NEMZETKÖZI OKMÁNYOS MŰVELETEK
103 találat NEMZETKÖZI OKMÁNYOS MŰVELETEK kulcsszóra
Az Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT KECSKEMÉT, NAGYKŐRÖSI UTCAI FIÓK
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, NAGYKŐRÖSI UTCA 11.Nagykőrösi utcai Fiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221 Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT DUNAHARASZTI FIÓK
PEST, 2330 DUNAHARASZTI, DÓZSA GYÖRGY ÚT 27.
1 csillag 1 vélemény alapjánBankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül! Az Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.
Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
Innobanking prémium szolgáltatások kis-és kőzépvállalatoknak Internet Banking szolgáltatásunk biztonságos használatának érdekében, kérjük tartsa szem elött az alábbi felhívásunkat!Központi Vállalati Ügyfélszolgálat Hétfő, Kedd, Szerda: 8.00 - 18.00 Csütörtök: 8.00 - 20.00 Péntek: 8.00 - 17.00
DUNAKESZI bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Az Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.
DEBRECEN, EGYETEMI FIÓKunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT MEZŐKÖVESDI FIÓK
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3400 MEZŐKÖVESD, MÁTYÁS KIRÁLY ÚT 129.Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül! Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221
Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221
Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül! A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.
Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül! külföldről: +36 1 298 0221
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT ÁRKÁD BUDAPEST FIÓK
1106 BUDAPEST, ÖRS VEZÉR TERE 25.
1 csillag 1 vélemény alapjánAz Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára.Tel:1/ 434-8094
Egry József utcai Fiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Központi telefonszám: 06 40 222 221 (külföldről: +36 1 298 0221
betét, eurocard mastercard, internet banking, autóhitel, befektetési alap, business card, diákhitel, megtakarítások, elektron, atm, alapkezelés, deviza folyószámla, bank, deviza, befektetési kártya,
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT GÖDÖLLŐI FIÓK
PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG TÉR 14.
1 csillag 1 vélemény alapjánAz Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
SZIGETSZENTMIKLÓSI FIÓKUNK akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
HATVANI Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül! Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221
A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
Központi telefonszám: 06 40 222 221 (külföldről: +36 1 298 0221 Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
Központi telefonszám: 06 40 222 221 külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221 Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére.
Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére.
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT DEBRECEN, SZENT ANNA U. FIÓK
HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, SZENT ANNA UTCA 14/BÜgyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221 Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT NYÍREGYHÁZA, LUTHER UTCAI FIÓK
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4401 NYÍREGYHÁZA, LUTHER U. 2.Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
Az Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221 Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére.
Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.Az Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.
Bankunk a CAMPONA fiókjában jelnyelves tanácsadással is várja ügyfeleit illetve bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére.
A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT MISKOLC, VÁROSHÁZ TÉRI FIÓK
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, VÁROSHÁZ TÉR 9.
3 csillag 1 vélemény alapjánÜgyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221
Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT BALASSAGYARMATI FIÓK
NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI FEJEDELEM UTCA 34-36.Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül! Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére
A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. DEBRECEN, VÁR U. FIÓKUNK akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére.
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI FIÓK
HAJDÚ-BIHAR, 4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, SZT. ISTVÁN TÉR 2.
4 csillag 1 vélemény alapjánHAJDÚBÖSZÖRMÉNYI bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT KAZINCBARCIKAI FIÓK
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, EGRESSY UTCA 44.A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.
Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
Az Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Az Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.
Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221 Az Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra.
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT GYÖNGYÖSI FIÓK
HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, MIKSZÁTH KÁLMÁN UTCA 4.
4 csillag 1 vélemény alapjánA bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT KISVÁRDAI FIÓK
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4600 KISVÁRDA, SZENT LÁSZLÓ UTCA 26.
4 csillag 1 vélemény alapjánA Kisvárdai Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére. Külföldről hívható telefonszámunk: +36 1 298 0221 Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül! Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT NYÍRBÁTORI FIÓK
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4300 NYÍRBÁTOR, SZABADSÁG TÉR 10.
5 csillag 1 vélemény alapjánA bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta. Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta.A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül! Ügyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki.
Az Erste Bank Hungary Zrt. az osztrák Erste Group tagja, mely 1997-ben, az állami tulajdonban lévő Mezőbank megvásárlásával lépett a magyar piacra. A bank 1998. október 1-jétől Erste Bank Hungary néven működik és nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat lakossági és vállalati ügyfelei számára. Magyarországi működése alatt a bank évről-évre a piaci átlagot meghaladó ütemben bővült, amelyet tovább erősített az az akvizíció, amelynek során 2004-ben az Erste Group Bank AG megvásárolta a Postabank és Takarékpénztár Rt. állami részvényeit, majd a két bankot integrálta. Tátra utcai Fiók Bankfiókunk akadálymentesítve van mozgáskorlátozott ügyfeleink részére.
