NAGYOT HALLÁS


60 találat NAGYOT HALLÁS kulcsszóra

  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT-CSABA CENTER
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, ANDRÁSSY UTCA 37-43.

    A Viton Hallókészülékek Kft az elsők között, 1992-ben alakult abból a célból, hogy a nagyothallókat magas színvonalon lássa el a nemzetközileg is elismert magyar hallásgondozás hagyományait alapul véve, a korszerű technológia és jó minőségű hallókészülékek segítségével. Az általunk forgalmazott osztrák Viennatone hallókészülékek több, mint 30 évig, megszűnésükig voltak jelen Magyarországon, a páciensek és a szakemberek legnagyobb megelégedésére. Működésünk első éveiben az osztrák Viennatone márka kizárólagos képviselőjeként különböző kórházak hallásvizsgáló állomásain keresztül forgalmaztuk a hallókészülékeket, ám ezek mellett 1996-ban megnyílt első audiológiai szakrendelőnk Budapesten, az Andrássy úton. Ingyenes Zöld Számunk: 06-80/911-911


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT GYŐRI HALLÁSCENTRUM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, LIEZEN-MAYER U. 97/A

    Szakembereink célja és feladata, hogy megoldják A Pannon Halláscentrumok Kft 2008-ban alakult azzal a céllal, hogy - az alapítok több mint egy évtizedes szakmai múltja és tapasztalata alapján - támogatást nyújtson a hallókészülék forgalmazói szegmensben működő vállalkozások számára. Fő feladatunk az egységes hallókészülék forgalmazási feltételek és működési keretek kialakítása és folyamatos biztosítása. Célunk, hogy a rendszerhez csatlakozó cégek szaküzletei a Pannon csoport egységes szakmai és gazdasági protokollja alapján végezhessék tevékenységüket. A kereskedelmi és logisztikai feladatokon kívül, cégünk jelentős marketing tevékenységet is végez partnerei számára.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT.DEBRECEN
    HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN, BETHLEN G. U. 6-8.

    Ingyenesen hívható központi ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-80-20-44-89 A Pannon Halláscentrumok Kft 2008-ban alakult azzal a céllal, hogy - az alapítok több mint egy évtizedes szakmai múltja és tapasztalata alapján - támogatást nyújtson a hallókészülék forgalmazói szegmensben működő vállalkozások számára. Fő feladatunk az egységes hallókészülék forgalmazási feltételek és működési keretek kialakítása és folyamatos biztosítása. Célunk, hogy a rendszerhez csatlakozó cégek szaküzletei a Pannon csoport egységes szakmai és gazdasági protokollja alapján végezhessék tevékenységüket. A kereskedelmi és logisztikai feladatokon kívül, cégünk jelentős marketing tevékenységet is végez partnerei számára.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT EGER HALLÁSKÖZPONT
    HEVES, 3300 EGER, TÖRVÉNYHÁZ U. 11

    Kérjen időpontot az ingyenesen hívható zöldszámon: 06-80-20-44-89 Cégünknél a teljes körű audiológiai (hallás-) kivizsgálás és az akusztikai rehabilitáció egy helyen történik. Kollégáink mindkét szakterületen képesítést szereznek. A megszerzett minősítés garantálja, hogy a választott terméket csak olyan szakember illesztheti, aki erre megfelelően felkészült. Természetesen folyamatosak a továbbképzések és vizsgák hazai és külföldi szakemberek bevonásával. Ezt a rendszert cégünk Magyarországon egyedül alkalmazza. Átfogó termékkínálat mely tartalmazza a hallásjavító készülékek teljes skáláját (analóg és digitális jelfeldolgozású, fülbehelyezhető, fül mögötti és dobozos hallókészülékek stb.), illesztékeket, elemeket, ápoló- és tisztítószereket, halláspótló segédeszközöket, speciális, hallást segítő eszközöket, fülzúgás-terápiás készülékeket ? tehát mindent, mely a tökéletes hallásjavításhoz szükséges. Ezek a termékek a világ vezető gyártóitól származnak.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT OROSZLÁNYI HALLÁSCENTRUM
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2840 OROSZLÁNY, ALKOTMÁNY ÚT 2.

