CSALÁDJOG PÉCS


97 találat CSALÁDJOG kulcsszóra PÉCS településen

  • Díjazott Cég
    DR. HORVÁTH PÉTER ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY UTCA 22.
    Képek (3)

    Ügyvédi irodám Pécs szívében, a Király utca 22. szám alatt található. Ezen a helyen egy több évtizedes múltra visszatekintő "ügyvédi munkaközösségnek" válhattam tagjává, mely tradícióival és kiemelkedő szakmaiságával vált ismertté Pécsett. Eddigi szakmai tapasztalatom során megtanultam, hogy az ügyvéd-ügyfél viszony jóval több, mint egy üzleti kapcsolat, ezért igyekszem a közöttem és kollégáim között lévő, kölcsönös tiszteleten alapuló személyes kapcsolatot ügyfeleimmel szemben is megőrizni. Irodám a klasszikus ügyvédi feladatokon felül - a XXI. század kihívásainak megfelelően - teljes körű ügyvédi tevékenység nyújtásával áll az ügyfelek rendelkezésére. Köszönhetően a pécsi, budapesti, mosonmagyaróvári, és zalaegerszegi partnerirodáknak országszerte képes vagyok rövid időn belül színvonalas szolgáltatást nyújtani. Irodám közvetlen kapcsolatban áll angol, német, és olasz tolmácsokkal, fordítókkal, így külföldi ügyfeleim is akadály nélkül, bizalommal fordulhatnak hozzám.


  • Díjazott Cég
    ÜGYINTÉZŐ § IRODA
    BARANYA, PÉCS, TERÉZ UTCA 7.

    Megnyílt a mindent egy helyen iroda ahol minden problémájára vagy gondjára talál megoldást vagy kap olyan tanácsot, hogy legyen min Önnek elindulnia ahol segíteni tudnak ha mi nem tudunk.Minden jogi és nem jogi megoldások és segítségek, illetve sokféle szolgáltatások nyújtása!Állásajánlatok és más egyéb munkalehetőségek. Kérem klikkeljen a irodánk honlapjára ahol minden le van részletesen írva, hogy mi mindenben tudunk Önnek segíteni a jogi segítségtől a számítógép szervízelésig, tolmácsolásban, gitároktatásban és névjegykártya készítésben is.


  • MARJÁN&HABÓ ÜGYVÉDI TÁRSULÁS - PÉCS
    BARANYA, 7621 PÉCS, MÁRIA U. 43

    büntetőjog, jog, családjog, szabálysértési jog, büntetőjogi képviselet, biztosítási jog, energiajog, ingatlanjogi ügyintézés, orvosi műhibák, ügyvédi ellenjegyzés, polgári jog, kereskedelmi jog,


  • BUSCH ÜGYVÉDI IRODA-DR.BUSCH JUDIT
    BARANYA, 7621 PÉCS, IRGALMASOK U. 16.

    pécsi ügyvéd, busch ügyvédi iroda, dr.busch, felszámolás, kisebbségi jog, csődjog, szerződés, gazdasági társaságok alapítása, egyéni ügyvéd, bankjog, biztosítási jog, értékpapírjog, ingatlan szerződés


  • DR. DUDINSZKY PÉTER ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, TERÉZ U. 11-13.

    ingatlanjogi ügyintézés, emberi jogok, családjog, jogász, szabálysértési jog, biztosítási jog, bevándorlási jog, peren kívüli jogi képviselet, kereskedelmi jog, ügyvédi iroda, polgári peres képviselet


  • DR. FEHÉRVÁRI ISTVÁN ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, JÓKAI U. 43.

    jog, ingatlanjogi ügyintézés, médiajog, energiajog, polgári peren kívüli ügy, büntetőjog, büntetőjogi képviselet, polgári peres eljárás, emberi jogok, közbeszerzési jog, orvosi műhibák, ügyvédi


  • DR. FERGE ZSIGMOND ÜGYVÉD
    BARANYA, 7624 PÉCS, SZENT ISTVÁN TÉR 3.

    orvosi műhibák, védőügyvéd, ügyvédi iroda, peren kívüli jogi képviselet, jogi képviselet peres ügyben, egészségügyi jog, emberi jogok, szabálysértési jog, ingatlanjogi ügyintézés, ügyvéd, büntetőjog,


