REPÜLŐTÉRI ILLETÉK
340 találat REPÜLŐTÉRI ILLETÉK kulcsszóra
1991. október 5-e óta, az amatőrök lelkesedésével belevetettük magunkat a turizmusba. Sőt, autóbuszos vállalkozásként korábbra tehető a működésünk, már 22 éve "toljuk a vasat"! 1989. január elsején engedélyezték, hogy magánszemélyként autóbuszt lehessen vásárolni. Mi már március 13-án hoztuk ki az Ikarus gyárból - magánvállalkozásként először - az első új buszunkat, mely "visszamaradt" a szovjet exportból; színe alapján a Nagypirosat. Ma már az etalon az emeletes Setránk. Jó az elmúlt évekre visszagondolni, egy kicsit el is érzékenyülünk; de talán jobb lenne újraélni őket, hiszen sikereink, kudarcaink alakítottak bennünket. Ettől függetlenül valljuk: előre kell nézni, nem hátra!
- BEST REISEN UTAZÁSI IRODA KFT - MADÁCH
1075 BUDAPEST, MADÁCH IMRE U. 1.
4 csillag 12 vélemény alapjánTelefon:1-322-3049.A nyári szezonban kiemelt helyen szerepel Tunézia, Egyiptom és Törökország. Emellett a görög szigetekre (Rodosz, Kréta), Portugáliába, Spanyolország több üdülőterületére (Ibiza, Costa del Sol, Mallorca) és a gyönyörű Szicília szigetére is szervezünk nyaralóprogramokat. Gran Canaria és Madeira egyaránt téli- nyári úti cél kínálatunkban. A 2010-es nyári szezonban több újdonsággal is jelentkezünk: árualapunkat két kedvelt üdülőhellyel (Málta, Tenerife) bővítettük, Jordániába pedig saját charterjáratot üzemeltetünk 2010 júniusától, amellyel Izrael is elérhetővé válik irodánk által.
- FEHÉRVÁR TRAVEL UTAZÁSI IRODA - SZÉKESFEHÉRVÁR
FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, PROHÁSZKA U. 14-16.
5 csillag 11 vélemény alapjánA Fehérvár Travel külföldi csoportos körutazások, városlátogatások szervezésére szakosodott utazási iroda. Ebben az ágazatban Magyarország piacvezető utazásszervezője. Az utazások körülbelül kétharmada autóbuszos társasutazás (székesfehérvári és budapesti indulással), a maradék egyharmad pedig repülős társasutazás (ferihegyi indulással). Az utasok közel 50%-a budapesti, de az ország minden megyéjében vannak szép számmal törzsutasok. Közülük sokan már több mint 20-szor vettek részt a Fehérvár Travel társasutazásán. A cég általában februárban jelenteti meg nyári katalógusát (mely áprilistól novemberig tartalmaz utazásokat), 2001 óta pedig a téli időszakra külön kiadvány jelenik meg az egzotikus, illetve autóbuszos adventi, szilveszteri és karneváli ajánlatokkal. Jellemzően egy-egy új program csak akkor kerül be a katalógusba, ha azt alapos bejárás, feltérképezés előzte meg. Tel.: +36 22 321-871, +36 22 331-997,
- HUNGAROSPA HAJDÚSZOBOSZLÓI GYÓGYFÜRDŐ ÉS EGÉSZSÉGTURISZTIKAI ZRT.
HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, SZENT ISTVÁN PARK 1-3.
5 csillag 32 vélemény alapján·Videók (1)Szénhidrogén kutatások nyomán 1091 méter mélységből földgáz társaságában felszínre tört az a különleges, 73 Co-os víz, amelynek gyógyhatása rövidesen cáfolhatatlanul bebizonyosodott. Pávai Vajna Ferenc volt az a tudós geológus, akit hévizünk atyjának nevezünk. Neki köszönhető, hogy a természet e csodálatos ajándéka immáron több, mint hét évtizede az emberiséget szolgálhatja A föld mélyének bársonyos barna, forró kincse elárasztotta a környékbeli mélyedéseket, s az emberek az első meglepődésen hamar túlesve fürdőzni, mosni kezdtek benne. Az ámulat azonban folytatódott. Hamar észrevették, hogy a víz csodát tud. Gyorsabban gyógyultak a sebek, enyhültek a reumatikus fájdalmak.
