OLCSÓ SZÁLLÁSHELY


Több mint 500 találat OLCSÓ SZÁLLÁSHELY kulcsszóra

  • ARKÁNUM VENDÉGHÁZ
    VAS, 9941 ISPÁNK, NYUGATISZER 1.

    ARKÁNUM VENDÉGHÁZ Ispánk, az őrség közepén élő 126 lelkes falu nemcsak a helyiek, de a már korábban ide látogatók szerint isa "világ közepe". A tiszta levegőre vágyók, az erdőkben kirándulni szeretők, a gombagyűjtők, vad figyelők kedvelt helye. A közelben, kb. 15 km-es körzetben 3 fürdésre is kiválóan alkalmas tó van. A nem túl nagy közúti forgalom mellett és az erdei utakon a kerékpározás élményt nyújtó. Itt Ispákon épült az Arkánum Vendégház 1996-ban. Erdő melletti 21.000 nm füves területen áll, földszintjén 7 apartman található. Mindegyikben 4 ágy, természetesen ágyneművel, zuhanyzó, WC, mosdó és felszerelt konyha hűtőszekrénnyel. Egy apartman ára egy éjszakára: 1 fő részére 4000Ft, 2 fő részére 6000Ft, 3-4 fő részére személyenként 3000 Ft. Csoportoknak kedvezményt adunk! Az emeleten turistaszállás található. Itt egy 8 ágyas, egy 9 ágyas és két 12 ágyas szoba és 4 WC és mosdó található. A zuhanyzók az épület melletti második épületben vannak. A turistaszálláson egy éjszaka 200


  • EASY LIFE CLUB HOTEL
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, KRISZTINA MAJOR
    Rating 33 csillag 15 vélemény alapján

    Az Easy Life Club Hotel, egy üdülőközpont, Mosonmagyaróvár mellet, a városközponttól másfél kilométerre található, Krisztina-majorban. 7, 5 ha területen, az M1-es autópályától 700 m-re helyezkedik el. Mivel a fekvése igen kedvező, célszerű megállóhely egy ebéd vagy vacsora elfogyasztására, vagy egy-egy éjszaka eltöltésére, esetleg vállalati rendezvények csendes, nyugodt környezetben történő lebonyolítására. Az üdülő mellett vadászterület található, tehát esetleges vadászaton való részvételt is meg tudunk szervezni. Szolgáltatásaink ( szauna, pezsgőfürdő, fitnes-terem, teniszpályák, külső medence) segítenek a kikapcsolódásban és kellemessé teszik az itt tartózkodást. A határközelség kiváló lehetőséget nyújt egy kis szomszédolásra, Bécsben vagy Pozsonyban, de mi is szervezünk különböző kirándulásokat ( Fertő-tó nyugati partjára, Pozsonyba ). Az üdülő közelében található néhány látványosság: Héderváry kastély, Lébényi román templom, am


  • MAJOR FOGADÓ ÉS LOVASUDVAR
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2886 RÉDE, LESALJA-MAJOR

    Lesalja major és az itt működő Major Fogadó a magas vagy az Öreg Bakony észak-nyugati lábánál, erdővel övezve, rendkívül szép természeti környezetben helyezkedik el. a 4 km-re lévő Réde Községhez tartozik. Közelről látszanak a Magas Bakony hegyei. Ez az egész hegyvidék legregényesebb, gyalogos kirándulási lehetőségekben leggazdagabb vidéke. A major Gróf Eszterházy Pál birtoka volt - a közelmúltban épületeit renoválták. A két hektáros parkban régi mezőgazdasági eszközöket és berendezéseket lehet megtekinteni. A virágos kertekben a parasztkertek kedvelt virágai díszlenek és mindez együtt, szándékoltan a hajdani uradalmi majorok hangulatát idézi. Az erdővel övezett csendes, családias légkörű fogadó különösen ajánlott a vidéki, falusi élet és a természet kedvelőinek. A fogadó alkalmas baráti családok és társaságok közös üdülésére, zárt körű rendezvények megtartására, nyelvtanfolyamokra. A fogadó ámbitusos kőépületeiben 10 igényesen berendezett - igény szerint pótágyazható appartmann


  • DANUBIUS HEALTH SPA RESORT MARGITSZIGET
    1138 BUDAPEST, MARGITSZIGET
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Danubius Quality Conference - a siker kulcsa A Danubius Hotels Group - több mint 3 évtizedre visszatekintő tapasztalatával - Magyng="2" cellpadding="0" bordearország egyik legjelentősebb rendezvény lebonyolítója, melyet a "Danubius Quality Conference" márkanév fémjelez. Páratlan fekvésű szállodáink, kiváló gasztronómiánk, közel 200 rendezvénytermünk, képzett szakembereink és a jól összehangolt szervezői munka szavatolják az egységesen magas színvonalat. Kedvezményes konferencia csomag ajánlatok EUR 29 / főtől Tartalma: rendezvényterem bérleti díja, 2 kávészünet, ebéd kávéval és üdítővel, alaptechnikai felszerelés (hangosítás, flipchart, írásvetítő, vászon, jegyzettömb, toll) További információ Tel.: 06 1 889 4156, 889 4197 sales@danubiusgroup.com Szolgáltatások: transfer, concierge szolgálat, széf, csomagmegőrzés, butik A szálloda a festői Margitszigeten, Budapest legszebb parkjában épült 1979-ben.2001-ben teljes felújításon esett át. Ez a legmagasabb igényeknek


  • CORVIN HOTEL
    1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA 31.

    Ha egyszer eljön hozzánk legközelebb is minket fog választani Mert mi mindent megteszünk azért, hogy Ön ebben a barátságos és csöndes hotelben minden alkalommal otthonosan érezze magát. Szívesen várjuk családjával, barátaival vagy üzletfeleivel együtt, győződjön meg személyesen munkatársaink vendégszeretetéről. Tegyen próbára minket: Legyen a vendégünk! Szállodánk 40 komfortos, fürdőszobás, színes tv-vel, műholdvevővel, minibárral és telefonnal felszerelt szobával várja önt. A földszinti étteremben és a non-stop drinkbárban mindig kellemesen töltheti idejét. Gépkocsiját saját, zárt parkolónkban éjjel is biztonságban tudhatja. Kívánságára a teljeskörű programszervezésről utazási irodánk gondoskodik. Két 30 fős különtermünk kérés esetén szintén rendelkezésre áll. Legközelebb is könnyen ránk talál. Mert a Hotel Corvin csupán néhány percre van a Belvárostól, mégis gyorsan megközelíthető a Ferihegyi repülőtérről és az M1-es, M7-es autópályákról. A metróállomás és a körút közelsége


