KÖRNYEZETVÉDELEM PÁPA
4 találat KÖRNYEZETVÉDELEM kulcsszóra PÁPA településen
Segítek cégeknek, családoknak a mai zavaros pénzvilágban eligazodni, hogy ne kerüljenek csődhelyzetbe, és elérhessék céljaikat. Megfelelő megtakarításokkal, befektetésekkel, párhuzamosan kiépített védelemmel mindenkinek lehet nyugdíja, mehetnek a gyerekek egyetemre, lesz lakásuk, lehet 1000 vagy még több fős vállalkozása, még akkor is ha közbe jön valamilyen tragédia. Ennek megvalósításában, megtervezésében tudok én segíteni. A megoldás kivitelezésében 15 cég áll mögöttem olyanok mint: AVIVA, AXA, Generali biztosítók, SPB Invest Zrt, FHB, AXA, UniCredit Bank, vagy az OPTEN Kft, Reneval Kft, és legfőképpen a Money & More Zrt.
Tel.: 30/271-8391. A Pápai Ipartestület története Magyarországon több mint 400 évig működő céh-rendszer a 19. század utolsó évtizedeire elavult, az ipari fejlődés gátjává vált. 1872-ben kiadott ipartörvény kimondta megszűnésüket és az új ipartörvény értelmében sorra alakulnak meg az ipartestületek. Pápán 1886. október elsején alakult meg az Ipartestület az Ipari Minisztérium által jóváhagyott szervezeti szabályzattal. Első elnöke Koczka László volt. Az akkori székhelye még a Major utcai Takács (Kandlich) féle házban volt. Az iparosság jövő képe nem volt reményteljes a városban, hiszen Pápa csak későn kapcsolódik be a század végi országosan felgyorsuló ipari fejlődésbe. Az I. világháború, majd az intézményeket alapjaiban megkérdőjelező Tanácsköztársaság az iparos-érdekvédelmi szervezeteket sem hagyta változatlanul. A jelenlegi székházat 1914. július 12-i rendkívüli közgyűlés javaslata alapján vette meg az akkori ipartestület, mely akkor még csak egyszintes volt.
agrárfejlesztés, agrárkörnyezetgazdálkodás, vidékfejlesztés, agrár oktatásszervezés, agrárkiállítások rendezése, erdőgazdasági képesítések, halgazdasági képesítések, agrárinformációs kiadványok
Cégünk a vízgazdálkodás területén tevékenykedik.KULCSSZAVAK:fertőzésveszélyes hulladékszállítás, ivóvíz vizsgálat, mintavétel, szennyvízelvezetés, szennyvíziszap vizsgálat, szennyvízvizsgálat, vízszolgáltatás
