RENDVÉDELEM
Több mint 500 találat RENDVÉDELEM kulcsszóra
A Polgármesteri Hivatal, Szigliget közigazgatással foglalkozik. A táj szépsége, derűje, múltja és jelene, az itt élő emberek vendégszeretete különleges vonzerőt jelent, hogy aki nem látta, megismerje, s aki járt már itt, visszatérjen. Szigliget helyén a miocén korban még tenger, majd később a Turáni-tó egy része hullámzott. A tóba ömlő folyók megváltoztatták a víz jellegét édesre, de emellett nagymennyiségű hordalékot is raktak le, ezáltal lassan feltöltve a medret. A harmadkor végén, az úgynevezett pliocén korban hatalmas bazaltvulkánosság lépett fel területünkön, amely ekkorra már szárazföld volt. Ez a geológiai jelenség hozta létre a Tapolcai-medence bazaltkúpjait, köztük Szigligetet is. A kitörés alkalmával láva, vulkáni hamu, valamint törmelék került a felszínre, és alkotott bazalttufa-réteget....
határőrség, bejelentés, közúti ellenőrzés, közúti rendészet, sebesség ellenőrzése, bűnügy, vagyonvédelem, családon belüli erőszak, sebesség ellenőrzés, bűnmegelőzési tanácsok, kapitányság, nyomozók,
értékvédelem, ifjúságvédelem, jogszabályok megsértése, sebesség ellenőrzés, traffipax, közbiztonság, eljárás lefojtatása, járőr, bejelentés, közúti ellenőrzések, szolgálunk védünk, rendőrségi eljárás,
eljárás lefojtatása, feljelentés, zsaru, gyerekvédelem, áldozat védelem, kapitányság, bűnügy, áldozatvédelem, rendőrség, rendőrségi eljárás, értékvédelem, közbiztonság, magyar rendvédelem, bejelentés,
bejelentés, közbiztonság, rendvédelem, köz biztonság, rend védelem, értékvédelem, gyerekvédelem, családon belüli erőszak, rendőr, feljelentés, kapitányság, közúti ellenőrzés, körözések, traffipax,
Vagyon és Ifjúságvédelmi Egyesület
forgalomirányítás, rendfentartás, polgárörség, szövetség, közlekedés biztosítás, forgalom irányítás, életvédelem, felügyelet, élet védelem, bűnmegelőzés, érték védelem, opsz, környezet megóvás,
vagyonvédelem, rendőrségi pont rendszer, drogmegelőzés, szolgálunk védünk, határrendészet, bejelentés, gyerekvédelem, állampolgári bejelentés, körözések, nyomozók, magyar rendvédelem, értékvédelem,
bűnügy, sebesség ellenőrzés, drogmegelőzés, áldozat védelem, bűnmegelőzési tanácsok, rendőrségi pont rendszer, rendőrségi területlezárás, rendőrség, rendőri hivatás, szolgálunk védünk, közlekedési
sebességellenőrzés, sebesség ellenőrzés, határőrség, határrendészet, bűn megelőzés, kapitányság, családon belüli erőszak, rendőrség, járőr, rendőrségi eljárás, bűnügy, közbiztonság, szolgálunk védünk,
bejelentés, állampolgári bejelentés, bűn megelőzés, határőrség, jogszabályok megsértése, közlekedési baleset, családon belüli erőszak, zsaru, bűnmegelőzési tanácsok, szolgálunk védünk, sebesség
feljelentés, családon belüli erőszak, közúti rendészet, drogmegelőzés, körözések, nyomozás, rendvédelem, zsaru, bűn megelőzés, magyar rendvédelem, bűnmegelőzés, ifjúságvédelem, sebesség ellenőrzése,
Közbiztonsági szervezet Budaörsi Polgárőr Közhasznú A tervezet elkészítésében aktívan részt vettek közbiztonsági, balesetbiztonsággal foglalkozó, jogi területen jártas, biztonságtechnikával, tűzvédelemmel foglalkozó szakemberek, akik szívesen áldoznának időt, energiát, empátiát azért, hogy segíteni tudjanak.
