REKLÁMTÁBLA GYÁRTÁS
36 találat REKLÁMTÁBLA GYÁRTÁS kulcsszóra
A Sparkland Kft.-t azzal a céllal alapítottuk, hogy a marketing feladatok teljes tárházát magas színvonalon és megfizethető áron végző ügynökséget alakítsunk ki régiónkban, illetve igény szerint országos lefedettséggel rendelkező ügyfeleink vonatkozásában országosan is, és ezáltal egy elégedett ügyfélkört hozzunk létre. A cég folyamatosan növekvő, s visszatérő megrendelései lehetővé tették a biztos növekedést. Az elmúlt időszak az ügyfélkör növekvő igényeinek maximális kiszolgálásával, ügyfélkör növelésével, és a cég bővítésével fejlesztésével telt. Cégvezetésünk multinacionális nagyvállalatnál szerzett tapasztalataiból adódóan belülről is ismerjük a megbízói elvárásokat. Kollegáimmal korábbi tevékenységeink során több, a jelenlegi és leendő megbízóink szempontjából is fontos tapasztalatra tettünk szert, és ezeket jelenleg is maximális hatékonysággal hasznosítjuk. Miskolc, Miskolc, Budapest
-3,5%
Cégünk célja, hogy bármilyen nyomdai, grafikai elképzelését egy helyen, nálunk megvalósíthassa. Teljeskörü nyomdai tevékenységeink és honlapkészítő műhelyünk ebben segít.
Minőségi reklámajándékok(póló, toll, ceruza, kulcstartó, gyertya, elemlámpa, óra, táska, öko termékek, szerszámok, névjegykártya tartó, pendrive, öngyújtó, bor stb...) forgalmazása. Üzleti ajándékok(arany-ezüst toll, ceruza).Grafikai tervezés.Reklámtábla, cégtábla készítés.Világítótábla.Hírdetőtábla. Autómatrica.Autómágnes.Autófólia.Autódekoráció.Matrica készítés.Reklám autóillatosító.Reklám ásványvíz.Zászlókészítés. Emblémázott léggömb(lufi, luftballon).Lufidekoráció.Igényes feliratozások: szitanyomás, tamponnyomás, gravírozás, hímzés, flokkolás, feliratozása.Mágnesfólia.Hűtőmágnes.Nyomdai szolgáltatások katalógus, prospektus, névjegykártya, meghívó, belépőjegy, szórólap, étlap, agenda, falinaptár, asztali naptár, kártyanaptár, molinó, plakát, borcímke - készítés. Munkaruhák(COVERGUARD, WORKWEAR) és munkavédelmi eszközök(védőszemüveg, fej-és arcvédő, hallásvédő, légzésvédő, védőkesztyű, védőlábbeli, téli munkacipő-bakancs, csizma, védőruha, zuhanásgátló) gyártása és forgalmazása
Dekorációs munkák több évtizedes tapasztalattal és alacsony árfekvésben.
A Payadekor minden bel- és kültéri dekoráció kivitelezésében otthon van. Készül műhelyünkben reklámtábla, cégtábla, molinó, ponyva, zászló, plakát, óriásplakát, tabló, plasztikus felirat, 3D plasztikus felirat, gépjárműdekoráció, reklámfelirat, gravírozott táblák, élvilágítók, de vállalunk bérbe betűvágást is, valamint kirakatok díszítését, feliratozását. Mindezeket műanyag, plexi, üveg, fa és fém felületekre applikáljuk, kül- és beltérre az igényeknek megfelelően. Fontosnak tartjuk egy vállalkozás arculatának képi, illetve grafikai elemeinek megjelenítését járműveken, reklámhordozókon, portálokon digitális nyomtatással vagy számítógépes betűkivágással. Cégünk 2004-ben kezdte meg működését . Kezdetben dekorációs munkákkal foglalkoztunk, késöbb számítógépes grafikai tervezéssel is, s így kialakult a mai tevékenységi kör. Erről nyerhetnek tájékoztatást, szöveggel és képekkel illusztrálva a www.payadekor.hu oldalon.
Cégünk fő tevékenységi köre szuperfényes LED-es kül- és beltéri videotáblák, eredményjelzők, utastájékoztató berendezések és fényújságok fejlesztése, tervezése, gyártása és forgalmazása. Mindez az elmúlt pár évben olyan új területekkel egészült ki, mint videotáblák bérbeadása, szerződéses üzemeltetése.
"Pláza" üzleteknek/boltoknak REKLÁMTÁBLA és cégtábla gyártása, szerelése, javítása, felíratcseréje
Tevékenysége kibővült műanyaglemezek(plexi, PVC, polikarbonát, poliészter, polietilén, stb.) megmunkálására, valamint világító és egyéb hagyományos reklámtáblák készítésére.
