NECKERMANN


34 találat NECKERMANN kulcsszóra

  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA RUBIN
    1118 BUDAPEST, DAYKA GÁBOR U. 5.
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    Az elmúlt évek alatt a Neckermann Magyarország a magyar kiutazó piac meghatározó szereplőjévé vált minden kategóriában magas színvonalú szolgáltatásaival, megbízható nemzetközi hátterével, és nem utolsó sorban jól képzett, gyakorlott munkatársaival. Alakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA BÉKÉSCSABA - CSABA CENTER
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, ANDRÁSSY ÚT 37-43

    A Neckermann Magyarország hivatalosan bejegyzett utazásszervezőként működik, mely azt jelenti, hogy a Neckermann országosan egyrészt partnerirodákon (közel 400 iroda és ügynökség), másrészt saját utazási irodai hálózatán (24 iroda) keresztül értékesíti útjait. A cég az ország egyik legnagyobb, hálózattal rendelkező idegenforgalmi vállalata, hiszen 1994 óta folyamatosan bővíti irodái létszámát. 2001-ben elindítja a Call Center szolgáltatását. Magyarországon közel 150 munkatárs áll az Utasok rendelkezésére. A Neckermann tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) és 15 irodája tagja a Légifuvarozók Nemzetközi Szervezetének (IATA). 1995 óta a Neckermann Utazás Szolgáltató Kft. maga készíti el az utazási ajánlatait tartalmazó katalógusokat. Kezdetben szezononként 3 katalógussal jelent meg a turizmus piacán, mely idővel folyamatosan bővült az Utasok igényeit szem előtt tartva.


  • Alakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania. Ezen körülmények között is a Neckermann egyre jobb eredményeket ér el, évről-évre jelentősen nő az utasai száma, mindez a megbízhatóságot, a szolgáltatások minőségét és a korrekt árakat dicséri. Fő tevékenysége a kiutaztatás, mely mellett a belföldi utazásszervezés és a konferenciaszervezésre is épít. A Neckermann Magyarország hivatalosan bejegyzett utazásszervezőként működik, mely azt jelenti, hogy a Neckermann országosan egyrészt partnerirodákon (közel 400 iroda és ügynökség), másrészt saját utazási irodai hálózatán (24 iroda) keresztül értékesíti útjait.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA -AGRIA PARK EGER
    HEVES, 3300 EGER, TÖRVÉNYHÁZ UTCA 4

    A Neckermann és a Thomas Cook közös története 2001 júniusában kezdődött, amikor a Neckermann cégcsoport, mely akkor már több nemzetközi hírű utazásszervező céget magában foglalt, egyesült a brit Thomas Cook konszernnel. Ezáltal a második legnagyobb utaztató cég lett Európában, és a harmadik a világon. A cég nagyságát a következő cégadatok szemléltetik a legjobban: 8 milliárd éves bevétel, több mint 18 millió utas évente, 30 utazásszervezői márka, 3 000 utazási iroda, 97 repülőgépből álló légi flotta, 32 000 alkalmazott. Németország, Nagy Britannia, Írország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Egyiptom, India és Kanada rendelkezik a képviseletével. A cég összbevételének körülbelül a fele származik az angol és az európai turisztikai piacról.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA MISKOLC
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, SZÉCHENYI U. 66.

    A cég összbevételének körülbelül a fele származik az angol és az európai turisztikai piacról. Annak érdekében, hogy utasai igényeit Európa szerte a piac minden terén teljes mértékben kielégíthesse, magában foglalja az utazással kapcsolatos szolgáltatásokat, a légitársaságoktól kezdve a szállodákon, utazásszervezőkön át egészen a ki- és beutaztatásig.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA EUROPARK
    1191 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 201.

    A Neckermann jelenleg a piaci viszonyokhoz képest ár-érték arányban a lehető legszélesebb kínálatban minőségi utazást biztosít, hiszen télen, nyáron több mint 30 úti cél szerepel brossúráiban. A cég szolgáltatásait ennek megfelelően évente közel 100 000 utas veszi igénybe.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA NYÍREGYHÁZA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, SZT. ISTVÁN U. 1.

    Alakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania. Ezen körülmények között is a Neckermann egyre jobb eredményeket ér el, évről-évre jelentősen nő az utasai száma, mindez a megbízhatóságot, a szolgáltatások minőségét és a korrekt árakat dicséri. Fő tevékenysége a kiutaztatás, mely mellett a belföldi utazásszervezés és a konferenciaszervezésre is épít.


  • NECKERMANN PARTNER - CITY HOLIDAY KFT
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, FŐ UTCA 154

    City Holiday Utazási Iroda egy családi vállalkozás, már-már családias utas kapcsolattal. Utazási irodánk csoportos beutaztatás, illetve partner irodák programjainak értékesítése mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektet saját szervezésű többnapos utazások szervezésére. Törzsvendégeink az elmúlt néhány év alatt többek közt, olyan európai nagyvárosba látogathattak el velünk, mint Párizs, London, Róma, Barcelona, München, Salzburg. Megismerkedhettek velünk az olasz, a francia, a spanyol és horvát tengerpart legszebb természeti csodáival, Erdélyben Székelyfölddel. Vendégeink elégedettsége folyamatosan arra ösztönzi irodánkat, hogy programjainkat újabb és újabb célpontokkal bővítsük, szolgálva ezzel a már kialakult törzsközönségünk, és újonnan velünk utazni vágyó vendég igényét.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA SZÉKESFEHÉRVÁR
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, KOSSUTH U. 13.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Alakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania. Ezen körülmények között is a Neckermann egyre jobb eredményeket ér el, évről-évre jelentősen nő az utasai száma, mindez a megbízhatóságot, a szolgáltatások minőségét és a korrekt árakat dicséri. Fő tevékenysége a kiutaztatás, mely mellett a belföldi utazásszervezés és a konferenciaszervezésre is épít. A Neckermann Magyarország hivatalosan bejegyzett utazásszervezőként működik, mely azt jelenti, hogy a Neckermann országosan egyrészt partnerirodákon (közel 400 iroda és ügynökség), másrészt saját utazási irodai hálózatán (24 iroda) keresztül értékesíti útjait. A cég az ország egyik legnagyobb, hálózattal rendelkező idegenforgalmi vállalata, hiszen 1994 óta folyamatosan bővíti irodái létszámát. 2001-ben elindítja a Call Center szolgáltatását.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA BARTÓK
    1111 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 42.

    Alakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania. Ezen körülmények között is a Neckermann egyre jobb eredményeket ér el, évről-évre jelentősen nő az utasai száma, mindez a megbízhatóságot, a szolgáltatások minőségét és a korrekt árakat dicséri. Fő tevékenysége a kiutaztatás, mely mellett a belföldi utazásszervezés és a konferenciaszervezésre is épít. A Neckermann Magyarország hivatalosan bejegyzett utazásszervezőként működik, mely azt jelenti, hogy a Neckermann országosan egyrészt partnerirodákon (közel 400 iroda és ügynökség), másrészt saját utazási irodai hálózatán (24 iroda) keresztül értékesíti útjait. A cég az ország egyik legnagyobb, hálózattal rendelkező idegenforgalmi vállalata, hiszen 1994 óta folyamatosan bővíti irodái létszámát.



  • tischler best reisen, hogy belföldi, barátait, thomas cook, budavár tours, utazás, üzleti reagálás megköveteli, qbe atlasz hertz, europcar, gulet, terra, green travel, hogy jutalmazza meg magát, i d


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA- WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.

    Utazási irodánk belső címe: aluljárószint, Krúdy tér 15. A Neckermann jelenleg a piaci viszonyokhoz képest ár-érték arányban a lehető legszélesebb kínálatban minőségi utazást biztosít, hiszen télen, nyáron több mint 30 úti cél szerepel brossúráiban. A cég szolgáltatásait ennek megfelelően évente közel 100 000 utas veszi igénybe. Neckermann Magyarország által biztosított minőségről az elnyert díjak magáért beszélnek: Best of Budapest 2004, 2005 Superbrands, Legszebb stand díja 2006 Nyár - Utazás Kiállítás, MMSZ Kiállítási Marketing Díja 2006 Spa&Wellness Kiállítás.


