PARKOLÓ
Több mint 500 találat PARKOLÓ kulcsszóra
- JÁVORKA SÁNDOR MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA,SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, ÚJ ÚT 19.szállás, táborozás, zárt, parkoló, rendezvényszervezés, rendezvényterem
Cégvezetésünk vagyonvédelmi tevékenységgel 1991 óta foglalkozik, korlátolt felelősségű társaság formájában. Célunk a legjobb emberi és üzleti kapcsolatok kialakítása, amelyet hozzáállásunkkal, korrekt árainkkal szeretnénk kivívni.
Tisztelt Hölgyem-Uram! Szeretném megköszönni, hogy időt szakít ránk.Annak érdekében, hogy valóban megismerhessen minket és szolgáltatásainkat, törekedtünk arra, hogy minél tömörebb és áttekinthetőbb legyen ez a dokumentum. A SZKÓK ÉS FIA KFT. jelenlegi formájában 2005 óta tevékenykedik, azonban takarítással 1998 óta foglalkozunk.A cég mindig a partnerek elvárásaihoz igazodva határozza meg feladatait, alakítja ki árait.A cégen belül jelentős szerep jut a takarítási üzletágnak, ami az utóbbi időben dinamikus fejlődésen ment keresztül.Manapság a cég árbevételében meghatározó a partnerek által igénybe vett takarítási szolgáltatás.Fejlődése a megfelelő humánforrás és a folyamatos technológiai fejlesztések alkalmazásának köszönhető.A cég filozófiája szerint megbízható, pontos takarítócsapat a megrendelő igényeihez alkalmazkodva zavarmentesen végzi munkáját.Rendszeres ellenőrzés biztosítja partnereink számára a hosszú távú zökkenőmentes együttműködést. Jogosan merülhet fel a kérdés:miben
Hotelünk a központhoz közel, Szombathely zöldövezetében található. Pihenésre, csendre, nyugalomra vágyóknak ideális hely, de lehetőséget nyújt előadások, rendezvények és kerti mulatságok megrendezésére is. Látogatóink számára parkolási lehetőséget biztosítunk. A családi hangulatot árasztó László Hotel 10 szobával rendelkezik, melyek mindegyikében van fürdőszoba, televízió és hűtőszekrény.
Belvárosi fodrász szalon a Kálvin téren! Jobbágy Judit 20/ 334-8682 fodrász Nyitva H-P 9-18h Szo 9-14h előjegyzés alapján
Eladó az M0 autópálya mellett 3 hektáros területen levő 136 kamion befogadására alkalmas kamionparkoló, 3 szintes étterem, motel, wellness, lakóház és műhelyek. A kamionparkoló könnyen megközelíthető helyen Magyarország központi helyén, Budapesthez közel, autópálya közelében, frekventált helyen található. Az ipari terület mely kamionparkolóvá lett átalakítva, őrzött, bekerített, 24 órás biztonsági szolgálattal ellátott, kivilágított parkolókkal várja partnereit.
A Ferihegyi Kutyapanzió & Cicapanzió Budapest 17. kerületében Ferihegyen, a város zajától távoli zöldövezeti részen helyezkedik el. Kisállatpanziónkat egy nagy zárt kert, egy kisebb rét és erdő veszi körül. Területünket kiegészítő biztonsági rendszer is őrzi, figyeli, hogy Ön és kedvence is nyugodtan pihenhessen.
