden más dízelmotor felújítását is vállaljuk, melyek 10 üzemórás fékpadi kipróbálás és beállítás után kerülnek vissza a megbízókhoz.
Nagyigmándi javító- és gyártóüzemünk szolgáltatásai széleskörűek, a gyártmányai hiányt pótolnak. Kiemelt javítóüzemi szolgáltatásaink között megemlíthető a főegység-felújítás, ezen belül a motorok, adagolók, autó villamossági főegységek, a turbófeltöltők, és a hidrosztatikus hajtóművek felújítása, de ide tartozik a cséplődobok dinamikus kiegyensúlyozásának lehetősége is. Ezen a területen a minőségi szakmunkát segítik elő a különböző márkaszervizeink, amelynek keretében gyári kiképzésű szerelőink gyári technológiával, a gyártó által engedélyezett alkatrészekkel végzik munkájukat. A motorfelújító szakműhelyünkben az Iveco-Aifo, a Mercedes, a Perkins és a Rába motorok mellett szinte minden más dízelmotor felújítását is vállaljuk, melyek 10 üzemórás fékpadi kipróbálás és beállítás után kerülnek vissza a megbízókhoz.
Munkagépkínálatunk partnereink igényeinek teljes kiszolgálását biztosítja, a talajműveléstől a szérűmunkákig egyaránt. A vevőknél alkalmazott különféle növénytermesztési technológiákhoz a legkorszerűbb külföldi és a megbízható hazai munka- és célgépek széles választékát különböző árszinten és műszaki tartalommal forgalmazzuk. Ajánlatunkban szerepelnek az AMAZONE vetőgépek és műtrágyaszórók, a KUHN ekék és talajművelő eszközök, a HARDI permetezőgépek, a SEKO takarmánykeverő-kiosztó kocsik. Forgalmazzuk továbbá a VOGEL-NOOT és a KONGSKILDE talajművelő gépeket, a HEID magtisztítókat, a CIMBRIA toronyszárítókat. Kínálatunkban természetesen megtalálható a hazai mezőgépgyárak termékeinek szinte teljes választéka. Programunk tartalmazza a Kühne, a Rába, a Szolnoki Mezőgép, az Agrikon gyártmánysorát. Szakembereink felkészültek arra, hogy a leggazdaságosabb eszközökkel kialakítsák a partnereink körülményeinek és vetésszerkezetének legjobban megfelelő munkagépparkot.
mezőgazdasági gépek javítása, javítóüzemi szolgáltatások, autóvillamossági főegységek felújítása, motorfelújító szakműhely, motorok generáljavítása, gépdiagnosztika, turbófeltöltők, gyártóüzem,
Légkondicionált ügyfélvárónkban ingyenes Wi-Fi lehetőség és büfé található.Fő tevékenységünk az Aprilia motorkerékpárok szervizelése. Rendelkezünk az összes speciális és célszerszámmal, valamint a legmagasabb szintű diagnosztikai berendezéssel, hogy a kiszolgálás minősége mindig egyenletesen jó legyen. Szerelőink továbbképzése az Aprilia gyár oktatóközpontjában történik, így első kézből értesülünk a technikai-diagnosztikai újdonságokról. Azonnali, stabil alkatrész háttérrel rendelkezünk. Szervizszolgáltatásunk elengedhetetlen része a gumiszerelés és a szakszerű motormosás és ápolás.
Termékeink: - vadászati termékek (ruházat, kiegészítők, fegyverek, lőszerek) - kerékpárok, gyermek és felnőtt kivitelben, MTB, BMX - elektromos kerékpárok -új kis és nagytestű robogók - motorkerékpárok - bukósisakok - robogó és motorkerékpár alkatrészek - kerékpár alkatrészek - elektromos kerékpár alkatrészek - kerti gépek és alkatrészeik - radardetektorok -autóalkatrészek - szélvédőüvegek, karosszériaelemek - autó felszerelések - autóápolási felszerelések - optikai tuning alkatrészek - autó hifi termékek - elektromos kéziszerszámok - fitness és sporteszközök - kenőolajok és adalékanyagok forgalmazása - navigációs termékek és még nagyon sok autós, motoros, kerékpáros és műszaki termék! Nyitvatartásunk: Hétfőtől-Péntekig: 08:00 - 17:00-ig, Szombaton: 08:00 - 12:00-ig.
Mint bármely hasonló korú szaki, én is Skoda, Lada, Trabant motorok javításával foglalkoztam kezdetben. Mai szemmel diagnosztikai müszereim színvonala enyhén szólva is siralmas volt, Colortest "üveg gyertya", utánégetös Elkon CO-mérö, saját készítésü strobi, amely egy érdemei elismerése mellett nyugállományba vonultatott hajszárító házában nyert elhelyezést... Aztán - a 80-as évek elején - kezembe került egy német újság cikke a K-Jetronicról, ami meghatározta további szakmai pályafutásomat. A cikkböl ugyanis csak alig valamit értettem meg, felsöfokú szakmai végzettségem ellenére. Elhatároztam, hogy a benzinbefecskendezésröl megtanulok mindent, amit csak lehet. (Persze, ma már tudom, ez nem így müködik.) A helyzet nem volt azért egyszerü, hazánkban akkortájt csak néhány, mint érdekességet bemutató cikk volt hozzáférhetö.
