PR
337 találat PR kulcsszóra
A cégről röviden: 2010-ben alakultunk meg, de már az alapítást megelőzően is, társadalmi - és szakmai szerepvállalással mutattuk meg, hogy képesek vagyunk a sikerre. Hosszú évek tapasztalatával, kreativitásunkkal kívánunk egy újfajta, sokszínű kommunikációt megvalósítani partnereinknél. Ezt honlapunkkal is bizonyítani szeretnénk, amihez kellemes böngészést kívánunk! www.zpr.hu
A Bossmedia reklám anyagok kreatív tervezésével, arculat kialakítással, belső PR anyagok megvalósításával teszi lehetővé, a legjobb megjelenést. Kiemelt szakterületünk az online kommunikáció, mely nélkülözhetetlen manapság minden társaság számára. A weboldal elkészítésétől kezdve bármilyen online csatornán történő reklámozást tudunk biztosítani, szöveges, képi és videó megjelenésekben egyaránt. Partnertalálkozók, termékbemutatók, prezentációk, konferenciák, tréningek és képzések teljes lebonyolítását is vállaljuk. Számunkra a legfontosabb a minőség, mely minden ügyfelünknek egyformán jár!
Szervezetfejlesztés környezettudatos kis- és középvállalkozások számára. Mérnöki és műszaki szaktanácsadás, tervezés és szolgáltatás a vízkezelés területén, cégképviselet és üzletkötés, arzénmentesítési rendszerek tervezése, üzembe helyezése, karbantartása.
Láthatatlan védelem a bőrnek! A németországi Rath's cég személyi kéz és bőrvédelemre fejlesztette ki a PR kozmetikai készítményeket, melyek kiválóan alkalmazhatók az ipari felhasználáson túl az élet minden területén bőrünk egészségének, tisztaságának és ápoltságának megőrzésére. Szabadidős tevékenységhez, sportoláshoz, munkához, családok, munkavállalók, munkaadók részére olyan bőrvédő termékeket kínálunk, amelyek megvédik, ápolják bőrünket, a környezetünket károsító, az ember egészségét sem kímélő kémiai anyagok hatásaival szemben. Termékeink használatával megvédhető, megelőzhető vagy csökkenthető a bőrünkön megjelenő felületi károsodások, kóros elváltozások, fertőzések, allergiák, ekcémák stb. kialakulása.
- FŐNIX FORDÍTÓ IRODA ÉS NYELVI KÉPZŐ
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, UNGVÁRI U. 2.
5 csillag 1 vélemény alapjánDiplomás nyelvtanár, többéves külföldi tapasztalattal nyelvoktatást, fordítást vállal. Felnőttképzés és magánórák, kis- és nagycsoportos foglalkozások, kombinált módszerrel tartott órák.
Honlap és Portálkészítés! Látogatottság? Új ügyfelek? IGEN! Hogyan lehet Önnek is sikeres Honlapja? Egy sikeres cég mindig az első oldalon szerepel a keresőkben! Sok cégnek van honlapja mégsem sikeres. Az internetes siker titka a látogatottság és a jó marketing stratégia. Cégünk fő tevékenysége a honlapkészítés cégek és vállalkozások számára, keresőoptimalizált felülettel, önállóan szerkeszthető tartalommal, galériával úgy hogy ezek a honlapok a keresők első oldalán szerepeljenek, így hozva Önnek illetve cégének több és több ügyfelet. Vállaljuk meglévő honlapok rendszeres tartalmi karbantartását, frissítését is.
Interim menedzserek közvetítése.
- ROCKENBAUER FELSŐOKTATÁSI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT.
FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, KOPPÁNY U. 2/A.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Rockenbauer Kft. szoros szakmai kapcsolatot ápol a Corvinus Egyetemmel, a győri Széchenyi István Egyetem logisztikai tanszékével, a Dunaújvárosi Főiskolával, a Szolnoki Főiskolával, és a Tomori Pál Főiskolával. A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003.évi XC. törvényt, melynek célja a magyar gazdaság élénkítése, a versenyképesség javítás, az új tudás alkalmazásának kiszámítható finanszírozása. A belföldi székhelyű, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény hatálya alá tartozó gazdasági társaság járulék megfizetésére kötelezett. A gazdasági társaságokról az 1997. évi CXLIV. törvény rendelkezik, amely a következő gazdasági társaságokat jelöli: közkereseti társaság, betéti társaság, közös vállalat, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság.
