EGÉSZSÉGÜGY PÉCS
41 találat EGÉSZSÉGÜGY kulcsszóra PÉCS településen
Galenus Mentőszolgálat. Fő tevékenységünk a nemzetközi betegszállítás, a szakkíséretet (orvos, mentőtiszt)igénylő felnőtt- és gyermek- betegszállítás. Valamint minden olyan tevékenység amely a jogszabályok szerint mentési tevékenység, így pl. a rendezvények egészségügyi biztosítása. A Galenus Egészségügyi Szolgálat 1993 májusában kezdte meg működését.
Hivatkozzék a Cylex Tudakozóra és kérjen nemzetközi betegszállítás díjaiból 5% kedvezményt!
Cégünk, a Varga Cseppek Kft, elsősorban gyógynövénykutatással, különleges hatású gyógynövény alapú készítmények fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.
Az ANIRON Egészségközpontban a járóbeteg ellátás számos szakrendelését biztosítjuk egy helyen. Célunk széles körű szakorvosi ellátás biztosítása mindazok számára, akiknek fontos egészségük megőrzése, akik elfoglaltságaik miatt nem tudják a szokványos egészségügyi szolgáltatásokat igénybe venni, akik igénylik a kultúrált, otthonos szép környezetet, és akik nem szeretnék, hogy az egyre hosszabb várólisták miatt egészségük veszélybe kerüljön. A rendelések összehangolása révén akár egy napon belül megoldjuk problémáját. Lehetőségeinkhez mérten a lehető legjobban igyekszünk alkalmazkodni az Ön igényeihez.
orvos, magánorvos, magánrendelő, érszűkület, egészségügy, belgyógyászat, veseelégtelenség, egészség, diabetológiai magánrendelés, belgyógyászati magánrendelés, cukorbeteg gondozás, magasvérnyomás
mozgásszervi betegségek kezelését és rehabilitációját segítő eszközök, gyógyászati termékek és segédeszközök kis és nagykereskedelme, orvosi eszközök, gerincsebészeti (ortopédiai és idegsebészeti) implantátumok forgalmazása.
hardver és szoftver termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.
A poliklinika orvosi termékek exportjával és importjával foglalkozik.
A Pécsi Diagnosztikai Központ 1994-ben kezdte meg tevékenységét.
- SZEMEM FÉNYE - A BETEG GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY
BARANYA, 7634 PÉCS, GÉM U.7.
5 csillag 1 vélemény alapjánSzemem Fénye Alapítvány Kiemelkedően Közhasznú Szervezet Gyermekmentő (?) Szolgálat Adományokat várunk-kérünk! Mindenkinek egyéni kötelessége, hogy támogassa gyermekmentő szolgálatunkat!
patika, kozmetikumok, egészségügy, vitaminok, gyógyszerek, vény nélküli gyógyszerek, kötszerek, tápszerek, étrendkiegészítők
Az Evina Kft fő tevékenysége a foglalkozás-egészségügyi - azaz üzemorvosi -, valamint a háziorvosi szolgáltatás, melyet Pécs egész területén és környékén végzünk.
egészségügy, orvosirendelő, orvosi ellátás, házi orvos, orvosi rendelő, egészségügyi ellátás, házi orvosi rendelő, rendelő, háziorvosi szakrendelés, háziorvosi ellátás, háziorvos, orvos, háziorvosi
Rendelési idő: Hétfő, Szerda, Péntek: 13:00-17:00 Kedd, Csütörtök: 08:00-12:00
egészségügyi, tanácsadás, szülészet, nőgyógyászat, fekvőbeteg, ellátás, fájdalomterápia, oktatás, továbbképzés, járóbeteg, aneszteziológia, egészségügy, neurológia, felvilágosító, előadás, egészségtan
szolgáltató, kiskereskedő, egészségügy, egészségügyi, berendezés, altatógép
szolgáltató, oktatás, egészségügy, felnőttképzés, képzés, továbbképzés, felnőttoktatás, iskola, szakképzés, okj, szakképző, egészségügyi, szociális, akkreditált felnőttképzés, egészségügyi oktatás,
szemészet, oktatás, átképzés, szemész, szemészek, rekreáció, felnőttoktatás, hátrányos helyzetű, alapfokú művészetoktatás, szakiskolák, felnőttképzések, egészségügy, fogyatékos, szakképzés, integráció
Dr Törőcsik Marketing Inspiráció
Fő profilja a férfi potenciazavar minden típusának teljes körű kivizsgálása, gyógyszeres, injekciós és műtéti kezelése. Férfi nemi szervek betegségeinek kezelése, ambuláns ellátás körében végzett urológiai kisműtétek.