    Célunk, hogy a rendszerhez csatlakozó cégek szaküzletei a Pannon csoport egységes szakmai és gazdasági protokollja alapján végezhessék tevékenységüket. A kereskedelmi és logisztikai feladatokon kívül, cégünk jelentős marketing tevékenységet is végez partnerei számára.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT PÉCSI HALLÁSCENTRUM
    BARANYA, 7623 PÉCS, BAJCSY-ZS. U. 9.

    Feladatunk az érintettek gondozása, hogy az életminőségük javuljon.(hallókészülék, hallásvizsgálat).Szakembereink célja és feladata, hogy megoldják Ügyfeleink hallásproblémáját, az érintettek igényeinek teljes körű figyelembevételével és közreműködésével.


  • nagyot halló, elem hallókészülékbe, tisztítószer, hallás centrum, amplifon hallásközpont, amplifon magyarország, viton, nagyothalló, viennatone hallókészülék, hallásjavítás, gyerek hallókészülék,


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT-HŐSÖK TERE
    1238 BUDAPEST, HŐSÖK TERE 14.

    halló készülék javítása, viennatone hallókészülék, hallás centrum, hallókészülék tartozék, hallókészülék javítás, amplifon magyarország, hallókészülék tanácsadás, hallókészülék centrum, tisztítószer,


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT-NYÍREGYHÁZA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, SZENT ISTVÁN U.1.

    Hívja ingyenesen ZÖLD SZÁMUNKAT!: 06-80/911-911 36 hallásgondozó szalonunkban egy helyen megtalálható mindaz, amire a hallás-problémák kiküszöbölésével kapcsolatban szükség lehet: szakorvosi vizsgálat, hallásvizsgálat, beszédértés vizsgálat (szükség esetén audio-vizuális eszközökkel támogatva), küszöb feletti vizsgálatok, tympanometria, fülzúgás tanácsadás, hallókészülék értékesítés, fülilleszték-készítés, tartozék- és elem forgalmazás.


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI KÖRÚT 4.

    Az Amplifon-szemlélet szerint az ügyfél szolgálata az alábbi elemekből áll: meghallgatni az ügyfelet felmérni és elemezni életmódbeli és egyéni szükségleteit a megoldást ezen szükségletekhez igazítani az ügyfél szükségletei irányában folyamatosan új szolgáltatásokat és megoldásokat fejleszteni tartós együttműködést felépíteni az ügyféllel, kezdve a nyújtott szolgáltatással, s kiterjeszteni ezt egy hosszú távú, megbízható kapcsolattá.



  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT KECSKEMÉTI HALLÁSCENTRUM
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, HORNYIK J. U. 3.

    Ingyenesen hívható központi ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-80-20-44-89 . Fő feladatunk az egységes hallókészülék forgalmazási feltételek és működési keretek kialakítása és folyamatos biztosítása. Célunk, hogy a rendszerhez csatlakozó cégek szaküzletei a Pannon csoport egységes szakmai és gazdasági protokollja alapján végezhessék tevékenységüket. A kereskedelmi és logisztikai feladatokon kívül, cégünk jelentős marketing tevékenységet is végez partnerei számára.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT SZEKSZÁRDI HALLÁSCENTRUM
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, HOLUB JÓZSEF U. 12.

    Célunk, hogy a rendszerhez csatlakozó cégek szaküzletei a Pannon csoport egységes szakmai és gazdasági protokollja alapján végezhessék tevékenységüket. A kereskedelmi és logisztikai feladatokon kívül, cégünk jelentős marketing tevékenységet is végez partnerei számára.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT TATABÁNYAI HALLÁSCENTRUM
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, GYŐRI ÚT. 1.

