RAJZOKTATÁS
7 találat RAJZOKTATÁS kulcsszóra
Stúdiónk a képzőművészet területén két célt határozott meg. Az egyik a művészeti oktatás, továbbképzés, a másik a tehetségnevelés, menedzselés. Az oktatásban kiemelt figyelmet kapott a felkészítés. Oktatási tematikánknak köszönhetően a jelentkezők közel 80%-a sikerrel veszi a felvételi, rajzalkalmassági követelményeket, és számosan már a hazai és nemzetközi művészeti közép- és felsőfokú iskolák padjait koptatják. Tevékenységünk másik eleme a menedzselés, hiszen nálunk nem áll meg az élet tanfolyamaink után. Kiemelt figyelmet fordítunk diákjainkra az oktatás után is, mivel számos megjelenési, bemutatkozási, továbbfejlesztési lehetőséget biztosítunk számukra. Ezt a fajta tevékenységet már gyermekkorban is szorgalmazzuk.
Intézményünk a XI. kerületben a Móricz Zsigmond körtér közelében, a Budai Skála mellett található, közlekedés szempontjából könnyen elérhető helyen. A 43 éve épült iskolában nyelvi és ének-zene tagozatot működik.
oktatás, énekoktatás, rajzoktatás, zeneoktatás, invitel, művészetoktatás, társastánc oktatás, telefon, moderntánc oktatás, táncoktatás, televízió, cégtörténet, htcc, gitároktatás, zongoraoktatás,
Pécs Magyarország egyik legrégibb, műemlékekben is gazdag települése, a dél-dunántúli régió közigazgatási és szellemi központja. A város kulturális élete mind a zene- mind a képzőművészet területén országos szempontból is kiemelkedő. Gyűjteményei - Modern Magyar Képtár, Csontváry Múzeum, Martyn Múzeum, Vasarely Múzeum, Amerigo Tot Gyűjtemény, Schaár Erzsébet "Utcája", - városi és magán galériái a XX. századi magyar művészet egyedülállóan teljes bemutatását kínálják. A városban operatársulat és szimfonikus zenekar működik, hangversenyélete ugyancsak országosan is jelentős. Ez a gazdag művészeti élet, és a Pécsett összegyűlt neves képző- és zeneművészek segítették az új kar létrejöttét. A PTE Művészeti Kar Doktori Iskolája lehetőséget nyújt a kiemelkedően tehetséges, diplomával rendelkező fiatal képző- és zeneművészek továbbképzésére, akik a Doctor of Liberal Arts (DLA) fokozat megszerzésével mint művész-tanárok részt vehetnek a legmagasabb szintű művészetoktatásban. Telefon: 72/501-540,
pedagógia, rajzoktatás, számítógépes oktatás, vallási oktatás, informatikai oktatás, középiskola, siketoktatás, vakoktatás, speciális oktatás, oktató, külföldi nyelvoktatás, kézművesoktatás, középfokú
Gróf Batthyány Lajos Általános Iskola
oktatási kellék, alapfokú nyelvoktatás, oktatólabor, személyre szabott oktatás, képesítés, oktatási segédanyag, nemzetiségi oktatás, alapoktatás, szakképzés, gyermekoktatás, kéttannyelvű oktatás,