A Világ Világossága Alapítvány 1987-ben jött létre magán kezdeményezésből. Az ország harmadik bejegyzett alapítványa 40 év szünet után.
oltóanyagok, klinikák, ügyeletes gyógyszertár, gyógynövény, patikusok, egészségügy, patikák, homeopátiás készítmények, gyógyszerek, gyógyszertár, gyógszertár, gyógynövények, kórházak, gyógyszertárak
Az Alapítványt egy 9 tagú kuratórium irányítja, mely egyben az Egészséges Városok project irányító bizottsági feladatait is ellátja.
A társaság 1991-ben alakult. Betegszállítással Baranya megye területén foglalkozik. További tevékenységi körök: háziorvosi ellátás, reumatológia, fizikoterápia, foglalkozás-egészségügy, házi szakápolás, gyógyfürdői szolgáltatások, ügyeleti szolgálat.
1995 óta alapítványunk támogatja a szívbeteg gyermekek gyógyítását, koraszülöttmentő szolgálatunk évente több mint 500 baba életének megmentésében segít.
Üzemorvosi, Belgyógyászati, Háziorvosi praxis
A számítástechnikai eszközök fejlődése és az egészségügyi szakmai igények emelkedése megkövetelte egy új rendszer kialakítását. A cég fejlesztési munkájának eredményeként elkészült a Visual SZOLGAR rendszer. A Visual SZOLGAR rendszer egy valódi egészségügyi multimédiás informatikai fejlesztő rendszer amely, tartalmazza a Windows-os rendszerek grafikus és egyéb lehetőségeit, mint pl.: képek, hangok kezelése, közvetlen e-mail küldés, stb. A Visual SZOLGAR számos intelligens automatizmust tartalmaz.
Egységes társadalmi konszenzus kialakítását szorgalmazza a kábítószer-probléma megközelítését és megfogalmazását illetően, aktivizálni kívánja az önkormányzatok, a döntéshozó szervek, a civil szervezetek és a helyi közösségek tagjait, valamint szolgálja az Európai Uniós csatlakozás és a nemzetközi együttműködés érdekeit.
gyógyszertár, egészségügy
vérnyomás, vércukor, egészségügy, fizikoterápia, manager szűrés, kardiológiai vizsgálat, orvos, akupunktúra, üzemorvos, koleszterin, gyógymasszázs, ekg, belgyógyászat
- SZŰRŐKÖZPONT - EGÉSZSÉG CENTRUM ÚJ FORRÁS ÜZLETHÁZ
BARANYA, 7622 PÉCS, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 9. II. EMELET.A SZŰRŐKÖZPONT - EGÉSZSÉG CENTRUM Új Forrás Üzletház egészségügyi szűrésel foglalkozik.
Az egyesület célja nők helyi és globális hálózatának létrehozása programok szervezésével, információs adatbázis működtetésével. Fontos célkitűzésnek tekintjük a várandósokkal, kisgyermekes anyákkal foglalkozó szakemberek továbbképzését.
A PTE ÁOK Idegsebészeti Klinika az egészségügyben tevékenykedik.
Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete
Az Erectör Clinic Uro-szexológiai centrum 1992 óta működő egészségügyi vállalkozás, a maga nemében az első, és legnagyobb beteganyaggal bíró az országban
Az Epilepsziás Gyermekekért" alapítvány célja az epilepsziás gyermekek betegségének minél korábban történő felismerése és folyamatos kezelése, rendszeres gondozása révén a gyógyult betegek számának növelése. E cél érdekében a beteg gyermekek gyógyítását szolgáló technikai feltételek biztosítása, a műszerezettség színvonalának javítása, korszerűsítése.
menedzser, szűrés, foglalkozási egészségügy, szolgáltatás, thermographiás szűrővizsgálat
alapítvány, egészségügy, egyéb sérültek ellátása, hiperaktívak ellátása, integráció, kiemelkedően közhasznú alapítvány, látássérültek ellátása, oktatás, szemészet, közhasznú, fogyatékos, ellátás,
szolgáltató, kiskereskedő, egészségügy, ásványvíz, egészséges, életmód, és, üdítőital
Postacím: 7602 Pécs, Pf. 371. Tájékoztatási osztály - Telefon: (06-72) 533-319. Társadalom- és szállítás-statisztikai osztály - Telefon: (06-72) 533-394, Fax: (06-1) 345-8661. Turizmus-statisztikai osztály - Telefon: (06-72) 533-397, Fax: (06-1) 345-8662.
- HUNGARIAN PROPERTIES KFT.
BARANYA, 7633 PÉCS, SZÁNTÓ KOVÁCS JÁNOS ÚT 4/A
1 csillag 1 vélemény alapjánCégünk vizes- és száraz masszázsberendezések forgalmazásával foglalkozik.
A Szociális Háló Egyesület - Pécs egészségüggyel foglalkozik.