A Figaro? termékünk által olyan új technológia jött létre, mely alkalmas hangot gerjeszteni azon felületeken keresztül, melyekre az eszközt illesztik. Figaro? gyakorlatilag a felületet alakítja egyetlen gigantikus hangszóróvá. A hang így egyenletesen terjed mely tisztább sztereó, és a surround hangzást biztosít.
Forduljon hozzánk bizalommal, mi cserébe egy profi csapattal kifogástalan szolgáltatást nyújtunk. Hosszú távon biztosítjuk, hogy jó helyen van és jó időben. A kulcsszavaink GYORSASÁG, MEGBIZHATÓSÁG ÉS SIKER! Ébredjetek... aki kimarad az lemarad a versenyben... mert tudjuk.. az INTERNET a jövő titka! A hazai piachoz viszonyítva...a külföldiről nem is beszélve, áraink a legkedvezőbbek! A mi csapatunk egy olasz-magyar kollaboráció eredménye, amely tizenéves tapasztalattal rendelkezik a weboldalak készítése terén. Az alapoktól a domain regisztrációtól követi megrendelőit egészen a website megvalósításáig és annak keresőoptimizálásával eljutattja Önöket a keresőlista ÉLÉRE! Ebben és minden ehhez fűződő szolgáltatásban rendelkezésére állunk! Szeretettel várja önt csapatunk! További info: http://www.logatech.hu/
Az AceMedia a magyar médiumok médiaajánlatait tartalmazó online adatbázis 2010 év végén indult. Az adatfeltöltés, és az adatfrissítés folyamatos, így napról-napra több médium adatait tekinthetik meg a felhasználók. Az AceMedia kizárólag a médiumoktól származó adatokat jelenteti meg, és a folyamatos kapcsolattartásnak köszönhetően mindig naprakész információt közöl. Célja, hogy minden magyar médium adatát tartalmazza az adatbázis. Az AceMedia adatbázis tökéletes munkaeszköz, hiszen egy adatbázis használatával elérhetőek az aktuális médiaajánlatok. Számtalan keresési lehetőséggel rendelkezik, többek között: név, kiadó, profil, példányszám, terjesztési terület, tematika Kategóriák: nyomtatott média, online média, televíziók/rádiók, indoor/outdoor, rendezvények/kiállítások, kivitelezők/szolgáltatók Elérhetősége: www.acemedia.hu
A Holovízió Kft. célja innovatív termékeivel megváltoztatni a vállalatok, önkormányzatok, magánemberek ma ismert vizuális megjelenési, vetítési eszköztárát. A holovíziós és érintőképernyős technológia terjesztése mellett a K&F tevékenységünkkel célunk új és izgalmas szórakoztatási, kommunikációs módok kifejlesztése. A stílus iránti elkötelezettség, innovatív gondolkodás, szaktudás kombinációjával jött létre egy egyedülálló vetítési megoldásokból, szoftverfejlesztésekből, illetve érintőképernyős technológiákból álló termékskála. A Magyar Holovízuális Klaszter tagjaként célunk egy komplex termékcsomag biztosítása, amely kiterjed a vetítési tartalom létrehozásától a reklám tanácsadáson keresztül a turisztikai, gazdaságfejlesztési tanácsadásig, így képesek vagyunk komplex programok lebonyolítására, kidolgozására, kulcsrakészen való átadásra. ?Egy kép többet mond ezer szónál?
Williams Televízió, a térség televíziója. Műsor a 29-es telefonkörzet híreiről, eseményeiről. Képújság hirdetési lehetőséggel a nap 24 órájában.
Társaságunk 2009-ben alakult azzal a céllal, hogy a gazdasági társaságok és egyéni vállalkozások számára segítséget nyújtson mind az ügyvitel, mind pedig a marketing területén. Cégünk filozófiája, hogy szolgáltatásainkkal a folyamatos fejlesztések mellett magas színvonalon és mindenki számára elfogadható áron álljunk az Önök rendelkezésére, hisz az Ön érdeke, a mi érdekünk. Munkánk során magas követelményeket és átlagon felüli elvárásokat támasztunk minden munkatársunkkal szemben a minőség és szakszerűség érdekében, mert hisszük, hogy az ügyfelekkel történő sikeres együttműködés bizalmi alapokon, szaktudásunk maximális átadásával és alkalmazásával valósulhat meg. Amennyiben rövid bemutatkozásunk felkeltette érdeklődését és szeretné, hogy cégét a gazdasági élet útvesztőiben egy biztos lábakon álló, megbízható csapat képviselje, kérjük tekintse meg honlapunkat és kérje részletes ajánlatunkat.
reklámszervezés, hirdetés, reklám, musor, referenciafilm, műsor, program, reklámspot, televizio, pr interjú, reklámozás, reklámtervezés
gofrifonás, szépség, gyógyászati szaküzlet, paróka, vérnyomásmérők, egészséges életmód, protézisek, gyógybolt, egészség, gyógyászati eszközök, műhaj, segédeszköz, vércukormérők, afrofonás, álszakáll,
A XXIII. évfolyamában megjelenő (1989) Új Európai Gazdasági Magazin a PR eszközeivel kíván hatékony segítő támogatója lenni a "bizalom építésének", amely a cégek eredményes piaci jelenlétét elengedhetetlen feltételként biztosítja.
