NYOMDAGÉP
36 találat NYOMDAGÉP kulcsszóra
Nyomdai berendezések teljeskörű szervízelése, karbantartása, telepítése
Az Inverse Nyomdaipari Kft nyomdászatal foglalkozik. Az Inverse Nyomdaipari Kft Sopron legrégebbi nyomdáinak egyike, múltja több évtizedre tekint vissza: Scarbantia Nyomda néven 1969-ben alakult meg. Kezdetben többnyire a helyi igényeket elégítette ki, később a folyamatos fejlesztéssel és a géppark korszerűsítésével már a nyomdatermékek széles skáláját állította elő.
Mobiltelefon: +36 (30) 9508-486. A Csigatrans, mint szállítással és anyagmozgatással foglalkozó cég, 1988-ban jött létre. Kezdetben építőanyagok szállításával foglalkoztunk, amely feladatokat 1-1 db Zíl, illetve Kamaz tgk.-val oldottunk meg. A páncélszekrény szállítás és gépszállítás tevékenységével a 90-es évek elejétől foglalkozunk.
Budapesten egyedülálló módon, egyidejűleg alkalmazzuk az ofszet, a szita és a digitális nyomtatás legkorszerűbb technológiáit, így ügyfeleink kényelmesen, egy helyen intézhetik a legkülönbözőbb nyomdai termékek, promóciós, reklám, dekorációs, és információs anyagok, displayek megrendelését és gyártását.
RADOMA Nyomdagépek, kötészeti gépek, Vágógépek, tűzőgépek és egyébb kötészeti gépek javítása, kardantartása, kereskedelme. Csapágyak sos. hétvégén is, és akár-50% kedvezményel. egyedi rugók gyártása akár 1-2 napon belül. http://radoma.try.hu
A Grafika Kereskedelmi Rt. a magyar nyomdaipar és kapcsolódó ágazatainak jelenleg is a legjelentősebb alap-, segéd - és kellékanyag szállítója.
Nyomdagépek és mezőgazdasági kisgépek javítása
Fő tevékenységünk a belföldi közúti árufuvarozás, mely magába foglalja a költöztetést, áruszállítást, áruterítést, futárpostai kézbesítést, informatikai költöztetést, nyomdagépszállítást, lomtalanítást, orvosi berendezések szállítását, páncélszekrény szállítását és mozgatását, pianínószállítást az ország egész területén.
Cégünk 1999-ben alakult. Legfontosabb tevékenysége a nyomdai előkészítés.
kártyanyomtatás, íves nyomtatás, nagypéldányszámú nyomás, nyomdaipar, nyomdai kivitelezés, mikronyomtatás, könyvkötészet, lapnyomtatás, magasnyomás, nyomdaipari kivitelezés, lapnyomás,
Négy üzletágunkban javítási és karbantartási munkákon kívül foglalkozunk légtechnikai berendezések tervezésével, kivitelezésével, termelés-felügyelő rendszerek fejlesztésével, nyomdai gépek és segédberendezések kereskedelmével, valamint igényes információs és dekorációs anyagok készítésével.
Az Vasi Szárazjég Kft. környezetvédelmi szempontból az egyik legideálisabb tisztítási módszerrel kezdett el dolgozni. A szárazjeges tisztítás egy univerzális tisztítási módszer, amelynek a felhasználási lehetőségei határtalanok.
Az 1990-ben alakult partners Kft. immáron több, mint 15 éve foglalkozik nyomdaipari és csomagolástechnológiai berendezések forgalmazásával és üzembe helyezésével.
monitorok, monitor, nyomtatók, nyomtató, számítástechnika, nyomdagép, számítástechnikai kellékek, mérnöki nyomtató, mfp, szervizek, nyomtatás, multifunkciós, szervíz, plakátnyomtató, xerox,
szerszámgép, autó, mezőgazdasági eszközök, villástargonca, nyomdagép, mezőgazdasági gépszállítás
Polipropilén zsákok emblémázásához három darab, flexo nyomdagép áll rendelkezésre. Vevőink egyedi igénye alapján, akár mindkét oldalon 3 színhatárig vállaljuk PP zsákjaink emblémázását. Igény esetén 4 színhatárig Big-bag szövetkonténereinket is emblémázzuk. Termékeinket egy héten belül, raktárkészletről telephelyre szállítjuk az ország bármely pontjára. Kisebb tételű megrendelések esetén, futárszolgálat segítségével - rövid határidővel - juttatjuk el termékeinket partnereink részére. Aktívan segítjük partnereinket csomagolási elképzeléseik megvalósításában.Fontosnak tartjuk vevőink megelégedését. Folyamatosan gyors, pontos kiszolgálást, minőségi termékeket, versenyképes árakat biztosítunk ügyfeleinknek.