A Budavár Tours mindig visszavárja Önt, megköszönve bizalmukat törzsutasainknak 8% kedvezményt biztosítunk saját szervezésű útjainkból! A törzsutas kedvezmény feltétele: minimum egy három éven belüli igazolt út a Budavár Tours-szal.
- HARIS TRAVEL CLUB UTAZÁSSZERVEZŐ IRODA - BUDAPEST
1075 BUDAPEST, KÁROLY KÖRÚT 11.
5 csillag 2 vélemény alapjánA HARIS TRAVEL CLUB Utazásszervező Irodánkat 1994-ben alapítottuk, azután hogy a csoportos utazások szervezésében már másfél-évtizedes gyakorlatot szereztünk. Útjainkon az adott ország, vidék, kulturális látnivalóit, turisztikai érdekességeit, természeti szépségeit, mutatjuk be. Elsődleges célunk, hogy a legkedvezőbb ajánlatot készítsük el. Az utazási program "Szentháromságának" vagy másképpen 3 pillérének, a tartalomnak, a szolgáltatásnak és a részvételi díj arányainak harmonikus egysége. Arra törekszünk, hogy ez létre jöjjön, s ezt az esetek többségében el is érjük.
Tel:1-266-0833. A Medina Tours Kft. immár 17 éve megbecsült tagja a magyarországi kiutaztató piacnak! Célunk továbbra is változatlan: az Ön gondtalan kikapcsolódásának megszervezése! Bízunk benne, hogy ebben a szezonban is megtalálja majd mindazokat a programokat, amelyek felejthetetlen élményekkel ajándékozhatják meg! A 2010/11 téli szezon során Tunézia és Egyiptom mellett Törökország és Jordánia is szerepel kínálatunkban. Tunézia tekintetében valamennyi jelentős idegenforgalmi régió megtalálható: Sousse, Port El Kantaoui, Monastir és Hammamet is. Kint saját külképviseleti irodánk, tucatnyi jól képzett idegenvezetőnk az Önök rendelkezésére az üdülés és a fakultatív kirándulások ideje alatt egyaránt.
A Kartago Tours 2011-ben ünnepli 15. Születésnapját. 15 ÉV egy magyar utazási iroda esetében már tekintélyes kornak számít, és mi törekszünk rá, hogy szolgáltatásainkkal, útjainkkal még sok-sok évig állhassunk az Önök rendelkezésére. A felénk megnyilvánuló bizalom és hűség viszonzásaképpen születésnapunk alkalmából 15 KEDVEZMÉNNYEL szeretnénk meglepni meglévő és leendő ügyfeleinket.
Proko Travel Utazási Iroda - szegedi központtal és további 5 saját irodával - az európai és más földrészekre irányuló kulturális és pihentető körutazásokat szervez, már több mint 17 éve. Buszos és repülős utazások során, tapasztalt, profi idegenvezetők kalauzolják utasainkat, városokon, országokon és akár földrészeken keresztül is. Az országban több, mint 20 ingyenes felszállási helyet biztosítunk a budapesti felszálláson kívül utasainknak busszal történő utazások során. Katalógus útjainkon kívül természetesen egyéni céges és csoportos igényeket is kielégítünk és elképzelések szerinti utakat szervezünk.
- COLOR TOURS IDEGENFORGALMI ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÓ KFT.
HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, KOSSUTH LAJOS U. 26.
