ONLINE MARKETING
283 találat ONLINE MARKETING kulcsszóra
A cégről röviden: 2010-ben alakultunk meg, de már az alapítást megelőzően is, társadalmi - és szakmai szerepvállalással mutattuk meg, hogy képesek vagyunk a sikerre. Hosszú évek tapasztalatával, kreativitásunkkal kívánunk egy újfajta, sokszínű kommunikációt megvalósítani partnereinknél. Ezt honlapunkkal is bizonyítani szeretnénk, amihez kellemes böngészést kívánunk! www.zpr.hu
Egy online bázis, ami cégek számára új üzleti kapcsolatokat hoz létre. Amennyiben fellendítené vállalkozását, szeretne újabb megrendelésekre szert tenni, hívjon bizalommal! Felkészült munkatársaink várják hívását munkaidőben: tel:361 780 40 93
Weblapkészítés gyorsan és olcsón. Az Internetes jelenlét a cégek, vállalkozások életében manapság már nem lehetőség, hanem követelmény! Az Internetes jelenlét alapja pedig a weblap. Weblapot szeretne? De nem tudja, kinél, hogyan csináltassa meg? Szervezetünk igényes gyors munkával igyekszik kielégíteni a megrendelők igényét.
Cégünk feladata, hogy más vállalatok számára profitot termeljen. A mi dolgunk, hogy megtaláljuk azon marketing módszereket, amelyekkel minél több bevételt és nyereséget hozhatunk. Ehhez megvizsgáljuk ügyfeleink cégét, termékeit vagy szolgáltatásait, továbbá a lehetséges vásárló közönséget és kialakítjuk azt a marketing stratégiát, ami eredményt hoz. Mindezt ráadásul oly módon, hogy közben a marketingre költött összegek normális és mérhető keretek között maradnak. Levesszük a cégvezetők válláról azt a terhet, hogy a napi teendői mellett még a marketing feladatokat is ellássa, folyamatosan tovább képezze magát és a legújabb trendeket kövesse. Partnereink számára akár napi szintű jelenlétet is tudunk biztosítani. Mi el is végezzük azon marketing feladatokat, amelyeket ügyfeleinknek javaslunk, azaz nem csak beszélünk róla, hanem csináljuk is, így a cégvezetőnek csak az eredmények ellenőrzésével kell foglalkoznia. Mindezt ráadásul már egy kis cég számára is elérhető áron.
weboldal tanácsadás, webdesign, online stratégiai tanácsadás, webfejlesztés
Megyei Szaknévsor- Magyarország legismertebb online szakmai adatbázisa bannerokkal, főoldali kiemelt hírdetéssel, szalaghírdetéssel valamint egyedi hírdetések fotókkal, cégbemutatóval, térképpel és GPS koordinátával. Az Megyei Szaknévsorban megjelenő hirdetése a következőket tartalmazza Cégbemutató: Vállalkozása teljes bemutatása lehetséges 20 sor erejéig. Fotók: A cégbemutatásban több fotó megjelenítésére van lehetőség. A fotók feltöltése egyszerű, lehet saját ügyfélkapu által, illetve e-mailben eljuttatva hozzánk, így a feltöltést mi kezeljük. Vagy ránk bízza a fotók kiválasztását, illetve elkészítését. Keresőszavak: Igen fontos a jól megadott, nagy mennyiségű keresőszó beállítása, hogy vállalkozása egyszerűbben elérhető legyen. Ügyfélkapunk segítségével keresőszavait is igény szerint bővítheti, így növelheti a találati arányt. Elérhetőség adatai: Google térkép.