- HÜSE AUTÓ-MOTOR-KERÉKPÁR SZAKÜZLET
HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN, BETHLEN U. 40.
5 csillag 1 vélemény alapjánAutóalkatrész kínálatunk: Keleti, nyugati, japán autóalkatrészek széles választéka raktárról, illetve rövid határidővel. Autóápolási és felszerelési cikkek, üléshuzatok, kiegészítők Vonóhorgok és tetőcsomagtartók személy- és kisteherautókra széles választékban raktárról kaphatók. Gumik, tömlők, lemezfelnik, alufelnik, sportkipufogók, ültetőrugók rendelhetők.
Választékunk sokrétű, kínálatunk folyamatosan bővül, vevőink igényeihez igazodva. Érdemes tehát ellátogatni hozzánk és megtekinteni széles kínálatunkat.
Az oldtimer autósok és motorosok érdekképviseletét a Magyar Autóklub látta el megalapítása óta. A kilencvenes évek második felére a személygépkocsi tulajdonosok számának jelentős növekedése miatt erre a területre egyre kevesebb figyelem jutott, ezért vetődött fel egy önálló szakmai és jogi érdekképviseleti szövetség megalapítása. Ez a tájékoztató írás ennek a munkának mozzanatait idézi fel. 1997-1999: A Szövetség létrehozásában érdekelt már működő klubok, egyesületek, magán személyek megkeresése. Munkacsoport szervezése az alapításhoz szükséges feltételek megteremtéséhez, melyek közül a legfontosabb az ALAPSZABÁLY szerkesztés volt. Ezt követte 1999. őszén az alapító közgyűlés összehívása. A MAVAMSZ országos szövetségként alakult 13 alapító szervezettel és 2000. január 3-án került bejegyzésre a Fővárosi Bíróságon.
Cégünk a Merkantil Bank, Lombard Leasing, PBL bankhitelekkel segíti az új és használt motorok vásárlóit. motorozáshoz többféle kiegészítőt árulunk. Több mint 100db-os bukósisak készletünkből válogathat az érdeklődő, mely lehet: AGV, FM, GREX, MDS, CAN.
A Landa Kft. fő tevékenységi köre kezdetben a keleti gépkocsik alkatrészeinek kis és nagykereskedelmi forgalmazása volt. 1996 óta a kínálat kibővült a nyugati és japán gépkocsik alkatrészeinek teljes választékával is. A fő tevékenység, az autóalkatrész kereskedelem mellett társaságunk foglalkozik vendéglátással valamint ingatlan bérbeadással is. 1999-2000. év folyamán az AGIP Hungária Rt-vel (akinek a kenőanyag-képviseletét is ellátjuk) közösen felépítettünk Zalaegerszegen egy franchise rendszerű üzemanyagtöltő állomást, majd ezt követően 2002-ben egyet Nagykanizsán illetve 2004-ben egyet Nagyatádon. 2001-től a CASTROL Hungária területi képviselői vagyunk. Mobil: 06-30/247-5693
Elektromos vezerlesek.
gépi berendezés, munkaerőgép, sebességváltó, függesztett, erdészeti, eke, rakodógép, munkagépek, mezőgazdasági, hidraulika, szerviz, teleszkópos, alkatrészek, bálázó, motorok, rakodók, rakodó, traktor
TARGONCA-TRAKTOR-MUNKAGÉP, ALKATRÉSZEK NAGYKERESKEDELMI ÁRON!
Cégünk vállalja, bármilyen típusú régi és új beépítésü kapuk eseti, vagy szerződéses karbantartását. A szerződéses karbantartás időtartama lehet: negyedéves, féléves, vagy éves.
Mobil: 06-70/944-0934 Rent a car, flottakezelés, gépkocsi és motorkerékpár javítás, új és használt gépkocsi és motorkerékpár értékesítés
Az A.O.Smith Corporation - központja: Milwaukee Wisconsin - világviszonylatban is vezető szerepet játszik a villamos motorgyártás és forgalmazás területén, átfogva a kismotoroktól a közepes mérettartományig terjedő sort, valamint a hermetikusan zárt motorok gyártását és forgalmazását; vezető képviselője továbbá az ipari- és háztartási-vízmelegítők gyártásának is.
Kisvállalkozásként indult, motorszerviz és motorosbolt.