  • büntetőjog, biztosítási jog, emberi jogok, médiajog, kártérítési jog, bevándorlási jog, építési jog, polgári jog, munkajog, jogi képviselet, büntetőjogi képviselet, gazdasági jog, ingatlanjogi


  • DR. HAJAS ANDRÁS PÉCSI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7623 PÉCS, VAS GEREBEN U. 4.

    jogi képviselet, védőügyvéd, médiajog, polgári peres képviselet, gazdasági jog, ügyvédi ellenjegyzés, jogász, emberi jogok, büntetőjog, gazdasági büntetőjogi szakjogász, szabálysértési jog, családjog,


  • DR. HALMOS PÉTER PÉCSI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, MÁRIA U. 29.

    kártérítési jog, büntetőjog, jog, polgári peres képviselet, médiajog, gazdasági jog, bevándorlási jog, peren kívüli jogi képviselet, ügyvédi ellenjegyzés, polgári peren kívüli ügy, energiajog, ügyvéd,



  • DR. HEFFNER ZSOLT ÜGYVÉD
    BARANYA, 7623 PÉCS, RÁKÓCZI U. 35-37.

    Félfogadás:Telefonon történő előzetes megbeszélés alapján az előre megbeszélt időpontban. Telefon:30/960-8663 70/226-0895. Polgári joggal kapcsolatos tevékenységek: - hatósági és egyéb hivatali ügyek - hagyatéki ügyek - végrendeletek - kártérítések - követelések kezelése - okiratok szerkesztése és ellenjegyzése - képviselet peres - nem peres eljárásokban is ügyekben - letétkezelés. Családjoggal kapcsolatos tevékenység: - házassági vagyonközösséget megszüntetése - házassági bontó perek - gyermek elhelyezés - tartásdíj - házassági szerződések. Büntető ügyekkel kapcsolatos tevékenység: - teljeskörü védelem ellátása - szabálysértési ügyek.


  • DR. KOZEMCSÁK JUDIT. EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, JÁNOS U. 3.

    büntetőjog, biztosítási jog, ügyvédi iroda, emberi jogok, polgári peres képviselet, jogi képviselet peres ügyben, peren kívüli jogi képviselet, energiajog, családjog, ingatlanjogi ügyintézés, médiajog


  • DR. SÁRKÁNY ANTAL EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, CITROM U. 2.

    védőügyvéd, szabálysértési jog, polgári jog, jogi képviselet peres ügyben, egészségügyi jog, médiajog, munkajog, bankjog, bevándorlási jog, polgári peres képviselet, építési jog, polgári peren kívüli


  • DR. SOLYMOS VILMOS - ÜGYVÉD
    BARANYA, 7633 PÉCS, ENDRESZ GY. U. 2.

    polgárjogi képviselet, munkajog, büntető ügy, ügyvéd, műhiba, polgári jog, ingatlan adás-vételi szerződés, jogász, kártérítési jog, cégügy, ingatlan adás-vétel, biztosítási jog, földhivatali


  • DR. SZABÓ FLÓRA ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 22.

    büntetőjog, ügyvéd, gazdasági büntetőjogi szakjogász, szabálysértési jog, peren kívüli jogi képviselet, büntetőjogi képviselet, közbeszerzési jog, médiajog, munkajog, gazdasági jog, biztosítási jog,


  • DR. VEREBY BALÁZS ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 22.

    munkajog, kártérítési jog, büntetőjog, emberi jogok, bankjog, polgári peren kívüli ügy, kereskedelmi jog, jogi képviselet, peren kívüli jogi képviselet, polgári peres képviselet, védőügyvéd,


  • KOLLÁR LÁSZLÓ (KOLLÁR ÉS TÁRSA Ü. I.)
    BARANYA, 7621 PÉCS, MUNKÁCSY M. U. 3.

    orvosi műhibák, büntetőjog, egészségügyi jog, ügyvédi iroda, ingatlanjogi ügyintézés, biztosítási jog, gazdasági jog, jog, védőügyvéd, családjog, polgári peren kívüli ügy, büntetőjogi képviselet,


  • MERK ÜGYVÉDI IRODA-DR.MERK ATTILA
    BARANYA, 7621 PÉCS, TÍMÁR U. 16.

