OLASZ KONYHA
86 találat OLASZ KONYHA kulcsszóra
Családias hangulatú éttermünket 1991-ben nyitottuk a Kálvin téren, a belváros szívében, mely Debrecen első olyan látványkonyhás pizzériája volt, ahol a helyszínen készítették el a pizzatésztát. A névadó egy bizonyos Gilbert Lupher (szül. 1946 május 30. Colmar, Franciaország) volt, aki nemcsak festőként volt jelen az európai művészszférában (szobrászat, reklám, dekoráció). A 80-as években már Magyarországon is bemutatkozott. 1987-ben magyar alkotóművészekkel dolgozott a Hortobágyon (ahol tiszteletbeli tag lett), sőt 1988-ban egy debreceni templom restaurációjára kérte fel az akkori polgármester.A 2002-es átalakítás előtti belső kialakítás az ő érdeme. Igazi mediterrán hangulat fogadja a vendégeket, az étteremben 28, a teraszon 21 fő fér el kényelmesen a kis hely ellenére. A városban elsőként vezettük be a házhozszállítást ami már akkor díjtalan volt.
Törzsvendégeink tudják már, hogy nap mint nap új ételekkel várjuk vendégeinket, hiszen valami érdekességet, kuriózumot mindig rejt a kínálatunk.
Egy jó ízű beszélgetés, egy kitűnő étel, egy jó korsó sör, a barátság és a nevetés csodákat művelhet. Ezen gondolatok gyakorlati megvalósulásához szeretnénk hozzájárulni. A jól ismert budapesti Svejk étterem született újjá Magdalena Merlo néven. Konyhánk ételválasztéka, az olasz konyha ízein alapul, nem elfelejtve a magyar ételek ízlésvilágát sem. A nosztalgia teremmel a régen is idejáró vendégeknek szeretnénk kedveskedni. Svejk azt mondja, mellyel mi is egyetértünk, éljünk emberi értékek szerint, szeressük és becsüljük meg az életet, az élet igazi minoségét.
- SUGA VENDÉGLŐ - ÚJFEHÉRTÓ
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4244 ÚJFEHÉRTÓ, BARTÓK BÉLA ÚT 2
5 csillag 3 vélemény alapjánA Suga Vendéglő Újfehértó központjában található a Bartók Béla u. 2 címen. Éttermünkben megújult és igényes környezetben bőséges étel választékkal, magyaros ízekkel, kedvező árakkal, színvonalas kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket! Vendégeink választhatnak Alacarte étlapról és napi menü ajánlatunkból. 2011.02.21.-től megkezdtük ételeink kiszállítását is! Újfehértó területén díjmentesen! Ételeinket egyszer használatos edényben szállítjuk. Étlapos megrendelését 10:30-tól 21:30-ig adhatja le, melyet a rendelést követően rövidesen kiszállítunk. Napi menü igényét reggel 9:00-ig kérjük jelezze, a menü kiszállítás 11:30-tól 14:00-ig. Rendezvényekre is vállalunk kiszállítást! Vállaljuk továbbá esküvők, születésnapok, családi rendezvények, keresztelők, osztálytalálkozók és egyéb összejövetelek lebonyolítását 70főig! Terembérlet nincs! Nálunk csak annyit fizet, amennyit fogyaszt! Jó étvágyat kívánunk!
Nyitvatartás : 10-22
Ételeink: 40 féle pizza, gyros, hamburger, melegszendvicsek, kínai ételek, frissensültek, desszertek.NyitvatartásHétfő: 11:00 - 22:00 Kedd: 11:00 - 22:00 Szerda: 11:00 - 22:00 Csütörtök: 11:00 - 22:00 Péntek: 11:00 - 24:00 Szombat: 11:00 - 24:00 Vasárnap: 11:00 - 22:00
Nyitva tartás: H-V: 12:00-24:00 szolgáltatások: élőzene, gyermek menü, gyermekszék, pelenkázási lehetőség
Nyitvatartás: Minden nap 11-23 óráig. Ingyenes házhozszállítás: A I., II.(2/a kivételével), kerületben és a III., V., XI., XII., XIII.kerület (egyes részei) kerület egyes részein. Pizzáink a hagyományos módszer szerint fatüzelésű kemencében készülnek, szakképzett szakácsainknak köszönhetően, akár 45 percen belül az olasz konyha hagyományos ízeit tudjuk az otthonába varázsolni. Vendégbarát akciókkal és állandó minőséggel várjuk régi és új megrendelőinket. Jó étvágyat kívánunk!