- RESIDENZ-WERLI
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2831 TARJÁN, CSALOGÁNY UTCA 13
5 csillag 1 vélemény alapján·Képek (1)Residenz Werli Vendégházunk a Gerecse völgyében fekvő Tarján községben, csendes környezetben található. Az épület korszerűen épült és igényesen felszerelt, a helyiségek klimatizáltak. A Residenz Werli-ben megszálló vendég nemcsak vendége, hanem gazdája is egyben a rezidenciának. Vendégeink rendelkezésére áll a nap 24 órájában a bár, a kávézó, a különterem, a pince-borozó és egyéb közösségi helyiségek. Ha úgy tetszik, reggelijét vagy kávéját bárhol elfogyaszthatja, legyen a terasz a park, illetve a panorámaszoba. Természetesen vonatkozik ez a vendégeink társaságában lévő személyekre is. Üzleti vagy magánjellegű találkozókra is lehetőséget biztosítunk. Térítésmentesen áll rendelkezésre bármelyik helyiség. A kényelem és a diszkréció a szolgáltatásunk fontos eleme, ezért éjszakai szobaszerviz is biztosított. Étkezés Reggeli Bőségesnek és tartalmasnak mondják a vendégeink. Minimum 20 féle termék kerül az asztalra, amit kedve szerint korlátlanul fogyaszthat helytől és időtő
2008-ban alakult cégünk legfőbb tevékenységei az útépítés, térburkolás, földmunkák kivitelezése. Szolgáltatásaink többségét generál kivitelezőként is kínáljuk vállalkozások, önkormányzatok vagy magánszemélyek részére, ugyanakkor - többnyire útépítések, kerékpárutak kialakításánál - alvállalkozóként is számíthat ránk.
saját, strand, tévé, parkoló, fürdőszobás, szoba, nyitott, uszoda, nemdohányzó, apartman, családbarát, szálláshely
Utazzon kényelmesen saját autójával Budapestről és vidékről egyaránt a repülőtérre és vissza. Nem kell taxit fogadnia, a csomagokkal vesződnie, szivességet kérnie ismerősétől, családtagjától, hogy dupla költségen szállítsák ki Önt és családját a repülőtérre. Pakoljon be otthon autójába, és jöjjön el hozzánk. A többi a mi dolgunk!... Őrzőtt parkolónkba érkezve, kollégáink pár perc adminisztrációs és regisztrációs munka után, átpakolják csomagjaikat kisbuszunkba, és csomagjaikkal együtt kiszállítják Önöket a megadott terminálra. Nálunk parkoló ügyfeleinket visszaérkezéskor frissen lemosott autójuk várja. Emellett számos, autójukkal kapcsolatos szolgáltatást is kínálunk tisztelt ügyfeleinknek. Irány a repülőtér!... Őrzött Parkolónktól Ferihegy 1. /fapados/ ill. Ferihegy 2. A-B, 2 km távolságra van. Érkezéstől számított max; 25 perc alatt szállítjuk csomagjaikkal együtt, az Ön által megadott terminálra. Ezt az időt a repülőtérre érkezésig kalkulálni kell. Mehet a repülés!...
Gabona tárolással, felvásárlással és eladással foglalkozunk. 2x1500 m2-es (10.000 tonnás) tárolónkban vállalunk bértárolást (gabona, műtrágya, stb.), Nagyváradtól 35 km-re Berettyóújfalu mellett található a telep. Teleszkópos homlokrakodóval és 60tonnás hiteles hídmérleggel rendelkezünk. 20t/h gabonaszárító és tisztító is található nálunk. Logisztikai központnak (3000 m2-es térburkolat) a határ közelsége miatt is kiválóan megfelelünk. További információk: www.agrolazsu.hu
Hévizi szállás két fő részére kényelmes studió apartmanokban.
www.zsuzsaapartmanszoboszlo.hu Hajdúszoboszló frekventált, csendes, zöldövezeti részében, a Gyógyfürdőtől, az Élménystrandtól valamint az újonnan épülő fedett Élményparktól mindössze 350 méterre lévő apartmanjainkba szeretettel várjuk kikapcsolódni, gyógyulni vágyó Vendégeinket, egész év folyamán. Családias hangulatú telkünkön 7 apartman, valamint 2 faház található. Saját konyhánkból, helyi felszolgálással félpanziót biztosítunk. Zárt parkolóhely áll Vendégeink rendelkezésére.
Kutyapanziónk, cicapanziónk és kutyaiskolánk sok szeretettel várja Önt és kedvencét XVII. kerületben, a repülőtértől 10 percre!
Kerékpártárolók, biciklitárolók gyártása, tűzihorganyozva is, kedvező áron, garanciával. Fémipari munkák, hegesztés, lakatos munkák, előtetők gyártása. Utcai szemetesek, parkoló oszlopok, reklám táblák készítése.