  • NOVOTEL BUDAPEST DANUBE
    1027 BUDAPEST, BEM RAKPART

    Az új Novotel Budapest Danube szálloda a magyar Parlamentnek látványával várja vendégeit a Margit- és a Lánchíd között közvetlenül a Duna partján a város budai oldalán a belvárosban. A szálloda külső és belső díszítőelemei a szálloda mellet folyó Duna hangulatát idézik, belső kialakítása pedig a retro elemeket ötvözi a fiatalos eleganciával. A szálloda 175 Novation szobával rendelkezik, melyek mágneskártyás ajtózárral, füstérzékelő és sprinkler rendszerrel, laptop méretű szobaszéffel, egyénileg szabályozható légkondicionálással, minibárral, on-demand payTV-vel, LCD televizióval, telefonnal, vezeték nélküli és ingyenes vezetékes internetcsatalakozással, ingyenes kávé és tea bekészítéssel, ergonomikus multifunkcionális bútorzattal, illetve különválasztott toalettel és fürdővel felszereltek. A 3 konferenciaterem, a panorámás Café Danube étterem, a Danube Fitnessz terem és az egyéb szállodai szolgáltatások egyaránt alkalmasak üzleti és turista vendégek igényeinek magas színvonalú k


  • ATTILA APARTMANHÁZ
    ZALA, 8360 KESZTHELY, PÁZMÁNY PÉTER U.12.

    Engedje meg, hogy bemutassam a Keszthelyen lévő Attila Apartmanházunkat. Keszthelyen az üdülő övezetben, 300 m-re a Balatontól családias környezetben várjuk a pihenni vágyókat. Nyitva tartás: 2008.5.1-2008.10.30


  • HOTEL ORCHIDEA
    CSONGRÁD, 6764 BALÁSTYA, FELSZABADULÁS U.04..

    Szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani Balástyán az 5-ös út mentén Szegedetől 20, Ópusztaszertől 12 km-re található szállodánkat, amely az M5-ös autópálya lehajtójától 3, 5 km-re helyezkedik el. A falusi környezetben elhelyezkedő szállodánk 70 fő részére tud kényelmes elhelyezést biztosítani. Vendégeink térítésmentesen az épület mögött található zárt parkolóban helyezhetik el járműveiket. Szállodánkat szeretnénk azon vendégek részére is ajánlani, akik egy pár napot ezen a környéken szeretnének eltölteni, tiszta levegőn, nyugodt falusi környezetben és családias hangulatban. Üdülési csekket és meleg étkezési utalványt elfogadunk.


  • ERNHARDT PANZIÓ
    VAS, 9625 , PETŐFI ÚT 27.

    apartman bő, bő szállások, szálláshely bő, olcsó szállás, bő szálláshelyek, ernhardt panzió bő, bői szállás, bői panziók, panzió bő, szállásfoglalás, bői szálláshely, bői utazás, ernhardt panzió, bői


  • HOTEL CABERNET
    BARANYA, 7772 VILLÁNY, PETŐFI U. 29.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Hotel Cabernet*** a villányi borvidék egyik legszebb településén, Villánykövesden, közvetlenül a műemlékileg védett, háromszintes, hangulatos pincesor lábánál várja bor- és természetkedvelő vendégeit. A kellemes pihenést a Hotel Cabernet*** 21 db kétágyas, valamint a 4 db háromágyas szobája biztosítja a Villánykövesdre érkező vendégeknek. A hotel minden szobájához tartozik fürdőszoba, televízió, telefon, Internet csatlakozási lehetőség. A szálloda hangulatos pinceétterme kiváló színhelyül szolgál borkóstolók, borvacsorák megrendezéséhez, vagy akár egy romantikus estéhez is. A konferenciaterem és a parkoló használata szállóvendégeink részére ingyenes.



  • HOTEL TERMÁL
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3580 TISZAÚJVÁROS, TELEKI BLANKA U. 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Tiszaújváros Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén, a Sajó és a Tisza találkozásánál fekszik, a 35-ös főút mellett. Turisztikai szempontból kiváló bázisállomás a környék számtalan idegenforgalmi célpontjának (Eger, Debrecen, Miskolc stb.) eléréséhez. A Hotel Termál a Termmálfürdő Komplexum részeként üzemel, amelyhez tartozik még az egész évben működő Termálfürdő (4db medence, szolárium, szauna, masszázs), Gyógyászati részleg, és a nyáron nyitva tartó Strand (kaland-, csúszda-, hullám-úszó-, gyerekmedence, sportpályák, játszótér, stb.) A hotel vendégei számára a Termálfürdőbe és a Strandra való belépés ingyenes. A Hotel Termál 2 és 4 ágyas apartmanokban várja a pihenni, regenerálódni vágyó vendégeket. A szobák teljes felszereltségűek: hűtő, TV, rádió, telefon. A Hotel Termál Étterem magyaros ételekkel 9:00 és 21:00 között várja a vendégeket. Megközelíthetőség: Az M3-as autópálya könnyen elérhetővé teszi a várost a Budapest irányából autóval érkezők számára. A 35-ös főútv


  • CENTRUM ÉTTEREM ÉS PANZIÓ
    VAS, 9941 ŐRISZENTPÉTER, VÁROSSZER 17.

    Az őrség szívében, őriszentpéteren! Az ország legnyugatibb csücskében terül el az őrségi Tájvédelmi Körzet ( Nemzeti Park). A háborítatlan természet - a védett növények, állatok - minden évszakban gyönyörködtetik a természet szerelmeseit. De nemcsak a természet nyújthat felejthetetlen kikapcsolódást, élményt, hanem az itt élők több évszázados hagyományi, népművészeti- és építészeti látványosságai is. Az idelátogatókat vendégszerető, szívélyes emberek várják. őriszentpéterről, központi helyzetéből adódóan az őrség bármely pontja könnyen megközelíthető. Újonnan épült panziónk a község központjában található. A 8 (egyenként 2+2 ágyas) tágas szoba mindegyikében fürdőszoba és televízió áll vendégeink rendelkezésére. A panzióban található tekepálya a sport kedvelőinek remek sportolási lehetőséget biztosít, az egész zajló tekebajnokság pedig izgalamas szórakozást nyújthat. Éttermünkben, és a hozzá tartozó teraszon egész évben étkezési lehetőséget biztosítunk a pihenni vágyó turi


  • BODAJKI FALUTÁBOR
    FEJÉR, 8053 BODAJK, TÁBOR UTCA 1.

