PÉCS
Több mint 500 találat PÉCS településen
A VECTIGALIS Általános Vállalkozási Zártkörűen Működő Részvénytársaság az 1991. évben alapított VECTIGALIS Általános Vállalkozási Korlátolt Felelősségű Társaság 1996. március 1. napjával történt átalakulása folytán, a jogelőd általános jogutódjaként tovább tevékenykedő gazdálkodó szervezet. A társaság kezdetben döntően üzletviteli, pénzügyi-gazdasági tanácsadással foglalkozott, később azonban tevékenységei közé felvette a reorganizációval, vagyonfelügyelettel, felszámolással, végelszámolással, önkormányzati átvilágítással és tanácsadással kapcsolatos feladatokat, továbbá a pénzügyi gondnoki, illetve bankbiztosi teendőket. A VECTIGALIS Zrt. eddig több mint negyven önkormányzatnál, kistérségi társulásnál, illetve településszövetségnél látott el különböző tanácsadói, szakértői feladatokat.
SAJÁT ÜZEMELTETÉSŰ Zsolnay Márkabolt Pécs nyitvatartása: h-p 10.00-18.00, szo 9.00-13.00 A gyár alapítása 1852-re nyúlik vissza. Ekkor alapította Zsolnay Miklós a lukafai kemény cserép manufaktúrából a gyár "ősét", a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amit 1854-ben a cég bejegyzést módosítva idősebbik fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác 10 évig vezette a kezdetleges felszereltségű, kézi erőre berendezett üzemet. A csupán helyi piacra termelő, a kereskedelmi tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekasokat (8-10 főt) foglalkoztató üzem kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem tudott megküzdeni a piaci verseny nehézségeivel. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben - egy évi csendestársi viszony után - Ignác bátyjától átvette a vezetést. Az üzem világhírű gyárrá való fejlődése ezután kezdődött el.
Felsővámház utcai márkaboltunk nyitvatartása : h-p 7.30-15.30, szo 9.00-13.00 ZSOLNAY-CSALÁD Nem csak egy nagy múltú, kultúrájáról nevezetes városnak és egy különlegesen tehetséges családnak sorsával fonódott össze e gyár-együttes története, hanem egy egész ország, Magyarország történelmével is. A Zsolnay családnév és városunk középkori nevét jelentő "öt templom" tornyainak ábrája Európa-szerte, sőt világszerte ismertté vált azokban az időszakokban, amikor az ipar és a kereskedelem útjait nem korlátozták határok, és a társadalmi, gazdasági felemelkedést, a fejlődés vágyát a kultúra, a művészet szabad áramlása sarkallta. Minden reményünk szerint új fellendülés előtt áll az ország, - és benne a hazai iparművészet történetében mindvégig "européer" szerepet játszó gyár is.
- ZSOLNAY PORCELÁNMANUFAKTÚRA ZRT-ZSOLNAY KÁLYHA ÁS DÍSZMŰÁRU SZAKÜZLET
BARANYA, 7630 PÉCS, FELSŐVÁMHÁZ U. 51.Zsolnay Kályha ás Díszműáru Szaküzlet nyitvatartása: h-sz-p 9.00-15.30, szo zárva MÁRKA ÉS EGYEDISÉG Az eosint 1890-es években fejlesztette ki Zsolnay Vilmos - Petrik Lajos, a budapesti Ipariskola igazgatójának és Wartha Vince, a Műegyetem professzorának a segítségével. Elnevezése a görög "eos" (hajnalpír) szóból ered, utalva az első előállított színárnyalat halványpiros játékára. A számos eosin szín mellett több kivitelezési eljárást is kifejlesztettek a Zsolnay gyárban, például kézzel festett, maratott, márványozott eosinok. 1893-tól gyártja a cég az eosint; ezt a sokszínű, irizáló redukciós mázat, előállításának titkát szigorúan őrizve. Kisebb és nagyobb méretű dísztárgyak, épületdíszítő elemek egyaránt készülnek az anyagból. A századforduló környékén, a szecesszió szellemében kibontakozott új forma- és díszítésmóddal ötvöződött eosin technika gyönyörűbbnél gyönyörűbb darabok megalkotásában teljesedett ki olyan világhírű művészek által, ...