A Gege Hungary Kft. 2008-ban alakult, de a képviselt G & G név mögött, 1995 óta több mint 14 év szakmai tapasztalat áll. Több mint 5000 elégedett ügyfél tanúsítja az ISO minőségbiztosítás mellett, a kiemelkedő minőséget, a megfizethető árat és a kiváló ár - érték arányú funkcionalitást. Dekorációs, ponyvás, lakatos műhelyünkben, szakmai téren megbízható és elismert szakemberekből álló, jól összehangolt csapatokkal kívánunk a piaci igényeknek megfelelni. Tehát a G & G: állandóság, ötlet, kreativitás, innováció, megoldás, törődés, tenni akarás, megbízhatóság, garancia és rengeteg referencia. Szeretettel várjuk régi és új partnereinket!
Mindent tudunk amit versenytársaink, csak mi hatátidőre...
Fotózás Szkennelés Nyomdai előkészités Nyomdafilm készités Nyomdai kivitelezés Szitázási munkák
Fő tevékenységi körünk a kül- és beltéri dekorációk tervezése, kivitelezése.
Cégcsoportunk közel egy évtizede van jelen a reklámpiacon és a karácsonyi dekoráció területén. Fő tevékenységünk a reklám és világítástechnika, mindenféle fényreklám és fénydekoráció. Az Európa szerte ismert MK-Illumination (www.mk-illumination.com) magyarországi képviselete vagyunk. Díszítünk plázákat, köztereket, üzletközpontokat, középületeket és akár családi házakat is. Referenciaként, hogy csak a legnagyobbakat említsük, 2008-ban Budapesten a WestEnd City Centert, Aréna Plazat, Mamut Bevásárlóközpontot és a Fashion Streetet is mi öltöztettük fel ünnepi ruhába. Ezen kívül az összes magyarországi Vögele üzlet reklámtáblája is műhelyünkben született. Ezért számtalan esetben van szükségünk emelőkosaras autóra, így nagy igényünk volt egy saját gépre. Ennek eredményeképpen 2009-ben megvásároltuk a 20m-es munkamagasságú, Iveco Apache A20-as autónkat, melynek bérbeadásával tovább bővítettük tevékenységi köreinket. http://www.gmposzeidon.com/
A Medivia Kft. fő profilja a út-burkolatjel festés, forgalomtechnika, illetve forgalomtechnikai eszköz forgalmazás és bérbeadás mellett KRESZ-tábla gyártás, projekttábla gyártás, reklámtábla gyártás. Ezekhez csatlakozott később a szélesnyomtatás (nagyformátumú nyomtatás, más néven poszter nyomtatás) üzletág, mely révén molinó (ponyva, építési háló, roll-up banner, textil banner, perforált ablakfólia, festővászon és öntapadós fólia nyomtatás is bekerült profilunkba. A reklámtábla és szélesnyomtatás üzletágat erősíti, hogy dekorációs fóliák forgalmazása is megindult cégünknél. Plotterfólia, nyomtatható fólia, Di-Noc fólia, Carbon fólia sok fajtája tartozik palettánkhoz. A járműreklám és az autófólia mellett az ablakfólia (hővédő fólia, biztonsági fólia, betörésvédelmi fólia, fényvédő fólia) forgalmazás is virágzó melléküzletágunkká vált. Téli időszakban zöld só útszóró só is kapható telephelyünkön és közvetlen partnereinknél, ezáltal is igyekszünk védeni környezetünket.
acélajtó, gyártás, tolókapu, reklámtábla, polc, saválló acélszerkezeti, fémszerkezet, rács, kerítés, korlát
reklámtábla, gyártás, kivitelezés, engedélyeztetés, betű, kivágás, számítógépes, forgalomtechnikai eszközök, értékesítés, telepítés, villanyszerelési, munka, tervezés
hegesztés, lakatos munka, reklámtábla, kihelyezés, gyártás, lemez, élhajlítás, megmunkálás, hajlítás, darabolás, kovácsoltvas termék, kovácsoltvas korlát, kovácsoltvas kerítés, acélszerkezet,
Ponyva készítés (sátor, kamion, medence takaróponyvák), javítás, vasszerkezeti munkák, reklám készítés, festés, matricázás, kültéri- beltéri; autógarázs készítés: 100.000 Ft-tól (netto) helyszíni kiszállással is.
Cégünk több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik reklámtáblák készítése és telepítése terén.
Reklámtábla gyártás készítés normál és világító kívitelben rövid határidővel ledesm fénycsőves és neonos kivítel.