4 csillag 15 vélemény alapjánBelföldi és külföldi társas és egyéni utak szervezése, különjáratok ügyintézése, személyszállítás megszervezése.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8:00 - 18:00 Ünnepi nyitva tartás: december 24.: zárva december 27 - 30.: 9-17 óráig december 31.: 9-14 óráig. CONNECTICKET UTAZÁSI ÜGYNÖKSÉG Munkatársaink közel 15 éve dolgoznak a szakmában, nekünk nincs új a Nap alatt.Jártunk már minden földrészen, tapasztalatunkat örömmel megosztjuk Önnel.
Szánjon rá néhány percet és nézelődjön ajánlataink között. Ha már volt utasunk, bízunk abban, hogy szívesen jön újra velünk autóbuszos és repülős utazásainkra. Ha még nem volt utasunk, ismerje meg milyen egy Z(s)EPPELIN kulturális körutazás. Hogy jó emlékekkel térjen haza, arra garancia a gazdag kulturális program, a szakszerű idegenvezetés, a biztonságos és kényelmes utazás. Keresse programjainkat az ország több száz utazási irodájában Partnereinknél, vagy kérje otthonába programfüzetünket! Autóbusz induláshoz és Ferihegyre vegye igénybe transzfer szolgáltatásunkat!
Mobil: +36-20 94-38-219. Utazási irodánk 1990-ben azzal a céllal alakult, hogy Magyarországot új, eddig kevésbé ismert oldaláról mutassa be a bel- és külföldi piacokon. Ajánlataink csupán ízelítők sokszínű útjainkból, ötletek, amelyek kívánság szerint egyénre szabotton alakíthatók. Árainkat rugalmasan kezeljük, de soha nem a minőség rovására, útjaink ár-érték aránya a nyújtott szolgáltatások magas minőségét tükrözik. Munkatársaink hosszú évek tapasztalatával szervezik klubok, egyesületek, társaságok összejöveteleit, szakmai programjait, kirándulásait.
- VASI VOLÁN UTAZÁSI IRODA
VAS, 9700 SZOMBATHELY, ADY-TÉR - AUTÓBUSZÁLLOMÁS
4 csillag 3 vélemény alapján1949. április 1-jén alakult meg a MÁVAUT Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalat Szombathelyi Főnöksége a Vasút utca 13. szám alatt, amely Pogány László vezetésével kezdte meg működését. Kezdetben, Vas megyében kevés helyközi járat közlekedett, mivel a MÁV-nak megyénk területén épült a legsűrűbb vasúthálózata. Helyi járatos autóbusz-forgalom is csak Szombathely városában volt ekkortájt.
Cégünk több 10 éve kínál szálláshelyeket és programokat az Adrián. Legszélesebb kínálattal Montenegroban - a "Fekete hegyek" országában rendelkezünk, de Horvátországba is több száz ajánlatunk van az Iszriától Dubrovnikig. Hotelek, apartmanok, apartmantelepek, camping és körutazások széles választéka várja Önöket szegedi és budapesti irodánkban, de több száz partberünknél is országszerte. Remek kis csapatunk mindkét irodában maximálisan a segitségükre lesz, valamint idegenvezetőink in Montenegroban.
Az ANNA TOURIST Utazási Iroda 1993-ban alakult az irodavezető sokéves idegenforgalmi gyakorlatára, tapasztalatára és a szakma iránti elhivatottságára alapozva. Irodánk teljeskörű engedéllyel végzi tevékenységét. Az előírt vagyoni biztosítékot a Generáli Biztosító Rt-vel kötött szerződésünk garantálja. Fő tevékenységünk az utazásszervezés, mely elsősorban kiutaztatásban, egyéni és csoportos utak, autóbuszos körutazások és városlátogatások szervezésében realizálódik. Telefon (88) 327-125.
Cégünk az idegenforgalom területén tevékenykedik.
Mobil: +36 (30) 9512-984.