Az Art-Cash Kft. 2007-ben alakult több hazai ékszer és pénzügyi szolgáltató piacon működő cég illetve országos üzlethálózat tulajdonosainak társulásával. A tulajdonosok célja olyan üzlethálózat kialakítása és működtetése melyben évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakemberek nyújtanak komplex szolgáltatást (záloghitelezés, értékbecslés, műtárgy és ékszerkereskedelem ) már meglévő és jövőbeni ügyfeleink részére. Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 8:30-16:30.
Nyitva: H-P 8-16 óráig Kiváló minőségű gépjárművezető képzéssel támogatjuk tanulóink és partnereink erőfeszítéseit, hogy olyan közlekedési szemléletet és technikákat honosítsunk meg közlekedési kultúránkban, melyek a szolgáltatásunkat igénybevevők személyes fejlődése által vezetnek el a sikeresebb, teljesebb és boldogabb élethez, a hatékony, eredményes közlekedési magatartáshoz.
gyógyír, egészségbolt, egészséges táplálkozás, egészségvédő növények, fűszernövények, vitamin, gyógynövény, bio-patika, bio, bioüzlet, bioélelmiszerek, egészség üzlet
Dr. Boronkai Zsolt Mobil: (20) 434-3250
1990 óta működő üzletünkben, családias hangulatban, szakértő kiszolgálással és óriási választékkal várjuk kedves vásárlóinkat. Kerékpárjaink menetkészek, a beüzemelésért külön fizetni nem kell. A nálunk vásárolt alkatrészeket, kiegészítőket díjmentesen felszereljük. Rövid határidővel vállaljuk kerékpárok szervízelését, felújítását. Több száz felnőtt és gyerek kerékpár közül választhatnak. Ha szeretne barátságos környezetben, segítőkész szakértő kiszolgálás mellett vásárolni, látogasson el hozzánk! Minden, ami a bringázást kényelmessé, sportossá, komfortossá teheti. Minden, ami kötelező a közúti kerékpározáshoz. Minden, ami jól néz ki és hasznos. Minden, ami megkönnyíti kerékpárja szállítását, javítását, felújítását. Nyitva: Hétfő - Péntek: 9:00 - 18:00 Szombat: 9:00 - 13:00.
Szolgáltatásaink nyújtása során a világos és egyszerű módszereket részesítjük előnyben, emellett az érthető, őszinte és lényegre törő kommunikációra törekszünk. Budapest Bank Nyrt. több mint 20 éve a magyar bankpiac egyik meghatározó szereplője. A hitelintézet az ország egyik legelső kereskedelmi bankjaként, a kétszintű bankrendszer 1987-es kialakulása óta nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat a lakosság és az üzleti élet számára. A Budapest Bankban először 1995-ben szerzett részesedést jelenlegi többségi tulajdonosa, az amerikai GE (General Electric Company) pénzügyi üzletága, a GE Capital, a magyar kormány, állami vállalatok, valamint szövetkezetek közös tulajdonában lévő részesedés megvásárlásával. Tevékenységünk során arra törekszünk, hogy ügyfeleink minél egyszerűbben és gyorsabban juthassanak hozzá a céljaik eléréséhez szükséges pénzügyi szolgáltatásokhoz. Nyitvatartás: H-P:9-17 óra.
pécsi ügyvéd, busch ügyvédi iroda, dr.busch, felszámolás, kisebbségi jog, csődjog, szerződés, gazdasági társaságok alapítása, egyéni ügyvéd, bankjog, biztosítási jog, értékpapírjog, ingatlan szerződés
