OSTOR


10 találat OSTOR kulcsszóra

  • IDEGENFORGALMI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT
    SOMOGY, 8230 SZÁNTÓDPUSZTA, -

    A települést először 1055-ben kelt Tihanyi Alapítólevél említi. Ebben az áll, hogy I. András király a tihanyi apátság alapításakor adományozta ezt a birtokot - többek között - a Benedek rendi szerzeteseknek. A településen már az avarkorban is éltek A kastély a puszta egyik legrégibb épülete. A szántódpusztán működő IDEGENFORGALMI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT feladata, hogy közreadja hazánk múltjának egy töredékét, bemutatva Szántódpuszta történetének egyes fejezeteit, egy-egy igényesen megírt füzet segítségével. Az apátsági szőlőterület művelésileg Szántódpusztához tartozott. A kőhegyi L alakú présházban nyert borokat a pusztai hatalmas, kettős T alakú pincékben érlelték Már 1716- ban áll. Az 1880- as években, amikor Szántódpuszta újkori történetének második "virágkorát " éli, a kastélyt klasszicizáló stílusban átépítik. Ekkor kapja oszloptornácos, a vidéki nemesi kúriákra emlékeztető homlokzatát. Az épület többi termében különböző időszaki és állandó kiállítások tekinthetők meg.


  • HETEDIK ÉRZÉK KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6200 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 80/5

    Szexuális áruk, dilishop, kis és nagykereskedelme.


  • BŐRDÍSZMŰVES MŰHELY
    BÉKÉS, 5900 OROSHÁZA, DÉNES U. 134
    Képek (1)

    Bőrdíszműves Műhely vállal egyedi bőrmunkbőr, bőrmunkák, autóipar, autóbőr, autókárpitozás, autóüléshuzat, kárpit, kárpitozás, tetőkárpit, mennyezetkárpit, kormánybőrőzés, kormány bőrőzés, bőrkormány, sebváltóbőr, bőrkárpitozás, autó restaurálás, ülés javítás, felújítás, bőrülés készítés, cabrio tető készítés, kabriótető gyártás, autó szőnyeg, műszerfalbőrőzés, műszerfal kárpitozás, ajtó kárpitozás, ponyvakészítés, ponyva javítás, utánfutó ponyva, teherautóponyva, bőrdíszmű, bőr fotelek, bőrülőgnitúrák, bőrtok, fegyvertok, késtok, egyedi gyártás, bőr szerszámtáska, szerszámos táska, bőrtermék, telefontok, lószerszámok, kötöfék, hám, parádés ló szerszám, szíjistrángos hám, igás szerszám, lovas eszközök, szíjgyártás, ostor, ostorszíj, karikás, ostornyél, népi iparművészeti bőrtermékek, kutyaszíj, kutyanyakörv, showkantár, show katár, öv, bőröv, bőrszíj, réz vereték, bőr sallangok, bőrsallang, bőről fűzött díszek, díszsallang, bőrkabát zip-zár csereákat.


  • SZABÓ ISTVÁN OSTOR KÉSZÍTŐ ÉS NÉPI IPARMŰVÉSZ
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, WESSELÉNYI U. 44.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Eleinte még én is olyan ostorokat készítettem, melyek mindennapi használatra kellettek Rendeltetésük az volt, hogy erősek, tartosak és praktikusak legyenek.


  • HAGYOMÁNYŐRZŐ BOLT
    PEST, 2721 PILIS, RÁKÓCZI U 22

    Magyar termékek boltja.


  • LOVASBOLT KINCSEM - KISKUNMAJSA
    BÁCS-KISKUN, 6120 KISKUNMAJSA, FÉLEGYHÁZI UTCA 15

    lovaglócsizma, vezetőszár, kantár, lovas ajándék, nyereg, kötőfék, ostorszíj, zabla, webáruház, lovaskönyv, bőrápoló, ostor, lovaglónadrág, lótakaró, webshop, online vásár


  • PERZEKUTOR 2000 KFT.
    1113 BUDAPEST, BOCSKAI ÚT 80.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Paint Horse Lovasbolt: Nyergek, lószerszámok, lovasruházat, könyvek, ajándéktárgyak és mindenféle kiegészítők, egyedei megrendelések teljesítése.


  • NÉPMŰVÉSZETI BOLT
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, PIAC UTCA 41

    mellények, ostor, tarisznya, kalocsai porcelán, gyöngyös, termékek, paraszting, bocskai öltözék, kulacsok, ajándéktárgyak, terítők, baba, szűrrátétes, blúzok, matyó fa ajándéktárgyak, kerámiák


  • DIAMOND 99 KFT
    1076 BUDAPEST, THÖKÖLY ÚT 2.

    Sex Shop-unk megtalálható Budapesten a Keletinél !!! Diamond Sex Shop, 1076 Bp.Thököly út 2. (ARZENÁL ÜZLETHÁZ I.emelet) Tel: 06/20-250-2414, Nyitva: H-P: 10-19h, SZ: 10-14h


  • PÉTER & PATRICK SZÍJGYÁRTÓ
    BÁCS-KISKUN, 6050 LAJOSMIZSE, ARANY JÁNOS U.18.
    Képek (6)

    Cégünk mindennemű lovas felszereléseket gyárt, a legegyszerűbb bokavédőtől, a lovagló kantárig, a bock nyeregtől, a legprofibb díjhajtó és marathon szerszámokig. Termékeink mássága, a kézi varrásban, a speciális festésben és a precíz kidolgozásban rejlik.