PÁLYÁZAT
Több mint 500 találat PÁLYÁZAT kulcsszóra
Az idő előrehaladtával a csatlakozás után, alapítványunk tevékenységének fő fókusza továbbra is a vidék lakosságának, egyes célcsoportjainak (kiemelten a mezőgazdaságban dolgozók, civil szervezetek, önkormányzatok, nők, és más hátrányos helyzetű társadalmi csoportok) segítése. Tevékenységeink filozófiai hátterét és alapját az a gondolat vezeti, mely szerint a vidékfejlesztés célja, hogy a vidéken élők, az egyes hátrányos helyzetű csoportok számára olyan valós és virtuális tereket nyissunk, ahol szakmai segítséget igénybe véve, de alapvetően önállóan, a saját igényeiket megfogalmazva és arra saját megoldásokat kínálva, az egyes csoportok maguk fejleszthetik magukat, javíthatják életkörülményeiket.
- POLGÁRMESTERI HIVATAL, SZATYMAZ
CSONGRÁD, 6763 SZATYMAZ, KOSSUTH UTCA 30.
1 csillag 1 vélemény alapjánSzatymaz és környéke a kora bronzkortól (Kr. e. 2500-1700) kezdve lakott vidék volt, amelyrol a bronzkori, az avarkori, a honfoglalás idejébol származó, az Árpád-kori és újkori települések nyomairól árulkodó régészeti leletek tanúskodnak. Szeged több tanyai kapitányságából, a várostól 16 km-re északnyugatra 1950-ben létesített tanyaközség. Neve török, más vélemény szerint kun családnévbol származik. 1676-ban említik eloször írásos emlékekben: egy II. József korabeli térképen a Szeged- Kistelek közti postaállomás (lóváltó hely, ma a Postakocsi csárda muködik benne) neveként szerepel. A XVIII. század elso felében szegedi lakosok foglaltak itt állattenyésztés céljából földeket és építettek szállásokat, amelyek késobb állandóan lakott tanyákká fejlodtek. Késobb homokon szolot, majd szolohögyeket telepítettek. Elsoként jött létre az Ádokhegy, Neszurjhegy és a Szucsök hegye.
DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMARA
- BUDAPEST FŐVÁROS XV. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT
1153 BUDAPEST, BOCSKAI U. 1-3.
2 csillag 1 vélemény alapjánA Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat közigazgatással foglalkozik.
Az Által-ér Völgye akciócsoport az Által-ér vízgyüjtőterületén található 10.000 lakosszám alatti települések összefogásából alakult
Az 1991 óta sikeresen működő Equality Consulting küldetése, hogy szolgáltatásaival, szakértelmével és kiterjedt hazai valamint Brüsszeli kapcsolatrendszerével támogassa a hazai vállalatok felkészülését az uniós csatlakozásra, és lehetővé tegye, hogy minél több Európai Uniós forrás kerüljön piaci felhasználásra. Cégünk célja, hogy üzleti és pályázati tanácsadással, gyakorlati szaktréningekkel és pályázatírással elősegítsük az oktatási intézmények és vállalatok hozzájutását az Európai Uniós támogatásokhoz, valamint hozzájáruljunk a vállalati szektor versenyképességének növeléséhez.
Célunk, hogy a kisvállalkozások és non-profit szervezetek gyors és egyszerű hitelhez jutását segítsük, valamint munkájukat képzéssel és tanácsadással is támogassuk.
Éves költségvetés, beszámoló. Magánszemélyek kommunális adója, építményadó, gépjárműadó. Lakástámogatás. Szociális-, pénzbeli-, természetbeni-, és személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályairól szóló rendelet.. Gyermekvédelmi támogatás helyi szabályai. Szervezeti és Működési Szabályzat. Helyi címer és zászló alapítása. Állatartásról szóló helyi rendelet. Közterülethasználatról szóló helyi rendelet. Az önkormányzat vagyongazdálkodásáról szóló helyi rendelet. Közművelődési rendelet. Változtatási tilalom rendelete (építésszabályozási rendelet)
Célunk, szerves műveltségünk megismerése és megismertetése a kézműves művészeti tevékenységek és az elméleti, ismeretterjesztő előadások során, különös tekintettel ezen műveltség szemléletmódjára. További célunk hagyományaink mai formában való újrateremtése, elsősorban a mindennapi alkotómunka során.
Önkormányzat
A Confluent Kft. főtevékenységként pályázatok kidolgozásával foglalkozik. Megbízóink vissza nem térítendő támogatást igénylő kis- és közepes vállalkozások. Fejlesztési beruházásaikat valamely magyar szakminisztérium, vagy az Európai Unió támogatja.
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
Az Energia Központ Nonprofit Kft. alaptevékenysége a hazai energiahatékonysági és energiastatisztikai ügynökségi feladatok ellátása, az energiahatékonyság előmozdítását és a környezet védelmét szolgáló hazai és nemzetközi együttműködések erősítése és támogatása, a Kormány szervek számára az energiahatékonysági- és megújuló energiahordozók terjedését szolgáló stratégia kialakításában, döntéshozatalok megalapozásában, valamint ezek megvalósításában és végrehajtásában való közreműködés.
