REKLÁM PÉCS


58 találat REKLÁM kulcsszóra PÉCS településen

  • Díjazott Cég
    INFÓ-BÖNGÉSZŐ
    BARANYA, 7632 PÉCS, NAGY I. ÚT 38. (KERTVÁROSI SZOLGÁLTATÓ ÜZLET)

    Az újság Baranya megye délnyugati, nyugati részén: Vajszló, Sellye, Szentlőrinc és vonzáskörzetében jelenik meg. 2010-től Pécsett és a környékbeli településeken is. Az Infó-Böngészőben cégek, üzletek és vállalkozások hirdetései és reklámjai olvashatók. Egyéb szolgáltatásaink: - weboldal készítés, - szórólap készítés és terjesztés


  • PANNON VOLÁN ZRT.
    BARANYA, 7622 PÉCS, SIKLÓSI ÚT 1
    Rating 44 csillag 12 vélemény alapján

    Négy évvel később a MÁVAUT-ból létrejön a 26. sz. AKÖV. A pécsi lakosság rohamos emelkedésével nőtt a városi utas forgalom, egyre nagyobb lett a zsúfoltság, ami azt jelentette, hogy elsősorban csúcsidőben, lemaradtak a buszokról az utasok. Már a 60-as évek elején felvetődött, hogy a megyében lévő közlekedési vállalatokat a hatékonyabb irányítás és működtetés miatt egyesítsék. 1962. január 1-jén létrejött a 12-es Autóközlekedési Vállalat. A közlekedési nagyvállalatot 1970. szeptember 1-jétől a Volán Tröszt irányítása alatt Volán 12-es Vállalatnak, 1985-től Pannon Volánnak nevezték el. A vállalat 1993. január 1-jétől, a privatizációs előírások első lépéseként százszázalékos állami tulajdonú részvénytársasággá alakították Pannon Volán Autóbuszközlekedési Részvénytársaság néven.


  • BOGNÁR STÚDIÓ - PÉCS
    BARANYA, 7624 PÉCS, ZÓJA U. 5/B

    Honlapkészítés, honlap-optimalizálás, online marketing


  • GRA-NYO REKLÁMIRODA BT.
    BARANYA, 7621 PÉCS, NAGY FLÓRIÁN U. 10.

    Vállalkozásunk reklám tervezéssel és készítéssel foglalkozik.


  • TAKÁCS JÓZSEF
    BARANYA, 7623 PÉCS, VAS GEREBEN U. 53.

    Cégtáblák, feliratok, világitó és mobiltáblák, számitógépes betü...


  • PP MACRO KFT
    BARANYA, 7632 PÉCS, JÓZSEF A. U. 31.

    szolgáltatás, reklám, építőipari szolgáltatások, reklám tevékenység, futófény reklámok, tervezés, kivitelezés, üzemeltetés


  • PARTNERS PÉCS GRAFIKAI STÚDIÓ ÉS REKLÁMÜGYNÖKSÉG
    BARANYA, 7624 PÉCS, BUDAI NAGY ANTAL U.1.

    Grafika Könyvek, kiadványok Rendezvények Céglogók Reklámkampányok


  • VÉN LÁSZLÓ EGYÉNI CÉG
    BARANYA, 7630 PÉCS, ZSOLNAY U. 25

    Cégünk az építőipar területén tevékenykedik, emellett reklámmal, dekorációval és klimatizálással is foglalkozunk.


  • BOLKO REKLÁM ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    BARANYA, 7623 PÉCS, KISS JÁNOS U. 13.

    A Bolko Reklám és Szolgáltató betéti társaságot 1999-ben alapítottuk. Ma tizenegy év tapasztalatával és kipróbált, kiváló szakemberekkel teljesítjük a ránk bízott feladatokat. Működésünk során számos kisebb és nagyobb cégnek, szervezetnek bizonyítottuk szaktudásunkat és rátermettségünket, hol az emblémázás (szitanyomás, tamponnyomás, hímzés, digitális nyomtatás) hol a marketing és különböző reklámajándékok területén. Sikerünk bizonyítéka nem más, mint ezen cégek megelégedettsége és - a reklámtermékeinknek köszönhetően - a piacon elért előrelépéseik. Önnel, aki most pár percet "velünk tölt", reméljük olyan maradandó kapcsolatot tudunk létrehozni, mely a későbbiekben az Ön vállalkozásának, cégének anyagi és erkölcsi sikerét hozza!!


