RENDÉSZETI


59 találat RENDÉSZETI kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    GLOBAL PROTECT KFT.
    CSONGRÁD, 6723 SZEGED, BUDAPESTI KRT. 16
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1)

    A Global Protect Kft. főprofilja az élőerős vagyonvédelem korszerű biztonságtechnikai eszközök segítségével. Kérés alapján a biztosítást fegyveres-, kutyás őrökkel megerősítve, esetlegesen saját mikrohullámú kamerarendszerrel illetve egyéb biztonságtechnikai eszközökkel tudjuk biztosítani.


  • MAGNUM-44 KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, SÓSTÓI ÚT 28.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    Társaságunk 1993. májusában alakult azzal a céllal, hogy a személy- és vagyonvédelmi tevékenység keretén belül széleskörű, magas színvonalú, komplex szolgáltatást nyújtsunk megbízóinknak.


  • BÉKÉS MEGYEI MUNKÁCSY MIHÁLY GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
    BÉKÉS, 5700 GYULA, SZENT ISTVÁN UTCA 69.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    A Munkácsy Középiskola és Szakmunkásképző Intézetben (Gyula, Szent István u. 69., Telefon: 66/463-822, Fax: 66/463-192) Ifjúsági és felnőtt szálláshely, csoportok és családok számára. Elhelyezés négyágyas szobákban. Étkezési és sátorozási lehetőség. Nyitva: június 15-étől augusztus 30-áig folyamatosan és egész évben hétvégeken. Ár: 1550 Ft/fő/éjszaka (tartalmazza az üdülőhelyi díjat és az egyszeri mosatási költséget). Étkezési lehetőség: teljes panzió 500 Ft-tól.


  • MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3501 MISKOLC, SZENTPÉTERI KAPU 78
    Rating 33 csillag 3 vélemény alapján

    Iskolaként kötelességünk és érdekünk is a tanulás segítését és a tanulókkal való kapcsolattartás minden eszközét megragadni. Oldalainkon sok, a tanulmányokat segítő és szervezési jellegű információ található. Regisztrált felhasználóink honlapunkon keresztül érhetik el az iskola elektronikus tudásbázisát.


  • Egy társadalom életében a legfontosabb közös érték a rend és a biztonság, melynek két fő letéteményese a nemzeti haderő és a rendőrség. Ők azok, akik megteremtik hazánk és hétköznapi életünk biztonságát is. Ahhoz, hogy Magyarországon rend és biztonság legyen szigorú törvényekre, és azok következetes betartására és betartatására van szükség. E törvényalkotási munkához és a társadalmi kontroll érvényesítéséhez kíván a magyar Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága hozzájárulni.


  • VILLÁM TAKARÍTÓ KFT
    1026 BUDAPEST, APOSTOL UTCA 6

    A Villám Cégcsoport 1989-ben kezdte meg tevékenységét a vagyonvédelem és takarítás területén. A Cégcsoport kilenc részlege, jelenleg közel 500 fő munkatársat foglalkoztat. A 2009 -es átszervezést követően a takarítási munkákat a Villám Takarító Kft. végzi. Vállalkozásunk rendelkezik a munkavégzéshez szükséges összes szakhatósági és egyéb engedélyekkel, valamint szakmai felelősség-biztosítással is, melynek mértékét a mindenkori megbízói igényekhez igazítjuk. Menedzsmentünk több mint húsz esztendős gyakorlati tapasztalata, folyamatos továbbképzése, erkölcsi, emberi rátermettsége, garancia a korrekt és magas színvonalú szakmai munkára.


  • BITTÓ KFT.
    1111 BUDAPEST, BUDAFOKI ÚT 10/A.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Bittó Védelmi, Nyomozó és Szolgáltató Kft. fő tevékenysége a személy- és vagyonvédelemre irányul, de felkészült a vele szerződésben álló cégek (üzemek, irodaházak, intézmények stb.), magánvállalkozások és magánszemélyek részére is egy teljesebb körű, komplexebb szolgáltatás biztosítására.


  • T.E.L.L. SOFTWARE HUNGARIA SZOFTVER KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, SZOBOSZLÓI ÚT. 50

    Cégünk a biztonságtechnikai piac elismert és sikeres, magyar tulajdonú vállalatként 1998 óta foglalkozik elektromos biztonságtechnikai jelzőberendezések gyártásával.