Az Euro Partner gazdasági tanácsadó és pályázatkészítő cégfilozófiájának megfelelően stratégiai partnereivel a Gyöngy Közhasznú Alapítvánnyal és Együtt az EU-s Támogatásokért Szakmai Egyesülettel meghatározó szerepet kíván betölteni.
A DEMOS Magyarország Alapítvány célja, hogy a tudományos élet és a politikai döntéshozók között hídszerepet betöltve korunk társadalmi, gazdasági és politikai viszonyaihoz illeszkedő új módszereket, közpolitikai megoldásokat dolgozzon ki.
Az Ete Község Önkormányzata közszolgáltatással foglalkozik. Ete Komárom-Esztergom megye nyugati felének középtáján, Kisbér közelében helyezkedik el.
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
A DUE 1989 óta találkozópontja és érdekvédelmi szervezete azoknak a fiataloknak, akik diákújságírással, diákrádiózással foglalkoznak iskolákban, kollégiumokban és más helyi közösségekben.
A Társaság 2003 - ban alakult azzal a céllal, hogy elősegítse a Dél Dunántúli Régió területén az Információs Társadalom kialakulását, koordinálja a régióban kivitelezett informatikai fejlesztéseket, növelve a régió versenyképességét és életszínvonalát, egyszerűsítse és megkönnyítse az önkormányzati és lakossági oldal közötti információáramlást, megteremtve az igazi párbeszéd lehetőségét. Kiemelt feladatának tekinti az önkormányzati ügyintézési folyamatok elektronizálását és internetes elérhetőségének kialakítását, egy digitális mintarégió megteremtését, a városban, régióban jelen levő társadalmi - közéleti - gazdasági szereplők együttműködésének elősegítését, valamint a társadalmi élet minden területén zajló folyamatok infokommunikációs eszközökkel, megoldásokkal való támogatását. Segítsége szeretne nyújtani abban, hogy az információs társadalom minden előnye jobb kihasználásra kerüljön Pécsen és a régióban egyaránt.
A Feba Építő és Szolgáltató Kft. 1990-ben alakult meg azzal a céllal, hogy az általános építőipari kivitelezések piacán az ügyfeleknek egy magasabb szintű szolgáltatást tudjon nyújtani. 1995-ben a Kft. az általános kivitelezéseken belül a lakás felújításokra specializálódott.
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat - Elsődleges célom a Gyurcsány- csomag megszorításainak ellentételezése kerületi szinten: téli fűtési támogatás és tandíj kompenzáció kialakítása, valamint EU-s pénzekből kerületfejlesztés.
Minőségfejlesztés, Minőségirányítás, Környezetvédelem
Az EuRegio elsődleges célja az egyesült Európa eszméjének kisebb és ezáltal közérthetőbb, polgárközelíbb keretek között történő megvalósítása.
"A Dél-alföldi Régióért" Kht. közhasznú céljai alatt a következőket értjük: - a Dél-alföldi Régió lakosaiban kialakítandó regionális identitástudat erősítése, - a Dél-alföldi Régió és kistérségei fejlesztési elképzeléseinek kidolgozásában való közreműködés, - az üzleti szféra non-profit ágában kifejtett tevékenységével segíteni a regionális együttműködést, - magas szakmai színvonalon megvalósuló regionális projektek felvállalása és megvalósítása!
Polgármesteri hivatal
Az "Ember és polgár leszek" Pedagógiai Civil Egyesület nevelési célú, nem profitorientált kezdeményezés. Magyar-történelem szakos tanárok, újságírók társasága alapította. Tagjai több évtizedes pedagógiai munkájuk tapasztalatai alapján segítséget kívánnak nyújtani az ifjúság állampolgári kultúrájának fejlesztésében, a közéletiség normáinak elsajátításában.
Településfejlesztéssel foglalkozunk
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány
Mára meghatározó vállalkozássá nőtte ki magát az autókölcsönzői piacon, de azóta ingatlanfinanszírozással, forrásközvetítéssel és pénzügyi tanácsadással is foglalkozik.
1997-ben alakult egyesületünk feladatának tekinti, hogy segítséget nyújtson az eddig szűk körben tevékenykedők országos és nemzetközi szinten történő bemutatkozásához, vásárokon, kiállításokon való részvételükhöz.
2001. évben történt megalakulásunk óta a CS+L 2001 Bt. főképpen tudástranszfer szolgáltatásokkal foglalkozik. Elsősorban fejlesztési projektek kidolgozását, illetve pályázatok elkészítését, és a támogatott beruházások projektmenedzselését végezzük, de a profilunkba jól beillik a marketing különböző területein kifejtett, valamint a szoftverüzemeltetéssel kapcsolatos tanácsadói tevékenység is.
- DÉL-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG - SZÉKHELY
BARANYA, 7621 PÉCS, PAPNÖVELDE U. 13.Postacím: 7602 Pécs, Pf. 412. Ügyeleti telefonszám:(30)/500-21-24. A Felügyelőség a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása alatt működő területi közigazgatási szerv, önálló jogi személy, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv. A közigazgatási eljárásban felettes szervünk az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség.