Net Tudakozó - Magyarország legismertebb online szakmai adatbázisa bannerokkal, főoldali kiemelt hírdetéssel, szalaghírdetéssel valamint egyedi hírdetések fotókkal, cégbemutatóval, térképpel és GPS koordinátával. A Net Tudakozóban megjelenő hirdetése a következőket tartalmazza Cégbemutató: Vállalkozása teljes bemutatása lehetséges 20 sor erejéig. Fotók: A cégbemutatásban több fotó megjelenítésére van lehetőség. A fotók feltöltése egyszerű, lehet saját ügyfélkapu által, illetve e-mailben eljuttatva hozzánk, így a feltöltést mi kezeljük. Vagy ránk bízza a fotók kiválasztását, illetve elkészítését. Keresőszavak: Igen fontos a jól megadott, nagy mennyiségű keresőszó beállítása, hogy vállalkozása egyszerűbben elérhető legyen. Ügyfélkapunk segítségével keresőszavait is igény szerint bővítheti, így növelheti a találati arányt. Elérhetőség adatai: Google térkép.
Nemzetközi kapcsolati rendszer, elégedett ügyfelek, nyereséges vállalkozás. Ezt mind kínálja a GlobalPartner3 Továbbá: képes több fizetőképes vásárlót adni, nagyobb bevételt biztosítani a cégének, és megbízható üzleti kapcsolatokat teremteni Önnek! Végre egy olyan rendszer, ahol tudok kereskedni Globális szinten! Bárhol megnyílhatnak előttem a lehetőségek, a világ minden táján! Külföldön és belföldön egyaránt tudok találni partnereket, és szélesre tudom tárni a kommunikációt, és a kapcsolataimat. Egy bőségben gazdag, nyereséges vállalkozás anyagi függetlenséggel párosítva, cserébe az Ön együttműködéséért. Korrekt ajánlat ez így? Ha igen látogasson meg. sokprofit.hu
Kitűnő szaktudással rendelkező programozó kollegáink folyamatosan követik a web legújabb trendjeit és ennek megfelelően fejlesztik tudásukat. Igényeidnek megfelelően egyedi fejlesztésekre is képesek. Soha nem látott terved megvalósításáról, vagy egy teljesen új és egyed fejlesztést találtál ki? Segítünk megvalósítani! Szakértelmünknek köszönhetően ismerünk szinte minden aktuális trendre vonatkozó kivitelezési technikát, programnyelvet és kompetenciánkat folyamatosan fejlesztjük.
Az AceMedia a magyar médiumok médiaajánlatait tartalmazó online adatbázis 2010 év végén indult. Az adatfeltöltés, és az adatfrissítés folyamatos, így napról-napra több médium adatait tekinthetik meg a felhasználók. Az AceMedia kizárólag a médiumoktól származó adatokat jelenteti meg, és a folyamatos kapcsolattartásnak köszönhetően mindig naprakész információt közöl. Célja, hogy minden magyar médium adatát tartalmazza az adatbázis. Az AceMedia adatbázis tökéletes munkaeszköz, hiszen egy adatbázis használatával elérhetőek az aktuális médiaajánlatok. Számtalan keresési lehetőséggel rendelkezik, többek között: név, kiadó, profil, példányszám, terjesztési terület, tematika Kategóriák: nyomtatott média, online média, televíziók/rádiók, indoor/outdoor, rendezvények/kiállítások, kivitelezők/szolgáltatók Elérhetősége: www.acemedia.hu
ORSZÁGOS SZAKNÉVSOR - Magyarország legismertebb online szakmai adatbázisa bannerokkal, főoldali kiemelt hírdetéssel, szalaghírdetéssel valamint egyedi hírdetések fotókkal, cégbemutatóval, térképpel és GPS koordinátával. Az Országos Szaknévsorban megjelenő hirdetése a következőket tartalmazza Cégbemutató: Vállalkozása teljes bemutatása lehetséges 20 sor erejéig. Fotók: A cégbemutatásban több fotó megjelenítésére van lehetőség. A fotók feltöltése egyszerű, lehet saját ügyfélkapu által, illetve e-mailben eljuttatva hozzánk, így a feltöltést mi kezeljük. Vagy ránk bízza a fotók kiválasztását, illetve elkészítését. Keresőszavak: Igen fontos a jól megadott, nagy mennyiségű keresőszó beállítása, hogy vállalkozása egyszerűbben elérhető legyen. Ügyfélkapunk segítségével keresőszavait is igény szerint bővítheti, így növelheti a találati arányt. Elérhetőség adatai: Google térkép.