NyitvatartásMinden nap: 11:30 - 04:00
pizza, pizzeria, vendéglátás, vendéglátóhely, pizzázó, margarita pizza, étel, ital, üdítő, meleg étel, étlap, pizza étlap, házhozszállítás, saláták, készételek, menüs étkezés, étterem, házhoz
Szigliget Főutcáján, az Eszterházy kastély mellett található. Családias környezetben, alacsony árakkal, 30 fajta pizzával várják vendégeiket. Minden nap: 11:00 - 23:00
olasz, cseh, konyhabútorok, német, spanyol ülőgarnitúrák, beépíthető készülékek, gránitmosogatók, Ibuker kft. olasz konyhabútorok, cseh konyhák, német ülőgarnitúrák, beépíthető készülékek, gránitmosogatók, spanyol ülőgarnitúrák, olasz étkezők, olasz ülőgarnitúrák kereskedelme
A Koper Kft. 20 évvel ezelőtt alakult, majd 2007. évben konyhabútor tervezéssel és beépítésel bővítettük a profilunkat és megnyitottuk a 3. kerületi üzletünket. Lakberendező végzetségem és a kollégáim szakértelme segíti, hogy az üzletünkbe betérő érdeklődők személyre szabott, igényes kiszolgálásban részesüljenek a tervezéstől a konyhabútor beépítéséig. Konyhabútoraink mellett tolóajtós beépített szekrényeket és egyedi fürdőszoba bútorokat is készítünk megrendelőinknek. Az elképzeléseket 3D színes látványtervel tesszük élethűvé. A látványterv és a tanácsadás DÍJTALAN, csupán időpontegyeztetés szükséges. Hívjon ha látványtervet szeretne készíttetni vagy ajánlatot szeretni kérni! Telefonszámom: +36 70 331 4101 Koromné Fried Erika. Lelkes csapatunk nevében szeretettel várom a jelentkezését!
Cégünk, a Ligúr Ízek Kft. 2003 tavaszától kereskedelmi tevékenységet folytat. Gyártóként különböző friss tésztákat készít, illetve olasz prémium minőségű gasztronómiai termékeket forgalmaz. A termékpaletta igen széles és folyamatosan bővül. Gyárunk Jászalsószentgyörgyön található. Viszonteladónk naponta szállítja éttermekbe a friss tésztát. Olasz éttermünkben igazi itáliai ízekkel és hangulattal várjuk vendégeinket.
Olasz, lenygel, és egyedi konyhabútorok tervezése, kivitelezése, bútorkészítés, bútorjavítás, asztalosmunkák, lapszabászat
Éttermünk 2012. elején nyitotta meg kapuját a tradicionális olasz gasztronómia szerelmesei előtt. Célunk, hogy vendégeink megtapasztalhassák családias légkörű olaszos vendégszeretetünket.Szakácsaink magas szakértelemmel készülő fatüzelésű kemencés pizzái, tészta, hal és húsételei.Barátságos kiszolgálás mellett várjuk rendeléseiket, illetve éttermünk alkalmas kisebb családi és céges ebédekre, vacsorákra is.Házhoz szállításunk Budaörsön, Törökbálinton és Gazdagréten ingyenes.Folyamatos akcióinkról a honlapunkon, a facebookon illetve telefonon tájékozódhatnak.
