NYELVOKTATÁS


Több mint 500 találat NYELVOKTATÁS kulcsszóra

  • PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR
    1088 BUDAPEST, SZENTKIRÁLYI U. 28-30
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Egyetemünk elkötelezettsége a jogtudomány és a jogi oktatás szempontjából különös előnyökkel jár. Korunk relativista világszemlélete fokozatosan megszabadult azoktól a szilárd kapaszkodóktól és fogalmaktól, melyek az ember eligazodását a világban lehetővé tették. Szabadsága azonban tünékeny lett, és ma egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy akár az emberi élet alapkérdéseiről, életről, halálról, házasságról, családról néhány éve még evidenciának számító valóságok kimondása ma már szinte bátor tettnek számít. Ha a jogot nem pusztán többségi szavazások eredményének tekintjük, hanem elismerjük a teremtett emberi személy végtelen méltóságát, azaz egy szilárd emberképre építhetünk, és ennek nyomán egy olyan társadalom képe áll előttünk, mely a közjóra törekszik, nem csak jogszemléletünk lesz megalapozottabb, hanem nagyobb, valódibb szabadsággal tájékozódhatunk a világban.


  • ONLINEWEB KFT.
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, FONÓGYÁRI ÚT 8.

    Cégünk, az OnlineWeb Kft. 2002. Tavaszán alakult. Legfőbb célkitűzésünk, hogy a kis- és középvállalatokat mindig egy lépéssel közelebb vezessük a sikerhez!


  • ÓVÓKLUB MAGÁNÓVODA
    1142 BUDAPEST, DOROZSMAI UTCA 21.

    Óvodánk 300 nm alapterületű házban működik, amelyben két, egyenként 60 nm-es csoportszoba, külön, a logopédiai foglalkozások helyszínéül szolgáló szoba, tornaszoba és öltöző szolgálja ki a gyermekek mindennapi igényeit.


  • OLASZ KULTURÁLIS INTÉZET
    1088 BUDAPEST, BRÓDY SÁNDOR U. 8

    A kulturális együttműködés lebonyolításával megbízott két intézmény a Budapesti Olasz Intézet és a Római Magyar Akadémia. A Felek elősegítik kiállítások, színházi előadások, koncertek, táncbemutatók, filmvetítések megrendezését és a kultúra ezen területein történő cseréket. Emellett erősítik az információ- és tapasztalatcserét a közkincsek, művészeti és múzeumi kincsek restaurációjának, megőrzésének és védelmének területén.


  • MAGNA LINGUA
    1015 BUDAPEST, CSALOGÁNY UTCA 12.

    fordítóiroda, nyelviskola, nyelvoktatás


  • NYIT ALAPÍTVÁNY FOKOK KÉPZÉSI KÖZPONTJA
    1027 BUDAPEST, SZÁSZ KÁROLY U. 2. III/21.

    Közel 20 éve foglalkozunk pedagógusok nyelvi és módszertani képzésével. A partnerintézmények tematikája szerint, BUDAPESTRE kihelyezetten, levelező tagozaton folynak a főiskolák és egyetemek alap- és másoddiplomás képzései. Elvégzésük államilag elismert, az anyaintézménnyel azonos főiskolai illetve egyetemi végzettséget biztosít.


  • Elsőseink a hagyományos, szótagoló, hangoztató, elemző és összetevő módszerrel tanulnak olvasni, írni a dyslexia prevenciót szolgáló Meixner-féle tankönyvcsaládból.


  • MONA LINGUA NYELVISKOLA
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, KONDOR BÉLA U. 4. 1/2

    A nyelviskolát 1998-ban alapította a képen látható két fiatalember.


  • NAGY J. KLÁRA
    1055 BUDAPEST, BALASSI BÁLINT UTCA 27

    design, grafika, nyelvoktatás


  • PÁPAI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM
    VESZPRÉM, 8500 PÁPA, MÁRCIUS 15. TÉR 9

    Református Kollégium



  • PELYHE ZSOLT EV.
    1033 BUDAPEST, KASZÁSDULO U. 11 V/46

    Szélesköru szolgáltatások és kiváló termékek biztosítása a fogyasztók számára oktatási, idegenforgalmi és kereskedelmi területen. UNIFAC CORPORATION


  • ROYAL NYELVISKOLA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, SZENT ISTVÁN ÚT 49. V. EMELET 32. AJTÓ

    A Royal Nyelviskola 2003-ban alakult, azzal a céllal, hogy minőségi angol nyelvoktatást biztosítson magántanulók számára.