Szavai nem tükrözik gondolatait? Tudja, mit szeretne írni, de a papíron nem azt látja? Profi, figyelemfelkeltő, lényegre törő szöveg kellene weboldalához, hír vagy DM leveléhez, étlapjához, katalógusához vagy szórólapjához? Kész az írás, de jót tenne neki egy ellenőrzés? Esetleg egyéb szöveges feladatra keres megoldást? Ne habozzon, vegye ki a Szövegdobozból!
Elegem van! Nincs még eleged abból, hogy egyik fizetésnaptól a másikig élsz? # a megélhetéshez is kevés fizetést kapsz? # a hónap végén hiába nyitogatod a hűtőajtót, nem találsz semmit, annak ellenére, hogy már kimerítetted a hitelkeretedet és lehetséges, hogy fizetési előleget is vettél fel? # a pihenéssel járó nyaralás évek óta elmarad? # nem tudod az autódat újabbra cserélni? # a gyerekeidet nem tudod jobb iskolákba járatni? # a gyerekeid első lakáshoz jutását nem tudod megfelelően támogatni? Ha téged is nyomaszt, hogy alacsonyabb színvonalon kell élned, mint megérdemelnéd (mert tudd, hogy mindannyian megérdemeljük), és belefáradtál már az örökös küzdelembe, hogy egyik napról a másikra kell élned- akkor az év üzenetét olvashatod itt.
projekt menedzsment, bioenergetika, ingatlanforgalmazás, pr tevékenység, projekt menedzser, pályázatírás, szennyvízberuházás
A ZaraHotels Management & Consulting Kft célja, hogy professzinális szállodaüzemeltetési alternatívát nyújtson az önálló, láncokhoz nem tartozó, független szállodák tulajdonosainak és tanácsadással segítse őket mindennapi munkájuk során, felmerülő problémáik, nehézségeik megoldásában. Továbbá átadja az itt szerzett tapasztalatait és segítse az új szállodák építését tervező, nem szakmai befektetőket, csoportokat. Értékesítési és marketing támogatás személyes közreműködéssel, a megcélzott bevétel eléréséhez.
A mai magyar reklámpiacon szükség van egy független, másképp gondolkodó, a problémákat és rábízott feladatokat precízen, költséghatékonyan kezelő, dinamikus, kreatív csapatra. A FLOW MÉDIA ezt tudja nyújtani cégének! Azzal a céllal alakult, hogy minőségi szolgáltatásokat nyújtson kis-, közép- és multinacionális vállalatok számára a média minden területén. A reklámügynökség alapítói és munkatársai olyan több éves szakmai múlttal rendelkező profi szakemberek, akik ismerik a nemzetközi trendeket és versenyképesek mind belföldön, mind pedig külföldi viszonylatban. Ügynökségünk rugalmas, gyors, pontos és ügyfélorientált. Minden jelenlegi és jövendőbeli ügyfelünket egy összeszokott, fiatal kreatív csapat várja. A cég teljeskörű ATL és BTL szolgáltatásokat nyújt megrendelői számára.
Cégünk professzionális film és számítástechnikai stúdió egyszerre. Mind a filmkészítés, mind a programozás, webes alkalmazások rendkívül tág skáláján szolgáltatunk.
NeoVisuArt Film-Motion Design
- PR GONDOSKODÁS SZOLGÁLTATÓ BT. - GENERALI TANÁCSADÓ
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, MÁK U. 5/AGenerali Nyíregyháza I. Ügynökség.