közlekedési baleset, állampolgári feljelentés, körözés, bűnmegelőzés, köz biztonság, sebességellenőrzés, körözések, rendőrség, baleset megelőzés, nyomozók, áldozatvédelem, bűnmegelőzési tanácsok,
rendőrségi eljárás, baleset megelőzés, traffipax, ifjúságvédelem, határrendészet, zsaru, rendőrségi területlezárás, nyomozás, sebesség ellenőrzés, bejelentés, bűnügy, közbiztonság, kapitányság, magyar
rendőrség, sebesség ellenőrzése, drogmegelőzés, közbiztonság, bűnmegelőzési tanácsok, magyar rendvédelem, rendőrségi területlezárás, közúti ellenőrzések, traffipax, járőr, áldozatvédelem,
közbiztonság, sebesség ellenőrzés, áldozat védelem, köz biztonság, közlekedési baleset, kapitányság, bűnmegelőzési tanácsok, bejelentés, értékvédelem, vagyonvédelem, bűnügy, rendőrség, bűn megelőzés,
bejelentés, közúti ellenőrzések, bűnügy, határrendészet, bűnmegelőzési tanácsok, kapitányság, szabálysértés, körözések, panaszbejelentés, rendőrségi területlezárás, rendőrség, értékvédelem, névtelen
áldozatvédelem, értékvédelem, állampolgári bejelentés, közúti ellenőrzés, panaszbejelentés, határrendészet, rendőrségi területlezárás, nyomozás, feljelentés, zsaru, sebesség ellenőrzése, közbiztonság,
közúti ellenőrzések, bűnügy, drogmegelőzés, érték védelem, rendőrségi pont rendszer, kapitányság, sebesség ellenőrzés, baleset megelőzés, magyar rendőrség, határrendészet, áldozatvédelem, rendőrség
Az Újszegedi Polgárőr Egyesület Magyarországon törvényesen működő, önszerveződésű, bűnmegelőzési, közbiztonság védelmét szolgáló pártpolitikai érdekektől mentes közhasznú társadalmi szervezet.
állampolgári bejelentés, magyar rendőrség, bejelentés, járőr, körözések, rend védelem, büntetési jogszabályok, rendőrségi eljárás, családon belüli erőszak, névtelen bejelentés, feljelentés,
panaszbejelentés, sebességellenőrzés, érték védelem, közúti rendészet, zsaru, kapitányság, ifjúságvédelem, rendőrségi pont rendszer, bejelentés, állampolgári bejelentés, szolgálunk védünk, rendőrség
értékvédelem, rendőrségi pont rendszer, áldozat védelem, bűn megelőzés, magyar rendvédelem, kapitányság, panaszbejelentés, szabálysértés, köz biztonság, szolgálunk védünk, baleset megelőzés,
rendőri hivatás, bűn megelőzés, szolgálunk védünk, drogmegelőzés, körözések, sebesség ellenőrzése, állampolgári feljelentés, zsaru, járőr, magyar rendvédelem, magyar rendőrség, határrendészet, érték
körözés, sebesség ellenőrzés, névtelen bejelentés, közúti rendészet, bűn megelőzés, közúti ellenőrzés, érték védelem, rendőrségi eljárás, rendőrségi területlezárás, szolgálunk védünk, rendőri hivatás,
járőr, sebesség ellenőrzés, körözés, rendőrség iskolai program, feljelentés, nyomozás, körözések, családon belüli erőszak, büntetési jogszabályok, köz biztonság, rendőrségi területlezárás,
A PoliceSecurity 2006 októbere óta létezik az interneten non-profit oldalként. Célja, hogy egy helyen összegy?jtse és folyamatosan frissítse, b?vítse azokat az információkat (legyen akár jogi, vagy szakmai) amelyekre egy rend?rnek szüksége lehet szolgálata ellátása során, vagy a civil életben. Az oldalhoz kapcsolódó fórumon f?ként rendészeti kérdéseket vetünk fel, illetve beszélünk meg. A fórum szerencsére a civilek érdekl?désére is számot tart. Büszkék vagyunk arra, hogy a fórumra látogató civilek többségének semlegessége vagy neheztelése a rend?rséggel szemben a fórumon szerzett ismeretek, beszélgetések alapján többnyire pozitív irányba változott. Kicsit közelebbr?l bepillanthattak a rend?rök gondolkodásába, mindennapi életébe, megismerhették véleményüket és rájöttek, hogy a rend?r is ugyanolyan, mint ?k: dolgozik, vannak örömei, gondjai, családja és magánélete is. Szerencsére eddig még minden felmerült kérdésre választ kaptak a fórumozók. A fórum tagjainak színes összetétele
körözés, gyerekvédelem, nyomozók, határrendészet, járőr, szolgálunk védünk, kapitányság, panaszbejelentés, drogmegelőzés, közlekedési baleset, közbiztonság, értékvédelem, eljárás lefojtatása, magyar