  • ROMAVERSITAS ALAPÍTVÁNY
    1078 BUDAPEST, NEFELEJCS U 39.

    Romaversitas Program fő célkitűzései A Romaversitas minden hallgatója sikeresen fejezze be felsőfokú tanulmányait, szerezze meg a főiskolai oklevelet vagy egyetemi diplomát. A Romaversitas szellemisége, képzési programjai és egyéb szolgáltatásai növeljék az esélyét annak, hogy a hallgatók ne csak a minimálisan elvárható tanulmányi követelményeket teljesítsék, hanem választott szakmájuk magas szintű művelésére alkalmas, megalapozott tudással rendelkező, önmagukkal szemben igényes szakemberekké váljanak. A Romaversitas a maga szerény lehetőségeinek a határain belül minél nagyobb mértékben járuljon hozzá a roma középosztály megerősödéséhez. A Romaversitas lássa el a kiemelkedő képességű hallgatók tehetséggondozását, jelentős mértékben járuljon hozzá az ehhez szükséges feltételek megteremtéséhez.


  • PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM
    1088 BUDAPEST, SZENTKIRÁLYI U. 28-30.

    Az Egyetem törekszik egyetemes, átfogó, elmélyülésre és szintézisre képes tudományos szemléletre, az emberi személyiség, a keresztény és európai műveltségeszmény és a család tiszteletére, az együttműködési készségre, mások értékeinek elismerésére,


  • PIARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON - NAGYKANIZSA
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, SUGÁR ÚT 11-13.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon


  • PRECEDENS NYELVSTÚDIÓ
    1027 BUDAPEST, MEDVE U. 23.

    Tolmácsolás és fordítás Célunk használható, aktív nyelvtudás átadása érdekes, ugyanakkor megbízható, magas színvonalú feladatokon keresztül.


  • SCHOOL OF BUSINESS SZÉKESFEHÉRVÁR ÜZLETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, VÁRKÖRÚT 52.

    Üzleti Szakközépiskola


  • MANHATTAN NYELVSTÚDIÓ
    1106 BUDAPEST, ÖRS VEZÉR TERE 25/C

    Manhattan Nyelvstúdió - angol, német, francia, spanyol, olasz és magyar nyelvtanfolyamok az Örs vezér terén Nyelvtanfolyamok kismamáknak ingyenes gyermekmegőrzéssel. Akkreditált intézmény, akkreditált angol nyelvi programmal, a tanfolyami díj 30%-a visszaigényelhető az SZJA-ból. Budapest Örs vezér téri nyelviskola központunkban és további helyszíneinken is fő célunk, hogy kis csoportokban kreatív, izgalmas, oldott légkörű órák keretében szerezzék meg hallgatóink a magabiztos nyelvtudást. A hatékony nyelvtanulás érdekében iskolánkban csak diplomás, tapasztalt nyelvtanárok tanítanak és a felsőbb szinteken anyanyelvi tanárok segítik a beszédfejlesztést.


  • MÁRIA MONTESSORI KÉTNYELVŰ ÓVODA
    1214 BUDAPEST, AKÁCFA U. 20.

    Az óvodai nevelés mindennapjait az ezen területeken való munkálkodás határozza meg integrálva a testi nevelést és az angol oktatást. A Montessori pedagógia sajátossága, hogy olyan speciális eszközökkel való nevelést, oktatást tartalmaz, amely a hagyományos és más alternatív módszerekben nem található.


  • PANNON NYELVVIZSGA
    8200 VESZPRÉM, EGYETEM U. 3.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Pannon Nyelvvizsgarendszer a Közös Európai Referenciakeretben (KER) meghatározott, az Európa Tanács által ajánlott és akkreditált szintű ? alap- (B1), közép- (B2) és felsőfokú (C1) ?, államilag elismert, kétnyelvű általános nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzését teszi lehetővé szóbeli, írásbeli és komplex vizsgatípusokból. A Vizsgaközpontban jelenleg angol és német nyelvből lehet vizsgát tenni.


  • MOZAIK NYELVISKOLA - SZÁZHALOMBATTA
    PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, KODÁLY ZOLTÁN STNY 28.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Iskolánk célja, hogy a nálunk tanuló hallgatók olyan oktatásban vegyenek részt, melynek segítségével a megszerzett tudást, nem csupán elméletben tudják, hanem a mindennapi életben magabiztosan alkalmazzák.