  • KANIZSA TRAVEL - NECKERMANN PARTNER - NAGYKANIZSA
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, DEÁK TÉR 3.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    idegenforgalom, turizmus, utazási iroda, belföldi utazásszervezés, egyéni utazásszervezés, idegenvezetés, kiutaztatás, külföldi utazásszervezés, spanyolországi utazások, tunéziai utazások, utazás,


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA -PÉCS ÁRKÁD
    BARANYA, 7622 PÉCS, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 11.

    A cég összbevételének körülbelül a fele származik az angol és az európai turisztikai piacról. Annak érdekében, hogy utasai igényeit Európa szerte a piac minden terén teljes mértékben kielégíthesse, magában foglalja az utazással kapcsolatos szolgáltatásokat, a légitársaságoktól kezdve a szállodákon, utazásszervezőkön át egészen a ki- és beutaztatásig.


  • NECKERMANN ÉRTÉKESÍTŐ IRODA LIFESENSATION KFT
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, LEHEL VEZÉR TÉR 15.

    csehország, akcios, ajánlatok, elofoglalás, inclusive, szafari, rodosz, mallorca, minute, tazás, akcio, szolgáltatás, egyiptom, programok, hotelek, utazási, vakáció, üdülés, bulgária, ciprus, all,


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA TATABÁNYA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, FŐ TÉR 20.

    Alakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania. Ezen körülmények között is a Neckermann egyre jobb eredményeket ér el, évről-évre jelentősen nő az utasai száma, mindez a megbízhatóságot, a szolgáltatások minőségét és a korrekt árakat dicséri. Fő tevékenysége a kiutaztatás, mely mellett a belföldi utazásszervezés és a konferenciaszervezésre is épít.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST - PÓLUS CENTER
    1152 BUDAPEST, SZENTMIHÁLYI ÚT 131.

    A Neckermann jelenleg a piaci viszonyokhoz képest ár-érték arányban a lehető legszélesebb kínálatban minőségi utazást biztosít, hiszen télen, nyáron több mint 30 úti cél szerepel brossúráiban. A cég szolgáltatásait ennek megfelelően évente közel 100 000 utas veszi igénybe. Neckermann Magyarország által biztosított minőségről az elnyert díjak magáért beszélnek: Best of Budapest 2004, 2005 Superbrands, Legszebb stand díja 2006 Nyár - Utazás Kiállítás, MMSZ Kiállítási Marketing Díja 2006 Spa&Wellness Kiállítás.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA BATTHYÁNY TÉR
    1195 BUDAPEST, BATTHYÁNY U. 2.

    A Neckermann és a Thomas Cook közös története 2001 júniusában kezdődött, amikor a Neckermann cégcsoport, mely akkor már több nemzetközi hírű utazásszervező céget magában foglalt, egyesült a brit Thomas Cook konszernnel. Ezáltal a második legnagyobb utaztató cég lett Európában, és a harmadik a világon. A cég nagyságát a következő cégadatok szemléltetik a legjobban: 8 milliárd éves bevétel, több mint 18 millió utas évente, 30 utazásszervezői márka, 3 000 utazási iroda, 97 repülőgépből álló légi flotta, 32 000 alkalmazott. Németország, Nagy Britannia, Írország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Egyiptom, India és Kanada rendelkezik a képviseletével. A cég összbevételének körülbelül a fele származik az angol és az európai turisztikai piacról.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA- ÁRKÁD GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, BUDAI ÚT 1.

    Neckermann Magyarország által biztosított minőségről az elnyert díjak magáért beszélnek: Best of Budapest 2004, 2005 Superbrands, Legszebb stand díja 2006 Nyár - Utazás Kiállítás, MMSZ Kiállítási Marketing Díja 2006 Spa&Wellness Kiállítás. Irodánt további telefonszáma: 96/555-031


  • MOMOL.HU
    NÓGRÁD, 2658 PUSZTABERKI, SZABADSÁG UTCA 2.

    Termékválasztékunk igen széles: kiváló minőségű gyermekjátékok, fa játékok, hasznos és praktikus háztartási és lakberendezési kiegészítők, újdonságok. Szerszámokat, autóápolási kellékeket, háziállatokhoz kapcsolódó eszközöket is nagy választékban, diszkont áron talál a kedves vásárló. Megéri betérni!