Termékeink:pr UV fényvédő-napvédő oldat, pr 88 bőrvédő krém (150 ml), pr 88 bőrvédő krém (1000 ml), pr 99 bőrvédő folyadék 125 ml, pr 2000 bőrápoló folyadék, pr Clean R kéztisztító 200 g, pr Clean R kéztisztító 2500 ml, pr Clean R kéztisztító 5000 ml, pr Clean bőrtisztító 1000ml, pr Clean Plus kéztisztító 1000ml, pr Basis Pflege 100 ml, pr Basis Pflege 200 ml, Nautik szappanok 125g , Cien szappanok 150 g. Ezekkel a prevenciós termékekkel, eljárással sok kellemetlen és gyakran fájdalmas eset és betegség, a munkából való kiesés előzhető meg és kerülhető el - mint például az ekcéma - és mivel ezek a krémek egyidejűleg bőrvédők és bőrápolók is, jelentős költség takarítható meg.
Mikor van ránk szükség? Ha nem működik hatékonyan a szervezet: -személyi oldala - belső és külső kommunikációja. Ha nincs bevétel, elfolyik a pénz. Ha új vagy hatékonyan megújuló stratégiára, marketingre, pr-re van szükség. Ha krízis vagy változás előtt állunk, ha pont ezeket szeretnénk megelőzni. Ha még eddig senki nem figyelt fel a cég tevékenységére. Ha a tervek jók, de mégsem jól valósulnak meg. Ha már sokat csalódott más tanácsadó cégekben, itt az idő, hogy egymásra találjunk!
Interim menedzser: határozott időre, adott feladatra biztosított professzionális vezető Mottónk: "a változás az egyetlen ami állandó"
Filmgyártás, videoműsor készítés, reklámfilm, videoklip, image film, referenciafilm, vírus video, pr-film, web-video. Ügynökségi, gyártói, forgalmazói munkafolyamat. Mozgépképes kommunikáció az ötlettől a kész produkcióig. www.aztmedia.hu
ProntoPR Communications - A kkv és civil szektor PR és marketingkommunikációs ügynöksége.
Cégünk teljes körű marketing és rendezvényszervezői tevékenységgel áll ügyfeleink rendelkezésére.
A 2RCA Kft. tevékenységét illetően "egy ablakos rendszerben" működő vállalkozás, mely rendszerben az ügyfél, akár induló vagy már működő vállalkozás, velünk kapcsolatba kerülve minden a kommunikációval és marketinggel kapcsolatos feladataira kész megoldásokat szállítunk. A 2RCA Kft. ügynökségi, valamint informatikai és kommunikációs megoldásaival a kreatív- és koncepcionális tervezés, valamint multimédia-, web- és alkalmazásfejlesztés területén jelent alternatívát kkv-knak, szervezeteknek, egyéni cégeknek.A pályázati kommunikáció esetében kiemelten fontos, a kommunikációs feladatokat nem pusztán megfelelő szakmai gondossággal láttuk el és látjuk el folyamatosan, hanem oly módon, melyet az elszámolás során a közreműködő szervezet elfogad!
A Ladies' Fact Produkciós Iroda a www.lfmagazin.hu online média kiadója, valamint a Ezopláza (webshop) üzemeltetője, mely folyamatban van, a "SpaseHarmony" sugárzás és harmonizációs rendszer értékesítési partnere. Cégünk tudatos gondolkodók közössége. Küldetésünk a figyelem ráirányítása a tudatosságra, a valódi értékekre, a kellő információk eljuttatása a kellő időben a megfelelő célcsoporthoz és célszemélyhez, azaz minden fontos Emberhez, mert ekünk mindenki fontos!
Ha rendezvényszervezésről, pr/ marketing munkákról, grafikai tervezésről van szó, forduljon hozzánk!
Több évre visszamenő munkatapasztalatunknak köszönhetően kapunk jelenleg is egyre több megrendelést különböző kreatív munkák elkészítésére, legyen szó reklámtevékenységről, grafikai tervezésről vagy nyomdai előkészítésről, weboldal összeállításról vagy programozásról, kültéri vagy akár műtermi fotózásról!
Több mint 30 féle hordozható prezentációs eszköz, kiállítási installáció, mobil display DIGITÁLIS NYOMTATÁSSAL, azonnal raktárról: ROLL UP, roll screen, x banner, l banner, flying banner, grafikus hátterek, standdekoráció, információs pult, KÍNÁLÓ PULT, MEGÁLLÍTÓ TÁBLA, prospektustartó állvány
Magánemberként és kisebb-nagyobb vállalkozásként is fontos része életünknek a kommunikáció. Nem tudjuk elkerülni, figyelmen kívül hagyni, és ha nem fordítunk rá elegendő figyelmet, az hamar okozhat hátrányt. A KONCZ Média Kft. célkitűzése nem kedvesebb, minthogy hatékony, a gyakorlatban azonnal használható segítséget nyújtson különböző kommunikációs kérdésekben.