- GABBIANO TRAVEL UTAZÁSI IRODA KFT. - SZOMBATHELY
VAS, 9700 SZOMBATHELY, KISKAR U. 1/A.
3 csillag 1 vélemény alapjánTel.: 94/500-509. A Gabbiano Travel Utazási Iroda Kft. 2001. január 9-én kezdte meg működését Szombathelyen. Fő profilja az utazásszervezés kül- és belföldre. A városlátogatások, körutazások, tengerparti nyaralások mellett síüdülések, nyelvi táborok és nyelviskolák szervezésével, kongresszus- és rendezvényszervezéssel, valamint utazásközvetítéssel, utasbiztosítások kötésével, repülő- és nemzetközi autóbuszjegyek értékesítésével is foglalkozik. Az olasz név "Gabbiano" jelentése sirály, mely utal az utazási iroda arculatát meghatározó olasz partnerkapcsolatokra és az Olaszországba irányuló széleskörű kiutaztatásra a társasutazások és az egyéni szállásfoglalások (apartmanok, szállodák) terén is. Az utazási irodában 4 fő dolgozik, közülük 3 felsőfokú idegenforgalmi végzettséggel rendelkezik. Az iroda munkatársai olasz, angol, német és orosz nyelveket beszélnek.
Irodánk beutaztatással és programértékesítéssel foglalkozik. Minőségi városnéző programjainkkal, kimagasló szolgáltatásainkkal igyekszünk népszerűsíteni Magyarországot és Budapestet a külföldi vendégek körében.
- GYOPÁR SPORT & TOUR - VESZPRÉM - BELVÁROSI ÜZLETHÁZ
8200 VESZPRÉM, SZEGLETHY U.1.
4 csillag 1 vélemény alapjánA Gyopár Sport & Tour utazási irodát 1985-ben három lelkes síoktató alapította Gyopár Sportoktató és Oktatás Szervező gmk. néven.1987-től családi tulajdon, 2000-től Kft. Így cégünk az egyik legrégebbi magán utazási iroda Magyarországon.
Postai cim: 1462. Budapest Pf. 787. A HurráNyaralunk.hu utazási iroda viszonteladóként számos hazai és külföldi utazásszervező cég utazását, last minute ajánlatát értékesíti, ugyanazon az áron, mintha a szervező irodánál venné meg utazását. Bejegyzett IATA utazási irodaként teljes jogú repülőjegy-értékesítési szolgáltatást végez. A HurráNyaralunk.hu utazási irodát a Weco-Online Kft. utazásszervező- és közvetítő utazási iroda üzemelteti
Tel: 06-1-484-0805, 06-1-484-0806 . Kis csapatunk immár 17 éve dolgozik azon, hogy vendégeinknek személyre szabott, egyedi programokat nyújtson. Irodánk kínálatát soha nem a piacon tömegesen megjelenő termékek jellemezték, hanem mindig újdonságokat, teljesen újszerű programokat hoztunk létre. Szeretjük a kihívásokat és éppen ezért szeretünk speciálisan zárt csoportoknak rendezvényt szervezni, vagy olyan utazásokat kidolgozni, melyek nem találhatóak meg a piacon. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne a palettánkon az esküvőtől a csapatépítő tréningszervezésen át a több száz fős konferenciáig minden.
Sok év tapasztalata, amit az idegenforgalomban töltöttünk arra ösztönöz minket, hogy megfeleljünk a modern világ mai kihívásainak. De mi nem szeretnénk elbújni egy internet cím mögé, szeretnénk ápolni Önökkel a személyes kapcsolatot.
Irodánk több mint 20 éve külföldi oktatás szervezésére szakosodott, a legrégebben működő, nagy tapasztalatokkal és jól kiépített nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező iroda. Honlapunk anyagának összeállításánál fontos szempont volt, hogy Önöknek/Nektek a legszélesebb választékot biztosítsuk nemzetközi partnereink segítségével. Ajánlataink között található nagyon kedvező árban lévő iskola/kurzus és a drágább tanfolyamokat szervező oktatási intézmény egyaránt azért, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.