    Kérjen időpontot az ingyenesen hívható zöldszámon: 06-80-20-44-89 Ügyfeleink hallásproblémáját, az érintettek igényeinek teljes körű figyelembevételével és közreműködésével. Feladatunk az érintettek gondozása, hogy az életminőségük javuljon.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT SZEGEDI HALLÁSCENTRUM
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, HONVÉD TÉR 5/B.

    Ügyfélközpontú bánásmód melynek célja, hogy a hozzánk forduló mindig érezze, hogy igényei messzemenő figyelembevételével számunkra Ő és problémája megoldása a legfontosabb feladat. Kollégáink empatikus magatartása sokszor nemcsak a hallásproblémák orvoslására irányul, hanem az egyén mentális (lelki) gondozására is. Családias, kulturált, meghitt légkör mely segíthet abban, hogy könnyebb legyen a panaszok feltárása. A megfelelő légkör segítségével kialakulhat az ellátott és az ellátó között egy családias, bizalmi kapcsolat, mely a sikeres hallókészülék-illesztés alapfeltétele. Magasszintű szakmai felkészültség melynek hátterét a nemzetközi szakmai minősítési rendszer teremti meg. Cégünknél a teljes körű audiológiai (hallás-) kivizsgálás és az akusztikai rehabilitáció egy helyen történik. Kollégáink mindkét szakterületen képesítést szereznek. A megszerzett minősítés garantálja, hogy a választott terméket csak olyan szakember illesztheti, aki erre megfelelően felkészült.


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT-BUDAÖRS
    PEST, 2040 BUDAÖRS, SZABADSÁG ÚT 14.

    hallókészülék eladás, hallás károsodás, hallókészülék szervíz, hallásjavítás, viton, halló készülék eladás, amplifon magyarország, hallókészülék, tisztítószer, halló készülék javítása, gyerek


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- TAPOLCA
    VESZPRÉM, 8300 TAPOLCA, KOSSUTH U. 8.

    Gyermekkorban A gyermekkor azon időszakában jelentkező hallásproblémák elhanyagolása, amikor a gyermek még nem tud beszélni, befolyásolhatja a beszédtanulás és a hangképzés folyamatát. A beszélni már tudó gyermekeknél jelentkező halláskárosodás gátolhatja a szóbeli kommunikációt. A tanulási folyamat mindkét esetben változó mértékű nehézségekkel jár, és esetleg káros hatással lesz a gyermek értelmi és szociális fejlődésére. A korai felismerés és, szükséges esetben, a korai hallókészülék-használat illetve a megfelelő rehabilitáció nélkülözhetetlen feltételei a beszédproblémák megelőzésének, amely a kognitív, érzelmi és társas fejlődés alapja.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT. BUDAPEST
    1123 BUDAPEST, MAGYAR JAKOBINUSOK TERE 2-3.

    Ügyfélközpontú bánásmód melynek célja, hogy a hozzánk forduló mindig érezze, hogy igényei messzemenő figyelembevételével számunkra Ő és problémája megoldása a legfontosabb feladat. Kollégáink empatikus magatartása sokszor nemcsak a hallásproblémák orvoslására irányul, hanem az egyén mentális (lelki) gondozására is. Családias, kulturált, meghitt légkör mely segíthet abban, hogy könnyebb legyen a panaszok feltárása. A megfelelő légkör segítségével kialakulhat az ellátott és az ellátó között egy családias, bizalmi kapcsolat, mely a sikeres hallókészülék-illesztés alapfeltétele. Cégünknél a teljes körű audiológiai (hallás-) kivizsgálás és az akusztikai rehabilitáció egy helyen történik. Kollégáink mindkét szakterületen képesítést szereznek. A megszerzett minősítés garantálja, hogy a választott terméket csak olyan szakember illesztheti, aki erre megfelelően felkészült. Természetesen folyamatosak a továbbképzések és vizsgák hazai és külföldi szakemberek bevonásával.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT SZOLNOKI HALLÁSCENTRUM
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZAPÁRY ÚT 16.