Profi hitelközvetítés jelentősége napjainkban Mikor váltsunk Forinthitelre? Nem mind arany, ami fénylik. Avagy... A változás hozza az új lehetőségeket Ügyfelünkként Önnek csupán azt kell eldöntenie, szeretne-e hitelt felvenni. A többi már a mi gondunk. Személyes igényei, elképzelései, lehetőségei alapján megtaláljuk az Önnek legmegfelelőbb konstrukciót. A hitel kiválasztása után tanácsadó partnerként a legszélesebb körben segítjük Önt a teljes körű ügyintézéstől a futamidő végéig tartó folyamatos konzultációkig. Ráadásul a folyósításig a hitel költségeit megelőlegezzük Önnek. Azon túl, hogy összhangba hozzuk elképzeléseit, terveit személyes életkörülményeivel és lehetőségeivel, tanácsadási szolgáltatásunk az alábbiakat jelenti: Adó- és jogügyi vonatkozások optimalizálása Biztosítási lehetőségek felmérése Finanszírozási lehetőségek bemutatása Személyre szóló hitelkalkuláció készítése
pécsi ügyvéd, bokor beatrix, bokor beatrix ügyvéd, bokor beatrix egyéni ügyvéd, egészségügyi jog, közigazgatási jog, ingatlanok eladása, ingatlanok vétele, cégjog, bankjog, ingatlan adás vétel,
védőügyvéd, ingatlanjogi tanácsadás, jogi képviselet peres ügyben, büntetőjog, jogi képviselet, emberi jogok, ingatlanjogi ügyintézés, ügyvédi ellenjegyzés, orvosi műhibák, bevándorlási jog,
ingatlanjogi ügyintézés, emberi jogok, családjog, jogász, szabálysértési jog, biztosítási jog, bevándorlási jog, peren kívüli jogi képviselet, kereskedelmi jog, ügyvédi iroda, polgári peres képviselet
jog, ingatlanjogi ügyintézés, médiajog, energiajog, polgári peren kívüli ügy, büntetőjog, büntetőjogi képviselet, polgári peres eljárás, emberi jogok, közbeszerzési jog, orvosi műhibák, ügyvédi
orvosi műhibák, védőügyvéd, ügyvédi iroda, peren kívüli jogi képviselet, jogi képviselet peres ügyben, egészségügyi jog, emberi jogok, szabálysértési jog, ingatlanjogi ügyintézés, ügyvéd, büntetőjog,
médiajog, büntetőjog, polgári peren kívüli ügy, jogi képviselet peres ügyben, energiajog, építési jog, gazdasági jog, ügyvéd, kereskedelmi jog, biztosítási jog, ingatlanjogi ügyintézés, polgári peres
büntetőjog, biztosítási jog, emberi jogok, médiajog, kártérítési jog, bevándorlási jog, építési jog, polgári jog, munkajog, jogi képviselet, büntetőjogi képviselet, gazdasági jog, ingatlanjogi
jogi képviselet, védőügyvéd, médiajog, polgári peres képviselet, gazdasági jog, ügyvédi ellenjegyzés, jogász, emberi jogok, büntetőjog, gazdasági büntetőjogi szakjogász, szabálysértési jog, családjog,
kártérítési jog, büntetőjog, jog, polgári peres képviselet, médiajog, gazdasági jog, bevándorlási jog, peren kívüli jogi képviselet, ügyvédi ellenjegyzés, polgári peren kívüli ügy, energiajog, ügyvéd,
Félfogadás:Telefonon történő előzetes megbeszélés alapján az előre megbeszélt időpontban. Telefon:30/960-8663 70/226-0895. Polgári joggal kapcsolatos tevékenységek: - hatósági és egyéb hivatali ügyek - hagyatéki ügyek - végrendeletek - kártérítések - követelések kezelése - okiratok szerkesztése és ellenjegyzése - képviselet peres - nem peres eljárásokban is ügyekben - letétkezelés. Családjoggal kapcsolatos tevékenység: - házassági vagyonközösséget megszüntetése - házassági bontó perek - gyermek elhelyezés - tartásdíj - házassági szerződések. Büntető ügyekkel kapcsolatos tevékenység: - teljeskörü védelem ellátása - szabálysértési ügyek.
komlódi andrás, pécsi ügyvéd, pécsi ügyvédi iroda, baranya megyei ügyvéd, kártérítési jog, társasházak alapítás, peren kívüli megállapodás, nemperes eljárások kezdeményezése, munka jog, polgári peres
büntetőjog, biztosítási jog, ügyvédi iroda, emberi jogok, polgári peres képviselet, jogi képviselet peres ügyben, peren kívüli jogi képviselet, energiajog, családjog, ingatlanjogi ügyintézés, médiajog
Dr. Révész Gabriella (egyéni ügyvéd) mobil elérhetősége : (20) 946-5922, Időpontegyeztetéssel kérem az irodámat hívja.