  • NIAGARA NYELVISKOLA
    1088 BUDAPEST, RÁKÓCZI U. 19

    Kultúrált, csendes környezetben egyéni foglalkozással várom azon tanulni vágyó hallgatók jelentkezését, akik angolul vagy magyarul kívánnak tanulni, egyénileg vagy csoportosan.


  • NAT-I OKTATÁSI STÚDIÓ
    1137 BUDAPEST, POZSONYI ÚT 20.

    Amit ajánlunk: Intenzív 8 hetes nyári kurzust, nyári tábort, 15 hetes őszi, vagy tavaszi kurzusokat időszaktól függően a 10 - 17 éves korosztálynak, kapcsolattartást a leendő iskolával.


  • NÓGRÁD MEGYEI TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ EGYESÜLET
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, MÉRLEG ÚT 2

    Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások


  • oktatás, nevelés


  • PROHÁSZKA OTTOKÁR KATOLIKUS GIMNÁZIUM
    PEST, 2092 BUDAKESZI, SZÉCHENYI ÚT 141.

    Iskolánk körzeti beiskolázású, nyolcosztályos általános gimnázium, melynek célja a művelt keresztény értelmiség életkorának megfelelő szintű előképzése és nevelése, valamint felkészítése majdani társadalmi szerepvállalásra.


  • BEHAPPY NYEVISKOLA
    1053 BUDAPEST, VERES PÁLNÉ UTCA 10.

    Angol nyelvtanfolyam kötetlen időbeosztással, egyéni haladási tempóban, házi feladat nélkül! Napi 12 órás nyitva tartás, beszédközpontú oktatás. Nyitvatartás (H-P): 9:00 - 21:00 Nyitvatartás (SZ-V): 9:00 - 13:00


  • SIRÁLY NYELVISKOLA
    PEST, 2131 GÖD, PETŐFI U. 48. ÚJ ÉPÜLET 24., 25. TEREM

    Nyelvoktatás


  • OLASZ NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK, SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, PETŐFI SÁNDOR SGT. 30-34. I. EMELET

    Olasz nyelvi és irodalmi felsőfoku oktatás .Bölcsészettudományi kar tanszéke


  • MASZORET KFT.
    1139 BUDAPEST, PETNEHÁZY U. 50-52.

    Cégünk több mint öt éve foglakozik egyebek között az arab nyelv oktatásával. Választható területek: Gazdaság Egészségügy Idegenforgalom Média Biztonságtechnika Politika


  • MASZORET KFT.
    1463 BUDAPEST, PF.:1146

    Cégünk több mint öt éve foglakozik egyebek között az arab nyelv oktatásával. Tanáraink közös ismérve, hogy anyanyelvi szinten beszélik a héber nyelvet, melyet annak hazájában, Izraelben sajátítottak el.


  • OSZTRÁK INTÉZET
    1065 BUDAPEST, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 31.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az Osztrák Intézet Kht.-t 1998-ben alapították azzal a céllal, hogy külföldön németnyelv-tanfolyamokat szervezzen, támogassa és elősegítse a németnyelv- oktatást, és az ehhez kapcsolódó kulturális keretprogramokat.


  • MTESZ NYELVISKOLA
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, TISZA LAJOS KRT. 78.

    A nyelviskola 2001. szeptember 1-én kezdte meg működését. Célja a felnőttképzés részeként nyelvoktatás megvalósítása Szeged város valamint a Dél-alföldi Régió reálértelmisége körében.


  • ORBÁNHEGYI NYELVISKOLA
    1126 BUDAPEST, SZENDRŐ U. 45.

    Angol és német nyelv oktatása felnőtteknek, gyerekeknek, kezdőtől- felsőfokig.


  • MEDICOMM NYELVISKOLA
    1068 BUDAPEST, BENCZÚR U. 41.

    A Medicomm Nyelviskola azzal a céllal jött létre, hogy az érdeklődők lehetőséget kapjanak az orvosi angol szaknyelv elsajátítására. Új lehetőségek nyílnak azok előtt, akik nemcsak kiváló szakmai tudással, hanem jó kommunikációs képességekkel is rendelkeznek egy idegen nyelven. Iskolánkban nagyszerű alkalom kínálkozik arra, hogy tanulóink megszerezzék azt a speciális nyelvtudást, amelynek birtokában bátran fogadhatnak külföldi betegeket itthon, vagy vállalhatnak munkát külföldön.


  • SIMONINFO KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, CSOMAKÖZI UTCA 2.

    Oktatás, informatikai tevékenység. Marketing terv készítése vállalkozások számára.Nyomtatott és multimédiás kiadványok készítése.