Cégünk fő profilja a keresőoptimalizálás szolgáltatás, ami hosszú távon a leghatékonyabb módszer arra, hogy új ügyfeleket szerezzen. A keresőoptimalizálás és a linkmarketing azok közé az online marketinges szolgáltatások közé tartozik, mellyel ingyen szerezhetünk látogatókat. Link építés során különös figyelmet fordítunk arra, hogy weboldala csak jó minőségű, magas Page Rank értékű kategóriákba kerüljön be.
Google top10 és kulcsszó optimalizálás - a látogatottságnövelés kölcséghatékony módszere.
Ha Ön úgy gondolja, hogy a cégét/vállalkozását meg kell különböztetni a versenytársaktól, lojális ügyfeleket és alkalmazottakat szeretne, sok-sok új vásárlót és folyamatosan újra vásárló vevőket és ezek által nagyobb bevételt, magasabb profitot realizálna, akkor a cégének a megoldást a Marketing Puzzle csapata biztosítja. Marketing megoldásaink az Ön cégének: - komplex, professzionális marketing tanácsadás - speciális, cégreszabott marketing terv készítés - cégére/vállalkozására létrehozott egyedi marketing stratégia kialakítása - vevőgeneráló online marketing - sikeres és költséghatékony kampányok tervezése és teljes lebonyolítása - arculattervezés - tréningek (értékesítési hatékonyság növelés, kommunikációs, csapatépítő és prezentációs tréningek) - sok-sok kreatív marketing praktika Garantáljuk, hogy a cége marketing aktivitásának hatékonyságát konkrét számadatokkal teszük mérhetővé!
Segítünk, hogy kihasználja az internetben rejlő lehetőségeket! Egyedülálló módon, garanciát vállalunk rá, hogy tőlünk olyan weboldalt kap: - Melyre potenciális ügyfelei rátalálnak a keresőkben! - Ahol a jövendőbeli és a jelenlegi ügyfelei is elérnek minden fontos információt, melynek köszönhetően Ön és kollégái rengeteg telefonálástól és levelezéstől szabadulhatnak meg! - Mely akár kétszer, háromszor több új ügyfelet hoz egy átlagos weboldalhoz képest! - Melynek tartalmát Ön is bármikor módosíthatja, bármilyen szaktudás nélkül, ugyanúgy mintha egy szövegszerkesztővel dolgozna! S ha mindez nem lenne elég, itt a ráadás: - Csak akkor kell fizetnie, ha a weboldal sikeres és új vevőket hoz Önnek! Igen, ennyire biztosak vagyunk benne, hogy Önnek is tudunk segíteni! Bővebb információ és részletes tájékoztatás weboldalunkon, illetve telefonon/emailben.
Az online hirdetések alkalmazása elengedhetetlen azon cégek/vállalkozások számára, akik szeretnének a weben értékesíteni, magukat népszerűsíteni. Több éves szakmai múltat és számos képzést, tanfolyamot a hátuk mögött tudó szakembereink ezt a terhet tudják levenni az Ön válláról, hogy az online hirdetésekre fordított összegből a maximumot hozzák ki az Ön és vállalkozása számára. Minden ügyfelünknek figyelembe vesszük egyedi igényeit, elképzelését, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy sikeres kampányt tudjunk a hátunk mögött. Legnépszerűbb szolgáltatásaink: Adwords hirdetések, Facebook hirdetés, keresőoptimalizálás (SEO), banner kampányok
Myrtis Creative egy online marketingre és social mediára szakosodott reklámügynökség. A legfőbb kompetenciáink: stratégiai tanácsadás, kampányok kreatív tervezése, közösségi média jelenlét elemzése és a megtérülés mérése, Facebook WOM kampányokkal kivitelezése, videók terjesztése, blogolás, fórumozás.