CSAK CÉGEKNEK, VÁLLALKOZÁSOKNAK!!! Cégünk színvonalas, elérhető árú szálláshely szolgáltatást nyújt azon cégeknek akik nyugodt pihenést szeretnének biztosítani az alkalmazottaik számára.Apartmann jellegű, külön bejáratú, otthonosan berendezett lakásokban.Parkolási lehetőség, zárt udvarban közvetlenül a lakás mellett. A szálláshely az M0, és M5 autópályától 3 percre van. Érdeklődni az alábbi telefonszámon: 06 20 512 7548
Kutyaszállónk Budapesten a 17. kerületben Ferihegyen a város zajától távoli zöldövezeti részen helyezkedik el, a repülőtértől mindössze 10 percre.
Café Azzurro. A kávézó 1995-ben nyílt meg egy családi vállalkozás gyümölcseként.Bent 50, a teraszon 40 vendégnek tudunk helyet biztosítani, az autóval érkezők az ingyenes parkolót használhatják.Az üzlet a Balaton-parttól 200 m-re, a városközponttól 1000 m-re található.
Kiss Zoltán e.v. vagyok, Térburkolással és Térkő forgalmazással foglalkozom! Főleg Somogy megyében tevékenykedünk, Marcali körzetében! Megbízható minőséget és kedvező árakat garantálunk!
Cégünk fő tevékenységi köre a pénztárgépszalagok, árazó szalagok, etikett és vonalkód címkék gyártása valamint több papíripari termék forgalmazása.
kemping, panzió, turizmus, szálláshely, vendéglátás, horgászati, lehetőség, fürdőszobás, szoba, portaszolgálat, minikonyha, vadászati, zárt, parkoló
Balatonlellén várjuk sok szeretettel kiadó házunkban! Gyermekbarát környezet :, nagy -zárt- udvar, hinta, homokozó, gyermekágy!
* A legmodernebb raktártechnika és raktári anyagmozgatóink szakképzettsége garantálja a rugalmas, gyors árukezelést * Multinacionális cégekkel történő együttműködésünk alapja az előírt statisztikák és elszámolások naprakész nyilvántartása. * a gépkocsipark és járművezetőink létszámán kívül elegendő fuvarszervezői létszám áll rendelkezésre a hatékony és precíz szolgáltatás érdekében * megbízóink széleskörű igényeinek megfelelve gépjárművezetőink és árumozgató munkatársaink kisgépkezelői vizsgával rendelkeznek.
MAD-MEX Mexican Grill & Bar Exkluzív Kivitelezésü, 100 férőhelyes étterem a 86-os főútól 800 m-re Vép irányában. Szombathelytől 8 km-re
A NORMAFA TENISZ KLUB Budapest tetején, ősfás környezetben, páratlan levegővel rendelkező helyen, a sípálya mellett, az Őzike u. 30/a alatt működik, 4 salakos teniszpályával. Vendégeink kényelmét szolgálja a férfi és a női öltöző, klubház és büfé, saját zárt parkoló, gyermekjátszó-rész, grillező és szalonnasütőhely. Nem titkolt célom egy utánpótlás-bázis létrehozása, a gyermekek versenyeztetésének személyes irányítása és felügyelete, melyet egyenrangúan fontosnak tartok a napi edzésekkel, amik családias hangulatban folynak. Edzői munkám során ötvözöm a német tapasztalatokat és tanultakat, a USPTR által szerzett tudást és a Magyar Tenisz Szövetség elvárásait. Fontosnak tartom, hogy a gyerekeknek lehetőleg már óvodás korban biztosítsunk lehetőséget a labdaszeretetre, és az ösztönös játékos mozgásra a teniszpályán. Fő célunk továbbá a kispályás gyermekversenyek házi és országos szintű megrendezése. Nyitvatartás: Minden nap: 7-22-ig
Várom jelentkezését olcsó árainkkal! A Tesco fél úton van tőlünk a B.-felé. Közért, helyi buszmegálló, orvosi rendelő, büfé 20m-re. Busszal 5. megálló a vasútállomás (15 perc). A busz negyvenpercenként jár.