    A tábor Fejér megyében a Bodajkot Zirccel összekötő úton, a Gaja-patak völgyében, az Országos Kék Túra útvonalon található. Elérhető vasúton ( 3 km-re lévő vasutállomásról), közúton autóbusszal ( 500 m-re lévő buszmegállók Székesfehérvár ill. Zirc-Pápa irányába), személygépkocsival fenti irányokból, gyalog a Kék Túra útvonalon. A tábor tulajdonossa és szervezője a Bodajki falutábor Kft., a konyha üzemeltetője a BAK Kft. A tábor kivállóan alkalmas osztálykirándulásokra, gólyatáborokra, természetjáró csoportoknak, kéktúrázóknak, erdei iskolának, kézműves- és sporttáboroknak. Egyéb lehetőségek: * A főépületben található az ebédlő (200 személyes), mely helység közös rendezvényekre, foglalkozásokra is alkalmas. * A tábor területe bekerített, füves, a területen belül kiépített kosárlabda- és kézilabdapályák, tűzrakóhely található. * Kirándulási lehetőségek a környező településekre (Mór, Székesfehérvár, Csókakő, Kisgyónbánya, Zirc), túrák a festői szépségű Gaja-szurdokba, Fehérvárcsu


  • FEHÉR SZIKLA VADÁSZHÁZ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3997 FÜZÉRKOMLÓS,

    füzérkomlósi panzió, füzérkomlósi szálláshelyek, olcsó szállás, füzérkomlós szálláshely, panzió, füzérkomlósi szállás, füzérkomlós szállás, füzérkomlósi szálloda, füzérkomlósi szállások, szállások


  • TERMÁL HOTEL MARTFŰ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5435 MARTFŰ, IFJÚSÁG ÚT 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    szállásfoglalás, martfű apartman, martfű panzió, szálláshelyek martfű, olcsó szállás, martfű szálláshelyek, martfű szállás, martfű szálláshely, martfűi szállás, hotelek martfű, termál hotel martfű


  • ÁTRIUM HOTEL
    VAS, 9955 RÁBAGYARMAT, 8-AS FŐ ÚT - HATÁRÁTKELŐ

    Tisztelt Hölgyem/ Uram ! Engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassam Önnek a GASTLAND cégcsoportot, mely egy rendkívül dinamikusan fejlődő turisztikai és gasztronómiai vállalkozás. A magyar vendéglátásban 1991 óta van jelen, és mára már öt éttermet és szállodát üzemeltető láncolattá fejlődött, miközben megőrizte családias jellegét, meleg hangulatát, a magyar népi hagyományokat. www.gastland.hu 1. Gastland Hotel M0*** - Szigetszentmiklós, M0 autóút/19 km 49 légkondicionált szoba, konferenciatermek (12, 25, 60, 110 fő), a?la carte étterem(80 fő), gyorsétterem(120fő), szauna, pezsgőfürdő, ajándéküzlet, grill-terasz 2. Gastland Hotel M1*** ? Páty, M1-es autópálya/22 km 40 légkondicionált szoba, konferenciatermek (10, 50, 160 fő), a?la carte étterem(50 fő), gyorsétterem(60 fő), borospince kandallóval (50 fő) , szauna, játékterem, grill-terasz 3. Hotel Átrium*** ? Rábafüzes ? a határátkelő mellett ? 28 szoba, konferencia termek(30 fő), étterem, söröző, bár, mozi tere


  • CHATEAU FÖLDVÁRY
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9153 ÖTTEVÉNY, FŐ ÚT 173.

    KA A kastélyt 1870-ben báró Földváry Miklós építette a Bécs - Budapest főútvonal mentén. Később lánya, Földváry Valéria és fia gróf Csáky Andor maradt a kastélyban 1945-ig, de megfordult itt a Csáky család több ismert tagja, mint pl.Csáky Imre és Csáky István. 1945-től patika, orvosi rendelő, nővérszállás stb. működött benne. A már romos épületet 1988-ban a győri központú ÉDÁSZ Rt. vásárolta meg és 1992-re a műemlék jellegű épületet eredeti állapotának megfelelően helyreállították. 1993 óta korszerű , háromcsillagos szállodaként várja a Vendégeket. 2004-ben a kastély magántulajdonba került, ezzel együtt ismét elkezdődött egy több fázisból álló felújítási folyamat, melynek eredményeként a hotel 2004 áprilisa óta Chateau Földváry néven újra megnyitotta kapuit. MEGKÖZELÍTÉS: A kastélyszálló az 1-es főútvonal mentén Öttevény belterületén (táblák jelzik), Budapesttől 130, Győrtől 15, a hegyeshalmi határátkelőtől 3


  • PLAY PUB HOUSE
    HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, BATTHYÁNY U. 26

    A Batthyány és a Szent Anna utca sarkán a város építészeti értékeként számontartott, műemlék jellegű épületben nyílt egy széles igényt kielégítő panzió és egy ír kocsma. Reggeltől késő estig választhatnak a bőséges étlap kínálatból, mely ír jellegű ételeket kínál, de az ízvilág a magyar szokásoknak is megfelel. Egyszerre van jelen a múlt és a jelen: az ír kocsmák békés, nyugodt, de játékos hangulata és a mindennapok változatossága. Az impozáns, látványnak is szép bárpultnál kaphat helyet a pár percre bekukkantó vendég. Fogyaszthat koktélokat, kávét, hétféle csapolt sörből választhat, sőt ha kedve támad egy kis sakkozásra. Az első emeleten és a tetőtérben tizenkét (egy-, kettő- és háromágyas, fürdőszobás) szoba és egy apartman várja a turistákat, Demko-Feder bio-ágyaival. A szobák otthonosak (telefon, rádió, színes TV, ébresztőóra) és nagyon barátságosak. A zárt udvar kitűnő parkolási lehetőséget biztosít.


  • TŐS ÜDÜLŐ APARTMANOK
    BÁCS-KISKUN, 6065 LAKITELEK, KATICA UTCA 1.

    szállások lakitelek tőserdő, lakitelek tőserdői hotel, lakitelek tőserdő szálláshely, olcsó szállás, lakitelek tőserdői szállók, lakitelek tőserdői szálláshely, panziók lakitelek tőserdő, lakitelek


  • THERMAL HOTEL MOSONMAGYARÓVÁR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, KOLBAI ÚT 10.
    Rating 22 csillag 2 vélemény alapján

    A város első gyógyszállodája 1999. áprilisától várja a gyógyulni, pihenni vágyó vendégeket. A Thermal Hotel az osztrák és a szlovák határtól 15-15 km-re, a Termálfürdő mellett épül, a város központjában, mégis zöld övezetben. A kényelmesen berendezett zuhanyzós, WC-s szobák televízióval, telefonnal, széffel és minibárral felszereltek. A dohányfüstöt nem kedvelőket "no smoking" szobák várják.Mediterrán hangulatot idéző Wellness-termünkben infraszauna, infralámpák és jacuzzi várja a pihenni vágyókat. Szolgáltatásaink: étterem, hangulatos terasz, kisebb konferenciák részére is alkalmas 50 fős különterem. A szállodában modern gyógyászati részleg, fogászati rendelő, testmasszázs, fodrászat, kozmetika, manikűr, pedikűr, szolárium, ajándékbolt található. A Termálfürdőben szauna és különböző hőmérsékletű gyógy- illetve úszómedence áll az üdülővendégek rendelkezésére. A gyógyvize alkalmas mozgásszervi megbetegedések, nőgyógyászati gyulladásos betegségek, idült légzőszervi problémák orvos


  • ÜDÜLŐSZÁLLÓ TIHANYI YACHT CLUB
    VESZPRÉM, 8237 TIHANY, RÉV UTCA 12.