  • TK-OFFICE GAZDASÁGI SZOLGÁLTATÓ KFT
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, CSILLAG U 5

    Társaságink fő tevékenysége a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató társaságok teljes körű segítése. Emellett folyamatosan és országosan indítunk biztonság őr OKJ-s tanfolyamot-képzést-oktatást! Lehetőség fegyvervizsga letételére!


  • VÉD-JEGY SECURITY BT.
    PEST, 2200 MONORI ERDŐ, POZSONYI LTP. 3.

    A Véd-Jegy Security Bt. 1993-ban alakult abból a célból, hogy részt vállaljon a magyarországi vagyonvédelmi piacon kínálkozó szolgáltatási lehetőségekből.



  • ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    PEST, 2094 NAGYKOVÁCSI, NAGYKOVÁCSI ÚT 3.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola oktatással foglalkozik.


  • GOLDEN EYES 2000 KFT.
    ZALA, 8360 KESZTHELY, ÁRPÁD U. 46.

    Cégünk vagyonvédelmi eszközök forgalmazásával foglalkozik.


  • RIGHT2000 SECURITY VAGYONVÉDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT
    1102 BUDAPEST, VESZPRÉMI U. 3. FSZ. 4.

    A Right 2000 Security Vagyonvédelmi és Szolgáltató Betéti Társaság alapítása arra a gondolatra épül, hogy a Magyarországon egyre nagyobb számban előforduló vagyon és személy elleni bűncselekményekkel szemben, szervezett keretek között hatásosan tudjunk fellépni.


  • KUTI-VÉD KFT
    1046 BUDAPEST, -

    Személyvédelem Teljes körű magánnyomozói tevékenység Objektumőrzés, azaz intézmények, irodaházak, szállodák, panziók, lakások, irodák, logisztikai raktárbázisok, áruházak élőerős őrzése Külső-belső őrzés, járőrözés gyalog vagy gépkocsival, igény szerint képzett kutyával Takarítás


  • H-KOMPLEX BIZTONSÁGVÉDELMI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, NAGYKANIZSA LISZT F. U.2/C

    A H-Komplex Biztonságvédelmi és Kereskedelmi Kft. 1991-ben alakult, magyar magánszemélyek tulajdonában lévő vállalkozás, mely teljes körű szolgáltatást kínál a biztonságtechnika és vagyonvédelem területén. Cégünk jelentős biztonságtechnikai és vagyonvédelmi tapasztalatokkal rendelkező szakmai társulás, mely tiszta cégprofillal rendelkezik és tagja a Pest Megyei Vagyonvédelmi Kamarának.Vállalkozásunk legfőbb célja, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel megakadályozza a vállalkozások és magánszemélyek sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények és anyagi károk további növekedését. Megbízói összetétele is alátámasztja, hogy a szolgáltatásokat különböző nagyságrendekben, a mindenkori megbízó igényeihez igazodva, magas színvonalon képes működtetni.Megbízásaink jelentős része Budapest, Miskolc, Siófok, Dombóvár, Kaposvár, Nagykanizsa városában illetve annak vonzáskörzetében található.


  • GUARD SECURITY HEVES KFT.
    3360 HEVES, MAJOR U. 32.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    guard, heves, őrzés, biztonság, bitonsászolgálat, security, vagyonvédelem, őrzésvédelem, bűnmegelőzés, személyvédelem, értékszállítás, objektum védelem, területvédelem, magánnyomozó, rendészeti tevékenység, terület ellenőrző tevékenység, fegyveres bankbiztonsági tevékenység, vagyonvédelmi jelzőrendszer, fegyveres személyzet, lukács zoltán, digi tv, 4brainz, webdesign, develop, Ha megtisztel bizalmával mi garantáljuk biztonságát


  • ZEMPLÉN-ŐR VAGYONVÉDELMI KFT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, SZILÁGYI DEZSŐ UTCA 4.

    Cégünk fő profilja a Objektumőrzés Portaszolgálat Rendészeti jellegű szolgálat Vagyonőri szolgálat Személyvédelem Rendezvénybiztosítás


  • X-FACTOR SECURITY SERVICE KFT.
    1091 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 45. III. EM. 301.

    Az X-FActor Security Service Kft. vagyonvédelemel foglalkzoik.


  • SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, BAJAI ÚT 14.

    Az iskola fő feladata a rendőrség középfokú rendőri szakképzettséghez kötött területi beosztásaihoz, valamint a határőrség középfokú szakképzettséghez kötött beosztásaihoz az utánpótlás biztosítása.


