SZÓRAKOZTATÁS PÉCS
11 találat SZÓRAKOZTATÁS kulcsszóra PÉCS településen
A Pécsi Horvát Színház története talán akkor kezdődött el, amikor 1989-ben a tettyei romok közt épített színpadon felállítottak egy hatalmas, frissen kivágott fát.
szórakoztatás,
2003. januárjában alakultunk azzal a céllal, hogy a diákok, fiatalok, valamint a középkorúak körében egyre népszerűbb sport iránt megnőtt igényt kiszolgáljuk.
Az eredeti ALGERNON együttes 1989-90 környékén alakult a pécsi Halley és Morris együttesekből. Akkoriban igényesen komponált és kidolgozott vokális Heavy Metal zenét játszottak, amellyel nem csak helyileg lettek ismertek, hanem az országos hírnévnek köszönhetően felléphettek a Petőfi Csarnokban rendezett Rock Karácsonyon. Aztán a rock zene csillaga leáldozott és vele együtt az együttes is eltünt.
Pécsi Nemzeti Szinház
Zenekarunk egymás és a népzene szeretetéből kovácsolódott. Keressük a hagyományos zenekultúra értékeinek napjainkban érvényes formáit.
A csapat névadója Dred, akinek első szerzeménye 1998-ban jelent meg, majd dalai több válogatáslemezen is feltűntek. 2004 végén dj-ként készítette el a Dred Trendi Hit Mix című mixalbumát, azonban az igazi áttörést 2005 áprilisában a "Csak a Hold" című maxi hozta meg számára.
Az amatőr fúvószenekar 1957-ben az akkori Pécsi Uránércbánya Vállalaton belül alakult meg, volt katonazenészek közremuködésével.
No More Blues zenekar
A Pécsi Harmadik Színház amatőr és alternatív hagyományokra építő, társulat nélküli színház, amely működését a saját produkciók és a meghívott előadások kombinációjára építi.
A D.I.M. zenekar szórakoztatóiparban tevékenykedik.
