ISKOLA PILISVÖRÖSVÁR
7 találat ISKOLA kulcsszóra PILISVÖRÖSVÁR településen
A Piliscsabai Palánta Általános Iskolát 1997-ben alapította egy civil kezdeményezés, a Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület. Az egyesület tagjai kisgyermekes szülők, pedagógusok voltak, akik másmilyen iskolát szerettek volna gyermekeiknek.Milyen iskolát is szerettünk volna? Azt vártuk, s várjuk ma is, hogy tanulóink az elvárt teljesítményt belső indíttatásaik, érdeklődésük alapján, szorongás, félelem és bűntudat nélkül teljesíthessék. Iskolánk felmenő rendszerben épült ki, jelenleg 8 évfolyamunk van. Az "iskolaalapító projekt" során számos problémával kellett megküzdenünk, nehéz volt környezetünkkel, és gyakran egymással is elfogadtatnunk a járatlan utat, s annak buktatóit.
- NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA
PEST, 2085 PILISVÖRÖSVÁR, SZABADSÁG ÚT 21Iskolánk örömmel fogadja mindazon diákokat, akik származástudatukat, kisebbségi identitásukat erősíteni, megélni kívánják, illetve az interkulturalitás jegyében valamennyi diákot, akik mélyebb érdeklődést tanúsítanak a német kultúra iránt. Kollégáink azonosulnak iskolánkkal, annak folyamatos fejlesztését állandó feladatuknak tekintik.
MUTTNYÁNSZKY ÁDÁM SZAKKÉPZŐ ISKOLA
kutya, kutyaiskola, kutya iskola, pilisvörösvári kutya iskola
gyermek nyelvoktatás, nyelvi labor, iskolai nyelvoktatás, nyelvoktató kabinet, oktatás, középfokú nyelvoktatás, nyelvtanoktatás, nyelvtanár, internetes nyelvoktatás, óvodai nyelvoktatás, nyelvtanítás,
Általános Iskola
. Pilisvörösváron emberemlékezet óta néptánccsoport, hagyománryőrző énekkar és zenekar működik. A dolgos hétköznapok után a svábok zenével, tánccal múlatták a hétvégéket. így a művészetekkel való kapcsolat általában apáról fiúra szállt és maradt fenn egészen napjainkig.