védőügyvéd, szabálysértési jog, polgári jog, jogi képviselet peres ügyben, egészségügyi jog, médiajog, munkajog, bankjog, bevándorlási jog, polgári peres képviselet, építési jog, polgári peren kívüli
pécs ügyvéd, pécsi ügyvéd, pécsi ügyvédi iroda, pécsi jogi képviselet, polgári jog, polgárjog, kártérítési jog, egyéni ügyvéd, műhiba, cégképviselet, büntető ügy, polgárjogi képviselet, ingatlan adás
polgárjogi képviselet, munkajog, büntető ügy, ügyvéd, műhiba, polgári jog, ingatlan adás-vételi szerződés, jogász, kártérítési jog, cégügy, ingatlan adás-vétel, biztosítási jog, földhivatali
büntetőjog, ügyvéd, gazdasági büntetőjogi szakjogász, szabálysértési jog, peren kívüli jogi képviselet, büntetőjogi képviselet, közbeszerzési jog, médiajog, munkajog, gazdasági jog, biztosítási jog,
gazdasági büntetőjogi szakjogász, jog, közbeszerzési jog, energiajog, médiajog, büntetőjog, jogi képviselet, bevándorlási jog, egészségügyi jog, emberi jogok, polgári peres eljárás, kereskedelmi jog,
jogi képviselet, polgári jog, bankjog, közbeszerzési jog, jogász, energiajog, ügyvédi iroda, polgári peres eljárás, védőügyvéd, gazdasági jog, gazdasági büntetőjogi szakjogász, emberi jogok, építési
energiajog, büntetőjog, jog, emberi jogok, bankjog, építési jog, védőügyvéd, ügyvédi ellenjegyzés, egészségügyi jog, jogi képviselet peres ügyben, orvosi műhibák, jogász, médiajog, peren kívüli jogi
polgári jog, ingatlanjogi tanácsadás, gazdasági jog, védőügyvéd, médiajog, kártérítési jog, szabálysértési jog, ügyvéd, polgári peren kívüli ügy, büntetőjogi képviselet, energiajog, orvosi műhibák,
polgári peren kívüli ügy, büntetőjog, munkajog, orvosi műhibák, egészségügyi jog, médiajog, bankjog, ügyvédi ellenjegyzés, gazdasági büntetőjogi szakjogász, polgári peres eljárás, emberi jogok,
munkajog, kártérítési jog, büntetőjog, emberi jogok, bankjog, polgári peren kívüli ügy, kereskedelmi jog, jogi képviselet, peren kívüli jogi képviselet, polgári peres képviselet, védőügyvéd,
Dr. Martin Zoltán egyéni ügyvéd mobilszáma: 30/2261-201
dr.molnár, pécsi ügyvédi iroda, polgári per, csődjog, gazdasági társaságok alapítása, ingatlan szerződés, peren kívüli megállapodás, energiajog, ipar jogvédelem, szerződés, jogász, ingatlan adás vétel
A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóság alapfeladatai-- monitoring, kutatás, védetté nyilvánitás, természetvédelem. Tettye Oktatási Központ-- Oktatási Központunk változatos programokkal vár minden érdeklődőt az óvodás korcsoporttól a felnőttekig, melyek során a résztvevők szakképzett oktatók segítségével megismerkedhetnek környezetünk természeti értékeivel és a természetvédelem legfontosabb kérdéseivel. Az oktató-nevelő munka során a fő hangsúly a természetvédő szemlélet kialakításán van. Az élményszerű foglalkozások során a szakmai anyag kapcsolódik a tantervi követelményekhez. Minden program időtartama és színvonala a résztvevők életkorához és egyéni igényeihez igazodik. A szakképzett oktatók munkáját jó minőségű technikai eszközök segítik. Tevékenységünk ismertetésére különböző tájékoztató és szakanyagokat állítunk össze.
A Fact Intézet másfél évtizedes múlttal rendelkező, magánszemélyek tulajdonában álló független kutató intézet. Fő profilunk a társadalom- és gazdaság kutatása, valamint e kutatások eredményeit hasznosító programok tervezése és megvalósítása. Tevékenységeinket három üzletágba szerveztük, melyek a következők: - kutatási üzletág, - kommunikációs üzletág, - menedzsment tanácsadás üzletág. A Fact Intézet a társadalmi problémákat vizsgáló szociológiai vizsgálatoktól a korszerű piackutatásokon keresztül a kommunikációs és menedzsment tanácsadásig sokféle megbízásnak eleget tesz. Komplex munkáink keretében az elvégzett vizsgálatok eredményei alapján menedzsment-stratégiát dolgozunk ki megbízóink számára, és a kommunikáció eszközeit használva támogatjuk céljaik megvalósítását. Nem csupán az ország határain belül, de az Európai Unió országaiban, illetve a szomszédos országokban is vállalunk megbízásokat.
