SZERVIZ NAGYKANIZSA
39 találat SZERVIZ kulcsszóra NAGYKANIZSA településen
A tv szerviz minden híradástechnikai készüléket javít, szervizel. Kiszállásos, helyszíni javítást is vállalok. Rövid határidő, korrekt ár és garancia. 25 éve a lakosság szolgálatában!
Mosógépek javítása, mosogatógépek javítása, szárítógépek javítása garanciával, Zala megyében. Hétvégén is, rövid határidővel. A megye egész területén csak 2000 FT a kiszállási díj. tel:06-20-387-58-14
rendezvény, szervezés, étterem, parti szervíz, parti, szerviz, party, partyszerviz
Moór Béla gépésztechnikus, autószerelő mester és Moór László autószerelő mester 1970-es évek elején, Nagykanizsán, az akkori a dél-nyugat dunántúli régióban egyedülálló motorfelújító műhelyben kezdték szakmai pályafutásukat. Saját műhelyt építve, kisiparosként, a rendszerváltás után vállakozóként, a kor szakmai kihívásainak megfeleve végezték a személy és kisteherutók karbantartását, javítását, motorjaik felújítását. Emellett számos szakmunkástanulót, leendő autószerelőt oktattak a szakma szeretetére ! A 2005-ös év jelentett fordulópontot, Moór Béla egyéni vállakozásának utódjaként András és Attila fiaival, megalapította a Moór kft.-t, mely a Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Központ -ban kezdte meg és ma is folytatja működését. Nyitvatartás: H-P: 8-17, SZ: 8-12
- QUALIWELD WELDING & TRADE KFT.
ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, CAMPING U. 0404/1 HRSZ.
2 csillag 1 vélemény alapjánHegesztő célgépek tervezése, gyártása, Hegesztő berendezések, hegesztőanyagok, hegesztési segédanyagok kis és nagykereskedelme, Hegesztési szaktanácsadás, Országos hegesztőgép szervizhálózat
nyomtató, szerviz, fax, eladás, faxgép, irodatechnika, számítógép, fénymásoló gép, szoftver készítés, szoftverfejlesztés, számítástechnika, számítástechnikai hálózatépítés, számítástechnikai
pénztárgép szerviz, szerviz, tintapatron, számítástechnika, pénztárgép
Vízkezelés, vízlágyítás, víztisztítás, vízszűrés.
autómentő, autó, kölcsönző, alkatrész, javítás, karosszéria, adás vétel, vétel, ford, szerviz, márkaszervíz, márkakereskedés, márkaképviselet, autómentés, kölcsönzés, gépjármű értékesítő, autó mentés,
Hidegen-melegen számíthat ránk.Teljeskörű kivitelezés és szerelés.Készülékeinkre garanciát vállalunk. Háztartási gázkészülékek és klimaberendezések az Ön igénye szerint.
szélvédő csere, szélvédő, sérült, biztosítási ügyintézés, alvázvédelem, káresemény, javítás, fényezés, szélvédőcsere, karambolos autók javítása, polírozás, műanyag javítás, karosszéria javítás, törött
Zalagáz Kft - vízmelegítő, konvektor, tűzhely, kazán, gázszerelés
Mobil elérhetőségónk:30/901-0802
Autoszerviz
A TERMOSZERVÍZ Kft. jelenlegi formájában 1991 februárjától működik, a PROMETHEUS TTV. Nagykanizsai kirendeltsége, (a Kft. két alapító tagja húsz éve foglalkozik tüzeléstechnikával és tüzelőberendezésekkel) illetve a TERMOKER Kft. szervízének utódaként. Korábban országos szervízhálózatként, jelenleg már csak Nagykanizsán működő TERMOSZERVÍZ dinamikusan fejlődik, országosan ismert és elismert vállalat lett. A jelenlegi létszám 19 fő.
- RST COMPUTER SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET ÉS SZERVIZ KKT.
ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, JÓKAI ÚT 1/B
5 csillag 1 vélemény alapjánSzámítógépek, alkatrészek, nyomtatók, tintapatronok, fénymásolók, jogtiszta szoftverek.
viking, szerviz, murray, briggs stratton
- FIAT gépjárművek garanciális és garancián túli márka szervizelése - FIAT Professional gépjárművek garanciális és garancián túli márka szervizelése - Volkswagen gépjárművek garanciális és garancián túli márka szervizelése - Skoda gépjárművek garanciális és garancián túli márka szervizelése - Volkswagen Haszon gépjárművek márka szervizelése - Márka független szerviz - Műszaki vizsgáztatás - Karosszériajavítások - Karambolos kárügyintézés és javítás - Légkondicionáló berendezés javítása, karbantartása - Kézi autómosás - Futómű ellenőrzése és javítása - Gumiabroncsok ápolása, cserélése - Autóvillamosság - Fényezés - Tartozékok és kiegészítők megrendelése, beszerelése - Autó ápolás - Gépjármű beszerzés - Autó forgalomba helyezése - Csereautó, Hozom- Viszem szolgáltatással - Assistance szolgáltatás - Gumiabroncsok szezonális cserében, raktározásában - Flotta analízis
szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, importőr, alkatrész, kávé, szerviz, kávéautomata, italautomata
stihl fűrész, láncfűrész alkatrész, új kisgép, kisgép szerviz, alkatrészbolt, fűnyíró alkatrész, kertigép szerviz, windsor, használt stihl, fűnyíró szerviz, kertbarát bolt, használt stihl fűrész
autóvillamosság, porlasztók, szerviz, klímatisztítás, zöldkártya, benzines, centírozás, személygépkocsi javítás, futómű, tachográf, klímatöltés, autójavítás, karosszéria javítás, porlasztó, tachográf
- ANGYALOSI AUTÓHÁZ KFT.-BMW HIVATALOS MÁRKASZERVIZ
ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, TELEKI U. 21.