  • TREVOL ŐRZŐ-VÉDŐ, OKTATÓ ÉS TANÁCSADÓ KFT.
    CSONGRÁD, 6900 MAKÓ, DEÁK FERENC U. 47/B

    programozás, objektumvédelem, vagyonvédelem, időszakos őrzés, magánnyomozó, állandó őrzés, dinamikus fejlődés, élőerős őrzés, intézményötrzés, trezor védelem, portaszolgálat, nyomozás, biztonság,


  • POLICESECURITY
    1173 BUDAPEST, FERIHEGYI

    A PoliceSecurity 2006 októbere óta létezik az interneten non-profit oldalként. Célja, hogy egy helyen összegy?jtse és folyamatosan frissítse, b?vítse azokat az információkat (legyen akár jogi, vagy szakmai) amelyekre egy rend?rnek szüksége lehet szolgálata ellátása során, vagy a civil életben. Az oldalhoz kapcsolódó fórumon f?ként rendészeti kérdéseket vetünk fel, illetve beszélünk meg. A fórum szerencsére a civilek érdekl?désére is számot tart. Büszkék vagyunk arra, hogy a fórumra látogató civilek többségének semlegessége vagy neheztelése a rend?rséggel szemben a fórumon szerzett ismeretek, beszélgetések alapján többnyire pozitív irányba változott. Kicsit közelebbr?l bepillanthattak a rend?rök gondolkodásába, mindennapi életébe, megismerhették véleményüket és rájöttek, hogy a rend?r is ugyanolyan, mint ?k: dolgozik, vannak örömei, gondjai, családja és magánélete is. Szerencsére eddig még minden felmerült kérdésre választ kaptak a fórumozók. A fórum tagjainak színes összetétele


  • MEGAŐR VAGYONVÉDEMI ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3532 MISKOLC, ZOLTÁN U. 14 F 1

    Cégünk biztonságtechnikai szolgálatokkal és vagyonvédelemmel foglalkozik.


  • SZEGECS PATROL SECURITY KFT
    SOMOGY, 7500 NAGYATÁD, MÁRTÍROK ÚTJA 8.

    A VAGYONVÉDELEM TELJES TERÜLETÉT ÁTFOGÓ SZOLGÁLTATÁSOKAT VÉGZÜNK MEGBÍZÓINK ELÉGEDETTSÉGÉRE. -ÉLŐERŐS ŐRZÉS, JÁRŐR ÉS KIVONULÓ SZOLGÁLAT, BIZTONSÁGTECHNIKA - TŰZJELZŐ, RIASZTÓ ÉS VIDEÓ RENDSZEREK TELEPÍTÉSE, 24 ÓRÁS TÁVFELÜGYELETE, KIVONULÓ SZOLGÁLAT, - ERDŐ RENDÉSZET, TERMÉSZET VÉDELEM, - PÉNZKÍSÉRET, SZEMÉLY ÉS OBJEKTUM VÉDELEM, RENDÉSZETI TEVÉKENYSÉG, - ELEKTROMOS KAPUK, GARÁZSKAPUK BELÉPTETŐ ÉS ÁRUVÉDELMI RENDSZEREK, KAPUTELEFONOK TELEPÍTÉSE, JAVÍTÁSA, - TŰZJELZŐ ÉS VAGYONVÉDELMI RENDSZEREK KARBANTARTÁSA, JAVÍTÁSA - LIFT FELÜGYELETI RENDSZEREK TELEPÍTÉSE, FELÜGYELETE, MENTÉS LIFTBŐL, - ELEKTRONIKUS GÉPJÁRMŰ VÉDELEM


  • CORDON-TEAM VAGYONVÉDELMI KFT.
    1068 BUDAPEST, VÁROSLIGETI FASOR 46-48.

    Rendészeti és portaszolgálat, Objektumőrzés, Pénz- és értékkísérés, Személyvédelem, Magánnyomozás, vagyonvédelem


  • KÖRMENDI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    VAS, 9900 KÖRMEND, ALKOTMÁNY U. 5.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A szakközépiskola a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek állománya utánpótlásának biztosítására létrehozott tanintézet. Kettőéves nappali és távoktatásos szakképzést, valamint továbbképzést folytat a felnőttoktatásra vonatkozó külön jogszabályok szerint.


  • SOPRONI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, TÁNCSICS U. 8-10.

    Határőrség hivatásos és szerződéses tiszthelyettesi állományának alapképzését, különböző szaktanfolyami és nyelvi képzését.


  • LENGYEL SECURITY KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6235 BÓCSA, I. KÖRZET 131.

    Cégünk vagyonvédelmi tevékenységekkel foglalkozik.


