RECEPTKÖTELES GYÓGYSZER
131 találat RECEPTKÖTELES GYÓGYSZER kulcsszóra
gyógytermékek, tisztálkodási szerek, gyógyhatású készítmény, vitamin, higiéniai termékek, krémek, recept, gyógyászati készítmény, gyógyhatású készítmények, humán gyógyszer, krém, vény, gyógyszertár,
Teljeskörű gyógyszerválasztékunkon túlmenően gyógykozmetikumok pl.: Nivea, Plenitude, Vichy, stb., továbbá egyéb gyógytermékek és gyógyteák, kötszerek, vérnyomásmérők széles választékát tartjuk.
A Nemere Patika családi vállalkozásként e néven 1996 óta működik. A 10 éves jubileumra a gyógyszertár teljesen megújult, felújításra került úgy, hogy a nyitvatartás folyamatos volt, az átalakítást a betegek kiszolgálása egyáltalán nem sínylette meg. Azon vagyunk, hogy minden páciensünknek segíteni tudjunk. Korábban a Fővárosi Gyógyszertári Központ, majd utóda a Pharmafontana tulajdona volt a gyógyszertár, melynek vezetője már ebben az időben is Dr.Nemeréné Kovács Zsuzsa volt. Amikor a Gyógyszerész Kamara erőteljes közreműködésével megszületett a gyógyszertári törvény és a gyógyszerészeknek ismét lehetőségük nyílt - nem kevés összegért - saját tulajdonukba venni, megvásárolni a patikát, amelyben dolgoztak, amelyet vezettek, a Nemere család úgy döntött, él ezzel a lehetőséggel.
Gyors, szakértő, kedves kiszolgálás. Ha nincs a gyógyszere, fél napon belül megrendeljük.
gyógyszertár, receptköteles gyógyszer, gyerek vitamin, gyógyhatású készítmény, tisztálkodási szerek, gyógyszer, vény, kötszer, vitaminok, receptnélküli gyógyszer, patika, gyógyászati készítmény
babatápszerek, gyerek vitamin, tápszerek, gyógyászati kellékek, recept, kozmetikumok, gyógyszertár, patika, vitaminok, humán gyógyszer, tisztálkodási szerek, higiéniai termékek, gyógyszer, gyógyászati
gyógyszerek, patika, vitamin, recept, tisztálkodási szerek, krémek, gyógyszer, receptköteles gyógyszer, receptnélküli gyógyszer, gyógyhatású készítmény, gyógyászati készítmény, kötszer, vitaminok,
gyógyszertár, gyulavári, patika, gyógyászati készítmény, gyógyhatású készítmény, gyógyszer, vény, recept, receptköteles gyógyszer, receptnélküli gyógyszer, vitamin, gyerek vitamin, vitaminok,
gyógyszertár, gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, gyógykozmetikumok, gyógyhatású készítmények, gyógynövények, patika, kötszerek, homeopátiás termékek, gyógynövény, gyógyszer, kötszer, vény, recept
krém, vitamin, gyógyszer, gyógyhatású készítmények, vény, gyógyszertár, gyógyhatású készítmény, patika, gyógyászati készítmény, tisztálkodási szerek, gyógyszerek, vitaminok, gyerek vitamin, recept,
tisztálkodási szerek, vitaminok, perkátai perkáta, gyógyászati készítmény, krémek, receptnélküli gyógyszer, gyógyhatású készítmények, gyógyszerek, kötszer, vitamin, patika, gyógyszertár, gyerek
patika, receptnélküli gyógyszer, vitaminok, gyógyszertár, receptköteles gyógyszer, recept, tisztálkodási szerek, gyógyászati készítmény, gyógyszer, gyógyhatású készítmények
gyógyszertár, tisztálkodási szerek, receptköteles gyógyszer, gyógyhatású készítmény, vitamin, receptnélküli gyógyszer, gyógyászati készítmény, recept, kötszer, gyógyhatású készítmények, gyógyszerek
gyógytermékek, humán gyógyszer, recept, homeopátiás készítmények, gyógyhatású készítmények, tápszerek, patika, tisztálkodási szerek, kozmetikumok, babatápszerek, vitamin, vény, gyógyszer, vitaminok,
gyógyászati készítmény, vény, receptköteles gyógyszer, krémek, receptnélküli gyógyszer, recept, kötszer, gyógyhatású készítmények, patika, gyógyhatású készítmény, gyógyszerek, tisztálkodási szerek,
vitaminok, vény, gyógyszertár, gyógyhatású készítmény, recept, krém, gyógyszerek, gyógyászati készítmény, gyógyszer, tisztálkodási szerek, receptköteles gyógyszer, krémek, receptnélküli gyógyszer,
receptköteles gyógyszer, leukoplast, patika, doliva, vércukor mérés, váci út, tisztálkodási szerek, gyerek vitamin, metabolikus szindróma, akciók, egészségpénztár kártya, receptnélküli gyógyszer,
- ALBA GYÓGYSZERTÁR
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3900 SZERENCS, RÁKÓCZI FERENC ÚT 102.
