PROGRAMAJÁNLÁS
11 találat PROGRAMAJÁNLÁS kulcsszóra
- MELLESLEG.HU SZÓRAKOZTATÓ PORTÁL MAGAZIN
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KÖNYVES U. 1
5 csillag 3 vélemény alapjánCégünk a Mellesleg Szórakoztató Portál Magazint üzemeltetője, amit havonta több mint 2.000.000 egyedi látogató keresi fel.
Az egri vendégfogadós kuriózuma a híres törökűző vár tövében található, az úgynevezett kis Dobó téren. A több mint 200 éves műemlék épületben működő három csillagos szálloda tizenegy szobájában fogadja a vendégeket. Az épület már 1727-ben eladásra került, ekkor a rác Szabó Simon a "maga házát.." adta el Boldogi Györgynek 90 forintért. A török utáni időkből ez a ház Eger egyik legkorábbi polgári építménye. A házat közel száz éven át a Boldogi család birtokolja. (Boldogi György egyébként felcser és borbély). A boldogiak 1815-ben árverésen adták el, s bár nagy összeget ígért Tury Tamás a ház végül Szvetics Andrásé lett, aki 5 forinttal többet adott érte. Szvetics városi szenátor volt. Később még Major Imre, majd Szongott Tivadar volt a ház gazdája. Földszintjén hamisítatlan kávéházi hangulatot árasztó, intim kávézó nyújt kellemes kikapcsolódást és igényes szórakozási lehetőséget. Nincs olyan városba érkező hivatalos delegáció vagy túristacsoport, mely föl ne keresné a ma már országos h
- MT RT - BALATONI REGIONÁLIS TURISZTIKAI PROJEKT IRODA
VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, BLAHA LUJZA UTCA 2.A MT Rt - Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda
Cégünk a borászat és a vendéglátás területén tevékenykedik. Kiváló szolgáltatásokkal várjuk kedves vendégeinket!
Cégünk Magyarországra látogató külföldi turistáknak nyújt széles körű tájékoztatást idejük eltöltésére.Magyar folkklor programokkal, koncertjegyek értékesítésével állunk rendelkezésükre.
Szolgáltatások Művészeti csoportjaink kiközvetítése Programok kiközvetítése Termek bérbeadása Műsoron kívüli filmvetítések óvodás, iskolás és más csoportok részére Internethasználat.
borászat, borkóstolás, csónakázás, fürdőmedence, jakuzzi használat, konditerem, programajánlás, szálláshely, szaunabár, vendéglátás
A J. L. Seagull Alapítvány 1994 májusától működik. 1998 januárjától az alapítvány státusza: kiemelkedően közhasznú non-profit szervezet. Az alapítványunk létrejöttének fő célja, hogy a rendszerváltást követően összeomló ipari régióban, mely halmozottan hátrányos helyzetű térséggé vált, szakképzési, nyelvtanulási lehetőséget biztosítson hátrányos helyzetű fiatalok számára, egy állami feladatokat ellátó, közoktatási intézményben.
A Jegyvilág - az online jegypénztár.
Könyvek, újságok, folyóiratok készítésével, teljes körű nyomdaipari szolgáltatással foglalkozunk a tervezéstől a kivitelezésig.
2003. tavaszán elhatároztuk, hogy a korábban megszerzett gyakorlatunkra, tapasztalatunkra alapozva létrehozzuk társközvetítő irodánkat. Országos lefedettséggel tudunk dolgozni, Magyarország minden megyéjéből és Budapestről sok ezer társkeresőnk van. Adatbázisunk létszáma állandó mozgásba van, hiszen nagyon sokan, társukat megtalálva kilépnek, viszont napról napra növekszik az új társkeresők száma.