  • SPLC VAGYONKEZELŐ KFT.
    1051 BUDAPEST, JÓZSEF ATTILA U. 8.

    Cégünk vagyonkezeléssel foglalkozik.


  • SÓLYOMSZEM '95 VAGYONVÉDELMI KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4087 HAJDÚDOROG, VASVÁRI ÚT 33.

    Cégünk komplex vagyonvédelemmel foglalkozik.


  • SKY LABORATORIES ELEKTRONIKAI KFT.
    PEST, 2146 MOGYORÓD, KEREKTÓ U. 2.

    Cégünk biztonságtechnikai készülékek kereskedelmével foglalkozik. Sky Laboratories céget a biztonságtechnikai szakmából érkezett magán befektetők alapították 2003-ban. A cég fő tevékenysége a gépek közötti (M2M - Machine to Machine) kommunikáción alapuló alkalmazások tervezése, gyártása és működtetése.


  • Szolgáltatási területeink a következők. objektumőrzés, portaszolgálat, rendészeti tevékenység, rendezvénybiztosítás, pénz- és értékszállítás, trezorálás ( fegyveres ), bel- és külföldi szállítmánykísérés ( fegyveres ), személy- és vagyonőr képzés, vagyonvédelmi szakértői munka, biztonságtechnikai eszközök, rendszerek telepítése, karbantartása, tűz- és munkavédelmi felülvizsgálatok végrehajtása, tűzvédelmi és munkavédelmi szabályzatok készítése, takarítás, kertészeti munka,


  • ARMADA SECURITY KFT
    1139 BUDAPEST, VÁCI ÚT 99.

    Az ARMADA SECURITY Kft. 1994-ben alakult több vagyonvédelmi cég korábbi vezetőinek összefogásából, illetve a Magyar Budo Szövetség, a Magyar Thaibox Szövetség, a Magyar Bűnmegelőzési Alapítvány és a Kábítószerellenes Alapítvány támogatásával. Célunk, hogy egy új alapokon nyugvó, a megrendelő konkrét igénye szerinti vagyon- és személyvédelmi tevékenységet alakítsunk ki.


  • EURO-SECURITY
    1048 BUDAPEST, KÜLSŐ-SZILÁGYI ÚT 16.

    adósság, kezelés, konfliktus, vagyonvédelem, portaszolgálat, rendészeti, rendezvény, biztosítás, személy, védelem, operatív, takarítás, behajtás


  • EL-CHIP KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, DERKOVICS TÉR 3.

    Cégünk személyvédelmi tevékenységekkel foglalkozik.


  • M. COM VILLAMOSSÁGI, SZERELŐ KFT.
    1205 BUDAPEST, ALBERT U. 15.

    Cégünk vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújt.


  • DRAGON SECURITY 7 KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3657 KIRÁLD, MOCSOLYÁS AKNA.

    Cégünk személy és vagyonvédelemmel foglalkozik.


  • HATTORONY VAGYONVÉDELMI KFT.
    1082 BUDAPEST, NAP U. 6.

    Cégünk vagyonvédelmi szolgáltatásokkal foglalkozik.


  • INTERGUARD SECURITY VAGYONVÉDELMI KFT.
    1141 BUDAPEST, SZUGLÓ UTCA 116.

    Az InterGuard Kft. az őrzendő objektum adottságaihoz, a védelmi feladatokhoz alkalmazkodva biztosítja az őrszemélyzetet és a megfelelő technikát. Szolgáltatásaink bevezetése előtt díjmentes felméréssel, szaktanácsadással állunk leendő partnereink rendelkezésére.


  • KOPPÁNY SECURITY KFT.
    TOLNA, 7090 TAMÁSI, SZENT M. UTCA 3.

    Cégünket 1997- ben alapítottuk BT-ként, 2002-től mint Koppány Security Kft.-t működtetjük azzal a céllal, hogy korrekt, udvarias és kiszámítható szolgáltatásokat nyújtsunk Megbízóink számára, részt vállalva a meglévő vagyoni értékek megóvásában a vagyonvédelemre, egyéb biztonsági szolgáltatásokra illetve a takarításra, karbantartásra specializálódott vállalkozásunkkal.


  • DON SECURITY VAGYONVÉDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    PEST, 2040 BUDAÖRS, ÉPÍTOK ÚTJA 2-4

    1998 óta a Don Security sok területen képviseltette magát. Ugyanolyan szakértelemmel látjuk el egy-egy építkezés alatti nyitott objektum orzését, mint például egy rendezvénybiztosítását vagy pedig egy szállodai portaszolgálatot.