Üzletünk 1991 óta működik az Önök szolgálatában. Az eltelt évek során jelentős gyakorlatra tettünk szert ügyfeleink előzékeny és gyors kiszolgálásában. Fő profilunk a névjegykártya készítés, bélyegző készítés és a fénymásolás. Szolgáltatásaink körét bővítettük egyedi fényképes bögrék készítésével, foglalkozunk még tollak, ajándéktárgyak emblémázásával, feliratozásával, forgalmazunk számítógépes tartozékokat, (egér, billentyűzet, pendrive, festékpatronok stb) Várunk minden Kedves érdeklődőt, - ha kérdése van e-mail-ben, vagy telefonon is tájékoztatjuk, - egyedi névjegykártyáját megtervezzük, ötletét megvalósítjuk, - üzleti profilunkba tartozó keresett árut rövid határidővel beszerezzük
közúti és reklámtáblák készítése
Kültéri, világító reklámtábla, reklámfelirat készítés, feszített fóliás és plexi előlapos cégtábla, 3D-s plexi és habbetű felirat gyártása, szerelései
Cégünk 1986-ban Magyarországon elsőként kezdte el a forgó reklámeszközök fejlesztését és gyártását. A hagyományos reklámeszközökön túlmenően (címtábla, világító tábla, óriásplakát tábla) prizma rendszerű képváltó táblák gyártásával foglalkozunk.
A Color-Metall kft. 1990.-ben alakult, tulajdonosa három belföldi magánszemély.
Minden egy helyen! Engedje meg hogy levegyük a válláról a reklám tervezési és kivitelezési terhet. Felejtse el hogy több tervezővel és kivitelezővel dolgozik egyszerre. Nálunk minden szolgáltatást megkap egy helyen. Nem spóroltunk, így közerületi, nyomtatott és online reklám tervezést és kivitelezést is vállalunk! Ha azonban használ mást is, kérem keressen fel bennünket, az innovációra mindig nyitottak vagyunk!
Alumínium guruló állvány bérlés!
Telephelyek: 9082 Nyúl, Potyondi u. 1. Cégünket 2000 júniusában alapítottuk. Szakmai múltunk 1980-as évekre vezethető vissza.
reklám, reklámszolgáltatás, reklámfelület, média, mozgó reklám, mozgó reklám felület, járreklám, dekoráció, reklámtábla, reklámfelület gyártás, teljes felületű járműreklám, amdient média, média
A Foreta 86 Szövetkezet reklámeszközök gyártásával foglalkozik. A hagyományos reklámeszközökön túlmenően (címtábla, világító tábla) 1986-ban Magyarországon elsőként kezdte el a forgó reklámeszközök fejlesztését és gyártását. Fő profilunk a prizmatábla, világító cégérek, reklámtáblák gyártása, telepítése.
Reklámgrafikák gyorsan, cége ízlésének megfelelően! Színvonal kompromisszumok nélkül.
Plakáttáblák Óriástáblák Gépjárműgrafikák Üzleti portálok Reklámtábla grafikák Reklámponyvák Villágitótáblák Projekttábla Nyomtatás.
Társaságunkat 2001-ben alapítottuk plexi dekorációk kifogástalan minőségű, rövid és pontos határidővel történő elvégzésére illetve egyedi és előfizetéses antenna kiépítésére. Cégünk fő profilja plexi displayek és irodai illetve bolti kellékek készítése. A kivitelezéseket a megrendelő igényeihez alakítva cégünk saját erővel és minősített alvállalkozókkal oldja meg. A tervezésben és a kivitelezésben szakembereink segítséget nyújtanak a megfelelő ár-érték arányeléréséhez. A bemutatótermi tartozékok nagy része szórólaptartó és prospektustartó, valamint laptok, amelyekből talán a legnagyobb hazai választékot gyártjuk. A prospektustartó, szórólaptartó termékcsalád tagjai asztali, fali, állványos kihelyezésre egy és több rekeszes változatban alkalmasak különböző méretű nyomtatványok számára. Ide tartoznak még a sokféle rendeltetésű plexi termékek és állványok is. Előzetes ajánlattételt követően, rendelésre egyedi igényeket is teljesítünk.
Útburkolati jelek festése, KRESZ és reklámtáblák gyártása és szerelése, útburkolati jelek festésa a vállalkozásunk fő tevékenységi köre.
Cégünk tevékenysége két részre osztható: orvosi és a másik a nyomdai-számítástechnikai.
Nincs még reklámtáblája, vagy lecserélné a régit ? Több üzlete van és egységes megjelenést szeretne ? Jó lenne termékeit plakáton hirdetni ? Kihasználná üvegfelületeit információ közlésre ? Vagy egyedi ajándékot adna üzleti partnereinek családtagjainak? Használná autóját, gépkocsi flottáját, terméke, cége ismertebbé tételére ? Megoldás Duli Dekor, megoldunk minden dekorálással kapcsolatos feladatot.