    Mobil: (20) 943-2342


  • NOCHTA ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA-DR.NOCHTA TIBOR
    BARANYA, 7621 PÉCS, PERCZEL U. 11

    Dr. Nochta Tibor Mobil: (30) 961-8248 . Időpontegyeztetéssel kérem a Nochta és Társai Ügyvédi Iroda telefonszámát hívja.


  • HIDEGNÉ DR. CSERNIK ARANKA - EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 22.

    Mobil: (30) 348-4245


  • DR. PANKA ANDREA ÜGYVÉDI IRODA
    BARANYA, 7621 PÉCS, MÁTYÁS KIRÁLY U. 6.

    panka andrea, dr. panka andrea, dr. panka, pécsi ügyvéd, sikkasztás, védőügyvéd, jogász, peres ügy, tartozás, társasházi ügyintézés, letartóztatás, ügyvédi iroda, érvényesítés, büncselekmény, bíróság,


  • DR. SZABÓ PÁL - ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, RÁKÓCZI U. 35-37.

    Mobil: +36 30 638 3641. 1973 óta vagyok a Pécsi Ügyvédi Kamara regisztrált tagja. Ügyvédjelöltségemet, majd sikeres szakvizsgáimat követően immár 35 éve ( 1976 július 1. ) vagyok ügyvéd. Mindvégig a jelenleg általam vezetett Pécsi 1. számú Ügyvédi Iroda, illetve ennek jogelődje, a Pécsi 1. számú Ügyvédi Munkaközösség tagjaként.


  • DR. SZALAY GÁBOR - DR. SZALAY GÁBOR ÜGYVÉDI IRODA
    BARANYA, 7621 PÉCS, IRGALMASOK U. 5.

    ügyvéd, polgári jog, ügyvédi iroda, polgári peres eljárás, szabálysértési jog, emberi jogok, ügyvédi tanácsadás, büntetőjogi képviselet, kártérítési jog, családjog, jogi képviselet peres ügyben,


  • büntetőjog, jog, peren kívüli jogi képviselet, kártérítési jog, büntetőjogi képviselet, szabálysértési jog, munkajog, jogász, védőügyvéd, polgári jog, jogi képviselet, biztosítási jog, jogi képviselet


  • DR.TESZLERNÉ DR. HARIS ÉVA - DR. TESZLER ÜGYVÉDI IRODA
    BARANYA, 7621 PÉCS, FERENCESEK U. 19.

    Mobil: (30) 959-8334, (30) 251-9491


  • DR. TÓTH BERTALAN - ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KRUCSAY U. 2

    Pécs MJV Önkormányzat Közgyűlésének tagja, Pénzügyi és Gazdasági Bizottság alelnöke, az MSZP képviselőcsoportjának vezetője. Az MSZP Baranya Megyei Szervezetének ügyvezető alelnöke.


  • DR.BURRAT HUSAM ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, RÁKÓCZI U. 73/A.

    pécsi ügyvéd, pécsi ügyvédi iroda, dr.burrat, burrat husam ügyvéd, burrat husam, vállalkozásalapítás, hagyaték, szabálysértés, tb biztosítási jog, ingatlanjog, gazdasági jog, munkajog, családjog,


  • DR. HARDICSAY SÁNDOR ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, MUNKÁCSY M. U. 14.

    jogi képviselet, szabálysértési jog, közbeszerzési jog, gazdasági büntetőjogi szakjogász, büntetőjog, egészségügyi jog, munkajog, polgári peres eljárás, ingatlanjogi tanácsadás, építési jog, médiajog,


  • munkajog, adójog, ingatlanjog, büntetőjog, vámjog, szabálysértési ügyek, ügyvédi iroda, jogász, ingatlanközvetítési jog, ügyvéd, jog, garázdasági ügy, lakáseladás, öröklés, társadalombiztosítási jog,


  • DR. SZAKÁLY MIKLÓS - DR.SZAKÁLY ÜGYVÉDI IRODA
    BARANYA, 7621 PÉCS, MIKSZÁTH K. U.18.