5 csillag 1 vélemény alapjánideggyógyszer, fülcsepp, kodein, lázcsillapító, hashajtó, homeopátiás gyógyszer, gyógyszeres készítmény, gyógyszerkészítmény, immunológiai gyógyszer, gyógyszertár, recept, nőgyógyászati gyógyszer,
patika, gyógyszertár, receptköteles gyógyszer, gyógyhatású készítmény, gyógyszerek, receptnélküli gyógyszer, kötszer, recept, vény, gyógyászati készítmény, gyógyhatású készítmények
patika, gyógyszer kiskereskedő, gyógyhatású, készítmény, gyógyszer, gyógyszertár, gyógyászati készítmény, gyógyhatású készítmény, vény, recept, receptköteles gyógyszer, receptnélküli gyógyszer,
receptköteles gyógyszer, recept, krémek, receptnélküli gyógyszer, kötszer, gyógyszerek, tisztálkodási szerek, gyógyhatású készítmény, gyógyászati készítmény, vitamin, vény, vitaminok, gyerek vitamin,
krém, patika, gyógyászati készítmény, tisztálkodási szerek, receptnélküli gyógyszer, receptköteles gyógyszer, gyógyszertár, recept, kötszer, gyógyszer, gyógyszerek, gyógyhatású készítmény, krémek,
antibiotikum, gyógyszerhatóanyag, orvosság, köhögéscsillapító, gyógyszerrecept, szemcsepp, vízhajtó, bőrgyógyászati termékek, parenterális gyógyszer, medicinagyártó, teák, rákgyógyszer, gyógyszerész,
gyógyszerek, gyógyhatású készítmény, krémek, vitamin, patika, tisztálkodási szerek, vény, gyógyhatású készítmények, recept, gyógyszertár, gyógyszer, vitaminok, receptköteles gyógyszer, receptnélküli
patika, vény, gyógyhatású készítmények, kötszer, gyógyszertár, gyógyszer, vitamin, tisztálkodási szerek, receptköteles gyógyszer, gyógyászati készítmény, receptnélküli gyógyszer
Teljeskörű gyógyszerválasztékunkon túlmenően gyógykozmetikumok.
Teljeskörű gyógyszerválasztékunkon túlmenően gyógykozmetikumok
köhögéscsillapító, vízhajtó, gyógyszertár, fájdalomcsillapítók, gyógyszeripari termék, allergia elleni szerek, gyógykenőcs, gyógyszerezés, lázcsökkentők, immunológiai gyógyszer, homeopátiás gyógyszer,
krém, recept, gyógyszerek, kötszer, vitamin, gyógyszertár, receptköteles gyógyszer, gyógyhatású készítmény, gyógyhatású készítmények, tisztálkodási szerek, vény, krémek, gyógyászati készítmény,
- ÚJVÁROSI GYÓGYSZERTÁR - DR. VIZDÁKNÉ ÉS TÁRSA BT.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, ÚJVÁROS VII. ÚT 13.Ügyeleti beosztás: minden 4.héten 1 hétig, Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-12:00, 13:00-16:30 P:7:30-12:00, 13:00-16:00
krém, gyógyszerek, vény, recept, gyógyhatású készítmények, gyógyszer, kötszer, receptköteles gyógyszer, receptnélküli gyógyszer, gyógyászati készítmény, vitamin, gyerek vitamin, gyógyhatású készítmény
humán gyógyszer, gyógyhatású készítmény, gyógyászati készítmény, recept, patika, babaápolási termékek, gyógyhatású készítmények, babatápszerek, receptköteles gyógyszer, gyógynövények, vény,
gyógyászati készítmény, humán gyógyszer, kötszer, tisztálkodási szerek, vény, gyógyszerek, recept nélküli gyógyszer, babatápszerek, recept, receptköteles gyógyszer, babaápolási termékek, patika,
krémek, gyógyszerek, receptnélküli gyógyszer, vitamin, receptköteles gyógyszer, babaápolási termékek, tápszerek, gyógyszertár, kozmetikumok, gyógynövények, gyógyászati kellékek, gyógyászati készítmény
A gyógyszertár ingyenes házhoz szállítást vállal Balatonmáriafürdő, Balatonkeresztúr és Balatonújlak területén. Telefonos rendelést is elfogadunk a nyitvatartási időben, 8-16 óra között.
