ISKOLA SÁRVÁR


6 találat ISKOLA kulcsszóra SÁRVÁR településen

  • A mai sárvári fúvószenekar gyökerei az 1910-es évig nyúlnak vissza. Nagy jelentőségű volt az állami zeneiskolai oktatás elindítása a városban, 1969-ben Pernecker János igazgató-karnagy irányításával. Ezt követően a zenekarba egyre képzettebb fiatalok kerültek, és ez a színvonal folyamatos emelkedését hozta magával.


  • SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    VAS, 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GY. U. 28.

    Iskolánk az egyház küldetését szolgáló, szabadon választható nevelő - oktató intézmény. A hit és az alapműveltség találkozásának helye, amely az embert Emberré alakító érdekeket igyekszik közvetíteni, kialakítani, fejleszteni.


  • SÁRVÁRI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA
    VAS, 9600 SÁRVÁR,
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Művészeti oktató munkánk színvonalasabbá tételéhez tűzzománc és kerámia égető kemencéket, valamint grafikai eszközöket vásároltunk. Az udvarra futópályát építtettünk, játékszereket és tornaszereket szereltünk fel, melynek folyamatos bővítése napjainkban is tart.


  • Az 1951-ben alakult Sárvári Állami Általános Gimnázium csak keltezésében félévszázados, de szellemi és fizikai alapjai régebbre nyúlnak vissza. Az épület főbejáratán az 1908-as évszámon lépünk át, ami a főépület építésének dátumát jelzi. Ez adott otthont a polgári fiú- iskolának akkor. Ez a nagyszerű otthon nemcsak külsejével örökítette meg az alkotók emlékét, hanem meglévő helyiségeivel, tágas termeivel... azt hirdeti, hogy milyen bölcsen, előrelátóan emelték fel a falait, számítva a fejlődés következtében beállható nagyobb igényekre, korszerű követelményekre - olvashatjuk a sárvári polgári iskola korabeli értesítőjében.


  • YELLOW KANGAROO- SÁRVÁR
    VAS, 9600 SÁRVÁR, BATTHYÁNY U 23.

    Nyitvatartás: Hétfőtől-péntekig: 9:00 -12:30, 13:00 - 17:00 Szombat: 8:00 - 12:00 Vasárnap: zárva


  • ENIAC OKTATÓKÖZPONT
    VAS, 9600 SÁRVÁR, SÁRSZIGET U. 16.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az Eniac Oktatóközpont több mint 10 éve szervez OKJ-s tanfolyamokat, vizsgákat. A nagy múltú intézmény tapasztalt tanárokkal, bejáratott iskoláiban várja tanulóit a Dunántúl több városában. Tanfolyamaink: vendéglátó eladó, szakács, pincér, élelmiszer és vegyi áru eladó, kereskedő, boltvezető, mixer, biztonsági őr, szociális gondozó, villanyszerelő, gumiabroncs szerelő, épületgépészeti csőhálózat és berendezés-szerelő, száraz építő, hő, - és hangszigetelő, épület bádogos, festő, mázoló és tapétázó, bútorasztalos, sportedző, ács-állványozó, asztalos, tetőfedő, kőműves, villanyszerelő, burkoló. Kedvezmények, akciók.