  • TARGET GROUP CONSULTING KFT.
    1039 BUDAPEST, KIRÁLYOK ÚTJA 174. A

    A Target Group Security Kft. Megalapításakor célként tűztük ki, hogy olyan magas minőségű szolgáltatást kínáljunk, mely ügyfeleinknek a valódi biztonság érzetét nyújtja. Szolgáltatásunk igénybevételével Ön biztonságban tudhatja személyes és vállalkozása vagyontárgyait, valamint saját és munkatársai testi épségét.


  • Humánerő objektumvédelem, vagyonvédelem őrjárőrszolgáltatás Rendezvénybiztositás Pénz és értékszállitás Magánnyomozás Személyvédelem Technikai rendszerek tervezése, telepitése üzemeltetése


  • BIZTONSÁGOS ŐRZÉS - VÉDELEM VAGYONVÉDELMI KKT.
    BÁCS-KISKUN, 6300 KALOCSA, PATAJI. ÚT. 7.

    szolgáltató, magánnyomozás, rendészeti tevékenység, pénzkísérés, információszerzés, recepciós szolgálat, vagyonvédelem, elektronikus védelem, szállítmánykísérés, portaszolgálat, biztonságtechnika,


  • BÁSTYA-ŐR OBJEKTUM KFT.
    1161 BUDAPEST, BAROSS U. 283.

    Cégünk tevékenysége ingatlanok, ipari létesítmények, objektumok, bevásárlóközpontok élőerős őrzése.


  • STEEL'21 SECURITY SZEMÉLY- ÉS VAGYONVÉDELMI KFT.
    8200 VESZPRÉM, BUDAPEST ÚT 8.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    A Steel 21 Security Kft. 1998.-ban alakult. A vállalkozás több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, jelenlegi Megbízóink közül sokat az alapítás óta partnereink között tudhatjuk. Vállalkozásunk minden olyan törvényben és jogszabályban rögzített feltételeknek eleget tesz, mely a vagyonvédelmi tevékenység ellátáshoz elengedhetetlenül szükséges. Cégünk politikáját meghatározza az Megbízók igényeinek maximális teljesítése, jól képzett szakirányú végzettséggel rendelkező biztonsági őrök alkalmazása, valamint új területek feltérképezése a vagyonvédelmi szolgáltatáshoz kapcsolódóan, piackutatás és új munkahelyek teremtése. Kulturális eseményeket és különböző segélyszervezeteknek is támogatást nyújtunk. Referenciamunkáink között szerepel a Millenáris Emlékpark őrzése, ahol rendezvények és VIP személyek biztosításáért a Köztársasági Őrezred elismerését fejezte ki az ott végzett munkánkért.


  • HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA
    1021 BUDAPEST, LABANC U. 57.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Célunk, hogy információt adjunk szervezetünkről, bemutassuk a jelen és a jövő Határőrségét, és legfőképpen, hogy hatékony segítséget nyújtsunk az érdeklődőknek, gyors tájékoztatást tudjunk adni az utazni vágyóknak.


  • ELIT SECURITY KFT.
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, SOMOGYI JÓZSEF ÚT 5.

    Cégünk a vagyonvédelem területén tevékenykedik.


  • SZYRT VAGYONVÉDELMI EV.
    PEST, 2700 CEGLÉD, KÖZTÁRSASÁG

    Elvem, hogy a vagyonvédelmi tevékenység kiemelten bizalmi kérdés. Főiskolai diplomával és több mint huszonöt éves hivatásos katonai szolgálattal a hátam mögött fogtam hozzá a személyi és vagyonvédelmi tevékenységhez. Jelenleg egyéni vállalkozóként - egyéb, nem a vagyonvédelemhez kapcsolódó tevékenységek mellet - kimondottan élőerős védelemmel foglalkozom ceglédi székhellyel.


  • ELIT VÉDELEM KFT.
    1033 BUDAPEST, SZŐLŐKERT U 4.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Legfőbb célunk, hogy tevékenységünkkel biztosítani tudjuk magán és jogi személyek személyes- és anyagi biztonságát. Szeretnénk, hogy az olyan ma már üresen csengő szavak, mint a becsületesség és a megbízhatóság ismét megtelnének tartalommal.


  • JÁNOSIK ÉS TÁRSAI FORCE KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3533 MISKOLC, KERPELY A. U.

    Cégünk a biztonságtechnika területén tevékenykedik.


12