    A Pannon Halláscentrumok Kft 2008-ban alakult azzal a céllal, hogy - az alapítok több mint egy évtizedes szakmai múltja és tapasztalata alapján - támogatást nyújtson a hallókészülék forgalmazói szegmensben működő vállalkozások számára. Fő feladatunk az egységes hallókészülék forgalmazási feltételek és működési keretek kialakítása és folyamatos biztosítása.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT SZOMBATHELYI HALLÁSCENTRUM
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZÉLL KÁLMÁN U. 8.

    Fő feladatunk az egységes hallókészülék forgalmazási feltételek és működési keretek kialakítása és folyamatos biztosítása. Ingyenesen hívható központi ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-80-20-44-89 A Pannon Halláscentrumok Kft 2008-ban alakult azzal a céllal, hogy - az alapítok több mint egy évtizedes szakmai múltja és tapasztalata alapján - támogatást nyújtson a hallókészülék forgalmazói szegmensben működő vállalkozások számára.


  • Családias, kulturált, meghitt légkör mely segíthet abban, hogy könnyebb legyen a panaszok feltárása. A megfelelő légkör segítségével kialakulhat az ellátott és az ellátó között egy családias, bizalmi kapcsolat, mely a sikeres hallókészülék-illesztés alapfeltétele. Ügyfélközpontú bánásmód melynek célja, hogy a hozzánk forduló mindig érezze, hogy igényei messzemenő figyelembevételével számunkra Ő és problémája megoldása a legfontosabb feladat. Kollégáink empatikus magatartása sokszor nemcsak a hallásproblémák orvoslására irányul, hanem az egyén mentális (lelki) gondozására is.


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT -BÉCSI ÚT
    1036 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 52.

    viennatone hallókészülékek, hallás vizsgálat, viennatone hallókészülék, hallókészülék javítás, hallókészülék tanácsadás, hallás javítás, gyerek hallókészülék, hallókészülék forgalmazás, hallókészülék


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- KECSKEMÉT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KÁPOLNA U.2.

    amplifon hallásközpont, hallókészülék javítás, halló készülék eladás, hallókészülék forgalmazás, nagyot halló, viton hallókészülékek kft, viton, hallókészülék, tisztítószer, gyermek hallókészülék,


  • AMPLIFON MAGYARORSZÁG KFT-LURDY HÁZ IRODAKÖZPONT
    1097 BUDAPEST, KÖNYVES KÁLMÁN KRT. 12-14.

    Cégünk egy 1992-ben létrejött, budapesti székhelyű hallásgondozó társaság. Célunk a hallásproblémákkal küszködők minőségi ellátása mind termékek, mind szolgáltatások terén.


  • Cégünk egy 1992-ben létrejött, budapesti székhelyű hallásgondozó társaság. Fülzúgás terápia (1) 269-5367 Cochlear és BAHA Központ (1) 269-0597


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, DR. KOVÁCS PÁL U. 1.

    nagyothalló, viton hallókészülékek kft, hallókészülék, hallókészülék forgalmazás, hallókészülék eladás, hallókészülék tanácsadás, gyerek hallásvizsgálat, hallásjavítás, hallásgondozás, hallókészülék


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- RÁKOSPATAK U
    1142 BUDAPEST, RÁKOSPATAK U.101.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    amplifon hallásközpont, hallókészülék programozása, hallókészülék tartozék, amplifon magyarország, halló készülék eladás, halló készülék javítása, viennatone hallókészülékek, hallókészülék szervíz,


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, VAY ADÁM KRT. 8. NYÍREGYHÁZA

    Ingyenesen hívható központi ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-80-20-44-89


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT.BÉKÉSCSABA
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, MUNKÁCSY U.3.

    Szakembereink célja és feladata, hogy megoldják Ügyfeleink hallásproblémáját, az érintettek igényeinek teljes körű figyelembevételével és közreműködésével. Feladatunk az érintettek gondozása, hogy az életminőségük javuljon.(hallókészülék, hallásvizsgálat) Ingyenesen hívható központi ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-80-20-44-89


  • Feladatunk az érintettek gondozása, hogy az életminőségük javuljon.(hallókészülék, hallásvizsgálat) Szakembereink célja és feladata, hogy megoldják Ügyfeleink hallásproblémáját, az érintettek igényeinek teljes körű figyelembevételével és közreműködésével.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT SÁROSPATAKI HALLÁSCENTRUM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3950 SÁROSPATAK, COMENIUS U. 16.