  • SZINOKA KFT. - KETSH CONSULTING
    BARANYA, 7626 PÉCS, FELSŐVÁMHÁZ U. 30

    Honlapkészítés, Webáruház készítés, Online marketing, IT rendszer-üzemeltetés



  • CSOCSO-UNIÓ KFT
    BARANYA, 7624 PÉCS, HUNGÁRIA U. 53/1

    Cégünk asztali hoki, és foci játékok forgalmazásával és azokon reklámfelületek bérbeadásával foglalkozik.


  • PÉCSI KÖZLEKEDÉSI RT.
    BARANYA, 7622 PÉCS, BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE U. 33.
    Rating 22 csillag 3 vélemény alapján

    A Pécsi Tömegközlekedési Rt-t Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pannon Volán Rt. alapította 1993.április 1-jén (54-46% részaránnyal), 472 millió forint alaptökével. Az önkormányzat apportként készpénzt és földterületet, míg a kisebbségi tulajdonos tárgyi apportot, autóbuszokat, forgalmi épületet és szoftvereket bocsátott a társaság rendelkezésére.


  • WESTARIA INTERNET KOMMUNIKÁCIÓS ÜGYNÖKSÉG
    BARANYA, 7623 PÉCS, MAGYAR L.U.1/B.

    Internetes honlapok tervezése, kivitelezése és karbantartása Adatbázisok tervezése, programozása Multimédiás alkalmazások fejlesztése Domain regisztráció Tárhelybérlet Grafikai tervezés


  • JB REKLÁM
    BARANYA, 1031 PÉCS, KADOSA U. 52. III/8.

    A JB Reklám olyan kreatív szervezési és kivitelezési feladatokat egyaránt megvalószító stúdió, melynek célja, hogy partnerei igényeinek mindig a legmagasabb színvonalon a legjobb, legeredményesebb munkákkal feleljen meg.


  • NOTHEISZ BALLON KFT.
    BARANYA, 7628 PÉCS, ISTVÁN III. AKNA 0660/15HRSZ

    A Notheisz Ballon Kft. légvárak forgalmazásával foglalkozik.


  • MAGYAR TELEVÍZIÓ RT. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ
    BARANYA, 7626 PÉCS, ALSÓHAVI 16.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk televízió társaságot működtet.


  • TECHNIQ REKLÁM KFT.
    BARANYA, 7627 PÉCS, ENGEL JÁNOS UTCA 4/1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZRT-vel létrejött együttműködés alapján a Dél-dunántúli Régióban társaságunk rendelkezik a közvilágítási oszlopok felett reklámhasznosítási joggal. Fő tevékenységünk, a villanyoszlopos reklám mellett egyéb kül- és beltéri reklámhordozók, mint óriástáblák, megállító táblák, falfelületek, tetőreklámok, molinók, zászlók, belső információs rendszerek és egyéb reklámanyagok (névtábla, névjegykártya, prospektus, szórólap, levélpapír) tekintetében is jelen vagyunk a reklámpiacon.


  • IGEN ART KFT
    BARANYA, 7621 PÉCS, DISCHKA GY. UTCA 8/1

    banner, rámázás, ingyenes tárhely, restaurálás, reklám, tárhely, grafikai sokszorosítás, webtarhely, paszpartuzás, farostlemez méretre szabva, egyedi képkeretezés, hoszting, tárhely vásárlás,


  • KES REKLÁMÜGYNÖKSÉG KFT.
    BARANYA, 7621 PÉCS, MUNKÁCSY MIHÁLY U. 9.

    reklám , reklámeszközök terjesztése és reklámközvetítés


  • DR. TÖRŐCSIK MARKETING INSPIRÁCIÓ KFT.
    BARANYA, 7625 PÉCS, KAPOSVÁRI ÚT 4.

    Dr Törőcsik Marketing Inspiráció


  • FAIR-EXPO KFT.
    BARANYA, 7300 PÉCS, MÁJUS 1. U 8

    FAIR-Expo Kft.


  • HÉTFŐ KFT.
    BARANYA, 7626 PÉCS, KIRÁLY U. 66.

    Reklámügynökség Médiaügynökség Grafikai studió Dekorációs műhely Reklámajándék bemutatóterem


  • PP MACRO
    BARANYA, 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 31.