  • PANDA NYELVSTÚDIÓ
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, HOLLÁN E. U. 13.

    A Panda az a praktikus angol-német nyelvstúdió, ahol az órák folyamatosan zajlanak reggel 8-tól este 8-ig, valamint szombat délelőtt 8-12-ig, így nincsenek fix tanítási napok. Akkor jössz és mész, amikor csak akarsz.


  • PÉTER RÓZSA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, VÁRKÖRÚT 54.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Képzések, nyelvoktatás, felnőttképzés


  • SÁRVÁRI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA
    VAS, 9600 SÁRVÁR,
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Művészeti oktató munkánk színvonalasabbá tételéhez tűzzománc és kerámia égető kemencéket, valamint grafikai eszközöket vásároltunk. Az udvarra futópályát építtettünk, játékszereket és tornaszereket szereltünk fel, melynek folyamatos bővítése napjainkban is tart.


  • RIMIA BT - CHANNEL NYELVISKOLA
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 23.

    RIMIA Bt - Channel Nyelviskola


  • KŐHÍD NYELVSTÚDIÓ
    8200 VESZPRÉM, KŐHÍD U. 8/B

    Fiatal veszprémi házaspár vagyunk, a Kőhíd utcában lakunk. Sorházunk első emeletén két tantermet rendeztünk be. Az egyikben angolt tanítunk, a másikban németet. Célunk, hogy megoldást nyújtsunk számodra akkor, amikor nehezen tudod összeegyeztetni programodat egy nyelviskola kötött nyelvóráinak időpontjaival.


  • OLCSAI-KISS ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖRMEND
    VAS, 9900 KÖRMEND, THÖKÖLY U. 31.

    Az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola fő profilja a nyelvoktatás. Német és angol nyelvet tanítunk 1. osztálytól.


  • MÁTYÁS KIRÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1213 BUDAPEST, KOLOZSVÁRI U. 61.-65.

    Mátyás Király Általános Iskola két kiemelt profilja van: ének-zene, valamint informatika. A fő tevékenységi körünket bővítettük az integrált nevelési- és oktatási programmal a részképesség-hiányos tanulóknak.


  • MÁTYÁS KIRÁLY UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    BARANYA, 7621 PÉCS, MÁTYÁS KIRÁLY U 17

    Minden tanévben diákjaink Történelmi Túrán vehetnek részt, így volt ez idén is.


  • M-PROSPECT NYELVISKOLA
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, KOSSUTH UTCA 8.

    NYELVOKTATÁS, NYELVVIZSGÁZTATÁS, NYELVVIZSGAFELKÉSZÍTÉS, FORDÍTÁS, TOLMÁCSOLÁS, DExam, LCCI EFB, LCCI FTBE, TRÉNINGEK, Marketingstratégiák, Stressz-menedzsment, Kommunikációs készségek fejlesztése, Prezentációs készségek fejlesztése, Változásmenedzsment, Hatékony tárgyalástechnikák


  • PLAYING ENGLISH NYELVISKOLA
    1074 BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 54

    A Playing English Nyelviskola az igényes nyelvhasználatot, a kiscsoportos - minden nyelvtanuló fejlődésére odafigyelő - oktatást, az erőteljes alapokra épített nyelvtudást, a stresszkerülő gyakorlófeladatokat helyezi tevékenysége középpontjába.


  • MIKES KELEMEN GIMNÁZIUM ÉS SZAKISKOLA
    BÉKÉS, 5830 BATTONYA, FŐ UTCA 72.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Gimnázium és Szakiskola


  • MAGYAR - ANGOL TANNYELVŰ GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
    VESZPRÉM, 8220 BALATONALMÁDI, RÁKÓCZI U. 39.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Hazánk egyetlen tisztaprofilú 5 évfolyamos magyar és angol tanítási nyelvű gimnáziuma magyar és brit támogatással alakult, országos beiskolázási körzettel.


  • MUNKÁCSY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY
    1142 BUDAPEST, Csáktornya park 1.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Munkácsy Mihály Általános Iskola gyermekközpontú intézmény. Minden dolgozója arra törekszik, hogy kellő önismerettel és tárgyi tudással rendelkező tanulókat neveljen, akik életük folyamán a kultúra iránt nyitottak, az értékeket megbecsülik és közvetítik.


  • PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA, KISBÉR
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2870 KISBÉR, VÁSÁRTÉR U. 1

    Általános iskola


12345678910