    Mobil +36 30/911-0996 .


  • EGERSZEGI ZOLTÁN
    BARANYA, 7621 PÉCS, APÁCA U. 13.

    büntetőjog, családjog, csődjog, felszámolás, építési jog, gazdasági jog, ingatlanjog, ingatlanközvetítés, kártérítési jog, munkajog, polgári jog, szabálysértési jog, szövetkezeti jog, társasági jog


  • DR TENYERI TAMÁS - EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, VÁRADY A. U. 20.

    Mobil: +36 (20) 926-7798.


  • DR. TEMESI TIBOR - EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 22.

    ügyvédi tanácsadás, büntetőjogi képviselet, családjog, jogász, jogi képviselet peres ügyben, polgári peres eljárás, munkajog, jog, szabálysértési jog, emberi jogok, gazdasági jog, jogi képviselet,


  • DR. POTÁRI ANITA EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 22.

    Mobil: (30) 281-6211


  • Mobil: +36 30/256-0660.


  • DR. TESZLER SÁNDOR - DR. TESZLER ÜGYVÉDI IRODA
    BARANYA, 7621 PÉCS, FERENCESEK U. 19

    Mobil: +36 (30) 959-8334, +36-72-519-523 .


  • KOTTÁSZ BÉLA DÁVID
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 22.

    polgári peren kívüli ügy, kereskedelmi jog, ügyvédi tanácsadás, ingatlanjogi tanácsadás, jog, büntetőjog, munkajog, egészségügyi jog, energiajog, védőügyvéd, polgári jog, közbeszerzési jog,


  • DR. SZALAY GÉZA - EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 23.

    munkajog, polgári peres eljárás, polgári peren kívüli ügy, szabálysértési jog, biztosítási jog, jogász, családjog, bevándorlási jog, polgári peres képviselet, jogi képviselet, védőügyvéd, jogi


  • Mobil: (70) 292-0353


  • Mobil: +36(30) 345-4199


  • DR. RÁCZ PIROSKA
    BARANYA, 7621 PÉCS, JÓKAI U. 3.

    DR. RÁCZ PIROSKA ügyvédnő


  • KÁSZONYI GABRIELLA
    BARANYA, 7621 PÉCS, IRGALMASOK UTCÁJA 6.

    bankjog, büntetőjog, családjog, értékpapírjog, mediáció, polgári jog


  • DR. FEKETE TÜNDE
    BARANYA, 7621 PÉCS, BAJCSY-ZS. UTCA 14-16.

    Dr. FEKETE TÜNDE ügyvédként tevékenykedik.


  • DR. TÓTH MÁRIA - ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, RÁKÓCZI U. 69.

    ügyvéd, ügyvédi tanácsadás, kártérítési jog, családjog, peren kívüli jogi képviselet, munkajog, emberi jogok, jogi képviselet peres ügyben, ügyvédi iroda, polgári peres eljárás, gazdasági jog, jog,


  • DR. SZENTE TÜNDE - ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 21.

    peren kívüli jogi képviselet, bevándorlási jog, jogi képviselet, gazdasági jog, biztosítási jog, ügyvédi iroda, polgári peres eljárás, jog, családjog, jogász, ügyvéd, kártérítési jog, emberi jogok,


  • DR. SZAVA ILONA - EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 23.

    polgári peres eljárás, biztosítási jog, szabálysértési jog, büntetőjogi képviselet, ügyvédi iroda, ügyvédi tanácsadás, ügyvéd, jogi képviselet peres ügyben, gazdasági jog, polgári peren kívüli ügy,


  • DR. KAMONDI MÓNIKA EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, ZRÍNYI U. 9.

    Mobil elérhetőség: 70/381-7367


  • Mobil: +36 30/9697-730.


  • DR. HORVÁTH PÉTER ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 22.

    Tel: +36 30/3279206.


  • KISTELKINÉ DR. GAZDAG MÁRTA - EGYÉNI ÜGYVÉD
    BARANYA, 7621 PÉCS, RÉT U. 49.

    TEL : +36 (20) 937-1125, +36 72/225-580.


12