    Különböző fény-effektusokkal kombinált szövegek és grafikák megjelenítése előre megszerkesztett műsorként. Dinamikusan változó képi hatások, álló és mozgó szöveges információk. A tábla a 12 cm-es betűmérettől az 1.5 m-es betűméretig alkalmas szövegek megjelenítésére.


  • FUTÓ REKLÁM ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    BARANYA, 7622 PÉCS, PALAHEGY U. 57.

    Cégünk fő tevékenysége a szitanyomás. Megalakulásunkkor (1993) kizárólag reklámtáblák, textiltermékek, öntapadós matricák, zászlók emblémázására specializálódtunk. Futó Bt. - szitaüzem Cégünk fő tevékenysége a szitanyomás. Megalakulásunkkor (1993) kizárólag reklámtáblák, textiltermékek, öntapadós matricák, zászlók emblémázására specializálódtunk.


  • BALLONSERVICE JUNGK PÉCS KFT.
    BARANYA, 7632 PÉCS, KERTÉSZ U. 1/1

    Promóció Dekoráció Gyermek programok Festőgép


  • PLUSSZ MODELL REKLÁM ÉS DIVATSTÚDIÓ
    BARANYA, 7626 PÉCS, SZT.BORBÁLA U.31.

    szolgáltató, reklám, rendezvényszervezés, rendezvény, lebonyolítása, rendezvénybiztosítás, reklámszervezés, reklámügynökség, lebonyolítás, modellügynökség


  • RUBINSZKI REKLÁMSTÚDIÓ
    BARANYA, 7622 PÉCS, SOMOGYI B. UTCA 3

    formaruha tervezés, grafikai tervezés, névjegykártya tervezés, fénymásolás, termékfotózás, enteriőr design, meghívó tervezés, iroda üzlet berendezés, reklám ajándék, megállító táblák, autódekor, full


  • BITMANN BT.
    BARANYA, 7632 PÉCS, WALLENSTEIN ZOLTÁN U.15.

    Hírlapterjesztéssel, és szabás-varrással indítottuk működésünket. A vállalkozás bővítését érdeklődési körünknek megfelelően alakítjuk, így jött a névjegykártyák, esküvői meghívók, egyéb nyomdai kiadványok szerkesztése, kivitelezése, majd a weblapkészítés, multimédiás cégbemutató CD-k készítése, grafikák, logók vektorizálása a további munkálatokhoz. Legújabb szolgáltatásunk a gépi hímzés.


  • GURULÓ REKLÁM BT.
    BARANYA, 7632 PÉCS, NAGY IMRE UTCA 78.

    Egy olyan lehetőséget kínálunk önnek, amely már Nyugat-Európában régóta jól bevált módszer.


  • SKANDINÁV REKLÁMÜGYNÖKSÉG KFT.
    BARANYA, 7624 PÉCS, KLIMÓ U. 21.

    Reklám- és média ügynökség vagyunk. Reklámügynökség, teljes körű reklámtevékenység, elsősorban írott sajtóban. Nagy formátumú nyomtatás, dekoráció, nyomdai szolgáltatás.


  • DEKO-ROZMÁR KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    BARANYA, 7621 PÉCS, NAGY FLÓRIÁN U. 10.

    reklám kivitelezés


  • NOTHEISZ BALLON KFT.
    BARANYA, 7603 PÉCS, PF.:145.

    gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, reklám, reklámtárgy, sport, sportfelszerelés, sportszer, hőlégballonozás, reklámszolgáltatás, hőlégballonos, reklámozás


  • LISCHKA BT.
    BARANYA, 7627 PÉCS, TÜNDÉR U.7.

    A Lischka Bt 1993 alakult családi vállalkozásként.


  • AKA DEKOR KFT.
    BARANYA, 7623 PÉCS, HARGITA U. 2.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Dekorációs anyagok kereskedelme. Dekorfólia, ...plexi, dekorlemezek.Szolgátatás: Teljes körü dekorációs szolgáltatás.A névjegytől....a...fényreklámig


  • NOTHEISZ BALLON KFT.
    BARANYA, 7628 PÉCS, ISTVÁN III AKNA

    Ki ne csodálná meg a hőlégballonok varázslatos megjelenését? Ez a különleges sport és reklámeszköz mindenki számára sokáig emlékezetes marad! Ballonokat tervezünk, gyártunk, forgalmazunk, üzemeltetünk, karbantartunk. Teljesen egyedi marketing eszköz az ön kívánságának megfelelően, cégének arculatához igazítva!