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA KECSKEMÉT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZÉCHENYI TÉR 14

    A cég nagyságát a következő cégadatok szemléltetik a legjobban: 8 milliárd éves bevétel, több mint 18 millió utas évente, 30 utazásszervezői márka, 3 000 utazási iroda, 97 repülőgépből álló légi flotta, 32 000 alkalmazott. Németország, Nagy Britannia, Írország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Egyiptom, India és Kanada rendelkezik a képviseletével. A cég összbevételének körülbelül a fele származik az angol és az európai turisztikai piacról. Annak érdekében, hogy utasai igényeit Európa szerte a piac minden terén teljes mértékben kielégíthesse, magában foglalja az utazással kapcsolatos szolgáltatásokat, a légitársaságoktól kezdve a szállodákon, utazásszervezőkön át egészen a ki- és beutaztatásig.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA SZEGED
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, KÁRÁSZ U. 6.

    A Neckermann jelenleg a piaci viszonyokhoz képest ár-érték arányban a lehető legszélesebb kínálatban minőségi utazást biztosít, hiszen télen, nyáron több mint 30 úti cél szerepel brossúráiban. A cég szolgáltatásait ennek megfelelően évente közel 100 000 utas veszi igénybe. A Neckermann és a Thomas Cook közös története 2001 júniusában kezdődött, amikor a Neckermann cégcsoport, mely akkor már több nemzetközi hírű utazásszervező céget magában foglalt, egyesült a brit Thomas Cook konszernnel. Ezáltal a második legnagyobb utaztató cég lett Európában, és a harmadik a világon.


  • PROVELA KFT.
    1035 BUDAPEST, VERŐFÉNY U.7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Üzletünkben kapható, különböző típusú varrógép, Tur2 motor, Aspa motor, egyéb varrógépmotor, varrógéppedál, U118 pedál, vezeték, varrógéptű, orsó, bobin, ékszíj, bőrszíj, talp, tűlemez, hurokfogó, különbözö aparát, csipesz, olló, és még számtalan varrógépalkatrész, tartozék


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KIRÁLY U. 8/A

    Az elmúlt évek alatt a Neckermann Magyarország a magyar kiutazó piac meghatározó szereplőjévé vált minden kategóriában magas színvonalú szolgáltatásaival, megbízható nemzetközi hátterével, és nem utolsó sorban jól képzett, gyakorlott munkatársaival.


  • A Neckermann Magyarország hivatalosan bejegyzett utazásszervezőként működik, mely azt jelenti, hogy a Neckermann országosan egyrészt partnerirodákon (közel 400 iroda és ügynökség), másrészt saját utazási irodai hálózatán (24 iroda) keresztül értékesíti útjait. A cég az ország egyik legnagyobb, hálózattal rendelkező idegenforgalmi vállalata, hiszen 1994 óta folyamatosan bővíti irodái létszámát. 2001-ben elindítja a Call Center szolgáltatását. Magyarországon közel 150 munkatárs áll az Utasok rendelkezésére. A Neckermann tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) és 15 irodája tagja a Légifuvarozók Nemzetközi Szervezetének (IATA). 1995 óta a Neckermann Utazás Szolgáltató Kft. maga készíti el az utazási ajánlatait tartalmazó katalógusokat. Kezdetben szezononként 3 katalógussal jelent meg a turizmus piacán, mely idővel folyamatosan bővült az Utasok igényeit szem előtt tartva.


  • NUR-ZALA NECKERMANN - ZALAEGERSZEG
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, RÁKÓCZI ÚT 8.

    Utazási iroda


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA VÖRÖSMARTY TÉR
    1201 BUDAPEST, VÖRÖSMARTY TÉR 6.

    Az elmúlt évek alatt a Neckermann Magyarország a magyar kiutazó piac meghatározó szereplőjévé vált minden kategóriában magas színvonalú szolgáltatásaival, megbízható nemzetközi hátterével, és nem utolsó sorban jól képzett, gyakorlott munkatársaival. Alakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania. Ezen körülmények között is a Neckermann egyre jobb eredményeket ér el, évről-évre jelentősen nő az utasai száma, mindez a megbízhatóságot, a szolgáltatások minőségét és a korrekt árakat dicséri. Fő tevékenysége a kiutaztatás, mely mellett a belföldi utazásszervezés és a konferenciaszervezésre is épít.