Vajon mi az, amiért érdemes egy konferenciát Pécsre, Magyarország déli, mediterrán hangulatú régiójába szervezni? Pécs illeszkedik abba a nemzetközi trendbe, amely a klasszikus nagyvárosi konferencia-helyszínekkel szemben, egyre inkább a reális alternatívát kínáló, inspiráló regionális központokat részesíti előnyben. Pécsett minden adott ahhoz, hogy akár egy 1000 fős nemzetközi konferenciát befogadjon, résztvevőit minőséggel kényeztesse és olyan unikális élményekhez juttassa, amely maradandó emléket hagy bennük. Cégünk teljes körű kommunikációs ügynökségként is működik, így vállaljuk marketingfeladatok tervezését és kivitelezését is. Hiszünk benne, hogy megfelelő stratégiával és kommunikációval megváltoztathatunk mindent! Ráadásul a mai világban a marketingkommunikációnak kiemelkedő szerepe van. Engedje, had segítsünk cégének kommunikációjában is!
Balogh Information Technology Kft. - Új generációs informatikai szolgáltatások fejlesztése és üzemeltetése.
A turbowebsoft portál egyedi megoldásokat kínál az online marketinghez és a vállalkozások adminisztrációs folyamatainak az automatizálásához. Komplex online megjelenés akár automatikus értékesítési rendszerrel, keresőoptimalizálási és hirdető rendszerrel támogatva.
A faiskola.hu kertészeti térkép és szaknévsor tagjai számára kínálunk marketing szolgáltatásokat.
linképítés, on line reklám, marketing, reklám, kereső marketing, hirdetés, online hirdetés
- PROAKTÍV TANÁCSADÁS BT. - ADATBÁZIS ÉPÍTÉS,KERESZTMARKETING,MARKETING,TANÁCSADÁS
1119 BUDAPEST, ANDOR U. 54
5 csillag 1 vélemény alapján- A piacinál jóval alacsonyabb áron adatbázis építés? - Szívesen megjelenne márkás nagy vállalatok óriás kampányaiban alacsony (nyeremény) ráfordítással? - Nyereménnyel ösztönzi ügyfeleit vásárlásra, regisztrációra? Mi olyan együttműködő vállalatot találunk Önnek, amelyik a megjelenésért cserébe (ingyen) felajánlja márkás termékét, szolgáltatását ehhez. Ehhez hasonló problémák megoldásával érjük el cége magas marketing hatékonyságát. Jelenleg már 70 vállalat megbízását teljesítjük.
- ALL-IN ECOBAU ÉPÍTŐIPARI ÉS MARKETING TANÁCSADÓ KFT.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, GARIBALDI UTCA 12. 1. EM.Az All-in EcoBau Kft-t 2010-ben hoztuk létre, mely fémjelzi a többéves tapasztalat magasabb szintre emelkedését az építőipar illetve az online marketing területén. Célunk volt egy olyan céget létrehozni, amely gazdasági és építőipari területen is egyaránt minőségi szolgáltatást képes nyújtani magánszemélyek és cégek részére. Mint a cég neve is tükrözi az EcoBau Kft-ben mindenben állunk szolgálatára és igényét minél gyorsabban, maximális szinten próbáljuk kielégíteni, hogy Ön is elégedett ügyfelünkként távozzon, illetve majd térjen vissza. Tekintse meg szolgáltatásainkat, reméljük az Ön tetszését is elnyeri. Ha esetleg igényének megfelelő szolgáltatást nem talált oldalunkon, vagy kérdés merül fel Önben, lépjen bátran kapcsolatba velünk és kitaláljuk az optimális megoldást!