közúti ellenőrzések, névtelen bejelentés, jogszabályok megsértése, szabálysértés, közúti ellenőrzés, határőrség, bűnügy, közlekedési baleset, áldozatvédelem, rendőrségi pont rendszer, bűnmegelőzési
magyar rendőrség, kapitányság, határőrség, gyerekvédelem, magyar rendvédelem, szolgálunk védünk, panaszbejelentés, rendőrségi eljárás, közlekedési rendészet, járőrözés, körözések, állampolgári
járőr, bűnmegelőzés, értékvédelem, vagyonvédelem, sebességellenőrzés, rend védelem, feljelentés, körözések, drogmegelőzés, bejelentés, határőrség, szabálysértés, bűnügy, közúti ellenőrzés, bűn
Önkéntes bünmegelőzés
Vagyonvédelmi és magánnyomozó , rendvédelmi-rendészeti kiképzési-oktatási, kiegészítők, ruházat
polgárörség, bűnmegelőzés, értékvédelem, polgárör, környezetvédelemi tevékenység, országos polgárőr szövetség, érdek képviselet, életvédelem, szövetség, érték védelem, polgárőr, közlekedés biztosítás,
közlekedési rendészet, családon belüli erőszak, rendőri hivatás, kapitányság, körözések, traffipax, zsaru, büntetési jogszabályok, bejelentés, szolgálunk védünk, bűnmegelőzés, jogszabályok megsértése,
- BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG-VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRŐRS DUNAÚJVÁROS
2400 DUNAÚJVÁROS, SZALKI-SZIGET RÉV U. 2.feljelentés, gyerekvédelem, vagyonvédelem, rendőr, határőrség, bűnmegelőzési tanácsok, körözések, járőr, közlekedési baleset, bűn megelőzés, körözés, áldozat védelem, névtelen bejelentés, járőrözés,
névtelen bejelentés, rendőri hivatás, rendőrségi eljárás, érték védelem, sebesség ellenőrzése, kapitányság, baleset megelőzés, vagyonvédelem, körözés, szabálysértés, bűnügy, rendőrségi területlezárás,
szabálysértés, rendőrségi pont rendszer, áldozat védelem, rendvédelem, eljárás lefojtatása, kapitányság, rendőrségi területlezárás, magyar rendvédelem, jogszabályok megsértése, zsaru, ifjúságvédelem,
jogszabályok megsértése, traffipax, szabálysértés, rendőrség, áldozatvédelem, közlekedési rendészet, nyomozás, rend védelem, körözések, szolgálunk védünk, értékvédelem, sebesség ellenőrzése, járőrözés
bejelentés, közúti ellenőrzés, magyar rendvédelem, rendőrségi pont rendszer, rendőr, kapitányság, rend védelem, járőr, rendőrség, körözések, bűnmegelőzési tanácsok, közbiztonság, határőrség,
Az InformációVédelmi és Biztonságtechnikai Társaság biztonságtechnikával foglalkozik.
A Dél-Csepel Polgárőr Egyesület, nyílt közhasznú szervezet, mely 1999. 03. 26-án alakult 13 alapító taggal, alapvetően bűnmegelőzési és ifjúságvédelemi céllal.
rendvédelem, szolgálunk védünk, rendőrség, zsaru, körözések, kapitányság, traffipax, járőrözés, bűn megelőzés, baleset megelőzés, közlekedési rendészet, drogmegelőzés, panaszbejelentés, jogszabályok
eljárás lefojtatása, rendőrség, büntetési jogszabályok, értékvédelem, rendőri hivatás, bejelentés, közbiztonság, bűnügy, járőr, traffipax, határrendészet, rendőrségi területlezárás, drogmegelőzés,
drogmegelőzés, bűnügy, közúti ellenőrzés, ifjúságvédelem, rendvédelem, sebesség ellenőrzés, zsaru, rendőrségi pont rendszer, vagyonvédelem, nyomozók, közlekedési baleset, köz biztonság, jogszabályok
bejelentés, köz biztonság, rendőrségi eljárás, érték védelem, feljelentés, bűnügy, eljárás lefojtatása, nyomozás, vagyonvédelem, bűnmegelőzési tanácsok, szolgálunk védünk, rend védelem, baleset
közúti ellenőrzés, sebesség ellenőrzés, áldozat védelem, drogmegelőzés, rend védelem, büntetési jogszabályok, bűnügy, rendőrség iskolai program, bűnmegelőzési tanácsok, magyar rendőrség, gyerekvédelem
nyomozás, sebesség ellenőrzés, értékvédelem, bűn megelőzés, büntetési jogszabályok, sebesség ellenőrzése, közbiztonság, drogmegelőzés, sebességellenőrzés, névtelen bejelentés, közlekedési rendészet,
bűnügy, nyomozók, határrendészet, traffipax, határőrség, közúti ellenőrzések, érték védelem, áldozatvédelem, magyar rendőrség, járőrözés, névtelen bejelentés, körözés, állampolgári feljelentés,