  • UNOGROUP - MARKETING ÉS REKLÁMIRODA
    BARANYA, 7622 PÉCS, LÉGSZESZGYÁR U. 3.

    Keresőrendszerünket napról-napra több vállalkozás választja arra, hogy bemutassa termékeit, vagy szolgáltatásit.


  • SCHNEIDER & SALTZ REKLÁMÜGYNÖKSÉG
    BARANYA, 7624 PÉCS, IFJÚSÁG ÚT. 11.

    Szolgáltatásaink a stratégiai és kreatív tervezéstől a komplett kampány-kivitelezésig, a nyomdai, és egyéb gyártási területeken át a rendezvények lebonyolításáig terjednek.


  • WEGADEKOR REKLÁMSTÚDIÓ BT
    BARANYA, 7624 PÉCS, FAGYAL U. 1/A.

    WegaDekor Reklámstúdió = magas színvonalú reklámgrafika munka.


  • CARTEC AUTÓFÓLIA
    BARANYA, 7622 PÉCS, Légszeszgyár u. 17/b

    Autóüveg- és karosszérifólia, autódekoráció- és reklám.


  • NEWCAM STUDIO
    BARANYA, 7623 PÉCS, MÓRÉ FÜLÖP 2/B

    Elsősorban internetre szánt videófilmek, reklámfilmek, készítése, de vállalunk rendezvényeket, konferenciákat, stb. www.newcamstudio.hu


  • TELEFONKÖNYV ARANYOLDALAK MTT PÉCS
    BARANYA, 7632 PÉCS, LAHTI U.

    Ha szeretné, hogy cégét, üzletét könnyen megtalálják, akkor válassza a Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság Térségi telefonkönyv kiadványát, amely tartalmazza az Aranyoldalak szakmai keresőt is! Minden postaládába kikézbesítjük Pécsett és vonzáskörzetében 68500 példányban! Természetesen Google optimalizált keresőinkbe is bekerül az elérhetősége! www.telefonkonyv.hu, www.aranyoldalak.hu Az Ön által megadott 15 keresőszó bármelyikére könnyen megtalálható lesz! Elhelyezzük üzlete logoját, és természetesen az Ön web oldalára (honlapjára)irányuló közvetlen link biztosítja a weboldal látogatottság növekedését. Keresőinket havonta több mint 1, 2 millióan használják, ami több mint 40.000 napi látogatót jelent! Ha még nincs Weboldala, mi elkészítjük! http://www.klikklap.hu Jelenleg legnépszerűbb szolgáltatásunk a hívja ingyen lehetőség. Az Ön mobilját vagy központi városi számát egész évben ingyenesen hívhatja telefonon aki a mi Google optimalizált weboldalainkon találta meg!


  • VARGA MÁTYÁS DESIGN
    BARANYA, 7628 PÉCS, ÁRPÁDTETŐ 13.

    "Simplicity is the ultimate sophistication." A Varga Mátyás Design grafikus tervezéssel foglalkozik. Legyen szó 3d, vagy 2d grafikáról a rövid idő alatt magas minőség, igényes munka garantált! Tevékenységek: látványtervezés, vizualizáció, 3d grafika, animáció, belső, külső megjelenítés, termék vizualizáció, grafika, animáció, modellezés, texturázás, render, fényelés, arculat, illusztráció, plakát, reklám, honlap, website, teljes internetes megjelenés (honlap, facebook, linkgyűjtemények) videó, emléklap, kitűző, póló, 3d logó animáció, logó


  • CONFIANCES BT.
    BARANYA, 7627 PÉCS, RIGÓDER U. 18.

    confiances, weblaptervezés, weblap, honlap, honlaptervezés, könyvelés, könyvelő, olcsó, megbízható, domain, tárhely, e mail, kereső, reklám


  • FORETA 86 SZÖVETKEZET
    BARANYA, 7623 PÉCS, MEGYERI ÚT 25.