Apartman házunk 2008.06 hónapjában nyitotta meg kapuit az Egerszalókra látogató vendégek előtt. Apartmanjaink mindössze 2 perc sétára az egerszalóki Gyógy és Wellness fürdő szomszédságában helyezkednek el. A domboldalon épült ház erkélyeiről csodálatos látvány nyílik a fenyvesekre , melyek körülölelik a völgyet, illetve a méltán európai hírű sódombra.Elhelyezkedéséből adódóan nálunk mindig csend és nyugalom várja a hozzánk látogató pihenni vágyókat.
Dunaújvárostól nyolc km-re Kulcs egyik legszebb és lecsendesebb helyén, télen is jól megközelíthető PANZIÓBAN két-háromágyas öszkonfortos (WC-fürdőszoba-TV-hűtő) szobák KIADÓK! Hatvan fős étteremmel, nyolcvan fős Dunára néző látvány terasszal rendekező PANZIÓBAN. Étkezés minden napszakban megoldható. MAGYAROS konyhával HÁZIAS ÍZEKKEL rendezvények lebonyolítását is vállaljuk! Szombatonként élő zenével várjuk vendégeinket. Zárt parkoló, ADSL internet.
Házaink akár egyben is kiadóak 10-25főre akár, apartmanjaink 2-3-4fősek.Coke-Club 300m, szabadstrand 150.Vasútállomás 300m.
A VILLA CLARA egész évben várja Kedves Vendégeit, Siófok városában, a Balaton déli partján, amely minden szempontból kiváló hely a szabadidő eltöltésére. A ház az aranyparton kínál magán szálláshelyeket párok, családok és baráti társaságok számára.A villában 5 apartman szoba van, amely minden komforttal felszerelt ezért a legigényesebbeket is kielégíti. A ház mögötti hangulatos udvaron épített grill, hintaágy, kerti bútorok állnak vendégeink rendelkezésére továbbá ingyenes, zárt parkolót is biztosítunk. Mindegyik szoba televíziókészülékkel felszerelt, valamint a ház egész területén WIFI elérhetőség van.
Vállalok mindenféle takarítást, olcsón, számlaképesen. Legyen szó rendszeres napi vagy alkalmankénti takarításról. Tekintse meg honlapom (www.takarito.sokoldal.hu) és hívjon (06709438222) vagy írjon bizalommal (nyoso@freemail.hu).
tévé, kerékpár, parkoló, fürdőszobás, szoba, reggeli, játszótér, rádió, családbarát, szálláshely, férőhely, 6, fő, zárt, szalonna, sütő, terasz, bútorral, berendezve, bor, út, igény, szerint, kutya,
az apartman bemutatása Az erdei apartman a Tomega Hotel Vitál Kastélyszálló területének a közepén található, félhektáros, csodálatosan gondozott park közepén.
A Hotel Imperial Gyógyszálló*** Kiskőrösön - Petőfi szülővárosában - közvetlenül a Gyógyfürdő és a szabadtéri strand mellett, a városközponttól néhány percnyi sétára található. Az 50 igényesen berendezett fürdőszobás szobában telefon, díjmentesen 45 csatornás kábel televízió, és minibár szolgálják vendégeink kényelmét. A szobák nagy része pótágyazható. A recepción ingyenesen igénybevehető vendégszéf és Internet használati lehetőség áll vendégeink rendelkezésére. Vendégeinktől üdülési csekket is elfogadunk.
Cégünk által forgalmazott termékek sok célra használhatók. Építészeti felhasználáson túlmenően ütközés felfogó szőnyegként gyermekjátékok alatt esésvédelem céljára, növénytermelő területek vagy lovagló arénák vízelvezetésére. Felhasználási területei között legfőbb a szeméttelepek, vízzáró rétegének védelme, épületvédelem, alagútépítés, zöldtetők, sportpályák, lovaglóarénák.