A Krizia étterem Graziano Cattaneo tulajdonos chef, 28 éves szakácsként eltöltött szakmai tapasztalatszerzésének gyümölcse. A világ legjobb szállodáiban és éttermeiben az ízek világában gyűjtött tapasztalatok alapján, az étterem konyhája megpróbálja megmutatni a hamisítatlan, természetes, kreatív és hagyományos olasz konyhát, rusztikus családias légkörben, a tulajdonos állandó jelenlétében.
- VESZTI PIZZA & RESTAURANT
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9000 GYŐR, MÓRICZ ZSIGMOND-RAKPART - III. HAJÓ
5 csillag 1 vélemény alapjánA Hajó, a Mosoni-Duna vízén, Győrben a Révfalusi hídnál várja vendégeit egy különleges hangulatú, rusztikus étteremben, egy, az 1800-as éveket idéző hangulatú, Mississippi gyapotszállító hajón.
gyors étkezde, nyugati pu. környéki pizzéria, pizza étlap, házhozszállítás, házhoz szállítás, pizza kiszállítás, pizza futár, olasz konyha, pizzák, hamburgerek, saláták, készételek, menüs étkezés,
üdítő, házhozszállítás, pizza étlap, étlap, pizza, margarita pizza, készételek, pizza futár, pizzafutár, vendéglátóhely, pizzázó, ital, étel, csornai pizzázó, csorna vendéglátás, vendéglátás, pizzeria
Olasz étterem és kávéház
A Fausto?s étterem mediterrán és nemzetközi ételkülönlegességekkel, kiváló hazai és olasz borok széles választékával várja az olasz gasztronómia iránt érdeklődőket. A Faustos ebből a három szóból született 1994-ben, amikor Velence, London és New York híres éttermeiben séfként eltöltött évek után Fausto Di Vora Budapest szívében megnyitotta a város egyik legnépszerűbb és legelismertebb vendéglátóhelyét. ?Nemzetközi konyha olasz ízekből? a legmagasabb minőségben, gondosan válogatott, mindig friss alapanyagokból. Homár és szarvasgomba, bélszín, bárány, ördöghal vagy Szent Jakab kagyló - tartalom, és gondoskodás rejlik minden elkészített fogásban. Nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 12-15 19-23 Szombat: 18-23 Vasárnap: Zárva
Nyitva tartás: Minden nap: 11-24
Történelem Első OKAY ITALIA éttermünket 1993.július 15-én nyitottuk meg Budapesten. A siker nem maradt el! A későbbiekben nyitottunk egy második budapesti éttermet és egy gyorsétkezdét is a Westend City Center bevásárlóközpontban. 2003.decemberében az Árkád bevásárlóközpontban megnyitottuk legújabb étterem-pizzériánkat. Az éttermek üzemeltetése mellett az OKAY ITALIA saját gyártású olasz süteményeket és desszerteket, valamint friss, kézzel gyártott tésztákat, kenyereket és kenyérpálcikákat forgalmaz. E termékek megkóstolhatók éttermeinkben, de sok egyéb étteremben, pizzériában, szállodában és kávézóban is fellelhetők. Ezzel kapcsolatos információért kérjük, klikkeljen az ANTICHISAPORI TÉSZTAÜZEM ikonra honlapunkon. Minden receptünk szigorúan válogatott olasz hozzávalók felhasználásán alapszik, s ezáltal az OKAY ITALIA méltán lett Budapest vezető olasz vendéglátó csoportjaként ismert.
CAPRI PIZZÉRIA nincs kiszállítás!
1991-ben nyílt meg, a családi vállalkozásból kiteljesedett Komfort Centrum bútorszalon, mely napjainkra 1000 m2-es területen több mint 70 európai gyár kiemelkedő minőségű termékeit forgalmazza. Az alapítók kivételes igényességét, harmonikus ízlésvilágát és szakértelmét tükrözi a vásárlói elégedettség. Ez az igényesség mind ár-érték arányban, mind presztízsben megnyilvánul, a vevők választásától függően. Így minden érdeklődő megtalálhatja álmai bútorait. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a világ trendjeit, vizuális innovációit.