- EXTRA UTAZÁSKÖZVETÍTŐ IRODA - KECSKEMÉT - EXTRA-92 BT.
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, ARANY JÁNOS U. 3.Telefon: +36 (76) 479-467, +36(76) 416-488, Nyitva tartás: nyáron: 9.00-18.00 (április 1. - augusztus 31.) télen: 9.00-17.00 (szeptember 1. - március 31.) . Irodánk az országban elsőként kapott engedélyt utazásközvetítői bejegyzéssel 1992-ben. Tehát szerénység nélkül mondhatjuk, hogy ebben a kategóriában mi voltunk a No 1, amely a mai napig arra kötelez bennünket, hogy ne csak az elsők, hanem a legjobbak is legyünk. A hozzánk személyesen betérő vendégek számára egyik legszimpatikusabb szolgáltatásunk, hogy minden kategóriában a legjobbat ajánljuk. Az utazásra is igaz az örökérvényű megállapítás, hogy ár minőséget takar, de az olcsó kategóriában is van legjobb! 15 év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk.
A Maurinál úgy gondoljuk, akkor jó egy nyaralás, ha a legkevésbé sem kell kompromisszumokat kötni vele kapcsolatban. Éppen ezért, mi olyan utazásokat kínálunk, amelyek minden pontjában hozzád igazodnak. Te jelölöd meg az utazás dátumát, időtartamát, valamennyi előre kidolgozott programunk is módosítható, ha úgy látod jónak. Minden, amit ezen a weboldalon találsz, ötleted ad az utazáshoz - a teljesen egyszerű és megfizethető apartmanoktól az extravagáns programokig.
A Mecsek Tours Kft Harkányi Psoriasis Centrum hivatalos marketing értékesítője.
- TATA TOURIST UTAZÁSI IRODA
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, AGOSTYÁNI U. 13.
5 csillag 1 vélemény alapjánUtasaink bizonságát, kényelmét garantálják a gondosan megválogatott partnereink. Szinte valamennyi célországot személyes tapasztalatok alapján ismerünk. Irodánk mindennél fontosabbnak tartja az utazni vágyók komplex informálását. Az utazási iroda modern számítástechnikai rendszerrel dolgozik. Jelentősebb magyar touroperátorokhoz "on line" foglalási rendszerrel csatlakozik.
Tel.: 06 1 267 9888. Irodánk 1999. februári nyitása óta igen jelentős elismerést vívott ki a hazai céges és magán utaztatás piacán. Sikerünk a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező vezetés és egy fiatal, dinamikus munkatársi csapat együttműködésének eredménye. Mivel forgalmunk révén a piac legkedvezőbb áraival rendelkezünk, és az összes utazási szolgáltatást kínáljuk partnereinknek, mára a számos magán törzs utasunk mellett több multinacionális és hazai nagyvállalat lett szerződéses ügyfelünk.
Utazási irodánk, a Balaton Travel a Balaton déli partján Fonyódon található. Ezúton szeretnénk Önöknek a nyári szabadságukhoz apartmanokat ajánlani. Kérjük nézze át kínálatunkat, és reméljük sikerül az igényeiknek megfelelő szálláshelyet választaniuk! Örülnénk, ha vendégként nálunk üdvözölhetnénk !
Cégünk 1992 - ben alakult és hivatalosan bejegyzett Utazási Irodaként működik. Minden utunkat saját szervezésben és lebonyolítással, saját autóbuszainkkal indítjuk. Sofőreink, idegenvezetőink nagy nemzetközi rutinnal, helyismerettel rendelkeznek. Fő profilunk változatlanul az európai körutazások, városnézések szervezése. Igyekszünk mérsékelt árainkkal és színvonalas programjainkkal mind szélesebb rétegek igényeit kielégíteni.