    Kérjen időpontot az ingyenesen hívható zöldszámon: 06-80-20-44-89 Szakembereink célja és feladata, hogy megoldják Ügyfeleink hallásproblémáját, az érintettek igényeinek teljes körű figyelembevételével és közreműködésével. Feladatunk az érintettek gondozása, hogy az életminőségük javuljon.(hallókészülék, hallásvizsgálat)


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT SZÉKESFEHÉRVÁRI HALLÁSCENTRUM
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, PIAC TÉR 28.

    Ingyenesen hívható központi ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-80-20-44-89 Szakembereink célja és feladata, hogy megoldják Ügyfeleink hallásproblémáját, az érintettek igényeinek teljes körű figyelembevételével és közreműködésével.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT ZALAEGERSZEGI HALLÁSCENTRUM
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, KOSSUTH LAJOS U. 56.

    Szakembereink célja és feladata, hogy megoldják Ügyfeleink hallásproblémáját, az érintettek igényeinek teljes körű figyelembevételével és közreműködésével. Feladatunk az érintettek gondozása, hogy az életminőségük javuljon. Kérjen időpontot az ingyenesen hívható zöldszámon: 06-80-20-44-89


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- KAPOSVÁR
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, IRÁNYI DÁNIEL U. 10.

    A Viton Hallókészülékek Kft az elsők között, 1992-ben alakult abból a célból, hogy a nagyothallókat magas színvonalon lássa el a nemzetközileg is elismert magyar hallásgondozás hagyományait alapul véve, a korszerű technológia és jó minőségű hallókészülékek segítségével.


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT-MARGIT KRT.
    1024 BUDAPEST, MARGIT KÖRÚT 31-33.

    Cégünk az AMPLIFON MAGYARORSZÁG KFT. hallókészülékek forgalmazásával és javításával foglalkozik.


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- MISKOLC
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3534 MISKOLC, VÁROSHÁZ TÉR 22.

    A Viton Hallókészülékek Kft az elsők között, 1992-ben alakult abból a célból, hogy a nagyothallókat magas színvonalon lássa el a nemzetközileg is elismert magyar hallásgondozás hagyományait alapul véve, a korszerű technológia és jó minőségű hallókészülékek segítségével. Az általunk forgalmazott osztrák Viennatone hallókészülékek több, mint 30 évig, megszűnésükig voltak jelen Magyarországon, a páciensek és a szakemberek legnagyobb megelégedésére.


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- PÉCS
    BARANYA, 7621 PÉCS, RÁKÓCZI ÚT 35-37.

    hallókészülék tanácsadás, hallás centrum, nagyothalló, hallás javítás, hallásvizsgálat, hallókészülék javítás, amplifon hallásközpont, gyermek hallókészülék, viennatone hallókészülékek, gyerek


  • Ingyenesen hívható központi ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-80-20-44-89 Kérjen időpontot az ingyenesen hívható zöldszámon. A Pannon Halláscentrumok Kft 2008-ban alakult azzal a céllal, hogy - az alapítok több mint egy évtizedes szakmai múltja és tapasztalata alapján - támogatást nyújtson a hallókészülék forgalmazói szegmensben működő vállalkozások számára. Fő feladatunk az egységes hallókészülék forgalmazási feltételek és működési keretek kialakítása és folyamatos biztosítása. Célunk, hogy a rendszerhez csatlakozó cégek szaküzletei a Pannon csoport egységes szakmai és gazdasági protokollja alapján végezhessék tevékenységüket. A kereskedelmi és logisztikai feladatokon kívül, cégünk jelentős marketing tevékenységet is végez partnerei számára.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT MISKOLCI HALLÁSCENTRUM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, ARANY J. ÚT 11-13.