Olaszos ízek, olasz étterem a magyar vendégeknek.
házhoz szállítás, pizza kiszállítás, pizza futár, olasz konyha, pizzák, hamburgerek, saláták, készételek, menüs étkezés, étterem, pizza, pizzeria, vendéglátás, vendéglátóhely, pizzázó, margarita pizza
Vendéglátás A megújult, gyönyörűen átalakított Lou Lou étterem a belvárosban: a haute cuisine finomságait nyújtó igen kellemes vacsorázóhely. Az új enteriőr rendkívül kreatív kialakítása, csak elegánsabbá tette az étterem hangulatát. Az étterembe belépve jobbra egy szalon hangulatát idéző helység található, melyet XVI. Lajos-korabeli székekkel rendeztek be. A falakon ezüstös lila színű tapéta mellett a rengegeg tükörtől csak még tágasabbnak a már így is kitágított teret.
- B1 KONYHA- ÉS LAKBERENDEZÉSI STÚDIÓ
HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, BATTHYÁNY TÉR 1.
5 csillag 1 vélemény alapjánKezdetben kizárólag konyhabútorokkal foglalkoztunk.Az igények maximális kielégitése érdekében megnöveltük kinálatunkat:nappali és hálószobabútorokat, étkezőket, konyhatechnikai készülékeket, kiegészitőket is árusitunk.
Éttermünk Eger belvárosában, Dobó tértől 100 méterre található, 1. kategóriás. Specialitások: ördöglángos, vaslapon sült töltött jérce. Eger ódon hangulatú belvárosában, egy lélegzetvételnyi távolságra a Dobó tértől, a Katona tér 2. szám alatt található az Eger pezsgő éjszakai életét idestova egy évtizede jelentősen meghatározó Hippolit Club. A tömör tölgyfa ajtón belépve a hamisítatlan angol pubok eleganciája és hangulata fogadja a betérőket. A berendezésben domináns jelleget kapnak a fa elemek, melyek a hívogatóan kényelmes fotelekkel és kanapékkal kiegészülve igazán varázslatos miliőt teremtenek.
A szálloda filozófiájának kulcsát szlogenünk adja: a mi szállodánk az Ön otthona. Célunk, hogy a legapróbb részletekig tökéleteset, minőségit, a vendégeink igényeit maximálisan kielégítő és pihenését messzemenőkig szolgáló kínálatot nyújtsunk. Vendégeink jólétének záloga a vendégváró családi vezetés.
- MAKK-ÁSZ SÖRÖZŐ ÉS PIZZÉRIA
NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, KOSSUTH UTCA 18
5 csillag 1 vélemény alapjánmenüs étkezés, étterem, pizzarendelés, pizzafutár, sonkás pizza, gombás pizza, marhgerita pizza, kemencében sült pizza, kemencés sültek, főtt tészták, tésztás étel, frissensültek, desszert, édesség,
Asztalfoglalásaikat telefonon minden nap 12 és 22 óra között tudjuk fogadni. Asztalfoglalás: 06-1-374-0880. Éttermünk a Kodály Köröndtől pár méterre található az Andrássy út és a Rózsa utca sarkán. Eredeti olasz konyhánk szicíliai ételkülönlegességeket is kínál. Éttermünk kapcsolattal rendelkezik, így étel és ital kínálatunk mellett az Inteneten is böngészhet.
Házhozszálítási kerületek: I., II., III., V., VI., XI., XII, XIII. kerületek egyes részein. Rendelésfelvétel: 10.30-22.45-ig
Épités Átalakitás Felújitás, rekonstrukció Burkolás Hőszigetelés homlokzatvakolás
olasz étele, café, olasz konyha, nemzetközi ételek, pizzázó szolnok, szolnoki vendéglátás, pizzéria, szolnoki pizzéria, kávéház, pizza szolnok, nemzetközi konyha
Klimatizált éttermünk a hagyományos magyar konyha kedvelőinek és a nemzetközi konyhák ínyencségei után érdeklődőknek is maradéktalan gasztronómiai élményt kínál A frissensült ételek és ételspecialitások garantáltan kielégítik minden igényét. Étlapunk bőségét úgy alakítottuk ki, hogy megfeleljen mind a különböző kultúrákból érkezőknek, mind pedig a változatosságra vágyó Vendégeknek. A magyar konyha mellett többek között megtalálhatók az olasz, a francia vagy az angol ételek is.