A FORST HUNGARIA Zrt-t 2001-ben 4 neves állami Erdőgazdaság alapította meg saját vadászati irodájaként. A FORST HUNGARIA Zrt tehát a hivatalos bejelentkezési hely a GEMENC, GYULAJ, PILIS és SOMOGYI Erdőgazdaságok területén megtartandó vadászatokra. A fenti erdőgazdaságok összesen 400.000 hektáron folytatnak vadgazdálkodást. Csodálatos területeiken a mai viszonyok között is egy igen gazdag és nemes szarvas-, dám-, disznó és őzállomány talál élőhelyet. Ezen trófeás vadak megpillantása lesről vagy cserkelés során már sok vadászszívet dobogtatott meg, s megszámlálhatatlan vadkant, kapitális gím, - és dámvadat valamint muflonkost ejtettek el ezeken a területeken.
Utazás szolgáltató, horvátország specialista, szállodák, apartmanok széles választéka
Telefon: 06-1-411-2946, 06-1-411-2947 . Fax: 06-1-411-1718. Szálláshelyeink árai - néhány kivételes esettől eltekintve - minden esetben magukban foglalják az üdülőhelyi illetéket, míg a biztosítások, mint például a baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás, vagy az útlemondási biztosítás fakultatívan köthetők. Irodánk nem alkalmaz semmilyen foglalási díjat vagy más egyéb a szállások foglalásával kapcsolatos költséget.
- GRÉTA TOURS UTAZÁSI IRODA - BALATONLELLE
SOMOGY, 8638 BALATONLELLE, SZÖVETSÉG U. 11/A
5 csillag 1 vélemény alapjánIrodánk elsősorban magánszálláshelyet, hoteleket, panziókat kínál a Balaton déli partján és a Balaton régió gyógyfürdőhelyein. Legtöbb szálláshelyünk Balatonlellén és Balatonmáriafürdőn található. Ha Ön szereti a nyüzsgő nyaralóhelyet, akkor balatonlellei kiadó házainkat ajánljuk figyelmébe. Amennyiben kevésbé zajos hely is megfelel igényeinek, és önálló nyaralóházban szeretne lakni, ahol Önökön kívül nem tartózkodik senki, akkor balatonmáriai nyaralóházainkat ajánljuk igen kedvező árakon.
- PERSONAL TOURS UTAZÁSI IRODA.
1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 17-21.
5 csillag 1 vélemény alapjánCégünket 1995-ben alapítottuk, a tulajdonosai 100%-ban magyar, természetes személyek. Lépésről lépésre, évről évre bővítettük szolgáltatásaink és árualapunk kínálatát. Utazási irodánk sokrétű tevékenységet folytat, foglalkozik saját utak szervezésével, és más utazásszervezők programjainak közvetítésével is. Előbbieken kívül bármilyen utazáshoz és idegenforgalomhoz kapcsolódó igénynek, megrendelésnek szívesen teszünk eleget. Az elmúlt 16 év folyamán széleskörű ismertségre és kapcsolatokra tettünk szert, melynek következtében cégünk az egyik legmegbízhatóbb partnerré vált az utazási irodák, valamint az utazóközönség körében is.
A Lupus-Travel Utazási Iroda 1996 februárja óta működik, több magyar és külföldi partner utazási iroda, nagyvállalat és utazóközönségünk legnagyobb megelégedésére. Irodánk Budapest belvárosában, a Váci u. közvetlen szomszédságában (V. ker. Só utca 8.sz.) található. Több éves szakmai tapasztalattal rendelkező kreatív és több nyelven beszélő munkatársaink igyekeznek kielégíteni utasaink, megrendelőink minden kívánságát. Nagy hangsúlyt fektetünk munkatársaink folyamatos képzésére, igyekszünk minél több úti céllal személyesen is megismerkedni, szállodalátogatások és tanulmányutak alkalmával minél több személyes tapasztaltra szert tenni. Nagyon fontos és mindennapi munkák elengedhetetlen feltétele, hogy munkatársaink kifogástalanul alkalmazzák a modern technika vívmányait, ezzel is segítve az utasok folyamatos és pontos tájékoztatását.