A kávézó 2008 nyarán született meg egy családi vállalkozás második "gyermekeként". A Nagyparkolótól 30 m-re, a termál tótól 200 m-re vagyunk megtalálhatók. A belső helyiségben 25, a teraszon 40 vendégnek tudunk helyet biztosítani. Az autóval érkezők a kávézó előtti parkolót használhatják.
www.dombtetovendeghaz.hu
Kiadó iroda - irodaház, 5.9 eur/nm/hó, Budapest szívében, frekventált helyen, a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésétől (3-as Metró megállóhelye) gyalog 1 perc alatt megközelíthető, 0-24 portaszolgálat, őrzött parkoló, csendes környezetben. Bérelhető rendezvényterem, konferenciaterem. http://www.irodak.com
Színvonalas szolgáltatás, wellness, szállás, konferenciaközpont.
horgászat, lovaglás, tévé, kutya, macska, bevihető, kerékpár, vadászat, asztalitenisz, telefonos, szobák, reggeli, cigányzene, zongora, pianino, széf, minibár, játszótér, szoba, szerviz, biliárd,
Családoknak különösen olcsó, gyerekeknek akár 100% kedvezménnyel, egy illetve két szobás apartmannal várja Önt és családját pedagógus házaspár ebben a gyerekeknek is ideális környezetben. Mászókák, hinták, pancsolómedence, kosárlabdapalánk teszi teljessé kertünket. VÉN-HÁZ; megtalálható és megtekinthető 9012 Győr-Ménfőcsanak Mandula u.22. Érdeklődni lehet : 96/449413 vagy 30/2276465 Mindez együtt megtekinthető: www.venhaz.com oldalon. Írhatnak is : info@vehaz.com ÜDÜLÉSI CSEKKEL, OTP-, MKB- és K&H- SZÉ.P Kártyával is fizethető.
Mosonmagyaróvári telephellyel ideális megoldásokat kínálunk a bécsi ( Vienna Airport ) és a pozsonyi ( Stefanik Letisko Airport ) repülőtérre utazóknak illetve érkezőknek. A reptéri transzfer szolgáltatásunk kedvező áron elérhető megbízóink számára. Nemcsak egyéni utazóknak, hanem rendszeres céges megrendelőinknek is egyénre szabott fix árat biztosítunk.
A gyulai határátkelőtől 1okm-re 25-30 tgk.részére biztonságos parkolási lehetőség.
- GLOBE BUILDING ÚTÉPÍTŐ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
1035 BUDAPEST, MIKLÓS UTCA 13
5 csillag 1 vélemény alapjánHogy mindíg biztos utakon járjon! Aszfaltozás, útépítés Magán és Céges megrendelések lebonyolítása egyedi árakon! kérje árajánlatunkat ügyfélszolgálatunkon.
A Mónika Vendégház a belváros közelében csöndes, nyugodt környezetben várja az idelátogatókat. A vendégház egy 3 szobás lakrésszel - amihez egy nagy nappali, egy teakonyha és két fürdőszoba tartozik - két kétágyas szobával és egy különálló apartmannal rendelkezik. 12+3 fő kényelmes elhelyezésére nyújt lehetőséget. A vendégház zárt udvarában az autók biztonságos elhelyezése lehetséges. Üdülési csekket, SZÉP kártyát (OTP, MKB és K&H bank) elfogadunk.
Műhelyek, raktárak, irodák, parkolók, szabad területek, kiadók. Non-stop üzem, biztonsági szolgálat, kamerás ellenőrző rendszer. Egyedi rezsiköltség elszámolás. Kedvező bérleti díjak.
Felejtse el az ósdi, szűkös, poratkákkal teli, 80-as évekbeli apartmanokat!!! Töltsön nálunk felejthetetlen napokat új, családias, tágas, jól felszerelt apartmanjainkban. Weboldalunkon találnak fényképeket, bővebb felvilágosítást.
- HORVÁTH FOGADÓ SZENTENDRE
PEST, 2000 SZENTENDRE, DARUPIAC TÉR 2.
5 csillag 1 vélemény alapján·Képek (6)Kerékpárbarát családi panzió, kerttel, parkolóval.Bőséges reggeli.Kerékpárbérlési lehetőség.Kedvezményes uszoda és wellnessbelépő a V8 uszodába.Ingyenes WIFI.
Siófokon az Aranyparti szabadstrandtól 800m-re kétszobás különbejáratú apartman felszerelt konyhával 4 fő részére kiadó. Ár : 12 000.- Ft/éj