Egységes társadalmi konszenzus kialakítását szorgalmazza a kábítószer-probléma megközelítését és megfogalmazását illetően, aktivizálni kívánja az önkormányzatok, a döntéshozó szervek, a civil szervezetek és a helyi közösségek tagjait, valamint szolgálja az Európai Uniós csatlakozás és a nemzetközi együttműködés érdekeit.
- DÉDESTAPOLCSÁNY POLGÁRMESTERI HIVATAL
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3643 DÉDESTAPOLCSÁNY, PETŐFI SÁNDOR ÚT 21.A DÉDESTAPOLCSÁNY POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYINTÉZÉSSEL FOGLALKOZIK.
Dég község Önkormányzata - Ezen az oldalon megtalálhatják a képviselőtestület tagjait, a testületi ülések dátumait, különböző felhívásokat és lehetőséget nyújtunk arra is, hogy le tudják tölteni a különféle szabályozásokat, kiírásokat.
Társaságunk 1996 nyarán alakult német szakmai tulajdonosi háttérrel, elsősorban az Önkormányzatok és a tulajdonukban lévő gazdasági társaságok, illetve állami intézmények, de más gazdasági társaságok számára is hasznot hozó pénzügyi, és vagyonkezelési szolgáltatások nyújtására, valamint támogatások, pályázatokkal elnyerhető források megszerzésére.
Műszaki-gazdasági tanácsadás-- pályázat, közbeszerzés
város és községgazdálkodás, településfejlesztés, közművelődés, oktatás, polgármesteri hivatal, kultúra, önkormányzat, közigazgatás, közszolgáltatás, pályázat, szociális ellátás
Közbeszerzési Monitor Ellenőrző lista Pályázatírás - ajánlat, részvételi jelentkezés elkészítése Hibaelemzés
Bemutatjuk településünket minden érdeklődő számára, hasznos információkat nyújthassunk azoknak, akik településünkre látogatnának, másfelől - a helyi lakosság számára közérdekű információk és szolgáltatások elérhetővé tétele révén - erősítsük a polgármesteri hivatal ügyfélbarát és szolgáltató jellegét, új kommunikációs csatornát nyissunk meg a lakosság felé. Honlapunkkal szeretnénk egyszerűbbé tenni mindenki számára az információhoz jutást és a jövőben még inkább arra törekszünk, hogy folyamatosan bővítsük a honlapon elérhető elektronikus szolgáltatások és tartalmak körét.
A Contact Plus Consulting Kft. több mint 10 éves tapasztalattal bír az ügyviteli szoftverek területén; az SAP Business One vállalatirányítási rendszerrel, valamint az azt kiegészítő fejlesztésekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenysége alapján pedig arany fokozatú SAP partneri minősítéssel rendelkezik. Széles körű termék és szolgáltatás portfoliójának köszönhetően a tényleges igényekből kiinduló, és az ügyvitel egészére kiterjedő, hatékony megoldásokat nyújt partnereinek.
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
Társaságunk a Contur ''93 Kft 1993 március 01.-én alakult, családi vállalkozásként, betéti társaság formájában. A tulajdonosok, Sebestyén András és Sebestyén Andrásné Krám Edit 50-50%-os arányban birtokolják a céget. Tevékenységi körünk már a kezdetektől könyvelés, adótanácsadói-, és számviteli tevékenység volt. Az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságánál revizorként megszerzett több éves tapasztalat hasznosítása segítette ügyfélkörünk kialakítását.
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
- POLGÁRMESTERI HIVATAL-BÜKKSZENTKERESZT
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3557 BÜKKSZENTKERESZT, KOSSUTH LAJOS U. 24.Bükkszentkereszt környezetének, kristálytiszta levegőjének, jó klímájának köszönheti hírnevét. Észak-Kelet-Magyarországon, a Bükk-hegységben, Miskolctól néhány kilométerre található. 600 m átlagmagasságban fekszik hegyek által körülzárt völgykatlanban. Ügyfélfogadás: Hétfő: 07:30-16:00, Kedd: 07:30-16:00, Szerda: 07:30-18:00, Csütörtök: 07:30-16:00, Péntek: 07:30-13:30
Az Epilepsziás Gyermekekért" alapítvány célja az epilepsziás gyermekek betegségének minél korábban történő felismerése és folyamatos kezelése, rendszeres gondozása révén a gyógyult betegek számának növelése. E cél érdekében a beteg gyermekek gyógyítását szolgáló technikai feltételek biztosítása, a műszerezettség színvonalának javítása, korszerűsítése.
ÉPÍTŐIPARI INFORMÁCIÓS, MARKETING ÉS MÉRNÖKI IRODA
Alapítványunk célja a magyar felsőoktatás gazdasági fakultásain tanuló pénzügyszakos hallgatók külföldi képzésének támogatása
Makó Város Önkormányzata a város egészségügyi és szociális ellátásával foglalkozik.
önkormányzat