    A tihanyi kompkikötőtől nyugatra, a hegy és a Balaton közé simulva, tájvédelmi körzetben található üdülőszállónk tavasztól őszig várja kedves vendégeit. 24 szobánk kétcsillagos (televízió, zuhanyzó, hűtőszekrény a szobában), 8 szobánk egycsillagos (televízió, mosdó a szobában, fürdőszoba a folyosón) elhelyezést biztosít. Az aktív pihenést tenisz-, strandröplabda- és petanque pálya szolgálja. A vitorláskikötő a parkon keresztül közelíthető meg. Hangulatos séták és esti programok helyszíne lehet a saját kis félsziget, ahol búboskemencében készülnek a vacsorák. Szolgáltatások: - Menüválasztásos reggeli, háromfogásos menüválasztásos ebéd, vacsora - Légkondicionált étterem, hangulatos drinkbár, büfé - Saját kikötő, strand, napozóágyak a kertben - Kölcsönözzés: kerékkpár, vízibicikli, kalózvitorlás, szörf - Gyermekjátszótér - Zárt parkoló Rendezvények: - Családi rendezvények - Céges rendezvények - Vitorlás re


  • GERE PANZIÓ
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, DIÓFÁS TÉR 4.

    Pécstől délre kb. 30 km távolságra fekszik Villány, az ország egyik leghíresebb borvidéke. Szőlőskertjei és maga a falu is hosszan elnyúló Villányi hegység védelmét élvezik. Régi pincék gyűrűjében, falusi pinceház jellegű panziónkban találhat itt szállást. A borospincében többfajta minőségi bor kóstolható. Két - illetve háromágyas, fürdőszobás szobáinkban 30 főt tudunk elhelyezni. Tájékoztató áraink 2002-re: 3000-4250 HUF/fő/éj Szobaárainkban a kiadós reggeli is benne foglaltatik. A nyugodt pihenés mellett sok az érdekes látnivaló, pl. Siklósi Szobrász Szimpózium kiállítása a hegyoldalban, Telki-pince-bormúzeum, folklór-rendezvénysorozat. Egyéb programok: tenisz lehetőség, lovaskocsis túrák, vadásztatás, lovaglás, borkóstolók. Német nyelvismerettel és vendégszeretettel várunk mindenkit ! A család tradicionális szőlőtermelő és borkészítő hagyományait megőrizve gazdálkodunk ma a közel 30 ha-on. A jóminőség érdekében Villány legjobb területeiről, visszafogott termésá


  • HOTEL LAJTA PARK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, VÍZPART UTCA 6.

    ?Közel, mégis távol? A Lajt Park Hotel a régió három fővárosa ? Bécs (90 km), Pozsony (30km), Budapest (160 km) által bezárt háromszög középpontjában, Mosonmagyaróváron helyezkedik el. Az osztrák, szlovák határtól mindössze 10 km-re. Városunk földrajzi helyzetének, s kiváló infrastruktúrának köszönhetően mind személygépkocsival mind tömegközlekedési eszközökkel könnyen, gyorsan megközelíthető: Mosonmagyaróvár szívében, mégis csendes, nyugodt környezetben, a Lajta partján található szállodánk. A város nevezetességei, múzeumai, szórakozóhelyei, sétáló utcája, vásárlási lehetőségei gyalogosan is könnyedén elérhetők.


  • VIKING HOTEL
    FEJÉR, 2484 AGÁRD, GALLÉR U.2.

    Szállodánk Budapesttől 43 km-re található a Velencei-tónál. Egész évben üzemel és férőhely kapacitását tekintve a legnagyobb a tó körűl, két épületben 100 apartman rendszerű egységgel. Szolgáltatásaink: -100 Apartman -Étterem -Rendezvényterem -Nyitott úszómedence és gyermek pancsoló -Teniszpálya -Játszótér -Zárt parkoló -A Viking Hoteltől 2 km-re található a termálfürdő, ahól gyógyászati szolgáltatások is igénybevehetők Csoportok részére programokat kínálunk és szervezünk, mint pl: -Lovaglás és lovasbemutató -Cigányzenés bórkóstoló -Néptánc, folklórbemutató -Hajókirándulás a Velencei- tavon -Szüreti napok -Városnézés (Székesfehérvár, Budapest.+ idegenvezetés)


  • LŐRINC-HEGYI FOGADÓ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3557 BÜKKSZENTKERESZT, TÁNCSICS UTCA 3.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Lőrinc-hegyi Fogadó A Bükk-hegység legmagasabban fekvő településén, alpesi jellegű környezetben, erdőktől, festői lankáktól ölelt, különlegesen szép tájon kínál igazi pihenést, üdülést, kikapcsolódást a Lőrinc-hegyi Fogadó. A hajdan üveghutáiról nevezetes község üdülőszállodájában egész évben kitűnő lehetőség kínálkozik a kellemes környezetben eltöltendő pihenésre, sportolásra, konegesen szép tájon kínál igazi pihenést, üdülést, kikapcsolódást a Lőrinc-hegyi Fogadó. A hajdan üveghutáiróferenciák és céges rendezvények lebonyolítására. A fogadó története 2004-ben fontos állomáshoz érkezett: tulajdonosváltás történt, melynek következtében a már 1930-ban Lőrinc-hegyi üdülő, majd később Gabona Hotel néven üzemelő fogadó neve, arculata, valamint célkitűzései immár új irányba mutatnak. Az új vezetőség nem titkolt célja a fogadó Wellness jellegének erősítése. Törekvéseiknek már kézzel fogahtó eredményei is vannak: az egészség megőrzésére és javítására irányuló szolgáltaltások, l


  • A HOTEL SZENT JÁNOS
    HEVES, 3300 EGER, SZENT JÁNOS UTCA 3.

    Budapesttől 130km-re, a festői Bükk-hegység lábánál fekszik Eger, a barokk város, a szőlő és a bor városa. A történelmi belváros szívében épült a Hotel Szent János. Minden szobája (11) légkondícionált, színes tévével, minibárral, miniszéffel, ébresztésre és távhívásra alkalmas telefonnal, fürdőkádas vagy zuhanyzófülkés fürdőszobával felszerelt. Saját parkoló aerobic terem és szauna áll vendégeink rendelkezésére. A szobák összenyitásával 2 apartman alakítható ki. Ezen kívül szállodánk még egy 15-20 férőhelyes konferenciateremmel is rendelkezik. Óriási nyári LAST MINUTE AKCIÓK!!!! A Hotel Szent Jánosban NE HAGYJA KI!!! Most 2 szobát kap 1 áráért!: Kiváló lehetőség családoknak, barátoknak, hogy eltöltsenek Egerben néhány kellemes napot. 4 fő részére 25 000 Ft + IFA/nap (minimum 3 éj), mely tartalmazza a svédasztalos reggelit, parkolási, mosoda és szobaszervíz lehetőséget, szélessávú internet használatát a szobában, központi széf használatát, szauna és aerobic terem használa


  • ESTIVO PANZIÓ ÉS ÉTTEREM
    SOMOGY, 8621 ZAMÁRDI, SZENT ISTVÁN UTCA 2.