    Kérjen időpontot az ingyenesen hívható zöldszámon: 06-80-20-44-89


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT SOPRONI HALLÁSCENTRUM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, TORNA U. 3.

    Családias, kulturált, meghitt légkör mely segíthet abban, hogy könnyebb legyen a panaszok feltárása. A megfelelő légkör segítségével kialakulhat az ellátott és az ellátó között egy családias, bizalmi kapcsolat, mely a sikeres hallókészülék-illesztés alapfeltétele. Magasszintű szakmai felkészültség melynek hátterét a nemzetközi szakmai minősítési rendszer teremti meg. Cégünknél a teljes körű audiológiai (hallás-) kivizsgálás és az akusztikai rehabilitáció egy helyen történik. Kollégáink mindkét szakterületen képesítést szereznek. A megszerzett minősítés garantálja, hogy a választott terméket csak olyan szakember illesztheti, aki erre megfelelően felkészült. Természetesen folyamatosak a továbbképzések és vizsgák hazai és külföldi szakemberek bevonásával. Ezt a rendszert cégünk Magyarországon egyedül alkalmazza.


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT-EGER
    HEVES, 3300 EGER, KNÉZICH KÁROLY U.18.

    Zöld számunk: 06-80/911-911


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- BUDAPEST ÁRKÁD
    1148 BUDAPEST, ŐRS VEZÉR TERE 3.

    Ingyenesen Hívható ZÖLD SZÁMUNK:06-80/911-911 Cégünk az AMPLIFON MAGYARORSZÁG KFT. hallókészülékek forgalmazásával és javításával foglalkozik.


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- SZÉKESFEHÉRVÁR
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, VÁRKÖRÚT 56.

    Anyavállalatunk, az olaszországi Amplifon S.p.A. 1950-ben alakult, így immár 60 éve szolgálja a jó hallás ügyét. Célunk a hallásproblémákkal küszködők minőségi ellátása mind termékek, mind szolgáltatások terén. 36 hallásgondozó szalonunkban egy helyen megtalálható mindaz, amire a hallás-problémák kiküszöbölésével kapcsolatban szükség lehet: szakorvosi vizsgálat, hallásvizsgálat, beszédértés vizsgálat (szükség esetén audio-vizuális eszközökkel támogatva), küszöb feletti vizsgálatok, tympanometria, fülzúgás tanácsadás, hallókészülék értékesítés, fülilleszték-készítés, tartozék- és elem forgalmazás.


  • Akácfa u. 54. Gyermek ellátásával foglalkozunk.Kérjen időpontot az ingyenesen hívható zöldszámon: 06-80-20-44-89 Szakembereink célja és feladata, hogy megoldják Ügyfeleink hallásproblémáját, az érintettek igényeinek teljes körű figyelembevételével és közreműködésével. Feladatunk az érintettek gondozása, hogy az életminőségük javuljon.(hallókészülék, hallásvizsgálat)


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- AURÓRA U.
    1084 BUDAPEST, AURÓRA U. 22-28.

    A Viton Hallókészülékek Kft az elsők között, 1992-ben alakult abból a célból, hogy a nagyothallókat magas színvonalon lássa el a nemzetközileg is elismert magyar hallásgondozás hagyományait alapul véve, a korszerű technológia és jó minőségű hallókészülékek segítségével. Az általunk forgalmazott osztrák Viennatone hallókészülékek több, mint 30 évig, megszűnésükig voltak jelen Magyarországon, a páciensek és a szakemberek legnagyobb megelégedésére. Működésünk első éveiben az osztrák Viennatone márka kizárólagos képviselőjeként különböző kórházak hallásvizsgáló állomásain keresztül forgalmaztuk a hallókészülékeket, ám ezek mellett 1996-ban megnyílt első audiológiai szakrendelőnk Budapesten, az Andrássy úton. Ingyenes Zöld Számunk: 06-80/911-911