patika csanytelek, patika, gyógyszerek, kötszer, csanyteleki patika, gyerek vitamin, gyógyszertár, krém, gyógyászati készítmény, gyógyhatású készítmény, vény, krémek, tisztálkodási szerek, vitaminok,
Teljeskörű gyógyszerválasztékunkon túlmenően gyógykozmetikumok pl.: Nivea, Plenitude, Vichy, stb., továbbá egyéb gyógytermékek és gyógyteák, kötszerek, vérnyomásmérők széles választékát tartjuk.Mucsony
gyógyászati készítmény, gyógyhatású készítmény, gyógyszerek, receptköteles gyógyszer, patika, tisztálkodási szerek, gyógyhatású készítmények, gyerek vitamin, gyógyszertár, kötszer, recept, vitamin,
gyógyhatású készítmények, receptköteles gyógyszer, homeopátiás készítmények, gyógyszer, babatápszerek, táplálék kiegészítők, krémek, gyógyszerek, gyógyszertár, babaápolási termékek, tisztálkodási
recept, kötszer, tápszerek, babatápszerek, táplálék kiegészítők, tisztálkodási szerek, vitaminok, kozmetikumok, krémek, babaápolási termékek, gyógyászati készítmény, receptköteles gyógyszer,
- ARANY SZARVAS GYÓGYSZERTÁR
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2821 GYERMELY, PETŐFI TÉR 7.
5 csillag 1 vélemény alapjánpatika, gyógyszertár, gyógyászati készítmény, gyógyhatású készítmény, gyógyszer, vény, recept, receptköteles gyógyszer, receptnélküli gyógyszer, vitamin, gyerek vitamin, vitaminok, gyógyszerek,
krém, gyógyászati készítmény, patika, gyógyszerek, gyerek vitamin, gyógyhatású készítmények, kötszer, vény, receptnélküli gyógyszer, krémek, gyógyszertár, vitamin, tisztálkodási szerek, gyógyhatású
gyógyszerek, patika, tisztálkodási szerek, receptnélküli gyógyszer, krém, gyógyszer, vény, krémek, vitamin, gyógyhatású készítmények, recept, kötszer, receptköteles gyógyszer, vitaminok, gyógyhatású
gyógyhatású készítmények, patika, recept, vitaminok, krémek, vény, gyógyszer, gyógyhatású készítmény, tisztálkodási szerek, gyerek vitamin, receptköteles gyógyszer, krém, receptnélküli gyógyszer,
vitaminok, gyógyszerek, receptköteles gyógyszer, gyerek vitamin, vitamin, krémek, gyógyszer, gyógyhatású készítmények, krém, recept, vény, gyógyszertár, tisztálkodási szerek, kötszer, gyógyászati
vitaminok, gyógyszerek, krém, receptköteles gyógyszer, kötszer, gyógyszertár, gyógyhatású készítmény, vitamin, gyógyszer, gyerek vitamin, patika, gyógyászati készítmény, krémek, gyógyhatású
gyógyszertár, gyógyászati készítmény, vény, kötszer, receptnélküli gyógyszer, gyerek vitamin, receptköteles gyógyszer, vitaminok, gyógyszer, gyógyhatású készítmény
babaápolási termékek, higiéniai termékek, patika, receptnélküli gyógyszer, homeopátiás készítmények, krém, vény, humán gyógyszer, gyerek vitamin, recept, gyógyszertár, babatápszerek, gyógyszer, krémek
patika, gyógyászati készítmény, receptköteles gyógyszer, krémek, krém, gyógyhatású készítmény, vitaminok, vitamin, gyógyhatású készítmények, gyógyszerek, kötszer, vény, receptnélküli gyógyszer,
Egészségpénztári kártyák, melyekkel a szolgáltatónál fizethet: Pro V1ta Egészségpénztár Postás Egészségpénztár Generali Egészségpénztár DIMENZIÓ Egészségpénztár