    ESTIVO panzió bemutatása: Zamárdi Somogy megyében, a Balaton déli partján, Siófok és Balatonföldvár között fekvő, kb. 3000 fő állandó lakosú nagyközség. A Balaton déli partjának leghosszabb (3 km) szabad strandja található a településen. Az itt élők megélhetését az idegenforgalom tölti be. Közúton (M 7-es autópálya) és vasúton is könnyen és jól megközeíthető. A panzió Zamárdi központi részén, a Balaton vízpartja és a vasúti pályatest közötti övezetben, a Szabadság tér É-i oldalán, a Szt. István ? és Eötvös utcák sarkán helyezkedik el. A Szántód Rév kb. 2 km. A panzió előtt közterületen és korlátozott számban saját területen is a vendégkör (panzió és étterem) számára parkolóhely ki van építve. A panzió télen is üzemeltethető, padlófűtéses, 12 zuhanyzós fürdőszobával, részben teraszokkal, beépített faliszéffel és minibárral, LCD televíziókkal, Internet hozzáféréssel és minibárral van ellátva. A földszinten egész évben üzemelő étterem található. A nyári szezonben látványo


  • CENTRAL DOMINIK PANZIÓ - CENTRAL HOTEL 21
    1085 BUDAPEST, MÁRIA UTCA 10.

    A Central Dominik Panzió mindenképpen felveszi a versenyt kényelem és kényeztetés terén a legelitebb hotelekkel, nyugalom terén a falusi fogadóval. Majd félúton a Váci utca és a Hősök tere között kevés jobb elhelyezkedésű szállást talál. A minőséget garantálja, hogy vadonatúj első osztályú panziónk minden szobájának alapfelszereltségei közé tartoznak a fürdőszoba, televízió, telefon, wireless lan hozzáférés, minibár és még sorolhatnánk. A tisztaság biztosítéka a Dominik Panzió már sokat bizonyított szobaasszonyainak hozzáértése és lelkiismeretes munkája, mely évek során már sok ezer vendég budapesti tartózkodását tette szebbé. Recepciónkon bármilyen kérdést feltehet a nap bármely időszakában, legyen az turisztikai jellegű, vagy épp csak a pontos idő érdekelné. Kollégáink Európa szinte valamennyi nyelvén kielégítő választ adnak Önnek.


  • HOTEL DUNAPART
    1039 BUDAPEST, KIRÁLYOK ÚTJA 261.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    *** 2002-es évre vonatkozó áraink *** * január 03. - március 28. = 1/1: 26 EUR - 1/2: 32 EUR * március 29. - október 31. = 1/1: 33 EUR - 1/2: 40 EUR * november 01. - december 28. = 1/1: 26 EUR - 1/2: 32 EUR * december 29. - január 02. = 1/1: 33 EUR - 1/2: 40 EUR Fax: 240-3259


  • MARBEN PANZIÓ ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9437 HEGYKŐ, ALSÓSZER U. 1.

    Engedje meg, hogy ezúton mutassam be Önnek kikapcsolódásra, pihenésre kiválóan alkalmas családcentrikus szálláshelyünket a MARBEN HOTEL-PANZIÓT.11 kétágyas, 1 háromágyas szobával 2 appartmannal-ebből 2 szoba és 1 appartman mozgássérültek részére kialakított, a termálfürdőtől 300 méterre várja vendégeit. Minden szoba légkondicionált, színes TV/szatelit programokkal / telefonnal, Internet csatlakozási lehetőséggel, minibárral felszerelt. Hegykő, Nyugat Magyarország nagyszerű kikapcsolódási lehetőségekben gazdag termálfürdője, Soprontól 20, Bécstől 80 km-re, a Fertő tó körüli kerékpárút mellett, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban található.A gyógyfürdő 2 hektáros területen télen 1 fedett és 1 nyitott medencével, nyáron 2 nyitott 36-38 C termálmedencével és 2 gyermekmedencével várja a fürödni vágyókat. Panziónkban található finn szauna, infra szauna, szolárium és a massage a vendégek kikapcsolódását szolgálja. A környék megismeréséhez kerékpárok kölcsönzését tesszük lehetővé, vala


  • SZAMÁRKÚT PANZIÓ
    BARANYA, 7627 PÉCS, MARX U.104.

    Kedves Vendégeink ! PÉCS történelmi belvárosától néhány percnyire, a Havihegy és a Tettye szomszédságában csendes zöldövezeti részen helyezkedik el a panzió. A teljesen felújitott épületben 13 egyenként 2 ágyas zuhanyzós és WC-vel rendelkező szobában helyezzük el vendégeinket. Meleg, barátságos hangulatot árasztó szobáink kábel TV-vel hütővel, felszereltek, igény esetén pótágyazhatók. INTERNET WI-FI !!! Vendégeink biztonságát, és kényelmét szolgálja a zárt gépkocsi parkoló. Családias hangulatú éttermünkben bővitett kontinentális reggelit és igény esetén vacsorát is felszolgálunk. 15 fős konferenciatermünk kisebb fogadások, rendezvények lebonyolitására alkalmas. A panzió közelében 8 pályás teniszcentrum és gyermek játszótér helyeszkedik el / 500 m./ A panzió megközelithető a városon belül a 39-es busszal, vagy személyautóval a "FOTOGALÉRIÁBAN"-ban elhelyezett térkép alapján. PROGRAMAJÁNLAT: PÉCSETT: A 2000 éves Pécs gyönyörű történelmi belvárosával


  • SOL APARTMANHÁZAK
    VAS, 9737 BÜK, KOSSUTH L. UTCA 50.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Apartman Sol (napfény) a fürdőjéről elhíresült nyugat-magyarországi Bük nagyközségben található, Ausztriától 20 km-re (Soprontól 47, Szombathelytől és Kőszegtől egyaránt 25km-re).


  • MÜLLER`S PANZIÓ
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, FŐ U. 106.

    ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK! Ingyenes szolgáltatások egész évben: ingyenes internet használat >ingyenes szauna használat minden nap 18-20 óra között ingyenes ping pong Kedves Vendégeink! Panziónkban 16 szoba és egy 90 m2-es appartman található. Mindegyik saját fürdőszobával, WC-vel, TV-vel, hűtőszekrénnyel szolgálja az Önök kényelmét. A szezonális étterem magyaros és nemzetközi ízekkel várja kedves vendégeinket. A kerthelyiség 120, a terem /kandallóval/ 80 személyes, rendezvények, gulyásparti, esküvő bonyolítására is alkalmas. A panzió saját, zárt parkolóval rendelkezik. A rendezett és minden igényt kielégítő strand és a szabadstrand 10 perc sétával elérhető. A belváros vásárlási lehetőségekkel szintén a közelben van. Igény esetén tartalmas programok, kirándulások szervezésében is segítünk. További kérdésekre szivesen válaszolunk. A kérdéseket a mullerspanzio@mullers.axelero.net címre kérjük küldeni. Viszontlátásra! A könnyebb idejutás érdeké


  • VÁNDOR VIGADÓ PANZIÓ,ÉTTEREM
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, EGERSZEGHEGY 17.