Az induláskor, 1991-ben úgy próbáltunk dolgozni, ahogy azt mi is elvártuk volna egy utazási irodától. Hiányos tudásunkat nagy adag jóindulattal, beleérző képességgel és szorgalommal egészítettük ki. Sikerünk záloga, hogy hibáinkat szinte mindig fel és elismertük, így szabaddá vált a pálya azok kijavításához. Ettől az alaptételtől nem tértünk el, hiszen a MORTON'S létének alapja az, hogy csak az a jó, ami Utasainknak jó. Mobil számunk: +36 20 931 0088
A Robinson Tours 1995-ben alakult. Eleinte kelet-európai országokból (Oroszország, Bulgária, Ukrajna, Beloruszia, Kazahsztán és Lengyelország) érkező utasok fogadására szakosodott. Ezen tapasztalati tőkére építve 2001-től kiutaztatási részlegét is megnyitotta. Mára cégünk a magyar utazási piac egyik legnagyobb utazásszervezőjévé nőtte ki magát. Útjaink értékeítését és az utasok kiszolgálását budapesti, balatonfüredi, hévízi, kijevi és moszkvai irodánk segíti. Ezen kívül útjainkról érdeklődhetnek és lefoglalhatják országszerte partnerirodáinknál. Cégünk 2009-ban közel 12 000 utast utaztatott ki és közel 25 000 utast fogadot Magyarországon Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9:00-17:30 Szombat: 9:15-13:00 8380 Hévíz, Széchenyi út 50.
- ZEMPLÉN TOURIST UTAZÁSI IRODA KFT.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3900 SZERENCS, RÁKÓCZI ÚT 67.
3 csillag 1 vélemény alapjánA csodálatos természeti környezet számos történelmi, kultúrtörténeti nevezetességgel párosul, s az idegenforgalmi látnivalók mellett egyre színvonalasabb kiegészítő szolgáltatásokat, programokat kínálnak a térség sajátos hangulatú városai (Szerencs, Tokaj, Sárospatak, Sátoraljaújhely) és a hangulatos falvak.
Az EUROHAND Zrt.-t 1991-ben alapították magyar magánszemélyek és vállalkozások. A tulajdonosok az évtizedek során megszerzett szakmai képességeikre és tapasztalataikra, szerteágazó, a gazdasági, kulturális és diplomáciai életben való kapcsolataikra alapozva döntöttek amellett, hogy kereskedelmi és befektetési területen kezdik meg tevékenységüket. Így az alapítás elsődleges célja az volt, hogy a cég a nemzetközi kereskedelem aktív résztvevője legyen, és segítse Magyarország - mint nyitott, exportorientált ország - beilleszkedését a világpiaci folyamatokba. Nem kevésbé fontos cél a kezdetektől fogva, hogy a vállalkozás segítséget nyújtson a külföldi vállalatok magyarországi megtelepedésében, befektetéseik előmozdításában, a cégfejlődés későbbi szakaszában pedig a hazai vállalatok külpiaci megjelenését mozdítsa elő.
A HCH TRAVEL KFT. 1998-ban alakult. A nyári hónapokban tengerparti üdüléseket egész évben városlátogató programokat, hajóutakat és további, egzotikus utakat kínálunk ügyfeleinknek viszonteladóként. Télen szálláslehetőségekkel és kedvezményes síbérletárakkal várjuk a téli sportok szerelmeseit.
Tel: (06 36 1) 413-6790, 00 36 20 355-6688 . Ügyelet: (06 20) 355-6688. Szeretnénk minél több utas igényét és álmát a lehetoségekhez képest megvalósítani. Színvonalas programjainkkal igyekeztünk megnyerni tetszésüket. Csodálatos környezetbe, történelmi városokba, természeti csodák megtekintésére invitáljuk Önöket. Kínálatunkban találnak kulturális körutazásokat, hétvégi programokat, nyelvtanfolyamot, és tengerparti nyaralásokat.