A cég tevékenységét az alapítók szerszámgépgyártás és értékesítés területén szerzett tapasztalatait felhasználva, CNC szerszámgépek kereskedelmével és szervizével kezdte. Intertechnika kft
Hajtástechnika, pneumatika, hidraulika, csillapítástechnika, biztonságtechnika, automatizálás, hajtástechnikai gépelemek, emelő orsók, lineáris mozgató elemek, gázrugók, kuplungok, fékek, hajtóművek és villamosmotorok, autógáz...
alkatrész, autótartozék, tanácsadás, trend, parizsi, autószerviz, kishaszongépjármű, autó, autótermékek, motor, gépjárműjavítás, márkaképviselet, jármű, rally, autószalon, motowell robogók, autóteszt,
Agisys Kft.-t 1995-ben alapították a hajtás- és keveréstechnikában jártas mérnökök., AGISYS Hajtóművek - keverés, hajtástechnika, keveréstechnika, agisys, agiszisz obbanásbiztos, elektromotor elektromos motor, hajtóművek motorok
MELTRON ELEKTROMECHANIKAI TERMÉKGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. MELTRON HAJTÁS ÉS AUTOMATIZÁLÁS Cégünk elektronikával és hajtástechnikával foglalkozik. Tevékenységeink hajtástechnika. Termékeink/szolgatatásaink elektronikai tervezés, elektronika szerelés, fénycső, frekvenciaváltó, hajtástechnikai elem, hullámforrasztás, nyomtatott áramkör, nyomtatott áramkör kivitelezés.
Jelenleg az OLYMPS DOOR Közép-Európa legnagyobb garázskapu és kaputechnika forgalmazó vállalata. Garázskapuk gyártásán és forgalmazásán kívül kapunyitókat, kapu alkatrészeket, gyorskapukat és egyéb tartozékokat is forgalmazunk.
hómaró, építőipar, honda permetezők, kerti kisgép, nagykereskedő, szervíz szolgáltatás, honda egytengelyű traktor, honda fűnyírók, gép kölcsönzés, kéziszerszámok, honda szállítóeszköz, honda alkartész
A FLUIDPROGRESS Engineering kft magyar tulajdonú cég, mely több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a hidraulika és pneumatika területén.
Cégünk motorkerékpárok kereskedelmével és szervizelésével foglalkozik. Szalonunk elsősorban Kawasaki márkakereskedés és szerviz.
Kaputelefonok Cégünk kaputelefonok, videómegfigyelő rendszerek, kapunyitók, FEB zárak és ezek alkatrészeinek, tartozékainak forgalmazásával foglalkozik.
ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK, AMENNYIBEN NÁLUNK VÁSÁROL ÚJ MOTORKERÉKPÁRT ÜZEMANYAGTÉRÍTÉS ELLENÉBEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK ÖNNEK! BEÜZEMELÉSI KÖLTSÉGET TOVÁBBRA SEM SZÁMOLUNK FEL, CSAK A FELTÖLTÉSHEZ SZÜKSÉGES KENŐANYAGOT! Mobil: 06/20-562-4661
Cégünk magánszemélyek, és kereskedők részére kínál új, és használt termékeket.Mobil: 06/30-986-8757
Mezőgazdasági kisgépek, szivattyúk, fűnyírógépek, fűnyíró traktorok, kapálók, értékesítése, javítása, növényi tápok, műtrágyák, növényvédőszerek, fóliák, tömlők, kerti tóépítés és azok eszközeinek forgalmazása, telepíthető öntözőrendszerek forgalmazása, tervezése, kivitelezése. Szerviz: 94/505-831 WEBÁRUHÁZ: +3670-2-788-788
Villamos gépek, villanymotor forgalmazása. A Contradex Kft. élenjáró villanymotor gyártó cégek termékeit
Szolgáltatásunk:garázsajtók, lakossági billenő, -szakcionált, ipari szakcionált, kertkapuk. Nyílókapuk, tolókapuk, motorok-garázsnyitók, kapunyitók.
TORMATIC is the hungarian exclusive agency and manufacturer of TORMAX
A Turbine Parts Műszaki, Kereskedelmi és Tanácsadó Bt. 1997 elején lett alapítva. A cég munkatársai évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek elsősorban az energiaipar, illetve a gáz- és olajipar területein alkalmazott gázturbinás hajtások telepítése, tervezése, üzemeltetése és karbantartása területén.
A cég alapvetően mérnök-iroda és a GANZ daruk tervezésének és gyártásának folytatását biztosítja annak hagyományainak megőrzésével, de a konstrukciók továbbfejlesztésével. Ezen belül a GANZ daruk - melyekből több mint 3.500 darab van a világ különböző kikötőiben - alkatrészellátását, felújítását és korszerűsítését is megvalósítja és tudja biztosítani.
motor, akkumulátor felszerelés, robogók, motorok, gépjárművek kiskereskedelme, új új robogó, akkumulátor és szárazelem, használt, motor értékesítés, robogó, motor kereskedelem, motoros szemüveg,