    A Vándor Vigadó 1995 óta üzemel mai formájában, de a tulajdonos Bödör Károly és családja már több mint tíz éve foglalkozik vendéglátással. Ez idő alatt folyamatosan szépítették a panziót és az éttermet, valamint bővítették a vendégek számára kínált szolgáltatások körét. A panzióban 3 db kétágyas szoba zuhanyzóval és WC-vel, 2 db háromágyas szoba közös zuhanyzóval és WC-vel valamint 3 db apartman jellegű 4-6 férőhelyes szoba zuhanyzóval várja a vendégeket. Minden szobában színes TV is van. A vendégek rendelkezésére áll az emeleti közös konyha és tálaló, de kívánság szerint az étkezések megoldhatók a panzió éttermében. A Vándor Vigadó Zalaegerszeg határában, a Zalai dombság közepén fekszik. Amellett, hogy ideális feltételeket kínál a pihenéshez és kikapcsolódáshoz, megfelelő kiindulópont a környékre ? a közeli Gébárti tó az újonnan nyílt termálfürdővel, az őrség, Zalakaros, Kustány ? vagy akár a szomszédos Ausztriába irányuló kirándulásokhoz. A Vándor Vigadó étterme naponta 15 ór


  • HOTEL TILIANA
    1021 BUDAPEST, HÁRSHEGYI ÚT 1.

    Egy hotel azoknak, akik nyugodt környezetben szeretnek sportolni, esetleg dolgozni ? A háromcsillagos Hotel Tiliana a budai hegyek zöldövezetében, 15 percre van a belvárostól. Jó levegő, gyönyörű környezet. 33 kétágyas és 6 négyágyas családi szobánk zuhanyzóval, telefonnal, televízióval, minibárral felszerelve; a zuhanyozóban hajszáritó is van. éttermünk büféreggelivel, finom ételekkel, italokkal; 3 tréningtermünk 10-50 főre technikai felszereléssel; 2, 5 hektáros parkunk teniszpályával, úszómedencével, sportpályával, erdei futópályával, játszóterekkel, fitness teremmel, szaunával, őrzött, zárt parkolóval vendégeink pihenését, kikapcsolódását szolgálja.Kozmetika, masszázs és solárium nyilt decemberben.


  • BORGÁTAI KISVENDÉGLŐ ÉS PANZIÓ
    VAS, 9554 BORGÁTA, BÉKE ÚT 31.

    Kedves Vendégeink! Szeretném bemutatni Önöknek vendéglőnket, ami Sárvártól 15, a Balatontól 30 km-re, a 84-es főút mellett, Borgátán található. Vendégeink 63 étel közül választhatnak, melyek egy része konyhánk specialitása. Étlapunkon hal- és vadételek is találhatók. Gyermekek számára külön ajánlatunk van. Szívesen vállaljuk különböző rendezvények megszervezését. Éttermünk 60 férőhelyes. Ez nyáron kibővül egy kerthelyiséggel, ahol 100 fő foglalhat helyet. Emellett játszótér található kisgyermekek számára. Szolgáltatásunk kibővült egy panzióval, melyben 5 kétágyas és 1 háromágyas fürdőszobás szoba található. A nálunk megszálló vendégek a környéken több pihenési és szórakozási lehetőség közül választhatnak: horgászat, lovaglás, vadászat, kirándulás, úszás. Vendéglőnktől 2 km-re 4 medencéből álló termálfürdő található. Közülük a legnagyobb úszásra is alkalmas. Ha erre jár térjen be vendéglőnkbe! Munkatársainkkal igyekszünk vendégeinket figyelmesen és gyorsan kiszolgálni. Köszönjü


  • BELENUS TERMÁLHOTEL ÉS ÉTTEREM
    ZALA, 8749 ZALAKAROS, ÜDÜLŐ SOR.4.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A 2004 őszén felújított Belenus Termálhotel *** (volt Hotel Ganz Danubius) Zalakaros egyik legcsendesebb környezetében, a gyógyfürdőtől mindössze 3 percnyi sétára elhelyezkedő családi tulajdonban lévő szálloda. Belenus kelta napisten. Legfőbb attribútuma a gyógyítás, mint ilyen a források istene, szent növénye a beléndekfű. A kétemeletes szálloda 34 kétágyas és 6 egyágyas szobával várja vendégeit. A szállodát egy 5500 m2- es park veszi körül, mely úszómedencével (vízsugaras masszázzsal), napozóterasszal, teniszpályával és játszótérrel felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt kellemes pihenést kínál. Szállodánk az év minden napján várja a színvonalas és nyugalmas pihenésre vágyó vendégeit. Szállodánkban változatos szolgáltatássokkal várjuk Önt és családját. Az aktív pihenés eltöltéséhez ajánljuk a hotelünk által szervezett programokat, amelyekről részleteket itt olvashat. A szállodában található szauna és napozóterasz használata vendégeink részére ingyenes. Szeretettel várjuk lob


  • KORONA PANZIÓ
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, VÖRÖSMARTY U. 4.

    Ezúton szeretnénk felhívni figyelmét a megújult KORONA PANZIÓRA! Kis hotelunk a XI. kerület zöldövezetében, a belvárostól 10 percre található, közel az M1-es és az M7-es autópályához. Személygépkocsival és tömegközlekedési eszközökkel egyaránt könnyen megközelíthető. Első osztályú hotelunk 20 szobájának és 4 apartmanjának mindegyike fürdőszobás, kábel TV-vel, minibárral, telefonnal, WiFi-vel felszerelt. Hosszabb itt tartózkodásra és családoknak a több hálószobás, konyhás apartmanjainkat ajánljuk. A kikapcsolódni, felfrissülni vágyók részére Drink bár és Szauna áll rendelkezésre. Családias vendéglőnk (60 fős) magyar és nemzetközi ételek széles választékával várja kedves vendégeinket. Tavasztól őszig a kerthelyiségben található grill is igénybe vehető. 1 kandallós, sarokkádas, légkondícionált apartman (nappali + háló) nászutasoknak. + 2 szoba (DB+TW) légkondícinált. Szállóvendégeink itt tartózkodását az alábbi szolgáltatásokkal igyekszünk még kellemesebbé tennI.Mobil: 00 36 30-304-7604


  • PANNÓNIA SZÁLLÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, KANDÓ KÁLMÁN UTCA 1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    győri szállás, panzió győr, szállások győr, szálláshelyek győr, győri szálláshely, győri apartman, győri szállók, turistaszálló, szállásfoglalás, olcsó szálláshely, szállók győr, pannónia szálló győr,