A cégünket 1998-ban alapító, az idegenforgalom és a rendezvényvilág területén gyakorlatot szerzett szakemberek törekvése, hogy kreatív ötleteinkkel, gondos tervezéssel és precíz lebonyolítással levegyük ügyfeleink, partnereink válláról a szervezés gondját, megajándékozhassuk a sikeres rendezvény élményével. Fő tevékenységünk a konferencia és kongresszusszervezés, üzleti-és privát rendezvények szervezése, belföldi utazások- és kirándulások valamint programok megtervezése és teljes körű lebonyolítása. Kreatív csapatunk az események megszervezése mellett gondoskodik a rendezvény-és utazásszervezés valamennyi kiegészítő szolgáltatásáról.
A RUEFA név mozaikszó: Reisen Urlaub Erholung Für Alle (szabad fordításban: utazás, szabadság, pihenés mindenkinek). A szlogent 1951-ben fogalmazták meg Ausztriában. Az eredetileg segélyakciónak induló mozgalomban hamarosan megfogalmazódott az igény, hogy egyre szélesebb rétegek nyaralhassanak a csodálatos alpesi vidékeken és a szomszédos országokban. Az elmúlt fél évszázad során az igényekkel együtt a RR kínálata, arculata is jelentosen megváltozott. Napjainkra a cég kapcsolatrendszere és kínálata az egész világot behálózza: Mindenhol otthon vagyunk!
Az Arena Travel elsősorban tematikus utak szervezésére specializálódott utazási iroda. Két fő profilunk a jellegében különböző foci és zenei turizmus egyaránt érdekes programokat kínál az utazni és tartalmasan kikapcsolódni vágyóknak. A neves nemzetközi futball és zenei események belépőjegyeihez kapcsolódó egyéb utazási szolgáltatásokat (szállás, közlekedés, utas biztosítás stb.) is kínálunk. Saját szervezésű útjainkkal és gondosan megválasztott partnerirodáink ajánlataival, teljes körü utazási kínálatot nyújtunk. Kellemes környezetben várjuk irodánkban, amely könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval érkező utasaink számára egyaránt. Irodánk előtt ingyenes parkolási lehetőség!
Telefon: +36 76/ 575 - 112 . Mobil: +36 30 4166439. A Bugac Puszta Kft. 1990-ben alakult Bugac Tours Kft. néven. A cég tulajdonosa Kovács Zoltán, aki a megalakulás óta egyben az ügyvezető igazgató is. A társaság létrehozásának a fő célja a pusztai programok, a bugaci látványosságok illetve a szálláshelyek értékesítése.
- MISTRAL UTAZÁSI IRODA - KECSKEMÉT
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, ZIMAY L. U. 16.
5 csillag 1 vélemény alapjánMistral Utazási Iroda 1991-ben alakult. Az iroda elsődleges profilja a csoportos síutak szervezése. Az első években főleg Szlovákiába indítottunk csoportokat. Az utóbbi években egyre nő utasaink száma, egyre többen választják Ausztriát és Szlovéniát is. Ezeken a helyeken igen kedvező ajánlatokkal állunk utasaink rendelkezésére egész évben.
1845-ben alapított, több díjat is elnyert, nemzetközi üzleti utaztatással foglalkozó cég vagyunk. Központi irodánk az Egyesült Királyságban, a Hampshire megyei Basingstoke-ban található. Észak-Amerika, Európa és Ázsia 25 vezető és növekvő piacán vagyunk jelen saját tulajdonú, illetve általunk ellenőrzött irodával, további szerződéses partnerek támogatását élvezve. A HRG hálózat kiterjed a több mint 120 országban.