Marketing kis- és középvállalatoknak Szervezze ki a marketinget vagy kérje profitnövelő marketing tanácsainkat! A Marketing Jam átvállalja marketing tevékenységének egy részét vagy egészét! Rugalmas, költséghatékony, profi megoldás! Keressen bennünket! Egy reális és hatékony marketing terv gyakorlati kidolgozása és kivitelezése Hogyan érdemes hirdetni? Mit? Mikor? Hogyan? Miben? Új termék piaci bevezetése Hatékony célcsoport tájékoztatás Vevőszerzés és vevő megtartás Online marketing ? azaz az Internet üzleti hasznosítása(weboldal, Ad Words kampányok stb.) Hatékony kreatív anyagok a gyakorlatban (tartalom szerkesztés, hírlevelek, brosúrák, hirdetések elkészítése) Cég és termék arculat építése Rendezvény szervezés a gyakorlatban (szakmai előadások, kiállítások) Egyéb marketing tevékenységek
Webdesign, honlapkészítés, arculattervezés, online marketing, értékesítés, marketing, oktatás-oktatásszervezés, próbavásárlás, rendezvényszervezés...Cégünk vezetői a fő szolgáltatási területeket úgy alakították és csiszolták, hogy kiszolgálja megbízóink minden fejlődésre vonatkozó igényét.Az igények felmérését követően javaslatot teszünk, majd célirányosan felépítjük a stratégiát, arra vonatkozóan, hogy melyek a megfelelő alkalmazások, amire a megrendelőnek szüksége van a sikeres működéshez.Természetesen nem szükséges mindenkinek mindenhez értenie:nem kell marketing tudornak, tervezőnek, értékesítési vagy szervezési mindentudónak lennie, elég csak megtalálni a megfelelő társakat céljaink megvalósításához.Hiszünk abban, hogy minden cég megérdemli, hogy lendületbe hozza egy szakértő csapat, akik a megfelelő eszközök ismeretében mutatnak utat a vállalkozásoknak a jövő felé.Bízunk abban, hogy Önt is elégedett partnereink között köszönthetjük.
Fő tevékenységi területünk a weboldal készítés. Ezen belül kérhet tőlünk: egyszerű, összetett honlap fejlesztést, webalkalmazásokat, keresőoptimalizálás, arculattervezés, webáruház készítést, weblap felújítást. Keressen meg minket, örömmel állunk szolgálatára.
Mikor van ránk szükség? Ha nem működik hatékonyan a szervezet: -személyi oldala - belső és külső kommunikációja. Ha nincs bevétel, elfolyik a pénz. Ha új vagy hatékonyan megújuló stratégiára, marketingre, pr-re van szükség. Ha krízis vagy változás előtt állunk, ha pont ezeket szeretnénk megelőzni. Ha még eddig senki nem figyelt fel a cég tevékenységére. Ha a tervek jók, de mégsem jól valósulnak meg. Ha már sokat csalódott más tanácsadó cégekben, itt az idő, hogy egymásra találjunk!
Amit csinálunk: reklámok kiötlése, tervezése, szerkesztése és kivitelezése.
Kis és középvállalatok számára nyújtunk megjelenésbeli segítséget monitoron innen és azon túl. A weblaptól a formaruháig!
Ha terméked, szolgáltatásod webes jelenlétének megtervezéséhez és felfuttatásához segítségre van szükséged, keress minket!
Több évre visszamenő munkatapasztalatunknak köszönhetően kapunk jelenleg is egyre több megrendelést különböző kreatív munkák elkészítésére, legyen szó reklámtevékenységről, grafikai tervezésről vagy nyomdai előkészítésről, weboldal összeállításról vagy programozásról, kültéri vagy akár műtermi fotózásról!
Az Origin Consulting a média, a kommunikáció, a marketing és az egészségügy tapasztalt szakembereit gyűjtötte egy csapatba, hogy segítsen ügyfeleinek sikerrel alkalmazni céljai elérésében az internet adta lehetőségeket, kialakítani a párbeszédeket.