    A Foreta 86 Szövetkezet reklámeszközök gyártásával foglalkozik. A hagyományos reklámeszközökön túlmenően (címtábla, világító tábla) 1986-ban Magyarországon elsőként kezdte el a forgó reklámeszközök fejlesztését és gyártását. Fő profilunk a prizmatábla, világító cégérek, reklámtáblák gyártása, telepítése.


  • MEMÓRIA CÉGSZERVIZ
    BARANYA, 7624 PÉCS, ZSINKÓ I. U. 10

    REKLÁM, DEKORÁCIÓ ÉS NYOMDAI MUNKÁK - Ajándéktárgyakra cégfeliratok készítése akár hozott anyagból is (kulcstartó, öngyújtó, toll, apróbb reklámtárgyak) - Számítógépek eladása, összerakása, szervizelése, hálózat kiépítése stb... - Weboldalkészítés, gravírozás, bélyegző készítése. - Feliratozott papírszatyrok készítése. - Újsághirdetések tervezése, ügyintézése.


  • LAULYNÉ RÁBAI GYÖNGYVÉR
    BARANYA, 7627 PÉCS, MARX ÚT 18

    Tisztelt Érdeklődő! A manapság napról-napra bonyolódó, folyamatosan változó gazdasági szabályozások, előírások és bevallások útvesztőjében Önnek - mint vállalkozónak vagy gazdasági társaság vezetőjének - egyre inkább fontos, hogy megbízható, felelősségteljes könyvelője legyen, aki az Ön munkáját hatékonyan képes segíteni. Áttekinthető, precíz kimutatásokkal, naprakész információkkal igyekszünk segíteni vállalkozóink, gazdasági társaságaink működését, fejlődését. A siker elérése közös érdek. Könyvelési díjaink minden esetben személyre szabottak és nem emelünk minden évben a kiszabott díjon. Munkánkért személyi és anyagi felelősséget vállalunk. Kérem, tekintse meg honlapunkat és regisztráljon a www.konyveles-pecs.hu címen, ahol további hasznos linkeket találhat.


  • THYSSENGROUPP FERROGLOBUS
    BARANYA, 7600 PÉCS, MECSEKALJA-CSERKÚT

    Vállalatunk, mint Magyarország vezető acél, könnyű- és színesfém, valamint műanyag kereskedelmi vállalata, a jövőben is a piaci igényeknek megfelelően fejleszti termékválasztékát és szolgáltatásainak körét. Törekszünk a "mindent egy kézből elv" megvalósítására, azaz, hogy partnereink alapanyagigényét egyre növekvő mértékben ki tudjuk elégíteni.


  • HOTEL & CONTRACT TEXTIL KFT
    BARANYA, 7621 PÉCS, CITROM U. 2.- 6.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Szállodai és éttermi textília gyártásával és kereskedelmével foglalkozunk. Kiemelkedő minőség, kedvező árak! Minden ami textil: Törölköző, Fürdőköntös, Ágynemű huzat, Lepedő, Abrosz, Ágynemű, Függöny, Szőnyeg, Szállodai dekoráció, stb. Mindenképpen kérjen tőlünk ajánlatot! Ezt egyszerűen és gyorsan megteheti a www.szallodatextil.hu oldalon. 20 / 55 66 513


  • DÉLNYUGAT REKLÁMSTÚDIÓ KFT.-IRODA
    BARANYA, 7623 PÉCS, RÁKÓCZI ÚT 8.

    Mobil: +36 30 650 2000 A Délnyugat Reklámstúdió jogelődjével együtt már több, mint tíz éve áll megbízói rendelkezésére komplex marketing szolgáltatásokkal. Megrendelőinktől jött pozitív visszajelzések és a sikeres projektek bizonyítják, hogy kreativitásunk, innovatív és naprakész megoldásaink megállják a helyüket a marketing minden területén. Legyen szó akár grafikai tervezésről, akár honlap tervezésről, vagy rendezvényszervezésről, jól képzett, megbízható munkatársakkal és korrekt ötletekkel segítjük Önt is céljai elérésében.


  • AFFENTALLER KFT.
    BARANYA, 7632 PÉCS, KODOLÁNYI J. ÚT 9

    Affentaller, Marketing, Website, Internet, Reklám, Marketing, Design, Kreatív, Programozás - www.affentaller.hu Affentaller, Website, Internet, Reklám, Marketing, Design, Kreatív, Programozás - www.affentaller.hu


12