5 csillag 1 vélemény alapjánMobil elérhetőségünk: 20/4800-700, Munkafelvétel: 93/536-580 Alkatrész értékesítés: 93/510-280Az Angyalosi Autóház Kft. Nagykanizsán, a 7-es (kaposvári) főútvonal nagykanizsai szakasza és a már elkészült M7-es autópálya mentén található, a Balaton és a letenyei horvát határátkelőhely közötti útszakaszon. A dinamikusan fejlődő, korábban Automobil Center néven ismert Angyalosi Autóház Kft. Magyarország legrégebbi hivatalos BMW Márkaszervize, amely már 1991. óta várja kedves ügyfeleit. Fő profilunk a használtautó-értékesítés és a teljes körű szervizelés. Cégünk világszinten elismert prémium, felső- és középkategóriás használt autókkal, a legmodernebb szervizberendezésekkel és kiválóan képzett szakemberekkel áll az ügyfelek rendelkezésére. A 100%-ban magántulajdonban lévő Angyalosi Autóház Kft. legfőbb erénye a családias légkör, a személyes kontaktus és a minőségi szolgáltatás.
- AUTÓVILLAMOSSÁG VARGA "BENDIX" INDÍTÓMOTOR ÉS GENERÁTOR SZERVÍZ
ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, HONVÉD UTCA 30
5 csillag 1 vélemény alapjánAutóvillamosság, hibakeresés és javítás, új és felújított indítómotorok és generátorok javítása, ezek alkatrészeinek forgalmazása. Digitális kilométerórák javítása, beállítása, beszabályzása. Autódiagnosztika, hibakódok behatárolása, törlése. META autóriasztó területi képviselet. Autópályán elektromos hibából elromlott autók szakszerű javítása.
Iroda-, számítás- és másolástechnikai eszközök kereskedelme, szervize, bérbeadása
szerviz, vízkezelő berendezések gyártása
műanyag javítás, műanyag hegesztés, diagnosztika, gyors szerviz, motordiagnosztika, szerviz, műanyaghegesztés, autószerelés, karosszéria javítás
Vízkezelés, vízlágyítás, víztisztítás, vízszűrés.
Cégünk 1991. december 31-én alakult, elsősorban nagykereskedelmi tevékenységre, több, különböző profillal. A forgalmazott termékek között az alapítástól kezdve szerepelt az AUMA RIESTER KG. által gyártott hajtóműcsalád.
- PROCOMP SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS ELEKTRONIKAI KFT.
ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, KIRÁLY U. 31
5 csillag 1 vélemény alapjánCégüknk fő profilja az elektronika.
A Schmell-Novák Kft. 1995-ben kezdte meg működését, mint Volkswagen márkaképviselet és márkaszerviz.
Vízkezelő berendezések gyártása, javítása, karbantartása.
Gumiboltunk a Kanizsa kártyával rendelkező vásárlóink részére további kedvezményeket biztosít.
Az Amplifon egy milánói központtal rendelkező multinacionális vállalat, a világ vezető hallókészülék forgalmazója. 2005-ben az Amplifon 550 millió Euro üzleti forgalmat realizált, 520 000 hallókészüléket értékesítve nemzetközi hálózatán keresztül, melyet 2 200 szaküzlet, 3 000 egészségügyi központ, 2 100 forgalmazó partner és 2 500 hallókészülék specialista alkot 12 országban. Olaszországon kívül, ahol a piac 45%-át birtokolja, jelen van az Egyesült Államokban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, az Egyesült Királyágban, Írországban, Spanyolországban, Portugáliában, Svájcban, Magyarországon, Németországban, Kanadában és Egyiptomban. Az Amplifon Csoport fő tevékenysége a hallókészülék forgalmazás és illesztés valamint az ehhez kapcsolódó minőségi szolgáltatások nyújtása. www.amplifon.com
autófényezés, autójavítás, autó szerelő, karosszéria javítás, autófényező, autófényező műhely, szélvédő javítás, autószerelés, karosszéria, autószervíz, autószerelő, karosszériás, karosszériajavítás,
gumiszerelés, computeres futóműbeállítás, gumiabroncs értékesítés, centrírozás, futóműjavítás, autószerviz
traktor akkumulátor, tehergépkocsi akkumulátor, varta, szgk akkumulátorok, jász, munkagép akkumulátor, motor akkumulátorok, kamion akkumulátor, busz akkumulátor, perion, zap, meghajtó akkumulátor,
Honda Nagykanizsa :Globális szemléletmódunkat fenntartva arra törekszünk, hogy a legmagasabb minőségi színvonalú termékeket elérhető áron értékesítsük világszerte.
Kávéáru forgalmazása, kávégépek forgalmazása, bérbeadása, szervizelése
Cégünk hivatalos THOMSON márkaszerviz.Nagykanizsa