Nyitvatartás : H-Cs:11-22 P-Szo:11-24 V:17-22 Konyha 19 féle pizza, széles spagetti választék, eredeti mediterrán ízek olasz receptek, desszertek, Carte D'or fagylaltok várják a vendégeket. Férőhely: 50 fő. szezonális: 20 fős terasz.
Cégünk a vendéglátás területén tevékenzkedik.Legyen részese egy különleges gasztronómiai élménynek!
Tata központjában, az Öreg tótól és az Angol parktól egyaránt kb.100 méterre találja éttermünket. Étlapunkon megtalálhatóak a hazai és nemzetközi konyha remekei, levesektől a frissensülteken, készételeken át a desszertekig. 50 féle pizzánkból, ízletes tésztáinkból választhatnak az olasz konyha szerelmesei. Elkülönített dohányzó és nem dohányzó résszel rendelkezünk. Emeleti termünk igazi ?rejtekhely? meghitt ebédekhez, vacsorákhoz. Éttermünk területén ingyenes, vezeték nélküli Internet használatot biztosítunk. Osztálytalálkozók, családi és céges rendezvények lebonyolítását elérhető áron vállaljuk. Tekintse meg étlapunkat és térjen be hozzánk! Egész évben 10 ? 22 óráig tartunk nyitva. Tata területén INGYENES házhozszállítás!
Nyitvatartás : H-P:9-21 Szo:10-22
A tervezésben az egyéni ötletek és a valódi otthonteremtés volt a cél. Lakberendezőként természetesen nyomon követjük az aktuális divatirányzatokat, technikai újjításokat, de elsősorban mindig az adott család életének megkönnyítésére koncentrálunk.Vallom azt, hogy minden ráfordított többletóra amit egy-egy tér áttervezésével, újragondolásával töltünk számtalan boldog, nyugodt és harmónikus családi pillanat forrása lehet.
A Miles és Olivari termékek magyarországi forgalmazója A teljes termékválaszték azzonali kiszolgálása raktárkészletröl kis és nagy felhasználóknak
A felszolgalas kivalo es a kaja is kivalo Az etelek arai is rendkivul kellemesek. Szoval ha ebedidoben erre jarsz erdmes ide bemmeni, mert egy mecis menu arabol jo lakhatsz!
Nyitva Tartás Rendelését leadhatja: Hétfő - Vasárnap 10 óra 30 perctől 23 óráig
TOMMASO SPAGETTIHÁZ szeretettel vátja az olasz konyha kedvelőit.
Reméljük nem csupán az első találkozás válik hosszú időre meghatározóvá az Ön életében, hanem egy kellemes, otthonos Mesterkonyha tulajdonosaként minden további is. Mesterkonyhák csapata www.mesterkonyhak.hu mesterkonyhak@mesterkonyhak.hu
A GIGANT DESIGN a nagy választék, a magas minőség és a korrekt ár stúdiója! Neves hazai és olasz konyhabútorgyártók termékeit forgalmazzuk. Több mint 10 beszállító termékeire épülő palettánk- vagyis a nagy választék- lehetővé teszi, hogy mindig igazodni tudjunk ügyfeleink elvárásaihoz stílusban és árban egyaránt. Fő profilunk, az elemes konyhabútor és étkező mellett, ülőgarnitúra, nappali bútor, fürdőszobabútor és lakásdekoráció bővíti kínálatunkat. Egyedi konyhabútor tervezés, 3d látványterv, korrekt szaktanácsadás várja konyhabútor stúdiónkba. Komplex lakberendezést is vállalunk.
szicíliai vendéglő, vendéglátás, vendéglátóhely, szicíliai ételbár, olaszos konyha, vendéglő, szicíliai étterem, magyaros ételek, olasz ételek, szicíliai restaurant, magyaros étterem
12