  • HOTEL FŐNIX
    SOMOGY, 8623 BALATONFÖLDVÁR, SPUR ISTVÁN U. 27.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    *** Az egyiptomi Főnix madár három nap alatt újjászületett hamvaiból. Újuljon meg Ön is a Hotel Főnixben, mi segítünk! *** HOTEL FőNIX**** Romantikus sétányok, gondozott szabadstrandok, számtalan programlehetőség és egy villa-hangulatú, barátságos, színvonalas szálloda várja Önt és családját, barátait a Balaton-part egyik legszebb üdülőhelyén, Balatonföldváron. FőNIX-KÉNYELEM: A Hotel Főnixben figyelmes személyzet és barátságos környezet várja Önt! 21 kétágyas, fürdőszobás szobánkban, illetve ? a családok számára ideális - apartmanunkban biztosítjuk a kényelmes elhelyezést. A szobákban TV, telefon, minibár, kényelmes ágyak és számítógépes végpontok találhatók. Az autókat zárt, őrzött parkolónkban teljes biztonságban tudhatja, a kikapcsolódást pedig "házon belül" temperált vizű, szabadtéri medence, szauna, napozó terasz, szabványméretű - télen fedett - salakos teniszpálya, rex, ?csocsó? illetve darts szolgálja. FőNIX-GASZTRONÓMIA: A gasztronómiai élv


  • ARANY SÓLYOM PANZIÓ ÉTTEREM
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, CSABA UTCA - SÓLYOM UTCA SAROK

    szállások szombathely, szombathelyi szállók, olcsó szállás, hotelek szombathely, szombathely apartman, szombathelyi szállodák, szombathelyi szálláshelyek, szombathely panzió, szállásfoglalás, panziók


  • KORONA PANZIÓ ÉS ÉTTEREM
    FEJÉR, 7000 SÁRBOGÁRD, KÖZTÁRSASÁG UTCA 204.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Szoba 1 F W franciaágyas szoba, az egyik pótágyazható külön díj nélkül Szoba 2 F W Jelmagyarázat: 2 + 2 - 2 ágy + 2 pótágy, M - Mosdó, Z - Zuhanyzó, ZK - Zuhanyzó kivül, ZKK - Zuhanyzó kivül közös, F - Fürdőszoba, FK - Fürdőszoba kivül, FKK - Fürdőszoba kivül közös, W - WC, WK - WC kivül, WKK - WC kivül közös Kedvezmények Csoport - megegyezés szerint Szolgáltatások a szálláshelyen Általános szolgáltatások: őrzött parkoló, Nyelvismeret Szolgáltatások a szobában: TV Egyéb szolgáltatások: egyéb szolgáltatások Hitelkártya elfogadás: hitelkártyát jelenleg nem fogadnak el. Bemutatkozás A panzió Sárbogárdon a 63-as főút és a Dunaújvárosba vezető út kereszteződésnél található. A környék lehetőséget ad a vadászatra, a lovaglásra, a horgászásra, és a közeli termálfürdő szolgáltatásainak igénybevételére. Panziónak 8 db kétágyas, zuhanyzós, Tv-vel felszerelt szobája van. A szállóvendégek részére rendelkezésre áll egy hatalmas zár


  • XAVIN HOTEL
    BARANYA, 7815 HARKÁNY, KOSSUTH L. U. 43.

    Harkány a nemzetközi hírű, élénk forgalmú gyógyüdülőhely Magyarország egyik legdélibb városa: Baranya megyében, a Tenkes-hegy lábánál fekszik. Mintegy 1500 m mélyről feltörő, 69°C -os, magyas Harkány a nemzetközi hírű, élénk forgalmú gyógyüdülőhely Magyarország egyik legdéliszulfid- és karbonszulfid tartalmú gyógyvize isszappakolás, fürdőzés és ivókúra útján a mozgásszervi megbetegedések minden válfajának kezelésére alkalmas. A város megyeszerte híres élénkkulturális életéről: hagyományosan, évek óta szerveződnek mindmagasabb színvonalú egy- és többnapos rendezvények, melyekből az idelátogatók a nyári szezonon kívül is kivehetik a részüket. Mind a város, mind pedig környéke bővelkedik történelmi- és idegenforgalmi látványosságokban. A környezet kiválóan alkalmas pihenésre, feltöltődésre - a szobák ablakai és üdülőgarnitúrával felszerelt erkélyei a szálloda kertjére, illetve a mögötte elterülőligetre nyílnak. A szobák fél- és teljes panziós ellátással igénybe vehetők, a


  • VÁNDORSÓLYOM FOGADÓ
    CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, TANYA 1447

    VÁNDORSÓLYOM FOGADÓ Cégnév: Hód-Mezőgazda ZRT Cím: 6800. Hódmezővásárhely, Serháztér u.2. Adószám: 11085513-2-06 Telefon: 06-62-530-630 Fax: 60-62-530-631 Internet honlap: www.hodmezogazda.hu E-mail: vandorsolyom@hodmgrt.hu, titkarsag@hodmgrt.hu Kapcsolattartó neve, közvetlen telefon: tel: 00 - 36- 62-535-150, 00-36-62-530-661 Vándorsólyom Fogadó az Aranyági Ménessel Vándorsólyom Fogadó - Panzió 6800. Hódmezővásárhely, Tanya 1447. Telefon ( 00 36) 62/535-150, Fax: ( 00 36) 62/535-150 E-mail: titkarsag@hodmgrt.hu vandorsolyom@hodmgrt.hu Hódmezővásárhelytől 1 km-re a 47-es főút mentén, attól 300 méterre egy csendes, 100 éves park közepén, műemlék jellegű épületekben található a Hód-Mezőgazda ZRT. Vándorsólyom Fogadója. A fogadó 11 szobás, ebből 1 lakosztály, s fogyatékkal élők fogadására is alkalmas. Minden szobához tartozik fürdőszoba, műholdas adások vételére alkalmas színes televízió, telefon, minibár, internet elérhetőség. A szállás reggelivel igényelhe


  • MERCURE BUDAPEST BUDA
    1013 BUDAPEST, KRISZTINA KRT. 41-43.

    Szobák: Rádiók automatikus ébresztőfunkcióval, színes televízió műholdas csatornákkal, saját videó rendszer, elektronikus kulcskártya-rendszer, minibár, közvetlen városi telefonvonal. Külön szobák nemdohányzó és allergiás vendégek számára. Minden szoba teljesen légkondicionált. Számítógép csatlakozási lehetőség. Egyéb szolgáltatások: szobaszerviz, értékmegőrző, minishop, BUDGET autókölcsönző. Különtermek. Konferenciák, fogadások, sajtótájékoztatók és családi események helyszínére kiváló különtermek állnak rendelkezésre. Éttermek: Budavár étterem, Lobby bár A szálloda fekvése: A szálloda Buda üzleti negyedében helyezkedik el, a Vérmezővel szemben, gyönyörű kilátással a középkori várnegyedre. A metrómegálló a szálloda közvetlen közelében, 1 perc sétatávolságra van. Az M1 és M7-es autópályák Bécs, illetve a Balaton felé 2 km-re találhatók Parkoló: Parkoló 35 gépkocsi számára, külső parkoló gépkocsik és buszok számára, Szobafoglalás: Austria: 01 360 277 2000,


  • ÁTRIUM APARTMANHÁZ
    HEVES, 3300 EGER, NEUMAYER UTCA 8.