Premier Nyomda, nyomtatás, ftp, ctp, Heidelberg nyomdagép, Horizon irkatűzés, kötészet, stancolás, UV lakkozás, prégelés, dobozgyártás
Elsősorban szárazjégszórásos iparitisztítással foglalkozunk, de más speciális technológiák alkalmazásával is próbálunk partnereink igényeihez igazodni. www.jegszorasgyor.hu
Cégünk közel egy évtizedes múltra tekint vissza, mely alatt évről évre a forgalom növekedését értük el.
Célkitűzésünk, hogy ügyfeleink mindig teljes körű kiszolgálást kapjanak grafikai, nyomdai illetve webgrafikai területen.
Célunk, hogy a vizuális megvalósítás területén, az egyedi igényeket megismerve a legjobb megoldást biztosítsuk ügyfeleinknek. A Prime Rate Kft. (jogelődje Prime Rate Bt.) 1994-ben alakult, magyar magánszemélyek tulajdonában lévő vállalkozás. ellensúlyozta a töretlen akarat, a szorgalom, a vevőorientáltság, a problémamegoldásra törekvő szellem és persze szerencse is.
Digitális nyomdaipari gépek és kötészeti berendezések forgalmazása és szervize; XEIKON nyomdaipari gépek, BOURG professzionális kötészeti berendezések kereskedelme.
A PSZILOSZ MECHANIKAI MŰSZERÉSZ ÉS NYOMDAGÉPALKATRÉSZ-GYÁRTÓ Kft. a gépiparban tevékenykedik.
Dobos Zoltán egyéni vállalkozó vagyok, nyomdagépszerelő. Évtizedek óta foglalkozom nyomdagépek szervizelésével, karbantartásával és a különféle típusú nyomógép alkatrészeinek beszerzésével, valamint kompresszorok javításával. Minden típusú nyomdagép javítását vállalom A/3-tól A/0-ás méretig.
Az X-Kontroll Kft. a Xerox Magyarország Kft. hivatalos márkaképviselete és Xerox szervize. Forgalmazunk a Xerox termékskálájából minden eszközt, így akár a legkisebb irodától a legnagyobb nyomdáig kiszolgáljuk vevőinket magas minőségű, alacsony üzemeltetési költségű, professzionális gépeinkkel. Nálunk lehetősége van bármilyen típusú irodatechnikai kellékanyag (toner, tintapatron, dob, papír), monitorok, szkennerek beszerzésére. Mindezek mellett képzett szerviz mérnökeink az Ön irodájában megjavítják, karbantartják irodatechnikai gépeit. Nézzen körül honlapunkon, várjuk jelentkezését. Üdvözlettel: X-Kontroll Kft.
Mester Úr Bt. - villanyszerelés, karbantartás, javítás, gép, nyomdagép, nyomdagépszerelés, érintésvédelmi mérések, ügyeleti feladatok végzése .
Duplo, Foldmaster, Graphicwhizard, Presstek, Abdick, Hamada, nyomdatechnikai berendezések.
Azzal az elhatározással alapítottuk meg vállalkozásunkat, hogy új flexonyomógépek, laminálók és tekercsvágók jó minőségben és elérhető áron kerüljenek a piacra hazai gyártótól.
Stancológépek szervízelésével és eladásával foglalkozunk. (Tégelystancolók, Heidelberg Cylinder, Bobst, Wupa stb.). Vállaljuk egyéb papiripari gépek javítását és telepítését is.06304665080 www.blippo.hu Vállalunk gépfelújítást és gépátalakítást is.
Nyomdagépek és berendezések kereskedelme, nyomdaipari anyagok forgalmazása. Használt és új nyomdagépek telepítése. Alkatrészszállítás
Cégünk nyomdaipari gépek felújítása szerelése, javítása és forgalmazásával foglalkozik.
Cégünk nyomdagépek beszerzésével, kereskedelmével, szervizelésével, javításával, karbantartásával, raktározásával foglalkozik.
Nyomdaellátás 1998 óta Szolnok és vonzáskörzete területén. Versenyképes, korrekt ár. Pontos szállítás
használt nyomdagép forgalmazás, papírzacskó gyártás
Ma már széles kínálattal rendelkezünk vágógépkésekből és vállaljuk különböző minőségű, méretű kések - papírvágókések, lemezollókések, körfűrészlapok, szalagfűrészlapok, gyalukések, szerszámok - speciális, szakszerű élezését.
A Szárazjég Kft. 2005-ben kezdte meg a speciális tisztításokkal kapcsolatos tevékenységét. Elsők között voltunk a szárazjeges tisztítási technológia magyarországi meghonosításában és az évek során nagy tapasztalatra tettünk szert ezen a területen. 2008-tól forgalmazói vagyunk a Coldjet gyártmányú szárazjeges tisztító és szárazjéggyártó berendezéseknek, illetve szárazjég értékesítéssel is foglalkozunk. Gépeinkről kérjen bővebb információt elérhetőségeinken!