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- LENTI
    ZALA, 8960 LENTI, KOSSUTH L. U. 10.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    eladás, hallókészülék tanácsadás, hallókészülék forgalmazás, hallás javítás, elem, gyermek hallókészülék, viton hallókészülékek kft, halló készülék, halló készülék javítása, hallás centrum, tanácsadás


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- NAGYKANIZSA
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, FŐ UTCA 6

    Az Amplifon egy milánói központtal rendelkező multinacionális vállalat, a világ vezető hallókészülék forgalmazója. 2005-ben az Amplifon 550 millió Euro üzleti forgalmat realizált, 520 000 hallókészüléket értékesítve nemzetközi hálózatán keresztül, melyet 2 200 szaküzlet, 3 000 egészségügyi központ, 2 100 forgalmazó partner és 2 500 hallókészülék specialista alkot 12 országban. Olaszországon kívül, ahol a piac 45%-át birtokolja, jelen van az Egyesült Államokban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, az Egyesült Királyágban, Írországban, Spanyolországban, Portugáliában, Svájcban, Magyarországon, Németországban, Kanadában és Egyiptomban. Az Amplifon Csoport fő tevékenysége a hallókészülék forgalmazás és illesztés valamint az ehhez kapcsolódó minőségi szolgáltatások nyújtása. www.amplifon.com


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT-ALLEE BEVÁSÁRLÓZKÖPONT
    1117 BUDAPEST, OKTÓBER HUSZONHARMADIKA UTCA 8-10

    Cégünk az AMPLIFON MAGYARORSZÁG KFT. hallókészülékek forgalmazásával és javításával foglalkozik.


  • MY-TONE HALLÓKÉSZÜLÉK FORG. KFT CSORNAI HALLÁSKÖZPONT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9300 CSORNA, SOPRONI ÚT 64.

    Cégünknél a teljes körű audiológiai (hallás-) kivizsgálás és az akusztikai rehabilitáció egy helyen történik. Kollégáink mindkét szakterületen képesítést szereznek. A megszerzett minősítés garantálja, hogy a választott terméket csak olyan szakember illesztheti, aki erre megfelelően felkészült. Természetesen folyamatosak a továbbképzések és vizsgák hazai és külföldi szakemberek bevonásával. Ezt a rendszert cégünk Magyarországon egyedül alkalmazza. Ingyenesen hívható központi ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-80-20-44-89


  • Kérjen időpontot az ingyenesen hívható zöldszámon: 06-80-20-44-89 Cégünknél a teljes körű audiológiai (hallás-) kivizsgálás és az akusztikai rehabilitáció egy helyen történik. Kollégáink mindkét szakterületen képesítést szereznek. Szakembereink célja és feladata, hogy megoldják Ügyfeleink hallásproblémáját, az érintettek igényeinek teljes körű figyelembevételével és közreműködésével. Feladatunk az érintettek gondozása, hogy az életminőségük javuljon.(hallókészülék, hallásvizsgálat)


  • AMPLIFON HALLÁSKÖZPONT- MARCALI
    SOMOGY, 8700 MARCALI, SZÉCHENYI U. 17-21.

    Cégünk egy 1992-ben létrejött, budapesti székhelyű hallásgondozó társaság. Anyavállalatunk, az olaszországi Amplifon S.p.A. 1950-ben alakult, így immár 60 éve szolgálja a jó hallás ügyét. Célunk a hallásproblémákkal küszködők minőségi ellátása mind termékek, mind szolgáltatások terén. 36 hallásgondozó szalonunkban egy helyen megtalálható mindaz, amire a hallás-problémák kiküszöbölésével kapcsolatban szükség lehet: szakorvosi vizsgálat, hallásvizsgálat, beszédértés vizsgálat (szükség esetén audio-vizuális eszközökkel támogatva), küszöb feletti vizsgálatok, tympanometria, fülzúgás tanácsadás, hallókészülék értékesítés, fülilleszték-készítés, tartozék- és elem forgalmazás. Termék választékunkban a vezető hallókészülék gyártók legmodernebb készülékei találhatók, fülbe helyezhető, fülmögötti illetve szemüvegszáras formában, elérhető áron.


12