    Eger dombokra épülő történelmi hangulatú, sokarcú város, ahol mindenki megtalálja a kedvére valót. A történelmi múlt dicső tradíciója és romantikája, a korábbi korszakok épületei, a vár, a bazilika, a templomok, a kovácsoltvas kapuk, a freskók, a múzeum és a könyvtár kincsei éppúgy vonzó programot ajánlanak, mint az uszoda és a termálfürdő, vagy a környék dombjai, hegyei, völgyei. És mindezt a szépséget és kellemes élményt legjobb együtt és egységben áttekinteni és átélni, majd egy-egy gazdag nap tapasztalatait felidézni a nevezetes Szépasszony völgy egyik hangulatos pincéjében a térség híres borai mellett. Jöjjön el Ön is Egerbe! A történelmi óvárostól csupán 10 percre található az 1999-ben megnyitott Átrium apartmanház. A házban 10 önálló, és hangulatosan berendezett apartman található, amelyek egyenkénéjében a térség híres borai mellett. Jöjjön el Ön is Egerbe! A történelmi óvárostól csupán 10 percre található az 1999-ben megnyitott Átrium apartmanház. A házban t 2-6


  • HUNGUEST HOTEL BÉKE KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, MÁTYÁS KIRÁLY SÉTÁNY 10

    A SZÁLLODA FEKVÉSE, ELHELYEZKEDÉSE Hajdúszoboszlót más néven a reumások Mekkája-ként is szokták emlegetni. A város 70 éve, a hévíz felszínre törése óta fogadja a fürdőzni és gyógyulni vágyó vendégeket. A fürdő környékének mikroklímája, levegőjének jódos, brómos, sós páratartalmával áldásosan befolyásolja a gyógyulást. A szálloda a város zöldövezeti részén fekszik. SZOBAINFORMÁCIÓ Az 1998-ban felújított szálloda valamennyi szobája erkélyes, telefonnal ( közvetlen távolsági vonallal ), minibárral és műholdas vételi lehetőséget is biztosító színes televízióval felszerelt. Az allergiás vendégek részére parkettás szobák állnak rendelkezésre. Szobaszám: 200, ebből lakosztály: 10, egyágyas szoba: 30, kétágyas szoba: 160 ( ebből 94 pótágyazható ). ÉTKEZÉSI ÉS SZÓRAKOZÁSI LEHETőSÉGEK Az étterem kínálata a hagyományos magyar konyha és a korszerű táplálkozás elemeit elegyíti. A vacsorát hangulatos élőzene mellett lehet elfogyasztani. Az étterem egy része elszeparálható, ahol kiseb


  • KORONA HOTEL***
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, DÓZSA GYÖRGY U.1.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    Rang és hagyomány Ez jellemzi Nyíregyháza egyik leghíresebb épületét, a 100 éves Korona Hotelt. Ez a belvárosi szálloda, közkedvelt szálláshelye lett az egyre nagyobb számban jelenlévő hazai és külföldi üzletembereknek, illetve a keleti országrész megismerni vágyó turistáknak. A szállodában 35 légkondicionált, igényesen berendezett, fürdőszobás szoba, apartman illetve lakosztály szolgálja az ideérkezők kényelmét. Minden szobában színes tv - műholdas programokkal -, minibár és telefon van. A Hotel műemlék jellegű Kodály Étterme, rendezvény terme kiváló lehetőséget biztosít a családi, baráti rendezvények, konferenciák, esküvők, bálok lebonyolítására. További gasztronómiai csemege a John Bull Pub és a Soho Diner igazi olasz ízeinek élvezete.


  • PASSZIÓ PANZIÓ
    1141 BUDAPEST, ZOBORHEGY U. 34/B

    A panzió a XIV.kerület zöldövezetében található 20 percre a belvárostól. 14 szobával, összesen 43 férőhellyel várjuk vendégeinket.Minden szobához fürdőszoba, rádió, kábeltelevizió tartozik. Autóbeállás biztosított. Éjjel-nappali recepció szolgálat. Helyben étterem, söröző, kerthelyiség. ható 20 perc Közelben strand, teniszpálya, gyógyfürdő. Jól megközelíthető:Aréna, Stadionok, Városliget, BNV. ÁRAINK: ápr.01-Szept.30. - 1 fő részére 9000 Ft - 2 fő részére 11500 Ft - 3 fő részére 13300 Ft - 4 fő részére 17400 Ft okt.01-márc.31. - 1 fő részére 8000 Ft - 2 fő részére 10500 Ft - 3 fő részére 12300 Ft - 4 fő részére 15100 Ft Az árak a reggelit és az adókat tartalmazzák. Gyermekek 3 éves korig ingyen, 10 éves korig pedig 50%kedvezménnyel nyaralhatnak nálunk. Ajánlott útvonal gépkocsival: Erzsébet híd - Rákóczi út - Thököly út - Csömöri útról elfordulni jobbra a Cinkotai útra és balra a Zoborhegy u. (Balra fordulást panzió tábla jelzi.) Tömegközlekedéssel: Metróval


  • PANNONHALMA-HOTEL PANNON ÉTTEREM PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9090 PANNONHALMA, HUNYADI ÚT 7/C.
    Képek (6)

    HOTEL PANNON PANSIO RESTAURANT 9090 Pannonhalma, Hunyadi út 7/C. Tel/Fax: 96/470-041 Töltsön Panziónkban Ön is kellemes napokat! Az 1000 éves Bencés Apátság tövében az odavezető út mentén található új épület panorámás rálátással az Apátságra 20 (1-2-3-4 ágyas) szoba nyújt önnek aktív pihenésre lehetőséget. Mindegyikhez fürdőszoba és SAT TV is tartozik. Kérésre erkélyes szobát biztosítunk. Zárt, nagy parkolónk nemcsak személygépkocsik, de buszok részére is lehetővé teszi a biztonságos parkolást. 100 fős éttermünk és a hozzátartozó 80 fős terasz kiválóan alkalmas csoportok fogadására, rendezvények lebonyolítására. Faxon vagy telefonon 12 féle kedvezményes menüt tudunk ajánlani. Konyhánkban a különféle specialitások ("Pannontál 2 fő részére", "Pannon saláta") mellett a magyar ízek dominálnak. Egyéb programlehetőségek: A gyönyörű környezet kellemes pihenést, kikapcsolódást nyújt, és egyben kiindulópont lehet a környékbeli látványosságok (Bencés Apátság, Arborétum, Kilátó


12345678910