  • NECKERMANN PARTNER - CITY HOLIDAY
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, FŐ U. 178.

    utazás, nyaralás, körutazás, last minute, házkiadás, szálláshelyek, repülőjegy, tengerparti üdülés, magánszállás, akciós utak, szobafoglalás, utazás utazási iroda, üdöltetés, üzleti utazás,


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA NYUGATI TÉR
    1055 BUDAPEST, SZT. ISTVÁN KRT. 29.

    2001-ben elindítja a Call Center szolgáltatását. Magyarországon közel 150 munkatárs áll az Utasok rendelkezésére. A Neckermann tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) és 15 irodája tagja a Légifuvarozók Nemzetközi Szervezetének (IATA). 1995 óta a Neckermann Utazás Szolgáltató Kft. maga készíti el az utazási ajánlatait tartalmazó katalógusokat. Kezdetben szezononként 3 katalógussal jelent meg a turizmus piacán, mely idővel folyamatosan bővült az Utasok igényeit szem előtt tartva. A Neckermann jelenleg a piaci viszonyokhoz képest ár-érték arányban a lehető legszélesebb kínálatban minőségi utazást biztosít, hiszen télen, nyáron több mint 30 úti cél szerepel brossúráiban. A cég szolgáltatásait ennek megfelelően évente közel 100 000 utas veszi igénybe.


  • A Neckermann partnerirodájaként a Neckermann-katalóguson kívül további 68 - kizárólag megbízható és ellenőrzött - utazási iroda kínálatából választjuk ki az Önnek legmegfelelőbbet, legyen az nyaralás, körutazás kalandtúra vagy városlátogatás a világ bármely táján.


  • MAMMUT NECKERMANN PARTNER - MAMMUT II.
    1024 BUDAPEST, LÖVOHÁZ U. 2-6.

    A Neckermann jelenleg a piaci viszonyokhoz képest ár-érték arányban a lehető legszélesebb kínálatban minőségi utazást biztosít, hiszen télen, nyáron több mint 30 úti cél szerepel brossúráiban. A cég szolgáltatásait ennek megfelelően évente közel 100 000 utas veszi igénybe. Neckermann Magyarország által biztosított minőségről az elnyert díjak magáért beszélnek: Best of Budapest 2004, 2005 Superbrands, Legszebb stand díja 2006 Nyár - Utazás Kiállítás, MMSZ Kiállítási Marketing Díja 2006 Spa&Wellness Kiállítás.


  • A Neckermann és a Thomas Cook közös története 2001 júniusában kezdődött, amikor a Neckermann cégcsoport, mely akkor már több nemzetközi hírű utazásszervező céget magában foglalt, egyesült a brit Thomas Cook konszernnel. Ezáltal a második legnagyobb utaztató cég lett Európában, és a harmadik a világon. A cég nagyságát a következő cégadatok szemléltetik a legjobban: 8 milliárd éves bevétel, több mint 18 millió utas évente, 30 utazásszervezői márka, 3 000 utazási iroda, 97 repülőgépből álló légi flotta, 32 000 alkalmazott. Németország, Nagy Britannia, Írország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Egyiptom, India és Kanada rendelkezik a képviseletével.


  • INFOTEC INFORMATIKAI ÉS INFORMÁCIÓTECHNIKAI KFT.
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, Gogol u. 9.

    Fő tevékenysége a közoktatási szakértői szaktanácsadás, és az ehhez kapcsolódó szoftverfejlesztés.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA -ÁRKÁD BUDAPEST
    1106 BUDAPEST, ÖRS VEZÉR TERE 25.

    Magyarországon közel 150 munkatárs áll az Utasok rendelkezésére. A Neckermann tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) és 15 irodája tagja a Légifuvarozók Nemzetközi Szervezetének (IATA). 1995 óta a Neckermann Utazás Szolgáltató Kft. maga készíti el az utazási ajánlatait tartalmazó katalógusokat. Kezdetben szezononként 3 katalógussal jelent meg a turizmus piacán, mely idővel folyamatosan bővült az Utasok igényeit szem előtt tartva. A Neckermann jelenleg a piaci viszonyokhoz képest ár-érték arányban a lehető legszélesebb kínálatban minőségi utazást biztosít, hiszen télen, nyáron több mint 30 úti cél szerepel brossúráiban. A cég szolgáltatásait ennek megfelelően évente közel 100 000 utas veszi igénybe.