alapító okirat módosítás, gazdasági társaságok alapítása, energiajog, munkajog, adóhatóságok előtti képviselet, ingatlan szerződés, egészségügyi jog, alkotmány jog, polgári peres eljárás, bevándorlási
nyílászáró, ajtó, ablak, hőszigetelő termékek, gyártás egyedi méret alapján, íves ablak, rovarháló, redőny, nyílászáró gyártás, 6 légkamrás ablak, rockwool ásványgyapot rendszer, műanyag nyílászáró,
Amikor Süveges József autójavító kisiparos 1976-ban Teszt Szerviz néven gépkocsiszerelő műhelyt nyitott Dunaföldváron, aligha gondolhatta, hogy Dél-Dunántúl egyik márkakereskedő hálózata alapjait rakja le, amely harminc évvel később a régió legnagyobb forgalmat lebonyolító, legdinamikusabban fejlődő cégcsoportjai között lesz, négy megyére kiterjedő szolgáltatásaival. Nem, mintha szaktudása, vagy akár ambíciója ne lett volna hozzá; ám azokban az években a legjobb mesterember lehetőségei is csak addig terjedhettek, amíg a monopolhelyzetet élvez állami autókereskedelem és -szervizszolgálat megengedte. Süveges József élt a lehetőségekkel, műhelyében megszervezte az alvázvédelmet, szerződést kötött a gépjármű kereskedelmet (valójában elosztást) irányító állami vállalattal, a Merkurral, és annak garanciális és vevőszolgálati állomásaként, elsőnek az országban, műszaki vizsgára képesít jogosultságot szerzett. Nyitvatartás: Hétfőtől - péntekig: 8:00-17:00 Szombaton: 8:00-14:00
Nyitva tartás: Hétfő - Vasárnap: 12-24h A Giovanni Pizzéria Pécsett található, a kertvárosban. Több, mint 50-féle, eredeti olasz recept alapján készült pizzából, frissensültekből, friss salátákból és készételekből választhatnak vendégeink. Széles italválasztékunkban 3-féle csapolt sör (Gösser, Soproni, Soproni Fekete Démon), üdtők és röviditalok sorakoznak. Különlegesség a csapolt Jagermeister. Jó időben kényelmes teraszunkon is elfogyaszthatják ételeinket és italainkat. Sportkedvelők hatalmas plazma televíziókon követhetik az aktuális eseményeket. Nagyobb társaságok maguk is csapolhatják söreiket az erre a célra kihelyezett vendég sörcsap asztalnál. Szórakozni vágyó vendégeink részére csocsó, darts, biliárd, flipper áll rendelkezésre.
Ha álmodtál életed nagy napjáról, mi segítünk, hogy a látvány tökéletes legyen? A Hajnalfény Szalon 2004-től vár, barátságos és otthonos környezetben. Az évek során a szalon fő specialitása az alkalmi és esküvői kontyok, frizurák készítése lett; vállalunk egyedi hajdíszítést élővirággal, gyöngyökkel, Swarovski kristályokkal és póthajjal. 2007 őszétől kozmetikai, kéz és lábápoló, műkörömépítő tevékenységével bővült a Hajnalfény Szalon palettája. Minden év januárjában az Esküvő Kiállításokon egyeduralkodóként ízelítőt adunk a kontyok, frizurák, sminkek sokszínűségéből, melyet tapasztalt csapatunk a helyszínen el is készít neked. A különleges esküvői
Kicsi, de hangulatos hely, ahol rendezvények szervezését 38 főig vállalják (osztálytalálkozó, ballagás..). Kaphatók többek között: grillezett és roston sült ételek, 14 féle saláta, 24 fajta koktél.
Nyitva: H-P 9-18 Sz 8-13.
cipő, lábbeli, alkalmi cipők, magas szárú cipők, gumicsizmák, férfi cipő, női cipő, szandál, papucs, váltócipők
orvosi műhibák, büntetőjog, egészségügyi jog, ügyvédi iroda, ingatlanjogi ügyintézés, biztosítási jog, gazdasági jog, jog, védőügyvéd, családjog, polgári peren kívüli ügy, büntetőjogi képviselet,
Nyitva: H-CS: 7-21, P: 7-20, SZ: 7-21, V: 8-19.
A Lombard Lízing Csoport Gépjármű-finanszírozási Igazgatósága 1992. óta végzi a Társaság alaptevékenységét jelentő személy-, és kishaszongépjármű-finanszírozást. Eredményeinket stabil szakembergárdánkon kívül egyre növekvő márkakereskedői hálózatunknak köszönhetjük.
